2021. június 27. vasárnap

jún. 27
13:51
UV-C fény elnyelő bevonattal forradalmasíthatják az utcai világítást (Mandiner)
A fenntarthatósággal foglalkozó Nevana Designs vállalat kifejlesztett egy olyan bevonatot, ami megvilágítja a közlekedési utakat a sötétben is. A fényre reagáló, Starpath – azaz csillagösvény – névre keresztelt formula működési elve, hogy napközben elnyeli az UV-sugarakat, majd sötétedéstől visszavetíti azt.
jún. 27
13:53
Amputálni kellett három végtagját, mégis teljes életet él Cameron, akin egy tehervonat hajtott át (Life)
Cameron Clappnek tinédzser korában változott meg az élete. A fiú barátaival iszogatott, majd leszakadt a haverjaitól és a síneken aludt el. A vonat három végtagját amputálta, azonban nem adta fel, és elképesztően aktív életet él.
jún. 27
13:54
Mire figyelünk majd a tomboló hőségben Magyarországon? (Piac és Profit)
Több fontos adat is szerepel a következő heti makronaptárban.
jún. 27
13:54
Szörnyű hőlégballon-baleset történt: mind a négy utas meghalt (BorsOnline)
A balesetben öt ember halt meg.
jún. 27
13:54
A portugálok az ördögökkel játszanak, elrontanák De Bruyne születésnapját (Infostart)
A portugál válogatott 2008 óta, nagy tornákon, azaz Európa- és világbajnokságon az európai csapatok közül mindössze kettőtől kapott ki: a spanyoltól és a némettől. A kontinensbajnokságokon kilenc éve volt már veretlen – nem számítva egy tizenegyespárbaj elveszítését –, amikor néhány napja kikapott Münchenben a németektől.
jún. 27
13:54
Rezes Judit átverte a rajongóit egy fotóval (ATV)
A színésznő Instagramra posztolt egy fotót, amin vérző sebbel a fején látható. A rajongók a kommentek szerint megijedtek, hogy baleset érhette, de kiderült: egy prágai forgatáson készültek a képek.
jún. 27
14:03
5 fővárosi szabadtéri mozi, ahova mindenképpen el kell látogatnod! (Hamu és Gyémánt)
Itt a nyár, beköszöntött a szabadtéri mozik időszaka! Az alábbi cikkben öt olyan helyet mutatunk be, ahol egy jó film társaságában kapcsolódhatsz ki a meleg nyári estéken. Fontos tudnivaló, hogy a kertmozik esetében a belépési feltételek eltérőek lehetnek, sok helyen védettségi igazolvány szükséges, ezért további információkért mindenképpen érdemes
jún. 27
14:03
Nagy pusztítást vittek véghez a tasmán ördögök egy ausztrál sziget madárvilágában (Tudás.hu)
Nagy pusztítást végeztek a tasmán ördögök egy ausztráliai sziget madárvilágában. A BBC News beszámolója szerint a veszélyeztetett erszényes faj példányait 2012-ben telepítették le a Tasmániától keletre fekvő Maria-szigeten, hogy megvédjék őket a halálos daganatos betegségtől, amely miatt már szinte kipusztultak. A tasmán ördögök azóta jól boldogult
jún. 27
14:06
Felforr az USA amúgy hűvös-esős északnyugati partvidéke (Menedzsment Fórum)
A rendkívüli hőhullám Portlandben szombaton minden idők legmagasabb helyi hőmérsékletét hozta.
jún. 27
14:06
A fejfájások típusai - A legtöbb kezelhető (WebBeteg)
A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz; alig van olyan ember, aki élete során ne találkozna vele. Becslések szerint Magyarországon körülbelül egymillió migrénes van, és ennél is nagyobb azok száma, akik a visszatérő fejfájás egyéb formáiban szenvednek.
jún. 27
14:06
Csányi Sándor: mindenki tartózkodjon a rasszista, homofób, soviniszta bekiabálásoktól (ATV)
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint ahhoz, hogy a jövőben is házigazdája lehessen Magyarország rangos sporteseményeknek elengedhetetlen a sportszerű légkör. „Vendéglátóként ki kell vívni a széleskörű nemzetközi elismerést ezen a téren is.”
jún. 27
14:06
Formabontó hotelek - föld alatt és a levegőben (ATV)
A szállodák globális kínálata igencsak kreatív és szokatlan építészeti, stilisztikai megoldásokat foglal magába. Szárazföldön, faágak között és víz alatt is megszállhatunk. Sokak számára jó hír lehet, hogy némelyik eléréséhez nem is kell túl messzire menni, Magyarország is tartogat meglepetéseket az exkluzív élményekre és szálláshelyekre vágyóknak.
jún. 27
14:09
Gáspár Virág sikítozott párja mellett, videóra vette mit művel (BorsOnline)
Videóra vette a kocsikázást Gáspár Virág
jún. 27
14:09
WHO: Az időseket és krónikus betegeket évente, a többieket kétévente újra kellene oltani a covid ellen (SzMo)
A gyártók szerint is szükséges lehet az ismétlőoltás. Az egészségügyi világszervezet többféle forgatókönyvvel is készül.
jún. 27
14:09
Raszta oroszlán és magassarkús flamingó: álomszerű digitális kollázsok egy orosz művész kezéből (Life)
Álomszerű, eszméletlen különleges kollázsokat készít a 26 éves orosz művész: pizza legyezőtől a borban úszó vizilóig van itt minden.
jún. 27
14:09
Valószínűleg ez a végleges dizájn-Samsung Galaxy Z Fold 3, Z Flip 3 (GSMring)
Már többször írtunk nektek arról, hogy érkeznek az új csúcs Samsung hajlítható kijelzős mobiltelefonok. Most mutatjuk, hogy nézhetnek majd ki. A dél-koreai cég a Fold családot még a 2019-es évben indította meg a mobiltelefonpiacon, aminek már a harmadik tagja érkezhet idén, kétfajta kiviteli típusban. Az egyik hajlítható kijelzős vonal a befelé haj
jún. 27
14:09
Dolores sem volt rest, letarolta a banánültetvényeket (Köpönyeg)
Az idei hurrikánszezon első nevezett vihara, Ana előbb érkezett, mint kellett
jún. 27
14:12
Pénztárcát talált, majd Győr több üzletében is bevásárolt vele (Metropol)
Lopott bankkártyával fizetett. A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
jún. 27
14:12
Felrobbantak az árak a magyar építkezéseken - Nincs még vége a brutális emelkedésnek? (Portfolio)
Az építőipari termelés és hozzáadott érték jelentős mértékben emelkedett a koronavírus-válságot megelőző években. A növekedéshez hozzájárultak a felfutó, államilag is támogatott lakásépítések, a kereskedelmi ingatlanpiac bővülése, valamint az állami infrastrukturális fejlesztések is. 2020. évi árakon számolva az építőipar hozzáadott értéke több min
jún. 27
14:12
Ha az EU-n belül utazol, ehhez jogod van (Ripost)
Nagyon kevesen tudják pontosan, hogy milyen jogaik vannak utazás közben, ha az unió határain belül utaznak. Most, hogy többen tehetik ezt meg, nem árt felfrissíteni az ismereteket.
jún. 27
14:18
Hat ország kezdheti újragondolni olimpiai részvételét (Infostart)
A japán kormány hat ország olimpiai csapatainak esetében szigorítja a beutazási feltételeket a koronavírus fertőzőbb, delta variánsának ottani terjedése miatt - írta vasárnap a Jomiuri Sinbun.
jún. 27
14:18
Szakács László elárulta, van-e összefüggés az ő és Molnár Gyula ügye között (ATV)
Szakács László, az MSZP volt elnökhelyettese, jelenleg a DK és Jobbik jelöltjeként indul Baranya 2-es választókörzetben. Az MSZP-ből azóta senki nem kereste, a Harcosok Klubjában viszont elárulta, hogy zajlott a Gyurcsány Ferenccel való egyeztetése.
jún. 27
14:21
Szőke hajjal és szemöldökkel fotózkodott Kim Kardashian, ijesztően néz ki a kommentelők szerint (SzMo)
Rá sem lehet ismerni új képein a celebre, aki vélhetően csak ideiglenesen váltott szőkére.
jún. 27
14:21
II. Erzsébet kegyetlen bosszút állt, valami nem stimmel a Balaton vizével (Promotions)
A hét utolsó napján összegyűjtöttük, mik érdekelték legjobban az embereket az elmúlt napokban.
jún. 27
14:24
Hullik a pénzeső: nagy lehetőség előtt állnak a magyar gazdák (Piac és Profit)
Történelmi léptékű vidékfejlesztési program nyújt finanszírozási segítséget a magyar agráriumnak – hangzott el a Budapest Bank online rendezvényén, ahol a jelenleg elérhető mezőgazdasági és élelmiszeripari támogatásokról, valamint az agrárium digitalizációjáról volt szó.
jún. 27
14:24
A popdíva megosztotta a pontos recepteket, amelyek segítségével 17 kilót fogyott - A Ciara-titok (Joy)
Nemcsak a megfelelő mennyiségű mozgásra, hanem az étkezésre is oda kell figyelnie annak, aki fogyni szeretne. Az énekesnő most az utóbbihoz adott egy-két tuti tippet.
jún. 27
14:24
A kormánypárt vagy az ellenzék vezet jelenleg? (ATV)
Brutális hőség volt egész héten, 13 uniós tagállam tiltakozott a magyar pedofilellenes törvénnyel szemben, folyamatosak a visszalépések az előválasztáson, friss közvélemény-kutatás szerint egy hajszállal vezet az ellenzék - ezek voltak a hét eseményei.
jún. 27
14:24
Serena Williams nem indul az olimpián (m4sport.hu)
Az okokról nem nyilatkozott.
jún. 27
14:27
Járványgócot tártak fel a hatóságok: legalább ezer diáknak kell karanténba vonulnia (Life)
A mallorcai hatóságok vizsgálatot indítottak, miután több mint hatszáz, a szigeten vakációzó spanyol diákot fertőzött meg a koronavírus.
jún. 27
14:30
Hivatalosan is eldőlt, ki nyerte az örményországi választásokat (Portfolio)
Megerősítette a választási bizottság vasárnap Örményországban az egy héttel korábbi országgyűlési választások eredményét; ezzel hivatalossá vált a Nikol Pasinján kormányfő vezette párt győzelme.
jún. 27
14:30
A Panasonic eladta a teljes Tesla-részvénycsomagját (TőzsdeFórum)
A Panasonicjapán cég, amely lítium- ion akkumulátorokat gyárt a Tesla cégnek,eladta az amerikai járműgyártó összes részvényét a március végévelzáródott pénzügyi évben.
jún. 27
14:30
Hatalmas fordulat : Békejobbot nyújtott Harryéknek a brit királynő ? (Ripost)
Végre megbékélhet a királyi család, de addig még sok idő fog eltelni.
jún. 27
14:33
Több mint 150 millió forintot kerestek összesen a magyar válogatott játékosai az Európa-bajnokságon (SzMo)
A focisták, valamint Marco Rossi és segítői is szép összegen osztozhatnak a kieséssel zárult, de csodaszámba menő kontinenstorna után.
jún. 27
14:33
Serena sem lesz ott Tokióban (Eurosport)
Az eddigi négy arany mellé valószínűleg már nem nyer többet
jún. 27
14:33
Puzsér Róbert fog vitát moderálni a „jobboldali ellenzékről” (Mandiner)
A „Mondd, te kit választanál?” című eseményen még részt vesz Pálinkás József, Márki-Zay Péter és Bencsik János is.
jún. 27
14:36
Egyre több városban terjed újra a koronavírus Izraelben (Menedzsment Fórum)
A súlyos betegek száma viszont egyelőre nem indult növekedésnek.
jún. 27
14:36
Titkos katonai iratokra bukkantak egy buszmegállóban (hirado.hu)
Egy angliai buszmegállóban találták meg a brit királyi haditengerészet Defender nevű rombolójának fekete-tengeri útjáról készült előzetes kockázatelemzést.
jún. 27
14:39
Édes bosszú? Jennifer Lopez exét Ben Affleck korábbi szerelmével videózták le (BorsOnline)
Eddig is voltak sztárok, akik összejöttek egymás exeivel, azonban Alex Rodriguez kapcsán okkal feltételezhető, hogy szándékosan közeledik Lindsay Shookushoz, Ben Affleck egykori barátnőjéhez.
jún. 27
14:39
Még Benedek Tibor emléktáblájáról is hazudik az ellenzéki sajtó (Demokrata)
Az emléktábla Csiszár Jenő milánói főkonzul ötlete volt – közölte Menczer Tamás.
jún. 27
14:39
Tippek konfliktushelyzetekre (Helló Magyar)
A konfliktusok természetes velejárói a társas kapcsolatoknak, mégis, sokan tartanak az ilyen szituációktól, sőt, ha tehetik, messze el is kerülik őket. Mit tehetünk az ügy érdekében? Sorozatunk első részében két tippet hozunk.
jún. 27
14:42
Sokkoló fotók! Durva sebbel a homlokán pózolt Rezes Judit (Metropol)
Véres homlokkal sokkolta követőit Rezes Judit, de azonnal tisztázta, hogy nem minden az, aminek látszik.
jún. 27
14:42
Pattanásig feszült a helyzet Jánoshalmán: elkóborolt állatok legelték le a kukoricát (Agroinform)
Néhány napja közel két hektáron legelték le a növésben lévő kukoricát a birkák, a gazdák szerint akár több millió forint is lehet a kár.
jún. 27
14:42
Visszahívta több százezer járművét Kínában a Tesla (GazdaságPortál)
Visszahívta több százezer járművét Kínában a Tesla az automatikus sebességszabályozó működési hibája miatt – közölte a kínai piacfelügyelet. A visszahívás több mint 285 ezer, három különböző szakaszban gyártott Modell 3-as és Modell Y típusú elektromos autót érint. A járművek túlnyomó többségét a kaliforniai székhelyű autógyártó sanghaji üzemében g
jún. 27
14:42
Ingyenesen őrizhetjük meg szeretteink emlékét az okos-sírkővel (hirado.hu)
A Lapidaris weboldalán létrehozott emlékoldal biztonságos hely, ahol a feltöltött fényképek, videók és történetek mesélnek az elhunyt életéről.
jún. 27
14:42
Bizalmas brit katonai dokumentumokat találtak elázva egy buszmegállóban (ATV)
Egy angliai buszmegállóban találták meg a brit királyi haditengerészet Defender nevű rombolójának fekete-tengeri útjáról készült előzetes kockázatelemzést. A megtaláló a más bizalmas katonai dokumentumokat is tartalmazó, eső áztatta iratköteget a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak adta át.
jún. 27
14:42
Történelmi mélyponton a franciák érdeklődése a választások iránt (hirado.hu)
Az 1958-ban kezdődött V. köztársaság történetében ilyen méretű távolmaradásra egyetlen választáson sem volt még példa.
jún. 27
14:45
A holland-cseh Eb-meccs miatt megnehezül a közlekedés Budapesten vasárnap délután (SzMo)
Útlezárásokra, jelentős torlódásra kell számítani a fővárosban közlekedőknek délutántól késő estig.
jún. 27
14:45
Több mint 600 bulizó diák lett koronavírusos Mallorcán (SzMo)
Voltak koncerten, hajókon és szállodákban is. A fertőzés miatt legalább ezren kerültek karanténba.
jún. 27
14:45
Újabb felvételeket tettek közzé a kínai marsjáró vörös bolygóra érkezéséről (Life)
A kínai Csu-zsung marsjáró vörös bolygóra érkezéséről tett közzé felvételeket a kínai nemzeti űrhivatal vasárnap.
jún. 27
14:48
Nem lesz ott az olimpián a tenisz élő legendája (Infostart)
A 23-szoros Grand Slam-bajnok Serena Williamsről van szó.

Keresés