2021. június 7. hétfő

jún. 7
19:39
Még 2012-ben is volt kényszersterilizálás Csehországban - új döntés született (Infostart)
Eddig csak egyéni perek alapján kaphattak kártérítést azok a roma nők, akiken kényszersterilizációt követtek el. Ilyen esetek egészen 2012-ig történtek.
jún. 7
19:39
Visszaszállították a börtönbe Navalnijt (ATV)
Visszaszállították Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikust a vlagyimiri börtönkórházból a pokrovi börtönbe - közölte a hétfőn a Dozsgy ellenzéki online televízió bírósági iratokra hivatkozva.
jún. 7
19:39
A hagyományainkra alapozó, korszerű ismeretekre építkezünk az oktatásban (Demokrata)
A legkorszerűbb ismeretek egybevonása a tradíciókkal, a magyar kultúra értékeivel képezheti azt az alapot, amelyre építkezni lehet – mondta Kásler Miklós.
jún. 7
19:42
Olyan üzenetet találtak egy palackpostában, amire senki sem számított (Promotions)
A Vissza a jövőbe filmek története ehhez képest simán követhető.
jún. 7
19:45
Kereskedelmi forgalomba kerülhet a Moderna vakcinája Magyarországon (Portfolio)
Az amerikai Moderna vakcinagyártó bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Medison Pharmával a Moderna COVID-19 oltóanyagának Közép- és Kelet-Európában és Izraelben való értékesítéséről – derült ki a cég közleményéből.
jún. 7
19:51
Kereskedelmi forgalomba kerülhet a Moderna vakcinája a régióban (Portfolio)
Az amerikai Moderna vakcinagyártó bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Medison Pharmával a Moderna COVID-19 oltóanyagának Közép- és Kelet-Európában és Izraelben való értékesítéséről – derült ki a cég közleményéből.
jún. 7
19:51
Dobrev Klára elmondta, mit szeret a politikában (ATV)
Érden járt Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje. Az ellenzéki politikus Facebook-oldalán azt írta: nagyszerű emberekkel találkozott, régi ismerősöket látott viszont és új emberekkel ismerkedett meg. „Ezt szeretem a politikában. Veletek, köztetek lenni. Fantasztikus volt” – fogalmazott Dobrev. „Ilyenkor érzem csak igazán, ho
jún. 7
19:51
Valóban meg kell-e ijednünk? (Demokrata)
És most tessék meglepődni: én magam örülök a legjobban, hogy az össz-ellenzék végre össze tudott hozni egy tisztességes kormányellenes tüntetést!
jún. 7
19:57
Ki fog nyerni a pénteken induló futball Eb-n? (Privátbankár)
Mekkora üzlet pandémia után Eb-t rendezni? Hogyan élték túl a Járvány Évét, 2020-at a médiapiac szereplői? Egyáltalán, kik voltak az előző év nyertesei a gazdaságban? Erről és sok minden másról is szó volt a Trend FM hétfő délelőtti műsorában, melynek vendége kollégánk, Baka F. Zoltán volt.
jún. 7
19:57
Merényletet vizionál a francia radikális baloldal vezetője (Infostart)
Többen felháborodtak a kijelentés miatt.
jún. 7
19:57
Novák Katalin: nekünk, európaiaknak a kereszténység nem választás kérdése (Demokrata)
A történelem megmutatja nekünk, hogy Európa több mint egy földrajzi egység – mondta Novák Katalin.
jún. 7
20:00
Hatalmas cégvagyontól vált meg Mészáros Lőrinc volt felesége (SzMo)
Mészárosné Kelemen Beatrixnek így mostanra egyetlen komolyabb vállalatban maradt érdemi részesedése.
jún. 7
20:03
Dél-Koreában is nő a Kína-ellenesség (Infostart)
Leállítottak egy dél-koreai fantasy-tévésorozatot, mert akkora felháborodást okozott, hogy benne a hercegek kínai csemegéket esznek. Ez csak egy epizód a két nép között – a közösségi médiák által is gerjesztve – egyre erősebbé váló kultúrharcból.
jún. 7
20:03
Gyengült a forint estére (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn.
jún. 7
20:03
Kapcsolatot találtak a légszennyezés és a demencia között (ATV)
Kapcsolatot találtak a légszennyezés és a demencia (elbutulás) között amerikai kutatók, tanulmányuk szerint 2015-ban a légszennyezés világszerte körülbelül kétmillió demenciás esetet és mintegy hatszázezer elhalálozást okozott.
jún. 7
20:03
Árverezik Invader ikonikus Rubik-kockáit (Mandiner)
A dalai láma Rubik-kockákból kirakott képmásával jelentkezik újra az aukciós piacon az Invader néven ismert francia utcaművész, akinek két műve 500 ezer eurót megközelítő rekordáron kelt el tavalyi árveréseken.
jún. 7
20:05
Novák Katalin: A kereszténység nem választás, hanem predesztináció (Mandiner)
Nekünk, európaiaknak a kereszténység nem választás kérdése, hanem predesztináció – hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter, a Fidesz alelnöke hétfőn a Kereszténység és politikai mozgástér a XXI. században című online konferencián.
jún. 7
20:09
Sűrű napja volt Szijjártó Péternek: három beruházást is bejelentett 96 milliárdért (Menedzsment Fórum)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn három beruházást is bejelentett, melyek összértéke 96 milliárd forint, amelyből a Hanon Systems Hungary Kft. 18 milliárd forinttal részesedik, 4,6 milliárd forintos állami hozzájárulással. Az összegből az elektromos autókba kerülő klímarendszerek gyártási kapacitását bővíti. A török Sisecam csoport első e
jún. 7
20:09
Berágtak a csehek: jelentős napi pénzbüntetést kérnek Lengyelországra (Demokrata)
A cseh kormány szerint Lengyelországnak fizessen napi ötmillió eurós pénzbüntetést, amiért nem tartja tiszteletben az Európai Bíróság döntését.
jún. 7
20:09
A Suzuki Jimny teherautóként is jó móka (Autószektor)
Nagy hiányzó tér vissza a hazai Suzuki kereskedésekbe: megérkezett a Suzuki népszerű, kompakt és könnyű terepjárójának, a Jimnynek új, kétüléses haszonjármű-változata. A Jimnyt négy kompromisszummentes tulajdonsága teszi komoly haszongépjárművé: masszív létraalváz, kiváló terepszögek, háromkaros merev hidas felfüggesztés tekercsrugókkal és összkeré
jún. 7
20:09
Jakab Péter Kövér Lászlónak: Ma nagyon jól néz ki! A bajusz, a nyakkendő, minden a helyén van - Friss hírek 2021. június 07. 20:02 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/07/4419/
jún. 7
20:12
Kilövi magát az űrbe a világ leggazdagabb embere (Femcafe)
Jeff Bezos a közösségi médiában tudatta a nyilvánossággal, hogy elszánta magát a merész lépésre.
jún. 7
20:12
A fájdalom hálójában: őszinte vallomás az endometriózisról (Glamour)
Érezted már úgy, hogy egy személyes történet kikívánkozik belőled? Szavakról és érzelmekről beszélek, amelyeket mindeddig nem mertél hangosan kimondani és csak gondolatban fogalmaztad őket. Csendesen és félve. Tartva attól, hogy mások mit fognak gondolni? Hogy fognak rád nézni innentől? Vajon milyen szavakkal illetnek majd ezután? Mikor leszek újra
jún. 7
20:15
Karácsony Gergely a Fudan-ügyről: nem a népszavazás a lényeg (ATV)
A főpolgármester szerint a társadalmi akaratot kell a kormánnyal szemben érvényesíteni a kínai egyetem ügyében. Hangsúlyozta: bár a beruházás Budapesten valósulna meg, „fizetni mindenkinek kellene”, ezért azt is át kell gondolni, hogy országos népszavazást tartsanak az ügyben.
jún. 7
20:15
Varga Judit: végre szakemberek beszéltek a jogállamisági kérdésről (Demokrata)
A jogállamisági vita végre oda került, ahová tartozik, a téma ugyanis az igazságügyi miniszterek elé került – mondta Varga Judit Luxembourgban.
jún. 7
20:21
Ha menne a világűrbe Jeff Bezosszal, most legyen résen (Infostart)
Július 20-ára tervezik, hogy 100 km-es magasságba emelkedik a Blue Origin.
jún. 7
20:21
Stagnál a koronavírus koncentrációja a szennyvízben (Demokrata)
Az országban csak két város esetében figyelhető meg enyhe növekedés.
jún. 7
20:21
BMW i8-assal menekültek a drogdílerek a rendőrök elől (Autószektor)
Egy BMW i8 sofőrjét letartóztatták és kábítószerkereskedelem vádjával börtönbe juttatták az angol rendőrök. A járőr akkor figyelt fel a sportkocsira, amikor az elhúzott mellette az M6-os autópálya leállósávjában. Ezután hosszas üldözés vette kezdetét, a BMW 39 éves sofőrje nem ritkán 90 mérföld/h feletti tempóval száguldott ott, ahol csak 30-cal le
jún. 7
20:21
Csehország napi ötmillió euróra sarcolná Lengyelországot a Turów bánya miatt (Helló Magyar)
Komoly konfliktus alakult ki a visegrádi négyek két tagja között, Lengyelország és Csehország egymásnak feszül
jún. 7
20:24
Tiltakozást szervez a meddőségi klinikák állami kézbe vétele ellen egy édesanya (SzMo)
Szerinte ezzel a törvénymódosítással rengeteg pár még nehezebb helyzetbe kerülne: még nagyobb tömeg lesz és még tovább kell várniuk a beavatkozásokra.
jún. 7
20:24
Jeff Bezos az űrbe megy a jövő hónapban, viszi a testvérét is (SzMo)
Űrhajóján még van egy kiadó hely, jelenleg 800 millió forintnak megfelelő dollárnál tart az űrjegy ára.
jún. 7
20:27
Egy afrikai országban hirtelen berobbant a koronavírus-járvány, szigorú korlátozásokat rendeltek el (Portfolio)
Ugandában ismét korlátozásokat jelentettek be a koronavírus-járvány miatt, mert az utóbbi két hét alatt annyit romlott a helyzet, mint az első hullámban hónapok alatt.
jún. 7
20:27
Litvánia szerint Belarusz illegális migránsokat ereszt át határain (Mandiner)
Őrizetbe vettek kilenc iraki menedékkérőt Litvániában, akik Fehéroroszország felől érkeztek – közölték hétfőn a vilniusi hatóságok, amelyek szerint a minszki vezetés csoportosan küld migránsokat a balti ország határára hibrid hadviselés részeként.
jún. 7
20:30
Démonok között 3: már a démonok sem olyanok, mint régen... (Promotions)
James Wan nélkül sajnos nem az igazi a Démonok között-széria.
jún. 7
20:33
Kajak-kenu: már csak pár kérdőjel maradt (Infostart)
Többen kaptak dicséretet a szövetségi kapitánytól az Eb után.
jún. 7
20:33
1,8 milliárdos gyógyszerfejlesztési projekt zárult le az ELTE-n (ProfitLine)
A stroke és az utána kialakuló görcsös állapot komplex kezelését segítő gyógyszerjelöltek fejlesztését célozta az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte) által vezetett konzorcium nemrég zárult, 1,789 milliárd forint összköltségvetésű projektje.
jún. 7
20:33
„Egy kis szórakozás sosem árt” – félretette a munkát Süli János (ATV)
Ma délután félretette a munkát Süli János miniszter: együtt zenélt Tamási polgármesterével, Porga Ferenccel és Széles Andrással, a választókerület elnökével. „Egy kis szórakozás sosem árt, de pályaváltáson nem gondolkodom” – írta Facebook-bejegyzésében a politikus.
jún. 7
20:33
Matolcsy György: Az évtized kihívásai (Mandiner)
Egy nemzet, közösség, vállalkozás vagy család akkor jár jól, ha kivédi a negatív kockázatokat és él a pozitív lehetőségekkel.
jún. 7
20:36
Dale Sr. egyszer büntetésből direkt felrúgta csapatának sérült vezetőjét (USAracing)
Dale Earnhardt Sr. ugyanolyan kemény volt az üzleti életben, mint a versenypályán. Ha a Megfélemlítő...
jún. 7
20:36
Nőtt az okostelefon értékesítés világszerte (Hamu és Gyémánt)
A 2020-as visszaesés után az idei első negyedévben több mint a negyedével nőttek az okostelefon értékesítések világszerte – állítja az amerikai Gartner piackutató cég.
jún. 7
20:39
Most újabb veszélyre figyelmeztetnek kutatók az indiai járványhelyzettel kapcsolatban (Infostart)
Két hónapja nem voltak ilyen alacsonyak a fertőzésszámok Indiában, ám szakértők szerint a járvány most is tombol az országban, csak éppenséggel nem látszik a hivatalos adatokban. Az elnök két hónap óta először üzent a lakosságnak.
jún. 7
20:39
Két magyar nagyvárosban nőtt a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja (Portfolio)
A 22. héten a szennyvízben mért SARS-CoV-2 koncentráció országos átlaga alacsony szinten stagnált, és a 22 vizsgált minta többségében már nem változott, alacsony maradt az új koronavírus koncentrációja, „csak Szombathely és Miskolc esetében figyelhető meg enyhe tendencia növekedés” – közölte hétfőn a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az NNK közlemén
jún. 7
20:42
Örömhétfő a sztárvilágban: Gyurta Dani eljegyezte Iszak Esztit, Dobrády Ákos pedig apa lett (Femcafe)
A két örömhírnek különös mellékízt ad a tény, hogy Iszak Eszter és Dobrády Ákos hosszú évekig egy párt alkottak. Mostanra már mindketten más oldalán találták meg a boldogságot.
jún. 7
20:45
Washingtonba látogat nyáron az ukrán elnök (Mandiner)
Joe Biden amerikai elnök hétfőn telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és meghívta őt nyárra, egy személyes találkozóra az Egyesült Államokba – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
jún. 7
20:48
Az ördögűző elbújhat: 180 fokban tudja elfordítani a fejét egy fiatal férfi (SzMo)
Egy horrorfilm-castingon biztosan nagy sikere lenne, de volt, akinek egy bagoly, vagy épp Adam Sandler Sátánkája jutott eszébe a fejét csavargató férfiról.
jún. 7
20:51
De Bruyne még engedélyre vár (Infostart)
A nyitómeccset biztosan kihagyja a belgák sztárja.
jún. 7
20:51
Mi történt? Hirtelen eltűnt egy 100 milliárdos vagyonelem Kelemen Beatrix nevéről (Nyugati Fény)
Nem tarthatta meg.
jún. 7
20:57
Fordulat állt be Navalnij ügyében (Infostart)
Két keresetét visszavonta az orosz ellenzéki politikus, egy harmadikat elutasítottak.
jún. 7
20:57
Aláírták a vállalkozási szerződést, még a nyáron elkezdődik a Blaha Lujza tér felújítása (Portfolio)
Jelentős szakaszához ért a Blaha Lujza tér felújítása: a Budapesti Közlekedési Központ és a közbeszerzési eljárás nyertese, a STR Mély- és Magasépítő Korlátolt Felelősségű Társaság aláírta a vállalkozási szerződést, így még a nyáron elkezdődhet a munka Budapest ikonikus terén – közölte hétfőn este a Budapesti Közlekedési Központ. A BKK hangsúlyozza
jún. 7
20:57
Eldőlt: nem ateista a Mazsihisz elnöke (Mandiner)
A dr. Frölich Róbert országos főrabbi által vezetett Bét Din (zsidó vallási bíróság) a napokban meghozta döntvényét abban a perben, amelyet Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke indított Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija ellen – adta hírül a Szombat.

Keresés