2021. július 2. péntek

júl. 2
5:39
Ügyfélhűség kialakítása (Transpack)
Az ügyfélhűség nem jön magától, azért tenni is kell. Meglévő partnereinket jutalmazhatjuk például hűségprogrammal.
júl. 2
5:42
Borászatok a mérlegen: Csányi és Varga hasított, Mészáros Lőrinc veszteséges (Menedzsment Fórum)
A borászok szerint tavaly nem volt kiemelkedő a szőlőtermés, de a jó évjáratra minden esély megvan. 2020 mégsem erről marad emlékezetes a számukra, hanem a pandémiának a bevételeikre gyakorolt hatásáról.
júl. 2
5:42
Emelkednek a fuvardíjak, amit akár a polcokon is megérezhetünk (ATV)
Szerdán bruttó két forinttal emelkedett a benzin ára, de az elmúlt hetekben a gázolaj is többször drágult. A témában Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető főtitkára volt az ATV Start vendége.
júl. 2
5:42
Okkal mérik ilyen drágán? – Golf V 1.4 FSI 2004 használtteszt (Autónavigátor)
A Citroën C4 használttesztjének megírása közben (amit olvashatsz) eszembe jutott egy nagyon fontos kérdés a VW-csoport termékeinek értéktartásával kapcsolatban. Még
júl. 2
5:48
Növekszik a csecsemőgondozási díj összege (Infostart)
Novák Katalin foglalta össze a júliustól érvényes változásokat.
júl. 2
5:48
Csütörtöktől több csed jár a kismamáknak (444.hu)
A kismamák a szülés után fél évig többet kaphatnak, mint a fizetésük volt.
júl. 2
5:50
Újabb látványos völgyhíd épült Magyarországon (Infostart)
Az 585 méter hosszú, 24 méter magas viadukt Vasszentmihálynál épült az M80-as úton.
júl. 2
5:51
A Cargill háromnegyed év alatt túlszárnyalta eddigi legjobb évét (Agrofórum)
Milliárdokat kerestek a fedezett tőkealapok a nyersanyagárak emelkedéseken. Számos fedezett tőkealap és nyersanyag-kereskedő cég számol be rekord profitról, az emelkedő áraknak és az egyre nagyobb volumennek köszönhetően. Még kérdéses, hogy tartósan velünk maradnak-e a magas árak.
júl. 2
5:51
Novák Katalin: emelkedik a csecsemőgondozási díj összege (Demokrata)
Csütörtöktől a bruttó fizetés száz százalékára emelkedik a csecsemőgondozási díj összege, amely után csak személyi jövedelemadót kell fizetni, járulékot nem.
júl. 2
5:51
Turbocompound dízelmotoroka mezőgazdaságban (Mezőhír)
A mezőgazdaságierőgép-technika több évtizede alkalmazza dízelmotoroknál a turbófeltöltés módszerét.
júl. 2
5:52
Feltűnően jól lehet keresni pékárusként (Infostart)
A kisboltok körében is sokasodnak a hirdetések, hasonló a helyzet, mint a járvány előtt.
júl. 2
5:57
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: pletykálnak-e rólad? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
júl. 2
5:57
A repcefagykár megelőzése és utólagos kezelése (Agrárágazat)
A repcét sikeresen lehet termeszteni az Alföldön és az északi vagy nyugatabbra lévő területeken.
júl. 2
6:00
Gyengéd hámlasztó a sima combokért (Spa Trend Online)
Itt a nyár és vele a kánikula, ami újra fókuszba helyezni a lenge ruhákat és kivillanó bőrfelületet. Az arcápolásban és anti-aging területén korszakalkotónak számító Qms Medicosmetics új termékkel, egy gyengéd, hámlasztó testhabbal segíti a simább, puhább és egészségesebb bőr kialakulását!
júl. 2
6:00
Grillezett tofu juharsziruppal (Grill Receptek)
A tofu egészséges és ásványi anyagokban gazdag, de önmagában nincs intenzív íze. Egy jó páccal viszont finom főétel varázsolhatóbelőle.
júl. 2
6:00
Júliustól drágulhat az online vásárlás: ennyivel kell többet fizetnünk a Kínából érkező árukért (ATV)
Megszűnik a 22 euró alatti áfamentesség az EU-n kívülről érkező termékeknél, ami azt jelenti, hogy ez alatt is meg kell fizetni az általános forgalmi adót. De mindez hogyan változik a gyakorlatban? Mennyivel kell többet fizetnünk? Ezekre a kérdésekre válaszolt az ATV Startban Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere.
júl. 2
6:00
Az ország nagyobb részén sok napsütésre számíthatunk (Háziállat)
Várható időjárás az ország területén péntek éjfélig Az ország nagyobb részén sok napsütésre számíthatunk, de a Duna vonalától keletre eső tájakon erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Az ország északkeleti, keleti harmadában-felében számítani lehet záporok, zivatarok kialakulására, de egy-egy gyenge záporeső a Dunántúlon sem zárható ki. Az é
júl. 2
6:03
„Az egészség több, mint a betegség hiánya” – Női testtudatosság egy egészségesebb világért (WMN)
Egy egészséges világhoz vezető forradalomban a női példamutatás meghatározó lesz.
júl. 2
6:06
Turisztikai szakértő: csodát azért nem kell várni az uniós védettségi igazolástól (Infostart)
Már minden európai országban, így Magyarországon is elérhető az európai védettségi igazolvány. Arról, hogy mi várható az okmány bevezetésétől, Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő, az Inforádió Világszám című utazási magazinjának szerkesztő-műsorvezetője nyilatkozott.
júl. 2
6:06
Irodai élet a koronavírus után: dolgozz bárhonnan! (ProfitLine)
Átalakult az irodai élet szerepe a világjárvány következtében: az iroda már egyre kevésbé munkahely, inkább közösségi tér, a csapatépítés helyszíne. Az új jelszóvá a „Work from Anywhere”, azaz „Dolgozz bárhonnan” vált, különösen a tudásfókuszú iparágakban – hívja fel a figyelmet elemzésében Borzák Péter, az Inspyre stratégiai vezetője. Az informati
júl. 2
6:06
Hasi görcsök - Tények és tévhitek (WebBeteg)
Hasi görcsöt, diszkomfort érzést leggyakrabban gyomor- és bélrendszeri problémák, vese- és epekövesség, irritábilis bél szindróma, menstruációs panaszok okozhatnak. Lássunk néhány tényt, illetve tévhitet a hasi görcsökkel kapcsolatban!
júl. 2
6:06
Ez vár ránk is? Nagy átoltottság mellett robbant be durván a járvány a briteknél - de a tragédia eddig elmaradt (Portfolio)
Aggasztó és egyben figyelemre érdemes is, ahogy az Egyesült Királyságban jelenleg a járvány alakul. Aggasztó, mert a nagy átoltottság ellenére a járvány újabb jelentős, gyorsan felfutó hulláma indult el, amelyet immár főleg a delta variáns hajt. A helyzet ugyanakkor nagy figyelmet vált ki szerte a világban, mert most derül ki, hogy a nagy átoltotts
júl. 2
6:09
Júliustól a kijelölt Spar to Go egységekben is elfogadják az OTP SZÉP-kártyát (Márkamonitor)
Az áruházlánc népszerű éttermi szolgáltatását – már országszerte 46 arra kijelölt üzletben – Széchenyi Pihenő-kártyával is igénybe vehetik a vásárlók.   „A minőségi szolgáltatások és a változó fogyasztói igényeknek való legteljesebb megfelelés a vállalatunk kereskedelmi tevékenységének alapjaihoz tartoznak. A vásárlási komfortot bővítjük azzal, hog
júl. 2
6:09
A pornós Molly Stewart nagyon rá van gerjedve a barátnője fenekére (Promotions)
Marie Maddie Instagram oldalán is szétnézünk, zárásként pedig érkezik Kiss Virág két nagyon dögös bikiniben.
júl. 2
6:09
Nem maradnak forrás nélkül a vállalkozások: évtizedekig velünk maradhatnak még a Széchenyi-hitelek (Bank360 blog)
Július 1-jén indult el a Széchenyi Kártya Újraindítási Program, így az állami kedvezmény miatt rendkívül alacsony kamatköltséggel rendelkező GO! vállalkozói hitelek válnak elérhetővé. Ezek a hitelek ugyanakkor ugyanolyan hitelfeltételekkel érhetők el, mint az elmúlt egy évben elérhető Széchenyi hitelek. Így igazi újdonságot csupán a Munkahelymegtar
júl. 2
6:09
Napindító gondolat – 07.02. (Hamu és Gyémánt)
Péntek reggel Hernádi Judit gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy bár megéri, nem mindig könnyű megtalálni azt a közeget, ahova beillünk. Beilleszkedés Hamu és GyémántA nap idézete Hernádi Judittól Filmszerepek Színházi szereplései mellett számos mozi- és tévéfilmben is feltűnt. Olyan filmekben tűnt fel, mint például
júl. 2
6:12
Fokozatosan megszűnik a hőség (Háziállat)
Csütörtökön hajnalban elszórtan fordul elő zápor,
júl. 2
6:12
Kitartás, kiegyensúlyozott élet és meditáció: ez lenne a sikeres nők titka? (egy.hu)
Sokféle út vezet a sikerhez – ráadásul mindenkit másért tartunk sikeresnek. Az ismert emberek sikerét jellemzően a neve nagyságán túl a bankszámláján halmozódó milliókban is mérjük.
júl. 2
6:12
A kormánynak a választásokig kell a hitelmoratórium. És az adósoknak? (444.hu)
Mert ha egyszer vége lesz, az sokaknak fog fájni. Emiatt a Magyar Nemzeti Bank erről a témáról is sokat vitatkozik a kormánnyal.
júl. 2
6:15
Lenyűgöző jachtok versenye Mallorcán (AQUA)
Huszonötödik évfordulóját ünnepelte a Superyacht Cup Palma, és az időjárás mindent megtett azért, hogy emlékezetes legyen a születésnapi regatta. A legnagyobb meglepetést a Ravenger szállította: a 43 méteres hajó úgy nyerte a B osztályt, hogy korábban egyáltalán nem indult versenyen, és legénységének ezúttal is csak korlátozott lehetőségei voltak e
júl. 2
6:15
Csaba László: Hat százalékos növekedésnél hiba, ha gázt adunk (Növekedés)
Felelőtlenség a növekedési fázisában túlfűteni a gazdaságot, növelni a hiányt és az eladósodottságot. Helyette az oktatásba, a környezetvédelembe, a regionális fejlesztésekbe, a társadalmi integrációba, a köz- és jogbiztonság javításába kellene fektetni. Ezek ugyanis csak hosszabb távon megtérülő, de nagy hasznot hozó beruházások. Az unió helyreáll
júl. 2
6:18
Rossz hír jött: gyorsabban olvad a jegesmedvék utolsó menedéke, mint azt gondolták (Blikk)
Egy új kutatás szerint a jegesmedvék túléléséhez fontos „utolsó jeges térség” néven emlegetett északi-sarki terület jege a klímaváltozás miatt gyorsabban olvad, mint korábban gondolták.
júl. 2
6:18
Kevésbé lesz meleg, de sok napsütés várható júliusi első hétvégéjén (Háziállat)
Az elmúlt időszakban tapasztalt hőséghez képest kevésbé lesz meleg, de sok lesz a napsütés az első júliusi hétvégén. A maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak. Helyenként, többségében keleten várható zápor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
júl. 2
6:24
Rettegnek az emberek Balatonfűzfőn, és mindenki tehetetlen (Infostart)
Nincs megoldás a vaddisznóproblémára, pedig a vadállatok egyre beljebb merészkednek a településen.
júl. 2
6:24
Mikor ingóértékesítés, mikor önálló tevékenység? (Adózóna)
Az ingóságok értékesítése során a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény(a továbbiakban: szja-törvény) 58. §-a alapján kell a magánszemélynek megállapítania a jövedelmét, kivéve, ha ezt a bevételt egyéni vállalkozóként vagy mezőgazdasági őstermelőként szerzi meg.
júl. 2
6:27
Már nem csak a chiphiány sújtja a Fordot (autopro)
Újabb gyárleállásokat jelentett be az amerikai OEM, ám most nem a chipek hiánya az egyedüli ok.
júl. 2
6:30
Eltörölhetik a halálbüntetést az USA-ban? (ATV)
Moratóriumot hirdetett Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter a szövetségi halálos ítéletek végrehajtására csütörtökön, míg tárcája felülvizsgálja a halálbüntetések alkalmazására vonatkozó eljárásrendet.
júl. 2
6:33
Egy hónap alatt egy liter vért vettek – leszámolt a kerékpársport a doppinggal Valter Attila szerint (Forbes)
Fejlődött a labortechnológia az ellenőrök oldalán, a szigor pedig szinte lehetetlenné teszi a doppingolást abban a sportágban, amely megtanította rá a világot, hogyan kell kiírtani a sportból a tiltott teljesítményfokozókat. Valter Attila a kulisszákról.
júl. 2
6:35
Két magyart is beválasztott az Amerikai Filmakadémia, szavazhatnak az Oscarról is (Forbes)
Az Oscar-díjakról döntő Amerikai Filmakadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences) minden évben új tagokat vesz fel a filmes szakma számos területéről a rendezőktől, a zeneszerzőkön át a jelmeztervezőkig.
júl. 2
6:36
Lesújtó adat: tízből három ember nem jutott szappanhoz és tiszta vízhez 2020-ban (Blikk)
A világon élő emberek negyede nem jut hozzá tiszta ivóvízhez, fele nem rendelkezik megfelelően kiépített fürdőszobával, és a lassú javulás miatt még az évtized végére is emberek milliárdjait érintik majd ezek a problémák az ENSZ vízről, tisztálkodási lehetőségekről és higiéniáról szóló legutóbbi jelentése szerint.
júl. 2
6:36
Felfüggesztik egyes amerikai halálbüntetések végrehajtását (Infostart)
Moratóriumot hirdetett Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter a szövetségi halálos ítéletek végrehajtására, míg tárcája felülvizsgálja a halálbüntetések alkalmazására vonatkozó eljárásrendet.
júl. 2
6:42
Adócsalás miatt vádat emeltek Trump ingatlanos cége ellen (Menedzsment Fórum)
A vállalat pénzügyi vezetőjét, Allen Weisselberget bilincsben vitték el. Donald Trump tagadja, hogy csaltak volna, szerinte boszorkányüldözés folyik.
júl. 2
6:45
Magyarországon először mesterséges intelligencia segíti az ügyfél-azonosítást (Azenpenzem)
Hazánkban elsőként rukkolt elő az Allianz Biztosító olyan mobilalkalmazással, amely mesterséges intelligencia segítségével végzi el a szigorú jogszabályi előírások szerinti ügyfél-átvilágítást. Így az életbiztosítási szerződés megkötéséhez és a későbbi ügyintézéshez nem szükséges már személyes találkozó, a My Allianz Tokennel mindent otthonról könn
júl. 2
6:45
Teljes titokban anya lett Johnny Depp exe: Amber Heard képpel jelentette be a hírt (Joy)
Az apa kilétét nem fedte fel, és úgy fest, nem is szeretné.
júl. 2
6:45
Magyar startup reformálja meg a virtuális valóságot (Márkamonitor)
A virtuális valóság és az agyműködés kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést használja ki az a magyar startup cég, amely a virtuális valóság megreformálását és hétköznapi felhasználását tűzte ki célul. Az emberi agy többdimenziós fókuszálási képességének stimulálásában rejlő lehetőségeket állítja az ipar, az oktatás, a konferenciák szolgálatába a M
júl. 2
6:45
Hosszú távon aggodalomra ad okot a vetési jelentés (Agrofórum)
Európában folytatódott a jó a hangulat az agrárpiacokon, de a tengerentúlon már inkább az enyhe mínuszok voltak a jellemzőek. Chicagóban a búza 1,7 százalékot, a kukorica 0,1 százalékot, a szójabab pedig 0,2 százalékot vesztett értékéből, miközben a repce 3,7 százalékkal drágult. Európában a repce, a kukorica és a takarmánybúza is drágult, azonban
júl. 2
6:45
Kvíz: az agyunk vagy a szívünk a nehezebb? 10 kérdés az emberi testről – mennyire vagy jó biológiából? (Promotions)
Ezt a kvízt ki kell próbálnod, hogy rájöjj, mennyi mindent nem tudsz a saját testedről.
júl. 2
6:45
Hétszer annyi mobilklíma fogyott mint tavaly nyáron (KKV Magazin)
Bár a legtöbben egyszerű ventilátort rendelnek az eMag-tól, feljövőben a hideg vizet is párologtató léghűtő gépek, mobilklímából pedig hétszer annyi fogyott az online kereskedőnél, mint tavaly júniusban.
júl. 2
6:45
Alig nevezték ki Vágujhelyit, máris elérhető az új eVÁM webalkalmazás (Mínuszos)
Alig nevezték ki Vágujhelyi Ferencet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) élére a digitális fejlesztések meggyorsításáért, máris elérhető az új eVÁM webalkalmazása. Mivel 2021. július 1-jén megszűnt az unión kívülről érkező, 22 euró értéket meg nem haladó áruk áfamentessége, ezért vám-árunyilatkozatot kell benyújtani a NAV-hoz, amely az új, webes fel
júl. 2
6:45
Saaten-Union-hibridkalászosok (Agrárágazat)
Páratlanul széles körű hibridfejlesztés kalászosokban.

Keresés