Kifogták az év vélhetően legnagyobb busáját Ráckevén. Bakonyi Balázs másfél órán át keresztül küzdött a 138 centiméteres, 68 kilogrammos állattal, akit végül sikerült szákba terelnie.
Egy blogposztban jelentette be Brian Armstrong, hogy a Coinbase a Google és az Apple mintájára létrehozza a saját alkalmazás boltját. Ebben a boltban kritpopénzes, decentralizált alkalmazások lesznek elérhetőek. Az Apple sem akart minden létező alkalmazást megépíteni az iPhone-ra, hanem lehetőséget…
Közel 300 millió forintos közbeszerzést nyert el a Delta Technologies. Ez két napon belül már a második nagyértékű közbeszerzés, amelyen a vállalatot nyertesként hirdették ki.
Noha a pálya már az induláskor lejt az Európai Egyesült Államok híveinek, mindez nem tántoríthatja el a nemzetállamok Európájában hívő uniós polgárokat.
Áprilisban az export euróban mért értéke 74,1 százalékkal, az importé 52,6 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest. Az áruforgalmi exporttöbblet 914 millió euróval 347 millió euróra javult tavaly áprilisihoz mérten - közölte pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A rómaiak legalább utakat építették, és elterjesztették a görög–latin kultúrát a megszállt területeken. Ezek meg azt mondják, hogy Boszniának el kell jutnia az intézményes perverzió szeretetéig.
Kapcsolatot találtak a légszennyezés és a demencia (elbutulás) között amerikai kutatók, tanulmányuk szerint 2015-ban a légszennyezés világszerte körülbelül kétmillió demenciás esetet és mintegy hatszázezer elhalálozást okozott.
Ha már eleged van a klasszikus burgerekből, készítsd el ezt az igazán szaftos, laktató és nagyon sajtos kolbászos szendvicset. Maga a szendvicsünk 3 fő alkotóelemből ál, amiket egymás után és párhuzamosan is el tudunk készíteni, köszönhetően a Broil King Imperial osztott sütőterének
Elképesztő ralit láthatunk az űrturizmussal foglalkozó Virgin Galactic részvényénél a kereskedés első órájában, a befektetők kitörő lelkesedéssel fogadták a hírt, miszerint a milliárdos cégvezér Richard Branson maga fog a július 11-i tesztrepülésen az űr peremére utazni többedmagával.
A társadalom is olyan, mint az ember. Akkor látszik, hogy működik, amikor a kis dolgok is működnek. Amikor a kis dolgok, a kis berögzött automatizmusok a helyükön vannak.
A terjedelmes jelentés, amely nagyobb részben a szexuális egészség fontosságáról, az e tárgykörbe tartozó jogokról beszél, ügyesen becsomagolva adja el a legfontosabbat.
Az elmúlt száz év egyik legsúlyosabb válságát éli át az egykor virágzó Libanon, ahol a tavalyi bejrúti kikötői robbanás után lényegében összeomlott a gazdaság. A mélyen gyökerező társadalmi és politikai válságok, a menekültek ellátása és a koronavírus járvány együttvéve már túl soknak bizonyult.
Három év után, jelentős csúszással, de végül megszületett a Közös Agrárpolitika reformmegállapodása. Örülhetnek a kisbirtokosok és a fiatalok, a környezetvédők szerint viszont nem lett elég zöld a KAP.
Az előző évben júniusban talált gazdára a legtöbb traktor, idén a csúcs márciusban volt. Az első félév eladásszámai azonban magasabbak 2020 első fél évéhez képest.
Már a bemutató előtt megvásárolta Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című első nagyjátékfilmjének forgalmazási jogát a francia Totem Films. A párizsi székhelyű Totem Films hitvallása, hogy olyan alkotókat, filmeket segítsenek eljuttatni a világ filmszínházaiba, amelyek elmélyült gondolkodásra inspirálják az érzékeny közönséget. Az Eltörölni Frankot
A Covid előtt furcsán néztünk arra, aki az utcán maszkot viselt, hogy önmagát óvja a világban. Meglepő példa, de Kínában már korábban is bevett szokás volt annak viselete a már-már elviselhetetlen szmog miatt.
Madarász Kinga vagyok, vegán életmód és táplálkozási tanácsadó, de az időm nagy részében mégis csodás növényi receptek fejlesztésével foglalkozom, illetve igyekszem megmenteni a bolygót. A fenntarthatóság nemcsak az étrendemben fontos szempont, hanem az élet többi területén - például az öltözködésben is. A ruhatáram egyre nagyobb része használt ruh
Diana hercegné 2021. július elsején ünnepelte volna 60. születésnapját. A kerek évforduló pedig kiváló alkalom volt, hogy Vilmos herceg és Harry herceg újra találkozzanak egymással.
A hidegháborús Budapesten fogták el azt az angol kémet, akit Benedict Cumberbatch alakít a most elkészült, „A futár” (The Courier, de magyar címe még nincs) című, igaz történeten alapuló filmben. A brit kém és a vele összejátszó szovjet hírszerző az atomháború rémétől mentették meg a világot, mielőtt lebuktak.
Semmiképpen nem félelemkeltés és riogatás annak a kérdésnek a felvetése, hogy ha Magyarországon elérjük az 5,5 millió fő beoltottságát, akkor vajon az oltatlan „potyautasok” is megússzák-e a koronavírus-világjárványt.
Sok ember számára a bevásárlókocsik a mindennapi vásárlás részét képezik, és segítenek az élelmiszerek, kozmetikumok és hasonlók eljuttatásában a polcról a pénztárba, majd onnan az autóba. De hamarosan nagy változás jöhet. A "CHIP 365" oldal információi szerint az érmék vagy a bevásárlókocsi zsetonjai feleslegessé válnak, mivel jelenleg egy intell
Akárkinek akármit kifizettünk, minden esetben szükségünk lehet egy átvételi elismervény nevű, bizonyító erejű magánokiratra, aminek a célja, hogy igazolni tudjuk vele, hogy egy bizonyos pénzösszeg kifizetésre került.
A Fidesz csatlakozott Jaroslaw Kaczynskinek, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) elnökének felhívásához Európa jövőjéről - közölte Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a pártja Facebook-oldalára pénteken feltöltött videójában.
Az Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia (ECPA) egyik fő támogatóját kérdeztük arról, hogy milyen szerepet vállalnak a rendezvényen: Solymos Gyula, a 4iG vezérigazgató-helyettesi tanácsadója beszélt az agrárdigitalizációról, 5G-ről és a várva várt drónszabályozásról.
A Bridgerton család című sorozat 2020-ban debütált a Netflixen és már ekkor akkora sikernek örvendett, hogy az év sorozatának nyilvánították. Julia Quinn regényének adaptációjában jelen vannak a gyönyörű kosztümök, drámai helyszínek és a romantikus jelenetek egyaránt.