2021. július 3. szombat

júl. 3
0:16
Újabb fővárosi járatokon vezetik be az első ajtós felszállást – íme a számok (Infostart)
Szombattól hétvégenként már csak az első ajtónál lehet felszállni a 35-ös, 36-os, a 148-as, a 151-es és a 159-es buszokra – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
júl. 3
0:16
A kormányon belülről kapott torpedót az új oltásigazolványos előírás terve Szlovákiában (Infostart)
A korábbi feszültségek után még mindig nem megy simán a munka a kormánykoalícióban – a második legnagyobb párt az ellenzéki tiltakozók oldalára állt egy törvénymódosítási javaslat kapcsán.
júl. 3
0:16
Őrületes tizenegyespárbajban nyert Spanyolország (Infostart)
A rendes játékidő végétől emberhátrányban játszó svájci válogatottat a végjátékban gyűrte le a spanyol csapat.
júl. 3
0:16
Kill Bill 3: lehet, hogy visszatér a Fekete Mamba? (Hamu és Gyémánt)
Se szeri se száma azoknak a teóriáknak és tippeknek, amik Tarantino utolsó filmjének történetét feszegetik. Volt már zombi horror, Kutyaszorítóban-reboot, a legfrissebb tipp pedig a Kill Bill 3.
júl. 3
0:16
Szijjártó Péter úgy tudja, európai éllovasok vagyunk a beoltottságban, de ennél nagyobbat nem is tévedhetne (Nyugati Fény)
Nem állunk olyan jól az első oltást kapottak számában, mint ahogy azt a külügyminiszter állítja.
júl. 3
0:18
Kiderült, miben gyengébbek a belgák korábbi önmaguknál (Infostart)
Az olasz válogatott nyerte meg a müncheni elődöntőt, így a Squadra Azzurra az Európa-bajnokságok történetének új rekordere. Az azúrkékek a 219-es első selejtezővel kezdve minden mérkőzésüket megnyerték a mostani sorozatban, beleértve az Euro 2020-on vívott öt meccsüket.
júl. 3
0:20
Új elnököt választott a Magyar Mérnöki Kamara (Infostart)
Wagner Ernőt választotta elnöknek a Magyar Mérnöki Kamara tisztújító küldöttgyűlése.
júl. 3
0:20
Újdonságokkal kezdődik a csúcsidőszak a Balatonon (Infostart)
Szombaton kezdődik és a korábbi évekhez hasonlóan augusztus utolsó vasárnapjáig tart a 175. személyhajózási főidény a Balatonon – közölte a Balatoni Hajózási Zrt
júl. 3
0:20
A másként gondolkodók elítélése a legrövidebb út az EU összeomlásához Janez Jansa szerint (Infostart)
A szlovén miniszterelnök az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, hogy július elsejétől hat hónapon át Szlovénia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztjét.
júl. 3
0:20
A spanyolok az Eb-k tizenegyespárbajainak királyai (Infostart)
Nem szakadt meg az Európa-bajnokságok hagyománya, nem tudott egy csapat kétszer egymás után tizenegyespárbajt nyerni.
júl. 3
0:20
A szervezetben felszívódó pacemakert fejlesztettek ki (Hamu és Gyémánt)
Az eszköz teniszütő-formájú, a szív felszínére ültetik be és pár hét után felszívódik. A vezeték nélküli pacemakert, amely egy idő után felszívódik a páciens szervezetében, olyan betegek számára készítették, akiknek szívritmusát csak rövid ideig kell szabályozni – olvasható a The Guardian cikkében. Mióta 1958-ban az első pacemakert siker
júl. 3
0:20
Ellenáll az Átlátszó: Alkotmánybíróságra mennek, amiért Orbánék betiltották a névtelen adományozást (Nyugati Fény)
A lap főszerkesztője szerint az új rendelettel a kormány célja a megfélemlítés lehet.
júl. 3
0:24
Elértük az 5,5 millió beoltottat: így változik az élet mostantól (Infostart)
A koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt több korlátozás feloldásának újabb szakasza lép életbe az 5,5 millió beoltott elérésével. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat, és megnéztük, milyen ritmusban közelítettük és értük el a mérföldkövet.
júl. 3
0:24
Bejrúti halálos robbanás: megvan, kiket fognak felelősségre vonni (Infostart)
Libanoni parlamenti képviselők és biztonsági szervezetek vezetői ellen kezdeményezett jogi eljárást a több mint kétszáz ember halálát és mérhetetlenül nagy anyagi károkat okozó tavaly augusztusi bejrúti robbanással összefüggésben vizsgálódó bíró - jelentette pénteken az NNA libanoni állami hírügynökség.
júl. 3
0:24
Novak Djokovic is nyolcaddöntős (Infostart)
A világelső bejutott a 16 közé pénteken a wimbledoni tenisztorna férfiversenyében.
júl. 3
0:24
Fizetős tartalmakon dolgozik az Instagram (Hamu és Gyémánt)
Az Instagram olyan exkluzív sztorik bevezetésén dolgozik, amiért fizetni kell majd a felhasználóknak.
júl. 3
0:24
Videóval: Pofátlan módon provokálta Jakab Péter sofőrét a Pesti TV-s hülyegyerek (Nyugati Fény)
Szerencsére nem történt atrocitás.
júl. 3
0:28
Utcai demonstrációval jeleznék bérigényüket az egészségügyi szakdolgozók (Infostart)
Nem tartják elfogadhatónak, hogy a kormány csak jövőre emelné az ágazat dolgozóinak fizetését – hangsúlyozta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke.
júl. 3
0:28
Németország máris felrúgta az uniós Covid-igazolási rendszert (Infostart)
Valamelyest növekedtek a sorok a nemzetközi vasútállomásokon és repülőtereken, de sokan ezt legalább annyira az oltások nyomán támadt utazási biztonságérzetnek és ezzel az utaslétszám növekedésének is tudják be. Vészhelyzeti korlátozást eddig csak Németország alkalmaz.
júl. 3
0:28
Magabiztos győzelemmel kezdtek a magyarok a BENU Kupán (Infostart)
A tokiói olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott könnyedén, 19-14-re legyőzte az orosz csapatot a margitszigeti BENU Kupa pénteki nyitófordulójában.
júl. 3
0:28
5 emlékezetes thriller, amit a Netflixen is megtalálsz (Hamu és Gyémánt)
Borzongás és feszültség. Sokan szórakozás céljából az előbb felsorolt érzésekre vadásznak egy keményen végigdolgozott nap után. A horrorfilmek és a thrillerek tökéletesen kielégítik a nézők ilyesmi vágyait, ez okból az alábbi cikkben 5 olyan alkotást mutatunk be, amelyeket a Netflixen is könnyedén megtalálhatsz.
júl. 3
0:28
Tiltakoznak a civil szervezetek Orbánék putyini diktatúrát idéző jogszabálya miatt (Nyugati Fény)
A Tasz jogvédője szerint ez nem jogalkotás, hanem jogszabálynak álcázott politizálás.
júl. 3
0:30
Eddig csak érzésből csinálta, mostantól diplomával a kezében hódolhat a sminkelésnek Tolvai Renáta (Blikk)
Nem maradt hobbi Tolvai Renáta számára a sminkelés. Az énekesnőről jó ideje tudni, hogy saját maga készíti a sminkjeit. Sőt, a tudását szívesen meg is osztotta a követőivel, ám most még tovább lépett.
júl. 3
0:32
Még negyvenet keresnek a 2006-os tömegoszlatás áldozatai közül (Infostart)
Egy kormányhatározat alapján 15 év után kártérítést kap a 2006-os Kossuth téri tömegoszlatás áldozatainak utolsó olyan csoportja, amely még nem részesült kárpótlásban - jelentette be a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
júl. 3
0:32
Lukasenka lezáratta a közös határt, mert ömlenek be a fegyverek Ukrajnából és puccs készült (Infostart)
A fehérorosz elnök arról számolt be, hogy három, puccsra készülő csoportosulást is azonosítottak.
júl. 3
0:32
Euro 2020: Az olaszok kiejtették a belgákat (Infostart)
A Squadra Azzurra nagy küzdelemben, 2-1-re legyőzte Belgium csapatát a labdarúgó Európa-bajnokság második negyeddöntőjében, Münchenben.
júl. 3
0:32
Szél Bernadett kiderítette: Levegőnek nézi a “tesztfóbiás” kormány az egészségügyi okból nem olthatókat (Nyugati Fény)
A független országgyűlési képviselő szerint lenne itt még jogalkotói feladat.
júl. 3
0:36
Már kézbesítik a nemzeti konzultációs íveket (Infostart)
Az elkövetkező napokban, hetekben érkeznek meg a háztartásokba. Később lesz lehetőség online kitöltésre.
júl. 3
0:36
Euro 2020: íme a további program (Infostart)
Íme a labdarúgó Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszának pénteki eredményei és további programja, valamint a góllövőlista.
júl. 3
0:36
Fotóval: Hatalmas szivárvány provokált a magyar Parlament fölött péntek délután (Nyugati Fény)
Frappáns fricskát kapott a kormány a természettől.
júl. 3
0:36
Phuket újra vár, a Qatar Airways újraindította járatait Budapestről a thaiföldi üdülőhelyre (Spabook)
Thaiföld talán legnépszerűbb nyaralóhelye, Phuket újra várja a beoltott, pihenni vágyó turistákat. A Qatar Airways 2021. július 1-től heti 4 alkalommal, Airbus A350 géptípussal ismét közlekedik Phuket (HKT) repülőterére Budapestről…
júl. 3
1:12
Újra emelkedik a fertőzöttek napi száma Csehországban (ProfitLine)
Újra emelkedik az új igazolt koronavírus-fertőzöttek napi száma Csehországban, míg a kórházban kezelteké tovább csökken - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján pénteken megjelent kimutatásokból.
júl. 3
1:54
Ragyog az arca Tóth Gabinak és most elárulta: "Szebb napindítást elképzelni sem tudtam volna!" (Blikk)
Annyira várta!
júl. 3
2:06
Kelendőbbek lettek a szállások Romániában (ProfitLine)
Romániában az idei első öt hónapban 31,9 százalékkal, 4,715 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
júl. 3
3:06
Az internet sötét árnyalatai (ProfitLine)
Dzsihadista propaganda, fake news dömping, politikai választások befolyásolása, vírustagadók világképe, bosszúpornó vagy éppen a tinédzserek őrült kihívásai – egészen elképesztő hírekre vagy videókra bukkanhatunk az interneten és a közösségi portálokon, pedig mára már erélyesebben felügyelik a tartalmaikat a techcégek, mint egy pár évvel korábban.
júl. 3
3:12
Lehetett sejteni Nánási Pálról, de erre a lépésére senki se számított (Blikk)
El sem hiszed.
júl. 3
4:06
Pokoli éveket tudhat maga mögött az Lgt legendája: „Szenvedtem, de élni, túlélni vágytam” (Blikk)
Az élni akarás diadala. Talán ez lehetne a címe Solti János életregényének. Az immár 67 esztendős dobos gyötrelmes, fájdalmakkal, félelmekkel teli esztendőket és csodálatos sikerektől hangos éveket tudhat maga mögött. De azt mondja: előre, csak előre néz.
júl. 3
4:06
Ezért nem nyersz a lottón sohasem! Leleplezzük a titkot! (ProfitLine)
Nem tűnt fel Neked, hogy szinte sosem nyersz a lottón? Hiába játszol az ötösön, hatoson, skandin, akkor sem jön be soha semmi... Nem furcsa? A nagy lottó üzlet titka nem más, mint az, hogy minél több lottót adnak el, annál többet keresnek vele a lottóbizniszben érdekelt monopol társaságok. A szerencsejáték Magyarországon (is) monopol piac, azaz egy
júl. 3
4:15
Aludnál Berényi Miki pizsamájában? Licit indul a Barátok közt ikonikus tárgyaira (Joy)
Kihagyhatatlan lehetőség a sorozat rajongóinak!
júl. 3
4:30
Csepregi Éva kimondta! Ezt gondolja a menyéről (Blikk)
Őszinte szavak az énekesnőtől.
júl. 3
4:42
Fenntartható jövő újrahasznosított alumíniummal (Alternatív Energia)
A családi házak többsége Magyarországon az erősen egészségkárosító, környezetszennyező azbesztes palával fedett. Ennek eltávolítása, egy tetőfelújítás jelentős költségekkel jár, ami a régen várt felújítási támogatásokkal most talán megvalósítható. A költségek mellett, a veszélyes hulladéknak számító azbesztes pala elszállítása sem egyszerű. Nézzük,
júl. 3
4:42
Globális Szőlő Kongresszus (Agrofórum)
A Fruitnet Live által szervezett Global Grape Congress online formában került megrendezésre 2021.06.30-án.
júl. 3
4:42
Kétszázmilliárdért szállíthat szervert a 4iG (Mínuszos)
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt (DKÜ) a 4iG Zrt által vezetett konzorciumot hirdette ki nyertesként a „Szerverek és tárolók, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatások beszerzése (SRVT21)” közbeszerzési eljárásban. A keretmegállapodás homogén és inhomogén rendszerek és tárolók beszerzéséről szól. A keretmegállapodás keretösszege nettó 204,724
júl. 3
5:06
Elárulta a titkot a humorista özvegye: Kádár János is utánozta Hofi Gézát (Blikk)
Hofi Géza a szelep. Így emlegették a nagy nevettetőt. Mondván, ő majd kimondja helyettünk az igazságot, jól beolvas az elvtársaknak, és a nép hangján szólal meg. Hofi bármit kimondhat, kritizálhatja a rendszert, kigúnyolhatja a lassan, komótosan épülgető szocializmust. S a közönség felszabadultan, ugyanakkor kínjában is nevet.
júl. 3
5:06
A hétvégére fürdést tervezők nem mindenhol fognak örülni - előrejelzés (Infostart)
Egy kis nyár, egy kis eső, de a strandolók a hét végén még örülhetnek - a növénytermesztőknek várniuk kell a jelentősebb esőre.
júl. 3
5:06
„A parasztember számára, mint amilyen most én is vagyok, a természet diktál” – Rusvai Miklós a vírusok után a szénabálákat rendezi (Blikk)
Rusvai Miklós vírusszakértőt az egész ország úgy ismeri, mint aki mindig tud valami újat és szakszerűt mondani a világjárványról, az oltásokról. Pedig ő 2019 előtt azt tervezte, hogy nyugdíjas éveiben már inkább a vidéki földművesek nyugodt életét éli majd.
júl. 3
5:06
Klinikai vizsgálatok: legalább egy évig védettséget biztosít az AstraZeneca vakcinája (ProfitLine)
Az Oxfordi Egyetem által végzett klinikai vizsgálatok szerint a Vaxzevria kifejezetten erős immunválaszt váltott ki mind különösen hosszú (akár 45 hetes) oltási intervallum, mind a 3. ismétlő oltás beadása esetén. Az AstraZeneca önkéntesek bevonásával továbbá megkezdte az AZD2816 továbbfejlesztett, meglévő új és várható koronavírus variánsok ellen
júl. 3
5:09
EB negyeddöntők: drámai mérkőzések után spanyol és olasz továbbjutás (Márkamonitor)
Pénteken két mérkőzést játszottak a labdarúgó Európa-bajnokságon. Este hatkor a világbajnok franciákat búcsúztató Svájc és a VB-döntős horvátokat hazaküldő Spanyolország csapott össze, este kilentől pedig a világranglistát vezető, az Európa-bajnoki címvédő portugálokat legyőző Belgium és az Európa-bajnokságon csúcsformában futbalozó Olaszország mér
júl. 3
5:09
Fucsovics újabb kiemeltet búcsúztatva nyolcaddöntős Wimbledonban (Igényesférfi.hu)
Fucsovics Márton következő ellenfele "régi jó ismerőse", az ötödik helyen kiemelt orosz Andrej Rubljov lesz, akivel idén eddig négyszer csapott össze, s minden alkalommal alulmaradt.
júl. 3
5:12
Két hónap alatt 17 kilót fogyott Vastag Tamás. Bele is kopaszodott a Covid-ba (Blikk)
Vastag Tamásnak igencsak mozgalmas éve volt: kétszer kapta el a koronavírust, átesett egy szívműtéten és alaposan le is fogyott.

Keresés