Bezárnak az éjszakai szórakozóhelyek és a diszkók Montenegróban augusztus 2-ig a kedvezőtlen járványhelyzet miatt - közölte Igor Galic, az ország közegészségügyi intézetének vezetője.
„Nem gondolom, hogy én vagyok a sportág legnagyobb legendája, de természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem” - nyilatkozta a magyar csapat első tokiói aranyérmese.
Augusztus harmadika és hetedike között rendezik idén az Ördögkatlan Fesztivált, amiről Both Gabi őszinte rajongással ajánl nektek izgalmas programokat:
Örsi Gergely polgármester az éremszerzés után néhány perccel bejelentette, hogy a kardvívó lesz az első, aki az arannyal együtt a díszpolgárságot is megkapja majd.
Azt már régóta tudjuk, hogy a szivárvány színű zászló a melegközösség jelképe, azonban arról talán kevesebben hallottatok, miért pont ezt a motívumot és ezeket a színeket választotta az LGBTQ társadalom.
Június első hétvégéjén a Fuji Speedway versenypályán rendezték meg a 86 Style találkozót, amelyen a japán Toyota AE 86 (Hachiroku) és GT 86 rajongók először láthatták élőben a GT 86 utódját, a GR 86-ot, ráadásul nemcsak gyáriként, hanem már tuningolva is. Számtalan neves japán műhely vitte el oda a saját, módosított GR 86-osát, a gyári sportrészleg
Korlátozás nélkül olthatók Szputnyik V vakcinával a daganatos betegségben szenvedő, gyógykezelésen átesett betegek - közölte szombaton legfrissebb ajánlásában az orosz egészségügyi minisztérium.
A külügyminiszter jókedvéről a jól sikerült Campus Festivál mellett egy újabb megállapodás is tehet: a buli előtt Szijjártó ugyanis még gyorsan nyélbe ütött egy megállapodást a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról az üzbég kormánnyal.
Bezárnak az éjszakai szórakozóhelyek és a diszkók Montenegróban augusztus 2-ig a kedvezőtlen járványhelyzet miatt - közölte Igor Galic, az ország közegészségügyi intézetének vezetője.
Egy globális felmérés szerint évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe a mezőgazdaságban. A magyarországi helyzetről a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatok igazgatója beszélt az InfoRádióban.
Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes kendőzetlenül elmondta a Pride-on, mit gondol a kormány gyermekvédelmi népszavazásáról, de azt is elárulta, hogy az MSZP-és az LMBTQ között milyen közös metszett van.
„Valahol még sajnálom is a gyűlöletkeltőket: minden bizonnyal ők nem tudnak szeretni és őket sem szeretik eléggé” – fogalmazott a DK miniszterelnök-jelöltje.
Nincs magyar ember, aki ne tudná: Szilágyi Áron sorozatban harmadszor is olimpiai bajnok lett kardvívásban. Ez egy igazán magyar sporteszköz, és nemcsak azért, mert legismertebb költőnk, Petőfi Sándor a legismertebb magyar versben már a XIX. század közepén is világgá kiáltotta, hogy milyen fényes a kardunk. A 1908-tól 1964-ig az összes olimpián, me
Kissling és Fia vállalkozását csak csillárkirálynak hívták egy időben, joggal, hiszen művészi kivitelű csillárokat, lámpákat gyártottak. Ők álmodták meg a Budavári Palota Szent István-termének csodás csillárjait is. Következzék Kissling Rudolf és Kissling Alfréd története! – ismét egy izgalmas cikk a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldaláról!
Az orosz Volvo márkakereskedők 4615 autót adtak el 2021 első hat hónapjában, ami 83 százalékos % -os éves növekedésnek felel meg. Csak júniusban 1005 svéd márkájú járművet helyeztek forgalomba, ami 79% -os emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az üzleti sikerről a Volvo Car Russia sajtószolgálata számolt be. Az XC90 SUV lett a l
A Pegasus-ügy akár egy James Bond-film forgatókönyve is lehetne: egy kibercég kémprogramokat ad el autoriter hajlamú kormányoknak, amelyek azok segítségével politikusok, újságírók, cégvezetők telefonjait figyelik meg, a gyanú szerint politikai céllal. Sajtóhírek szerint az ügyben Magyarország is nyakig benne van. A magyar kormány nem cáfolja a szof
Bár az évezredes múltra visszatekintő kasztrendszert jogilag már felszámolták, Indiában mégis ez az elavult, elnyomáson alapuló társadalmi berendezkedés határozza meg a helyiek mindennapjait. Kitörni szinte lehetetlen - akik mégis megpróbálják, sokszor az életükkel fizetnek.
Rengetegen megkapták már a koronavírus elleni védőoltásukat, így sokan már jóval bátrabbak, ha utazásról van szó, pláne ha repülőútról. Az Airline Ratings éves összehasonlító elemzéséből most kiderült az is, hogy melyik légitársaságokat érdemes választani, hiszen egy rangsort közöltek a legjobb légitársaságokról. A különböző légitársaságokat számos