2021. június 26. szombat

jún. 26
9:54
Külföldi nyaralást tervezel? - Ezt a járványtérképet nézd meg: a magyar régiók zöldben úsznak, egy-két spanyol már vörösban (Portfolio)
A nyaralási főszezon elején érdemes tudni, hogy Európa mely részén hogyan áll most a koronavírus-járvány és ebben segít a hetente frissített színkódos térképével az Európai Betegségmegelőzési és Kontroll Központ (ECDC). Ebből kiderül, hogy az összes magyarországi régió zöld színben úszik, így mi bármelyik országba elvileg akadály nélkül mehetünk, d
jún. 26
9:54
Orbán Viktor: Isten áldja Szlovéniát! (ATV)
A miniszterelnök a szomszédos ország függetlenségének 30. évfordulóján üzent Facebook-oldalán, miután részt vett az évfordulós ünnepségen.
jún. 26
9:54
A Vízöntő ma magányra vágyik, míg az Ikrek hétvégén is a munkát agyal - Napi horoszkóp: Június 26. (Glamour)
Sokan viszonylagos nyugalommal zárják a hetet, bár egyesek még ma is a munkával és a napi feladatokkal fognak küzdeni. A Bakban található Plútó a fedélzeten van, és szereti rákényszeríteni az elvárásait másokra, ráadásul a régi sérelmek felemlegetése és a bűntudatébresztés is kedvezőtlenül befolyásolhatja a kapcsolatokat. A nap közepén, amikor a Ho
jún. 26
9:54
Bemutatták az “Év Traktora 2022” döntőseit (Agrofórum)
A Bkt által második alkalommal szponzorált “Az év Traktora 2022” verseny döntőseit 2022.06.22-én a www.totydigital.com csatornán mutatták be. A verseny indításának ceremóniáját Pietro Polidori vezette, amelyen részt vett Lucia Salmaso a Bkt társaság ügyvezető elnöke, és Fabio Zammaretti a Tractor of The Year szervezet elnöke.
jún. 26
9:57
Több ezer rászoruló gyerek nyaralhat ingyen a Katolikus Karitász táboraiban (Demokrata)
Az idén mintegy 3600 rászoruló gyerek nyaralhat ingyen a Katolikus Karitász gyermektáboraiban.
jún. 26
10:00
Egyre gyakoribbak a medveészlelések egy Nógrád megyei településen - erre hívja fel a figyelmet az alpolgármester (Blikk)
Bátonyterenyén egyre gyakoribb, hogy medvéket látnak a lakók.
jún. 26
10:00
Külföldi nyaralást tervezel? - Ezt a járványtérképet nézd meg: a magyar régiók zöldben úsznak, egy-két spanyol már vörösben (Portfolio)
A nyaralási főszezon elején érdemes tudni, hogy Európa mely részén hogyan áll most a koronavírus-járvány és ebben segít a hetente frissített színkódos térképével az Európai Betegségmegelőzési és Kontroll Központ (ECDC). Ebből kiderül, hogy az összes magyarországi régió zöld színben úszik, így mi bármelyik országba elvileg akadály nélkül mehetünk, d
jún. 26
10:00
A homofób korlátozások miatt tüntettek a magyar nagykövetség előtt Bécsben (444.hu)
Hágában pedig egy 25 méteres szivárványzászlóval takarták le a magyar képviselet kerítését.
jún. 26
10:00
McLaren: Norris már van olyan gyors, mint bárki a mezőnyben (m4sport.hu)
Gyorsabb lett, de higgadt maradt – főnökei nem győzik dicsérni a fiatal pilótát.
jún. 26
10:03
Brüsszel a gazdák ellen van (Demokrata)
A hagyományos vidéki életformába nem tudnak behatolni a normalitást veszélyeztető ideológiák. Ezért akarják felszámolni ezt az életformát – mondta a Demokratának Nagy István.
jún. 26
10:06
Zárszerelésnek indult, végül nyakon szúrta a szomszédot a részeg férfi (Metropol)
A 65 éves férfi túl későn és túl hangosan szerelte a zárat a XIII. kerületben, mikor ezt szóvá tették, nem fogta vissza magát...
jún. 26
10:06
Elszólta magát, megszületett Tápai Szabina harmadik gyermeke? (Ripost)
Tápai Szabina friss instagramos bejegyzése alapján nagyon úgy tűnik, hogy világra hozta a kislányát.
jún. 26
10:06
Mindenki erre a kiegészítőre keres most a Google-ban - neked is szükséged lesz rá (Femcafe)
Nyáron a nagy melegben fontos, hogy védekezzünk a káros Uv sugárzás ellen, de nemcsak a bőrünket szükséges óvni, hanem többek között a napszúrással szemben is fel kell fegyverkeznünk. Erre tökéletes lesz az a kiegészítő, amit most mindenki akar.
jún. 26
10:06
Sétányt neveztek el Benedek Tiborról Olaszországban (SzMo)
A tavaly ilyenkor tragikusan fiatalon elhunyt játékos évekig játszott a Genovától húsz kilométerre található kisváros, Recco csapatában.
jún. 26
10:09
A helyreigazítással is gúnyolódik a Krisztus-karikatúrát villantó Pápai Gábor (Mandiner)
A helyreigazító szöveget karikatúra-szövegbuborékban közölte le a Népszava.
jún. 26
10:09
Burgenlandi recept a felzárkóztatásra (Magyar Nemzet)
Hunnia és Pannónia kiegyenlítése hosszú folyamat lesz. De jó hír, hogy napirendre került.
jún. 26
10:11
A változó széljárás okozza a legtöbb gondot a Velencei-tónál (Magyar Nemzet)
Egy motorcsónakkal is képesek biztonságosan lefedni a Velencei tó vízfelületét a gárdonyi rendőrök.
jún. 26
10:12
Zivatar, viharos szél és jégeső szakíthatja meg a kánikulai meleget (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható.
jún. 26
10:12
A madarak atyjáról emlékezett meg a közmédia időjárás-jelentése (hirado.hu)
1835-ben ezen a napon született Herman Ottó magyar természettudós, zoológus, ornitológus, biológus, arachnológus, néprajzkutató, régész és politikus. A nagy tudósra emlékeztek az M1 Időjárás-jelentésében.
jún. 26
10:12
„Ne Te ültesd a bilire!” – szobatisztaságról, ahogy nekünk bevált (Femcafe)
Ezúttal egy nyár elejei „hot topikkal” jelentkezem: a szobatisztasággal. Megoszlanak a vélemények arról, hogy egyáltalán kell-e szoktatni, vagy elég, ha látja maga előtt a példát, és majd leutánozza, ráül a vécére. Szívem szerint az utóbbi, de azt gyanítom, hogy az első totyogónkkal kevesen tudunk ekkora bizalommal lenni az ösztönök iránt, és előbb
jún. 26
10:12
A zaklatás nem szerelem - Hátborzongató igaz történetek (Glamour)
Vajon meddig van joga egy volt szerelmednek utánad koslatni? Na, és meddig kell tűrnöd egy idegen nem kívánatos udvarlását? Ha nincs ínyedre, hogy valaki üldöz a "szerelmével", tudd, hogy jogosak az érzéseid. A stalkingnak nevezett jelenség ráadásul nem is veszélytelen.
jún. 26
10:12
Tegye fel a kezét, akinek hiányzik az életéből az Interjú a vámpírral sorozat! Mondjuk a részleteket! (Mafab)
Az AMC még 2020-ban jelentette be, hogy sorozatváltoztatot kap az Interjú a vámpírral, az utóbbi hónapokban azonban meglehetősen csendes volt a produkció háza tája.
jún. 26
10:13
Selejtező nélkül lehet főtáblás a magyar bajnok a BL-ben (Magyar Nemzet)
A Fiba a szombathelyi Falco korábbi jó szereplése miatt hozta meg a kedvező döntést.
jún. 26
10:14
Lehűlés, eső és viharos szél – ilyen időjárást hoz a szombat (Háziállat)
Az Időkép előrejelzése szerint szombat virradóra elszórtan, napközben még főként északon, északkeleten záporokra, zivatarokra lehet számítani, de akár heves zivatarok is előfordulhatnak.
jún. 26
10:14
GlamDrop: Otthonodban vár a wellness gyengéd formulákkal és frissítő illatokkal (Glamour)
Ebben a kánikulában minden eddiginél jobban szükségünk van a kényeztetésre, de ne aggódj, a legújabb beauty-bevezetések most sem hagynak cserben! Mit szólnál egy frissítő fejbőr masszázshoz vagy egy kíméletes, ragyogásfokozó arcradírhoz? Ismét elhoztuk neked a legizgalmasabb szépségápolási újdonságokat, melyekkel igazi spa hangulatot varázsolhatsz
jún. 26
10:18
Olyat tett a szegedi bolt előtt a férfi, hogy azonnal hívták a rendőrséget - kattant is a bilincs (BorsOnline)
A kiskundorozsmai körzeti megbízottak nem kevesebb, mint 12 óra alatt elfogtak egy Szegeden történt kerékpárlopás elkövetőjét.
jún. 26
10:18
Nyilvánosságra kerültek a Pentagon aktái: 144 azonosítatlan repülő tárggyal találkoztak az elmúlt 15 évben (Blikk)
Az elmúlt 15 évben 144 olyan azonosítatlan repülő jelenséggel találkozott a Pentagon, melynek eredetére nem tudtak egyértelmű magyarázatot adni.
jún. 26
10:18
Bodrogi Gyula durva pletykát osztott meg a közönséggel (ATV)
A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész is hallotta fiatalkorában azokat a városi legendákat, miszerint az 1960-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezősorozatának nyitómérkőzésén a magyarok azért kaptak ki a szovjetektől, mert ki kellett kapnia.
jún. 26
10:18
A Youtube 10 legnépszerűbb autótípusából 4 Tesla, élen a Model 3 (Autónavigátor)
A Tesla egész jó eladásokat produkál mostanában, magához képest. Ezt legfőképp a Model 3 és a Model Y eladási számainak
jún. 26
10:18
Összebalhézott Horváth Tamás és a TV2 – Milliókat követel a zenész? (Promotions)
Nemcsak remek produkciókat, de egy nagy botrányt is eredményezett a Dancing with the Stars.
jún. 26
10:24
Meglepődsz, milyen sokat változtak gyerekkorunk meséi az eredeti verziókhoz képest (Joy)
Az elmúlt évtizedek (sőt, sok esetben évszázadok) során gyerekkorunk meséi rengeteg változáson mentek keresztül.
jún. 26
10:24
Az Eurojackpot nyerőszámai a 25. héten (Pénzcentrum)
Június 25-én este kihúzták az Eurojackpot 2021/25. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten 5+2 találatos szelvény is született, így a jövő heti várható főnyeremény bruttó 3,5 milliárd forint.
jún. 26
10:24
Jennifer Aniston elárulta hányadán áll exférjével, Brad Pittel (hirado.hu)
A színésznőt szerelmi életéről faggatták egy friss interjúban.
jún. 26
10:24
Szomorú hír érkezett: elhunyt a magyar rádiós legenda (ATV)
Életének 88. évében elhunyt Major Anna dramaturg, az évtizedeken keresztül futó rádiós teleregény, a Szabó család egyetlen és állandó dramaturgja – idézi a Színház Online értesülését a Blikkrúzs.
jún. 26
10:24
Kihallgatta a rendőrség Károly herceget: hátborzongató üzenet került elő (Life)
Megrázó információk kerültek elő a múltból Diana hercegné halálával kapcsolatban. A rendőrség kihallgatta Károly herceget is.
jún. 26
10:27
A jelenleginél is erősebb migrációs nyomás várható a déli határon őszre (Demokrata)
Hétről hétre újra nő az Európai Unió felé tartó illegális bevándorlók száma.
jún. 26
10:27
Állítólagos rossz életkörülményeik miatt zsarolják Párizs vezetését a migránsok (Magyar Nemzet)
Háromszáz hajléktalan migráns vert sátortábort a párizsi városháza elé. A tiltakozás incidens nélkül zajlott, elszállították őket, de visszatérésüket ígérték.
jún. 26
10:27
Megtépázta a balatoni vasutat is a nagy vihar (Autószektor)
A Mávinform közleménye szerint Balatonszárszón péntek este egy vonat felett leszakadt a felsővezeték. A javítást követően újraindulhatott a forgalom, a korábban várakozó vonatok 80-140 perces késéssel indultak tovább. A dél-balatoni vonalon szombat hajnalra állt helyre a menetrend. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi közlése szerin
jún. 26
10:29
Életműdíjakat adtak át az első Magyar mozgókép fesztiválon (Magyar Nemzet)
Bereményi Géza író-rendező, valamint Mécs Károly, Moór Marianna és Tordai Teri színművészek kiemelkedő pályáját ismerte el a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal.
jún. 26
10:30
Három életműdíjat adnak át az Oscar-gálán (Infostart)
Samuel L. Jackson amerikai színész, Elaine May amerikai író-rendező és Liv Ullmann norvég színésznő Oscar-életműdíjat kap, Danny Glover amerikai színészt pedig Jean Hersholt Humanitárius-díjjal tünteti ki jövő januárban az amerikai filmakadémia - jelentette be csütörtökön a testület.
jún. 26
10:30
Döbbenetes fotók: hatalmas villámok csaptak le Csíkrákoson (Blikk)
Döbbenetes képek készültek Erdélyben!
jún. 26
10:33
Több mint 500 millió forintot fizettek Winston Churchill egyik festményéért (Hamu és Gyémánt)
A Moat, Breccles című tájképet 1,85 millió dollárért, vagyis körülbelül 543 millió forintért árverezték el most szerdán New Yorkban. A festményt maga Churchill ajándékozta Arisztotélisz Onasszisz görög hajómágnásnak.
jún. 26
10:33
Textiltrendek Angliából: Anna French új kollekciót mutatott be (Magyar Nemzet)
Egy stílus, ahol a 18. századi francia kultúra és India egzotikus mintái keverednek.
jún. 26
10:36
Gubík Ági: A színészet olyan, mint egy jó szeretkezés – Minden partnerébe beleszeret az érzéki színésznő (BorsOnline)
Szellő István exe érdekesen gondolkodik a művészetről, de nagyon is meggondolandó, amit mond.
jún. 26
10:39
Ma tartják országszerte a Múzeumok éjszakáját (Helló Magyar)
Múzeumok éjszakája: Az év legrövidebb éjszakájához és a Szent Iván-éji hagyományokhoz kapcsolódóan szombaton ismét megnyílnak este a múzeumok kapui
jún. 26
10:42
30 éves a Väderstad Seed Hawk vállalata (Agrofórum)
A talajművelés és vetés gépesítése terén egyik vezető vállalat a Väderstad idén ünnepli az Észak-Amerikai piacon jól ismert Seed Hawk márka fennállásának 30. évfordulóját. A Seed Hawk elsősorban a kanadai prérik területein gazdálkodó farmerek számára ideális megoldás.
jún. 26
10:44
Új innovációval bővül a hazai víztudományi kutatás eszköztára (Agrofórum)
531,3 millió Ft vissza nem térítendő támogatással fejlesztett innovatív vízanalitikai mérőműszer-családot a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) által vezetett konzorcium. A Nemzeti versenyképességi és kiválósági program keretében megvalósult fejlesztés egyebek között a felszíni vizeink szennyezettségi állapotának pontosabb nyomon követésé
jún. 26
10:45
A házi cukormentes szörpök és liomonádék előnyei (Magyar Nemzet)
A kánikulában minden folyadék jól jön, amiben nincsen túl sok cukor. Mutatjuk, mire érdemes figyelni.
jún. 26
10:45
Varga Judit mellélőtt: Szétkapták a kommentelők, miután lekoppintotta Rákosi Mátyás híres fotóját (Nyugati Fény)
Ezt nem gondolta át.
jún. 26
10:48
Újabb zivatarok érkeznek Magyarországra - mutatjuk, hol van veszély (Infostart)
Tokaj környékén alakultak ki először zivatarok szombat délelőtt.

Keresés