2021. július 3. szombat

júl. 3
11:33
Orbán: „a határokat most is migránsok csoportjai ostromolják az embercsempészekkel és a közéjük vegyült terroristákkal együtt” (SzMo)
A tisztavatón a miniszterelnöknek a migránsok jutottak eszébe. „Korábban szilárdnak hitt országok is hamar kerülhetnek a káosz szélére, ezért mindig ébernek, erősnek és eltökéltnek kell lenni” - mondta.
júl. 3
11:36
Minden 10. nő életét megkeseríti - most előrelépés jön (Infostart)
Régóta úgy gondolják, hogy az endometriózis - egy világszerte minden tizedik nőt érintő krónikus gyulladásos betegség - kezelésének legjobb módja a laparoszkópos műtét, amelynek során eltávolítják a sérült szöveteket a szervezetből. Brit szakértők szerint azonban nem biztos, hogy a műtét elég hatékony a tünetek enyhítésében, sőt, egyes betegek álla
júl. 3
11:39
A Tiszavirágzás mellett más varázslatos értékek is várnak Hortobágyon (Agroinform)
Csodálatos élővilág, egyedülálló természeti és kulturális értékek a Hortobágyi Nemzeti Parkban.
júl. 3
11:39
72 éves lett, de még mindig úgy néz ki Vera Wang, mint egy huszonéves fiatal (SzMo)
A világhírű divattervező évtizedeket tagadhatna le a korából.
júl. 3
11:39
Novák Katalin óriási pánikot lát az európai baloldalon, amiért a Fidesz is összefogott jobboldali populistákkal (Nyugati Fény)
Szerinte a baloldali frakciókból „pánikreakciót” váltott ki a Fidesz által is aláírt közös jobboldali nyilatkozat.
júl. 3
11:42
Gazdasági társaságok is pályázhatnak elektromos gépjárművekre (Menedzsment Fórum)
A kormány újabb intézkedéssel ösztönzi a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv céljainak elérését, a közúti közlekedés zöldítését. Egy friss pályázati kiírásban már az egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok is kérhetnek állami támogatást tisztán elektromos gépjárművek beszerzéséhez.
júl. 3
11:42
Gyönyörű égi jelenséget fotóztak Magyarország felett az éjszaka (Blikk)
Lélegzetelállító fotót osztott meg az Országos Meteorológiai Szolgálat, amin az éjszakai világító felhők látszódnak.
júl. 3
11:45
A ketreces tyúktartás betiltása jogi és agrárszempontból is zsákutca (Agroinform)
Nagy István Facebook bejegyzése és videó üzenete elgondolkodtató kérdéseket vet fel...
júl. 3
11:45
Orbán: Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában (ATV)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén a miniszterelnök arról beszélt, hogy vannak olyan európai nagyvárosok, ahol már nem érzik biztonságban magukat az emberek. Szerinte azonban Magyarország olyan hely, ahol nemcsak a többség, de minden kisebbség is nyugodtan élhet.
júl. 3
11:45
Gyöngyösi Márton: Európa Orbán-dilemmája (Mandiner)
Ismét számos helyről hallgathattuk meg a dörgedelmes szózatokat arról, hogy Orbántól csak meg kellene valahogyan szabadulni.
júl. 3
11:54
Egyre több biomasszát használnak energetikai célra (Privátbankár)
Tavaly 3,5 tonna biomasszát használtak fel energetikai célra a belföldi üzemek, 9 százalékkal többet, mint 2019-ben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet Nkft. tanulmányában, amelyet a honlapjukon tettek közzé.
júl. 3
11:54
Új résztulajdonosi programokat indíthatnak egyes vállalkozások (Piac és Profit)
Két hét múlva megnyílik a lehetőség, így többek között pénzügyi intézmények, biztosítók vagy befektetési vállalkozások számára, hogy a már eddig is létező Munkavállalói Résztulajdonosi Programok (MRP) mellett Különleges Munkavállalói Résztulajdonosi Programokat (KMRP) indítsanak. Az új jogszabály több ponton is eltér az érvényben lévő MRP szabályok
júl. 3
12:00
Donald Tuskot nagy küldetéssel bízta meg pártja Lengyelországban (Infostart)
Atveszi az ellenzéki Polgári Platform (PO) irányítását Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) eddigi elnöke - jelentették be szombaton Varsóban a párt országos tanácsának kongresszusán.
júl. 3
12:03
Figyelem: több webáruházat csalásra használtak az üzemeltetői (ATV)
A rendőrség 11 embert fogott el, akik álwebáruházakon keresztül háromezernél is több sértettnek százötven millió forintot meghaladó kárt okoztak.
júl. 3
12:03
Téved Orbán a gyermekpszichológus szerint: nem a szerelmi csalódás befolyásolja egy gyerek nemi identitását (SzMo)
A tanárok szerint magukra maradhatnak a másságukkal küzdő gyerekek, ha az iskolákban nem lehet érzékenyítő foglalkozásokat tartani.
júl. 3
12:03
Fülöp Attila: A gyermekvédelmi ellátórendszer háromnegyedét mára egyházi fenntartó működteti (Mandiner)
Az egyházak behozhatatlan előnye, hogy már akkor is foglalkoztak rászorulók segítésével, amikor államok még nem nagyon léteztek.
júl. 3
12:03
Most már csapathatnak a vízi rendészek (Autószektor)
Amikor a Tisza-tavi vízi rendészek eddig használt jet-skijeit csatasorba állították, még nem volt tele ilyen nagy teljesítményű  járművekkel a víztározó. Ma azonban már rengeteg jet-ski szántja a Tisza-tó vizét, éppen ezért a rendőrségnek mostanra új, modernebb és gyorsabb eszközökre lehet szüksége. A megváltozott körülmények követelményeinek megfe
júl. 3
12:06
Elég baj: újabb rekord vert be szöget az Antarktisz mai formájának koporsójába (Infostart)
Megerősítette a Meteorológiai Világszervezet (WMO), hogy 18,3 Celsius-fokkal melegrekordot mértek tavaly februárban egy antarktiszi kutatóállomáson.
júl. 3
12:06
A töredezett haj okai és ápolása (WebBeteg)
A legtöbb esetben a hajtöredezettség csak átmeneti állapot, és bizonyos termékek használatával, illetve hajápolási szokásaink vagy táplálkozásunk megváltoztatásával helyrehozhatjuk hajunk állapotát, és visszanyerhetjük annak erősségét.
júl. 3
12:06
„MegBízott intézményvezető helyett megHízott intézményvezetőt gépeltem a név alá” – Jocó bácsi és kollégái vicces baklövései a tanév végének örömére (WMN)
„A sokadik bizonyítvány után már csak a keltezés és aláírás volt hátra. Így lettem osztályfőnökként Budapestné.”
júl. 3
12:09
Ez a 3 hírhedt sorozatgyilkos valójában nem is létezett (Femcafe)
Bár minden jó érzésű ember hátán végigfut a hideg, ha sorozatgyilkosokról esik szó, a szorongáshoz és a megvetéshez egyfajta melengető izgalom is társul. A paranoiásabbak hajlamosak azt gondolni, hogy minden második bokorban lapul egy őrült, aki az életünkre törne, pedig valójában sokkal kevesebb sorozatgyilkos mászkált közöttünk a történelem folya
júl. 3
12:09
GlamDrop: Bőrnyugtató formulák és a nyár illata vár (Glamour)
Napégette bőrödet nyugtatnád meg, új sminkekkel kísérleteznél vagy éppen egy frissítő, nyári illatra vágysz? A GlamDrop ezen a héten is számos kinccsel vár, mutatjuk is a legizgalmasabb szépségápolási bevezetéseket.
júl. 3
12:12
Itt egy újabb vakcina, ami 93%-os védelmet nyújt a koronavírus súlyos lefolyásával szemben (Portfolio)
Az indiai Bahrat Biotech vállalat azt közölte a fázis hármas vizsgálatok után, hogy vakcinája 93,4%-os védelmet ad a koronavírus súlyos lefolyása ellen – írja a Reuters. Ez jelentős lökést adhat az ország oltási programjának.
júl. 3
12:12
Zöldségtárolás: te vajon jól csinálod? Teszteld magad kvízünkkel! (egy.hu)
Minden zöldség és gyümölcs frissen a legjobb, ez vitathatatlan. De valljuk be: a mindennapok mókuskerekében nehéz úgy időzítenünk, hogy megússzuk hosszabb-rövidebb tárolás nélkül. És ez így van rendjén. De vajon tudod-e, hogy mit hogyan és meddig szabad tárolnod? Mert bizony ennek döntő jelentősége van. Kvízünkből megtudhatod, hogy jó helyre teszed
júl. 3
12:15
Máris halottnak nyilvánította Orbánék új pártcsoportját az egyik legismertebb olasz napilap (Nyugati Fény)
A la Republicca szerint Matteo Salvinin kívül senki nem akarja, hogy létrejöjjön az új európai jobboldali pártcsoport.
júl. 3
12:15
Olcsóbb, megfizethetőbb, ingyenes (Autószektor)
Litkei Máté János a Klímapolitikai Intézet igazgatóját kérdezték az M1 Ma reggel című műsorában arról, hogy a hagyományos vagy elektromos autóé-e a jövő? Nem csak a pilóták, az istállók és a nagy autómárkák rivalizálnak egymással a versenypályán. A hagyományos és az elektromos meghajtás is versenyre kel, a tempót pedig a klímaváltozás és a vásárlói
júl. 3
12:18
Vujity Tvrtko ebben hatalmasat fejlődött a hosszú évtizedek során (Blikk)
Hatalmasat fejlődött a filmezési technika, amióta Vujity Tvrtko három évtizeddel ezelőtt beleszeretett riporteri munkába.
júl. 3
12:18
Úgy tűnik, a PSG jobb szerződést ajánl Messinek, mint a Barca (Infostart)
A Paris Saint-Germain kész leigazolni Lionel Messit, és vonzóbb szerződést ajánl a hatszoros aranylabdás futballistának, mint jelenlegi csapatának, az FC Barcelonának a vezetése - írta a madridi AS.
júl. 3
12:18
Euro2020: A szexi ukrán műsorvezető teljes mellbedobással készül az angolok elleni negyeddöntőre (Promotions)
Savina Darina műsorvezető nagyon reméli, hogy országa jut tovább az angolok elleni Európa-bajnoki negyeddöntőben. Mi pedig abban bízunk, hogy továbbra is levetkőzik nekünk.
júl. 3
12:18
10 bugyuta hiba a sci-fikből, amit Te sem vettél észre - Film-zene-szórakozás 2021. július 03. 12:09 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/07/03/4632/
júl. 3
12:21
A maszk után jöhet az új védőeszköz: erre figyelmeztetnek a nyáron (Pénzcentrum)
Egyre kevesebb helyen kell a szájat és az orrot, ám a felhőtlen napsütésben kényelmesebb lehet a szemet eltakarni. Sokan csupán divatos kiegészítőként hordanak napszemüveget, az egyéni védőeszköznek minősülő termékeknek mégis szigorú előírásoknak kell megfelelniük - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati köz
júl. 3
12:21
Valódi F40-es Ferrarival csapatják keresztbe a földúton! (Autónavigátor)
A legtöbb esetben, ha a Ferrari márka szóba kerül, fényesre polírozott, ékszerdobozban tárolt, gyémántként csillogó piros sportautók képei kerülnek elő,
júl. 3
12:33
Iránban már az ötödik hullámtól tartanak (ATV)
„Félek, hogy úton vagyunk az ötödik hullám felé” – mondta Hasszán Rohani iráni elnök nemrég egy, az ország operatív törzsével tartott megbeszélésen.
júl. 3
12:33
Brutális hőhullám tarolja le Magyarországot: itt az izzasztó előrejelzés (Pénzcentrum)
Már szombaton sok napsütésre és általában kevés felhőre számíthatunk, néhol viszont erős zivataros és viharos szél is várható. Keddtől viszont újra brutális melegedés kezdődik, jön az újabb hőhullám. - derül a MET.hu időjárásjelentéséből
júl. 3
12:33
Többen is kiakadtak Diana hercegnő szobrán, van aki szerint Sean Beanre hasonlít (SzMo)
Lakatos Márk szerint a szobor „annyira ronda és giccses, hogy Sissi Madách téri szobra mellé nyugodtan oda lehetne állítani, fokozandó a sokkoló élményt”.
júl. 3
12:36
Megint mészárlást rendeztek az afgán kormányárők - több száz halott (Portfolio)
Az afgán kormányerők 24 órán belül több mint 300 tálib lázadót öltek meg harcban Afganisztán több tartományában - közölte szombaton a kabuli védelmi minisztérium.
júl. 3
12:36
A Windows búcsút mond a kék halálnak – jön a fekete halál! (Hamu és Gyémánt)
A The Verge beszámolója szerint a Microsoft a Windows 11 megjelenésével a kék halál képernyőjét is megváltoztatja.
júl. 3
12:39
Kétszáz amerikai céget ért összehangolt kibertámadás (444.hu)
A szakértők oroszokat sejtenek a háttérben.
júl. 3
12:39
Tusk átveszi a lengyel ellenzéki Polgári Platform irányítását (Mandiner)
A volt miniszterelnök visszatér a lengyel belpolitikába.
júl. 3
12:42
Kiszivárgott: a Psg több pénzt ajánlott Messinek, mint a Barca (Blikk)
A Paris Saint-Germain kész leigazolni Lionel Messit, és vonzóbb szerződést ajánl a hatszoros aranylabdás futballistának, mint jelenlegi csapatának, az FC Barcelonának a vezetése - írta a madridi AS.
júl. 3
12:42
Forex piacot fejleszt a Yearn.Finance alkotója (Kripto Akadémia)
Andre Cronje, aki kriptós körökben a Yearn.Finance (YFI) megalkotásával vált ismerté, tegnap új projektet jelentett be. Ez pedig egy Fixed Forex névre hallgató kísérleti keretrendszer. Az elgondolás az, hogy Cronje ezzel lerakja az alapjait egy stabilcoin alapú, decentralizált forex piacnak.…
júl. 3
12:45
Gyurcsány Ferenc így köszöntötte a ma 96 éves Vitányi Ivánt (ATV)
Gyurcsány Facebook-oldalán köszöntötte fel a DK „örökös és tiszteletbeli elnökét.”
júl. 3
12:45
Árulkodnak a csomagolás jelölései, csak ismerni kell (Transpack)
Vágyunk a fenntartható élelmiszerre és csomagolásra, de az ezekre vonatkozó jelöléseket kevesen ismerik.
júl. 3
12:45
Friss: Száz százalékban visszatér a lengyel belpolitikába Orbán egyik legnagyobb kritikusa (Nyugati Fény)
Donald Tusk teljes állásban vette át a lengyel Polgári Platform irányítását.
júl. 3
12:51
Meghajolt az UEFA a diktatúrák előtt: letiltotta a szivárványszínű hirdetéseket Szentpéterváron és Bakuban (SzMo)
A Volkswagen szerint az orosz és azeri jogi környezetre hivatkozva tiltotta le a reklámokat az Európai Labdarúgó-szövetség.
júl. 3
12:51
LMP: A kormány tegye lehetővé a védettség tesztelésének lehetőségét! (Mandiner)
A párt társelnöke szerint nem mindenkiben alakult ki az immunitás, és ez különösen az időseknél jelent problémát, akik a kínai oltást kapták.
júl. 3
12:54
De Bruyne bokaszalag-szakadással játszott (Infostart)
Az elveszített találkozó után beszélt arról, hogyan "rakták össze" az orvosok, hogy játszani tudjon.
júl. 3
12:54
Rekordot dönthet az idei gabonatermés Ukrajnában (Agrofórum)
Ukrajna 2021-es gabonatermése a kedvező időjárásnak köszönhetően 75 millió tonna feletti rekordmennyiséget érhet el - közölték ukrán mezőgazdasági tisztviselők, időjárás-előrejelzők és elemzők.
júl. 3
12:57
Ismét nálunk járnak Hollywood nagyjai: a Balatonnál kávéztak a sztárok (ATV)
A balatonfüredi Kedves Cukrászda Facebook-oldalán osztott meg egy fotót a nem mindennapi vendégekről: Ethan Hawke, Michael Benjamin Hernandez és a Golden Globe-díjas Oscar Isaac is náluk járt.
júl. 3
12:57
Az olajárak emelkedése hozzájárul a globális inflációhoz (NRGreport)
Hétfőn folytatódnak az OPEC +tárgyalások, ám még mindig kérdés, hogy sikerül-e megállapodni.A csütörtökön megkezdett, pénteken folytató tárgyalássorozat során egyelőre sikerült egyhangú döntést hozni az olajkitermelés új menetrendjéről, mert az Egyesült Arab Emírségek blokkolta a paktum egyes pontjait.

Keresés