Ma délután félretette a munkát Süli János miniszter: együtt zenélt Tamási polgármesterével, Porga Ferenccel és Széles Andrással, a választókerület elnökével. „Egy kis szórakozás sosem árt, de pályaváltáson nem gondolkodom” – írta Facebook-bejegyzésében a politikus.
Bár tavaly év elején még az összes légitársaság ezrek felvételét tervezte, közbeszólt a járvány, és megszűnt az amerikai légi közlekedési munkahelyek ötöde.
A 2020-as visszaesés után az idei első negyedévben több mint a negyedével nőttek az okostelefon értékesítések világszerte – állítja az amerikai Gartner piackutató cég.
Két hónapja nem voltak ilyen alacsonyak a fertőzésszámok Indiában, ám szakértők szerint a járvány most is tombol az országban, csak éppenséggel nem látszik a hivatalos adatokban. Az elnök két hónap óta először üzent a lakosságnak.
A 22. héten a szennyvízben mért SARS-CoV-2 koncentráció országos átlaga alacsony szinten stagnált, és a 22 vizsgált minta többségében már nem változott, alacsony maradt az új koronavírus koncentrációja, „csak Szombathely és Miskolc esetében figyelhető meg enyhe tendencia növekedés” – közölte hétfőn a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Az NNK közlemén
A két örömhírnek különös mellékízt ad a tény, hogy Iszak Eszter és Dobrády Ákos hosszú évekig egy párt alkottak. Mostanra már mindketten más oldalán találták meg a boldogságot.
Joe Biden amerikai elnök hétfőn telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és meghívta őt nyárra, egy személyes találkozóra az Egyesült Államokba – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.
A vád lényege szerint Ihász Sándor Gyárfás Tamás családi barátjaként 2017-ben átvette a Fenyő-ügy hangfelvételének leiratát, azt azonban nem továbbította a hatóságoknak.
Egy horrorfilm-castingon biztosan nagy sikere lenne, de volt, akinek egy bagoly, vagy épp Adam Sandler Sátánkája jutott eszébe a fejét csavargató férfiról.
Nekünk, európaiaknak a kereszténység nem választás kérdése, hanem predesztináció – hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter, a Fidesz alelnöke hétfőn a Kereszténység és politikai mozgástér a 21. században című online konferencián.
Jelentős szakaszához ért a Blaha Lujza tér felújítása: a Budapesti Közlekedési Központ és a közbeszerzési eljárás nyertese, a STR Mély- és Magasépítő Korlátolt Felelősségű Társaság aláírta a vállalkozási szerződést, így még a nyáron elkezdődhet a munka Budapest ikonikus terén – közölte hétfőn este a Budapesti Közlekedési Központ. A BKK hangsúlyozza
A dr. Frölich Róbert országos főrabbi által vezetett Bét Din (zsidó vallási bíróság) a napokban meghozta döntvényét abban a perben, amelyet Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke indított Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija ellen – adta hírül a Szombat.
A kormányfő szerint most azért támadják Magyarországot, mert nem volt hajlandó egy politikai súlyt és komolyságot nélkülöző közös nyilatkozatot aláírni Hongkong ügyében.
A Sisecam csoport első európai üvegcsomagolóanyag-üzeme Kaposváron jön létre, a somogyi megyeszékhelyen 73 milliárd forintos beruházást hajt végre a török cég; ez az eddigi legnagyobb, török vállalat által végrehajtott beruházás Magyarországon - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Lassan, fájdalom nélkül, de jelentősen romlik a látás - ki kívánná ezt magának? A szürke hályog kialakulásával a szemlencse bizonyos fokig vagy teljesen elszürkülhet. Mintha a beteg felvett volna egy piszkos szemüveget. A homályos látás mellett nő a fényérzékenysége is. Lehetséges, hogy bizonyos vitaminok hiánya hozzájárul ehhez?
Az európai baloldal, élén a német baloldallal ismét minősíthetetlen hangon támadja Magyarországot - írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szamizdat 9. című közleményében.
Kínával is lehetne olyan kapcsolatunk, ami a pragmatikus együttműködésen alapszik, vagyis amivel mind a két fél jól jár – mondta Karácsony Gergely az ATV-n.
Magyarország álláspontja szerint véget kell vetni annak a brüsszeli gyakorlatnak, amely nyilatkozatok fabrikálásában és lobogtatásában merül ki - írta a miniszterelnök.
Horvát Lili nyerte Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjéért a Moving Images - Open Borders fesztiválhálózat újonnan alapított New Vision díját. A valóság és képzelet határán játszódó romantikus alkotást egyedülálló filmes megközelítéséért díjazták. Horvát Lili személyesen vette át a díjat a Crossing Europe filmfesztiválon
Magyarország álláspontja szerint véget kell vetni annak a brüsszeli gyakorlatnak, amely nyilatkozatok fabrikálásában és lobogtatásában merül ki - írta a miniszterelnök.