2021. július 1. csütörtök

júl. 1
18:06
Az MNB felfüggesztette a Magyar Cetelem Bank fogyasztóbarát személyi kölcsön minősítését (Adózóna)
Az MNB felfüggesztette a Magyar Cetelem Bank Zrt. fogyasztóbarát személyi kölcsön minősítését. A bank ugyanis megsértette a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel pályázati kiírás vonatkozó pontjait azzal, hogy július 1-jétől nem biztosította a teljeskörű online hitelfelvétel lehetőségét a hitelfelvevők számára.
júl. 1
18:06
Romániában mérséklődött a munkanélküliségi ráta (ProfitLine)
Romániában 0,2 százalékponttal, 5,5 százalékra mérséklődött májusban a munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
júl. 1
18:06
A hüvelygomba tünetei, kezelése (WebBeteg)
A hüvelygomba a leggyakoribb nemi fertőzések egyike. A betegség leggyakoribb kórokozói élesztőgombák, azok közül is főként a Candida albicans nevű faj. Melyek a betegség tünetei, és hogyan kezelhető?
júl. 1
18:06
PSZ-alelnök: Az összeomlás szélén táncol a pedagógus életpálya (ATV)
Évről-évre egyre komolyabb problémát okoz a tanárhiány. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint olyan nagy a probléma, hogy ha néhány éven belül nem érkezik utánpótlás, akkor komolyabban megrogyhat a rendszer. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezzel szemben azt közölte híradónkkal, hogy 10 éve stagnál a tanárok száma. Ráadásul a pedagógus
júl. 1
18:06
A túl jó nem jó – mi lesz a szelídekkel? (egy.hu)
A lányom szerintem túl jó, és bár ez elsőre talán nem tűnik nagy problémának, én azért örülnék, ha tudna picit rosszabb lenni. Mert anyaként kevés nagyobb félelme van az embernek, mint attól tartani, hogy bedarálják gyereke szelíd lelkét.
júl. 1
18:07
A határmenti területeken élők is felvehetik a koronavírus elleni védőoltást (vg.hu)
A kormány egy hete jelentette be, hogy tovább növeli Magyarország koronavírus-járvány elleni védettségét, és kiterjeszti a védettek körét a magyar határok mentén élőkre is.
júl. 1
18:09
Öt százalék felett a Bartolomeu a 4iG-ben (vg.hu)
Bevezették a tőzsdére az új részvényeket.
júl. 1
18:09
Várkonyi Andrea cáfolta, hogy Jennifer Lopez fellép az esküvőjükön (SzMo)
A műsorvezető szerint tervben sem volt, hogy meghívják az esküvőre a popdívát.
júl. 1
18:09
Júliusban eljönnek az ufók Zalatnay Saroltáért - 5 film és sorozat, amit ne hagyj ki a hónapban (Life)
Spicces tanár urak, Budapestre látogató ufófiú és szuperhősnő, kattant norvég falusiak és egy igazi családi dzsungeltúra vár ránk ebben a hónapban a moziban és a képernyőkön. Összegyűjtöttük a legígéretesebb júliusi premiereket!
júl. 1
18:09
Akik megtartanak, vigyáznak rád, veled örülnek, veled sírnak – Ezért is jók az évtizedes barátságok (WMN)
„A 25 éves Doffek Gábor egyetlen hetétől valószínűleg kórházba kerülnék ma” – vallja szerzőnk, aki végtelen hálával gondol vissza arra az időszakra, amikor fesztiválokon és házibulikon, edzéseken és kémiadolgozatokon át kovácsolódtak össze a barátaival, létrehozva azt a véd- és dacszövetséget, ami nélkül ma üres lenne az élete.
júl. 1
18:09
Megvan, hol érdemes enni idén a Balatonon (Hamu és Gyémánt)
Kilencedik alkalommal jelenik meg a legjobb tóparti helyeket bemutató, a Magyar Konyha nyári lapszámához ajándékként hozzácsomagolt könyv: idén 360 étterem, vendéglő, kocsma, strandbüfé, újhullámos kávézó, sörfőzde, kézműves hamburgerező és pékség szerepel a kiadványban, köztük 65 új hely, ami jórészt idén nyáron nyitott. A járvány nemhogy
júl. 1
18:09
Bauer Bence: Ma Németországban nem ahhoz kell bátorság, hogy szivárványszínűre fessenek egy stadiont (Mandiner)
...hanem ahhoz, hogy valaki a családokat támogassa és ellenezze a migrációt. Interjú.
júl. 1
18:09
Új szívgyógyszer készülhet a Debreceni Egyetem által felfedezett molekulából (Magyar Nemzet)
A Ironheart-program a koraszülöttek érbetegségeitől kiindulva lefedi az idős, nagyon súlyos beteg emberek gondjait is.
júl. 1
18:11
Jól teljesített a tőzsde az elemző szerint (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 670,72 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel, 47 908,81 ponton zárt csütörtökön.
júl. 1
18:11
Mindent megváltoztathat: új dologra bukkantak a dinoszauruszok kihalásával kapcsolatban (Life)
Mielőtt a 66 millió éve becsapódott aszteroida eltűntette őket a Földről, a dinoszauruszok száma már hanyatlóban volt - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
júl. 1
18:12
Nagygenerál a turizmusban: villanybojlertől a luxusszállodáig mindenre akadt pályázati forrás (Menedzsment Fórum)
A legkisebbtől a legnagyobbig minden idegenforgalmai szereplőnek volt esélye, hogy állami támogatást kapjon különböző fejlesztésekhez. Az átláthatatlan pénzosztás azonban számos anomáliát okozott.
júl. 1
18:12
102 évet kapott az anya, mert kamaszlánya barátain élte ki szexuális éhségét (BorsOnline)
Ottalvós bulikat rendezett kiskamasz lánya barátainak, hogy aztán leitathassa a kiskorúakat és szexelhessen velük.
júl. 1
18:12
A kínai vakcinát kapók harmadik oltást kaphatnak Törökországban (Portfolio)
Csütörtöktől harmadik oltást kaphatnak Törökországban a beoltottak, függetlenül attól, hogy milyen típusú vakcinából kapták az első adagokat – írja a The Wall Street Journal a török egészségügyi miniszter bejelentésére hivatkozva. A lap ugyanakkor kitér arra, hogy lényegében azok számára nyitják meg ezt a lehetőséget, akik korábban kínai vakcinát k
júl. 1
18:12
Zivatar vagy napsütés? Friss időjárás előrejelzés (Agroinform)
Változékony idő várható a következő napokban.
júl. 1
18:12
Elektromos Mercedes-Benz kisbuszt kapott az olimpiai bajnok (Autónavigátor)
Rohamtempóban terjednek az elektromos autók, ugyanakkor a vásárlók jelentős része még mindig elutasítóan közeledik a téma felé. Biztosan lesznek olyanok,
júl. 1
18:13
Kutató számolt be a vuhani laborban szerzett tapasztalatairól (vg.hu)
Danielle Anderson a denevérek által hordozott vírusok szakértőjeként a vuhani laborban dolgozott az első Covid esetek megjelenése előtti időszakban, és ő volt az egyetlen olyan külföldi tudós, aki az intézmény legveszélyesebb kórokozókkal foglalkozó egységében tevékenykedett.
júl. 1
18:15
Cavendish már csak két Tour-szakaszgyőzelemre Eddy Merckx-től (m4sport.hu)
A belga legenda 34 sikerrel áll az örökrangsor élén, Cavendish jelenleg 32-nél tart.
júl. 1
18:15
Címeres mezben: magyar bajnokokat és sportlegendákat kérdeztünk legnagyobb kihívásaikról (Képmás)
A sport az önfelülmúlás és az összetartozás pillanatainak bő forrása. Idén nyáron a tokiói olimpia és paralimpia, valamint a részben Budapesten rendezett labdarúgó-Európa-bajnokság ad lehetőséget arra, hogy pályára lépők és arénán kívüliek is átéljék mindezt. Illés Fanni világ- és Európa-bajnok paralimpikon úszót, Király Gábor 108-szoros válogatott
júl. 1
18:15
Ledöntötték Kolumbusz Kristóf szobrát Kolumbiában (Mandiner)
A dél-amerikai országban immár két hónapja zajlanak tüntetések.
júl. 1
18:17
Okos megoldások a családnak (Képmás)
Értéket, hagyományokat megőrizni, a családok hétköznapjait megkönnyíteni nemcsak régi, bevált módszerekkel lehet, sőt, egyre nagyobb szükség van a fiatalabb generációkat is megszólító innovatív megoldásokra. Nemzetközi szinten is egyedülálló kezdeményezésként ezzel a szándékkal hirdetett pályázatot már működő startupok számára a KINCS Smart Family
júl. 1
18:18
A kínai vakcinát kapóknak harmadik oltást kínálnak Törökországban (Portfolio)
Csütörtöktől harmadik oltást kaphatnak Törökországban a beoltottak, függetlenül attól, hogy milyen típusú vakcinából kapták az első adagokat – írja a The Wall Street Journal a török egészségügyi miniszter bejelentésére hivatkozva. A lap ugyanakkor kitér arra, hogy lényegében azok számára nyitják meg ezt a lehetőséget, akik korábban kínai vakcinát k
júl. 1
18:18
Új szakaszába lépett a kettes metró és a HÉV összekapcsolása (ATV)
A tervezés szakaszába lépett a kettes metró és a Csömöri, illetve a gödöllői HÉV összekapcsolása. A Budapest Fejlesztési Központ egy négymilliárd forintos szerződést írt alá a kormánnyal. A fejlesztés keretében egy magasvasúti híddal összekötik az Örs Vezér Terén a metró és a HÉV végállomásokat, a vonal egészén felújítják a megállókat. Vitézy Dávid
júl. 1
18:19
Sportfogadás: itthon csak a foci rúg labdába? (Képmás)
A sportfogadás nem mai találmány, már az ókorban is hódoltak neki, a műfaj egész történelmünket végigköveti. Hogy jutottunk el a totóig, a tippmixig, és miért pont a labdarúgás lett ezen a területen megkerülhetetlen?
júl. 1
18:21
Pérez sokat segített Cunodának (m4sport.hu)
Az újonc hálás a Red Bull versenyzőjének.
júl. 1
18:21
Meghan Markle ex-diplomata nagybátyja, Mike 82 évesen halt meg Parkinson-kórral vívott harc után "soha nem találkozott Harry hercegge (Femcafe)
82 éves korában meghalt Meghan Markle volt diplomata nagybátyja, Michael - úgy tudni, hogy soha nem találkozott férjével, Harry herceggel.
júl. 1
18:27
„Most van vége” – A kilencedikről akart kiugrani a népszerű magyar énekes (Ripost)
Drámai vallomást tett a NOX egyik frontembere, Nagy Tamás. Az énekes kis híján eldobta magától az életét.
júl. 1
18:27
Ő Kim Kardashian új udvarlója – már évek óta odáig van a szépségért (Femcafe)
Nem bírt sokáig egyedülálló lenni: a pletykák szerint áprilisi válása óta Kim Kardashian máris egy újabb férfira vetette ki a hálóját.
júl. 1
18:27
Megtörtént a csoda: Diana halála után is összebékítette Harryt és Vilmost (BorsOnline)
Hetek óta izgatottan várta Nagy-Britannia a Diana hercegné emlékére készült szobor avatását. Nemcsak a szívek királynője iránt érzett rajongás miatt, hanem azért is, mert a szobrot Lady Di két haragban lévő fia, Harry és Vilmos közösen leplezte le
júl. 1
18:27
Koós János unokája már kész nő: először beszélt Roziról édesanyja (Life)
Nagylánnyá cseperedett Koós János unokája, Rozi. Koós Réka színésznő legutóbb azt mesélte Gájer Bálint Backstage portré című műsorában, hogy 17 és fél éves lánya mozgókép és animáció szakos osztályba jár a gimnáziumban.
júl. 1
18:27
Szexuális zaklatás ügy miatt ült Bill Cosby, most elképesztő, de szabadon távozhat! (Promotions)
Bill Cosbyt szerdán szabadon bocsátották a börtönből, azután, hogy Pennsylvania legfelsőbb bírósága törölte az ellene felhozott szexuális zaklatás vádjával kapcsolatos ítéletet.
júl. 1
18:27
Kunhalmi Ágnes: Az Európai Bizottság a 7-es cikkelyt nem is nagyon akarja alkalmazni (Mandiner)
Ez a Nyugat ellentmondásossága, amit sokszor elfelejtenek a nyugatbarát hazai politikusok is. Interjú.
júl. 1
18:30
Ezektől a gyümölcsöktől lehetnek kiütésesek a gyerekek: a légúti és emésztési tünetek se ritkák (Pénzcentrum)
Cseresznye, eper, málna, görögdinnye, őszibarack – öt gyümölcs, amely a szervezet számára nélkülözhetetlen vitaminokat tartalmaz, azonban allergiás reakciókat is okozhat, amelyek csecsemő- és gyermekkorban is előfordulhatnak. A tünetek röviddel az étel elfogyasztása után jelentkeznek – az enyhétől az egészen súlyosig.
júl. 1
18:30
Ma ünnepelné 60. születésnapját Diana hercegnő, szobrot állítottak a tiszteletére (ATV)
Szobrot állítottak csütörtökön a csaknem negyedszázada elhunyt Diana hercegnőnek egykori rezidenciája, a londoni Kensington-palota parkjában. A szobrot Diana két fia, Vilmos és Harry herceg avatta fel édesanyjuk születésének 60. évfordulóján.
júl. 1
18:33
Pár óra alatt beteltek a regisztrációs helyek a fővárosi antitestszint-mérésre (SzMo)
A kerületekben várhatóan a jövő hét második felétől kezdődően július végéig lehet részt venni a vizsgálaton.
júl. 1
18:33
Ma már nem fogyasztóbarát az a hitel, amit nem lehet online felvenni (Mandiner)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felfüggesztette a Magyar Cetelem Bank Zrt. személyi kölcsönének fogyasztóbarát minősítését, a bank ugyanis megsértette a Minősített fogyasztóbarát személyi hitel pályázati kiírás vonatkozó pontjait azzal, hogy július 1-jétől nem biztosította a teljeskörű online hitelfelvétel lehetőségét – jelentette be csütörtökön a felü
júl. 1
18:33
Keserű tapasztalatokkal gazdagodott a magyar előörs Tokióban (Magyar Nemzet)
A felkészülési tornára érkezett magyar férfi-kosárlabdaválogatott ízelítőt kapott abból, mi vár a beutazókra Japánban.
júl. 1
18:35
Amszterdam polgármestere bocsánatot kért a város rabszolgaságban játszott szerepéért (Mandiner)
A holland birodalom, a világ szinte minden pontján rendelkezett kolóniákkal.
júl. 1
18:35
Százéves fájukkal Békés megyéből egyedüliként jutottak be a döntőbe (Magyar Nemzet)
Százéves eperfájával a megyéből egyedüliként jutott be a kétsopronyi Kemencés tanya az Év fája verseny döntőjébe.
júl. 1
18:37
Echter István: Máig sajnálom az MTI megszűnését! (Mandiner)
Ma is szükség van egy független hírügynökségre Magyarországon.
júl. 1
18:39
Harmadik napja nem csökken a halálozások aránya ebben az országban (Life)
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 672-en haltak meg a Covid-19 következtében a csütörtöki hivatalos adatok szerint, ez a legmagasabb napi veszteségszám a járvány kezdete óta. Eközben Moszkvában megkezdődött a már vakcináltak újraoltása.
júl. 1
18:39
A kimagasló minőségre mindig lesz vevő (KKV Magazin)
Borsodi László 1981-ben kezdte önálló kisiparosi tevékenységét a Győrhöz tartozó Ménfőcsanakon. A fémipar több területén is bizonyított Borsodi Műhely ma már fogalom a szakmában, nem csak Nyugat-Magyarországon. A vállalkozás negyven éve során túljutott több válságon, profilja többször változott, ma már három telephelyen működik, és megtörtént a gen
júl. 1
18:39
Klímastabil, kiemelkedő olajtartalmú repcehibridek (Agrárágazat)
A Rapool új hibridjei nemcsak magasabb termésmennyiségükkel, hanem kiemelkedő olajtartalmukkal is több haszonhoz segítik termesztőiket.
júl. 1
18:42
Feng Ya Ou őszinte vallomása: „Viki már akkor tudta, hogy én leszek a férje, amikor még együtt sem voltunk” (Blikk)
Feng Ya Ou ezúttal egy tőle merőben szokatlan dallal jelentkezett, melyben egy igen gyakori jelenségre hívja fel a figyelmet vicces formában, ez pedig nem más, mint az "aranyásó" lányok, akik kizárólag pénzes pasikra hajtanak.
júl. 1
18:42
Sáfrány Emese párja már a következő gyermekük születését várja (Metropol)
Az újdonsült anyuka elmesélte, hogy a párja hősként viselkedett a szülőszobán, ráadásul már arról beszél, hogy Nolen valamikor kapjon egy testvért.
júl. 1
18:42
A Sandbox világa idén nyáron a Polygonra migrál (Kripto Akadémia)
A virtuális világ a Polygonra váltást az alacsonyabb tranzakciós díjakkal indokolja valamint így csökkenti szén-dioxid lábnyomát is. A Sandbox teljes virtuális ökoszisztémáját elkezdi átmozgatni a Polygon blockchain-re – ami az Ethereum egy Layer2 megoldása – amivel számításuk szerint nem csak…

Keresés