Felfelé kúszik az utasszám és dübörög az áruforgalom Ferihegyen. A veszteséget azonban csak lassan tudják ledolgozni. Számításaink szerint még bő fél év kell ahhoz, hogy erősödjön a cég helyzete - és nehezebb legyen a kormány felvásárlási próbálkozása.
A többek között a Saatchi & Saatchi és Leo Burnett ügynökségeket tömörítő Publicis Groupe Hungary idén nagyságrendileg 100, az emberek közötti egyenlőség mellett kiálló kollégával bővíti csapatát. Nemtől, kortól, származástól, szexuális orientációtól és nemi identitástól függetlenül várják a jelentkezőket. A Budapest Pride hónap kapcsán a sokszín
A Magyar Nemzeti Bank júniusban kamatemelési ciklusba kezdett, ami a hitelek drágulását hozza majd magával, így még fontosabbá vált, hogy alaposan végiggondolják a hiteligénylők, hogy milyen kamatperiódussal vesznek fel hitelt. Két összegre, 10 és 25 millió forintra vizsgáltuk meg, hogy milyen különbségek vannak az ötéves kamatperiódussal felvett é
Sokféle színházat nézhetünk Budapesten: világviszonylatban is egyedülálló módon több mint 80 színtársulat kínálatából választhatunk – mondhatni, el vagyunk kényeztetve. A széles paletta élénk színfoltjai között valódi különlegesség is akad, olyan színház, mely történeti forráskutatások alapján építi repertoárját, a magyar nemzeti múlt nagy pillanat
Július 1-én vette kezdetét a negyedik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny állásáról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az…
Lattmann Tamás a napokban bejelentett, a kormányzat által gyermekvédelminek nevezett népszavazással kapcsolatban azt mondta: ez egy belső jogi eszköz, ezzel az adott állam alkotmányos rendjében vagy lehet kötelező szabályt alkottatni a jogalkotóval, ebben az esetben viszont egy politikai kommunikációs megoldás.
Nagy-Britanniában körülbelül 2200 mérföld, azaz 3500 kilométer vízi út van. Ezek egy része természetes vízfolyás, másik részüket csatornák alkotják. Az angol csatornák körüli táj változatos és vadregényes: a városi dzsungeltől a szinte tökéletes elcsendesülésig vezet. Az ország jelentős részét be lehet járni ezeken az útvonalakon anélkül, hogy akár
Robert Hoye, az Imperial College London munkatársa és kollégái olyan anyagokat találtak a fotovoltaikus cellák számára, melyekkel energia állítható elő a beltéri fényből-
A francia parlament véglegesen elfogadta a radikális iszlám elleni törvénytervezetet, amelyet hét hónapig vitatott a nemzetgyűlés és a szenátus, s az ellenzék valamennyi pártja élesen bírált.
Legek az albérletpiacról: az országos albérletpiaci kínálatban akad havi 20 ezer forintért Hajdú-Bihar megyei albérlet. Szintén a legolcsóbbak közé tartozik egy, kifejezetten egyetemista bérlőknek szánt dunaújvárosi lakás, 40 ezer forintért bérelhető minden hónapban. De vajon mennyibe fáj egy 1000 négyzetméteres kastély?
Az Ormuz-öböl térségében repkedő hipermodern amerikai F-35-ös felett az ellenség a távolból átveszi az irányítást és földre kényszeríti a gépet; Washingtonban az elnök tanácsadóját kínai tárgyalópartnere figyelmezteti az édesanyjától érkezett sms-re – s azt is megmondja, mi áll benne; a kormányzat teljes kommunikációs rendszere lehal, beleértve a h
A Balatoni Kultúrhang Egyesület nyár végéig koncerteket, kiállításokat és színházi előadásokat hoz Tihanyba. Falusi Mariann és Sárik Péter triója különleges zenei élményt jelentett a Rege kávéház teraszán. A Padödö alapítótagjával koncert után beszélgettünk.
Majdnem kicsúszott a határidőből a Lucid és a Churchill összeolvadása, mert nem tudták elérni a kisbefektetőket. Nem ez az utolsó ilyen sztori, szokjuk meg.
Csütörtök este nyilvánosságra kerültek az egyetemi ponthatárok. A felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhettek eredményeikről, és idén ismét megrendezték a hivatalos felsőoktatási ponthatárváró rendezvényt, a Pont Ott Partit. A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után azonban sajnos nem mindenk
A koronavírus-járvány tavaly márciusi kirobbanását követően visszaesett az ingatlanpiac, a korlátozások miatt csökkent a kereslet, ami az árakban is egyértelműen megmutatkozott. Gadanecz Zoltán, a Gdn Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, akinek sikerült ebben az időszakban nyélbe ütnie egy üzletet, az egy év után akár 20 százalékos nö
Már megint jelentős kedvezményeket és szervizakciót hirdet a Huawei. Július 26-tól kezdődő Huawei Szerviz Fesztivál keretében a felhasználók ingyenesen kiterjeszthetik mobilkészülékeik jótállását fél évvel – amennyiben készülékük még garanciaidőn belül van –, illetve egy alkalommal bruttó 8000 forint kedvezményt kaphatnak a javítás díjából a My Hua
Cassie az Agility Robotics kétlábú kincse, bár az ideje nagy részét eddig csetlés-botlással töltötte. A fejlesztésénél azt az alapvető elvárást fogalmazták meg, hogy mindenhova el kell jutnia, ahová kétlábú emberek menni képesek, és mi is az egyik leggyakrabban előforduló, mégis legnehezebben utánozható mozdulatsor? A lépcsőmászás. A járó emberek s
A magyarországi egyetemi modellváltás azt a felismerést tükrözi, hogy a felsőoktatás része lett a globális piacnak - mondta Hernádi Zsolt, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány elnöke a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetemen Sátoraljaújhelyen.
Három magyar kardozóval és nagy reményekkel indult el Tokióban a vívás. Aztán sajnos a reményekből gyorsan hidegzuhany lett. Szatmári András és Decsi Tamás is gyorsan kiesett, az első meccsét elveszítette mindkét magyar.
Több országban, köztük Izraelben és Franciaországban is vizsgálatot indítottak a Pegasus kémszoftver kapcsán. A gyanú szerint a francia elnök telefonját is lehallgathatták, aki ezért lecserélte a mobilját. Marokkó azonban rágalmazás miatt pert indított azokkal a szervezetekkel szemben, amelyek meggyanúsították az országot a lehallgatási botrányban.
Az ingatlanpiac kemény hely. Az utóbbi fél évben megtapasztaltam, mennyire. A mentális egészségem alaposan megsínylette a kereséssel járó nyűgöket – hát még a pénztárcám –, de végül tisztességes helyre tudok
A 2021. július 23-án megjelent, 139. számú Magyar Közlöny két, az építőanyagok kivitelét korlátozó 402/2021. kormányrendeletet módosító rendeletet is kihirdetett.
A kerti tó ugyanúgy ápolást igényel a nyári időszakban, mint a kert más része. Nem macerásabb, mint bármelyik terület, de az biztos, hogy kis szakértelem szükségeltetik hozzá, hogy mindig örömünket leljük benne.
Nagyon felment a külföldi utazások ára a KSH adatai szerint. A Pénzcentrum kikérte a legnépszerűbb úticélok árváltozásait, és kiderült, hogy idén nyáron több mint 44 ezer forinttal kerül többe az egyhetes horvátországi nyaralás egy főnek, mint 2017-ben. De például Görögországban, Spanyolországban és Törökországban is jóval többet kell fizetnie a ma
Az egyik legtöbbe kerülő naptej UVB és UVA sugárzás elleni védelme konkrétan nulla – derült ki a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) tesztjéből. A legdrágább termék is csak az átlag negyedét hozta.
„Muszáj ráébrednünk, hogy a pedofília bűne határtalan. Itt ugyanúgy előfordul, mint a távoli országokban Szerintem fel sem fogjuk, ez mekkora üzlet, multimillió dolláros bizniszről beszélünk” – állítja Roslund svéd író, akivel legutóbb megjelent könyve kapcsán beszélgettünk.
Sok helyen jártam már külföldön, és az emberre előbb-utóbb rákérdeznek, honnan is jött. Ilyenkor, ha sikerül Magyarországot belőni a térképen, egy hosszabb beszélgetés – mondjuk egy vacsora – alatt már szóba kerülnek az olyan témák is, mint a nyelvünk eredete, az Aranycsapat vagy a felbomlott Szovjetunió, a kifejezetten érdeklődőkkel pedig már érin
Az évszakok váltakoznak, bizonyos vírusok viszont egész évben támadhatnak. Ilyen az ajakherpesz vírusa is, mely a meleg, napos időben is fertőzhet. Tippjeink segítségével azonban megelőzhető, hogy tönkretegye a nyarat!
Bár általában a nyaralás kezdetén a sajtos-tejfölös lángos, a rántott hekk és a retroburger a legnépszerűbb fogás, egy-két nap elteltével sokaknak jobban esne egy-egy könnyedebb, húsmentes opció. Az aktív nyári programok mellett azonban szinte lehetetlen egyszerre könnyen fogyasztható, ízletes és egészséges ételt találni, így gyakrabban kerülnek gy
Már nemrégiben hallani lehetett arról, hogy jövőre az eddiginél nagyobb töltési sebességet mutat be a Samsung. A hír igaznak bizonyulhat. A 2022-es év a töltési sebességek párharca lehet a gyártók közt, hiszen egyre többen arra mennek rá, hogy minél gyorsabban feltöltsön a készülék. A Samsung is növelheti a maximális töltési sebességét a Samsung Ga