A beszámolókban kiemelték, hogy a wolfsburgi gyár fő irodaépületének étkezdéjében sok dolgozó kérésére térnek át a vegetáriánus és vegán konyhára, amely a vállalati működés fenntarthatóságához is hozzájárul, mert a kisebb húsfogyasztás kisebb környezeti terhelést is jelent. Halételek továbbra is lesznek az étlapon időnként. A Volkswagen egy másik
Új török sorozat érkezik az RTL Klubra. Augusztus 23-án indul a Szerelem van a levegőben című, 2020-as romantikus komédia, amely közvetlenül a Meryem után, hétköznaponként 16.40-től lesz látható.
A trend nem tört meg, továbbra is masszívan drágul a termőföld, és emelkednek a haszonbérleti árak is, igaz, a piac egy fokozattal azért visszább kapcsolt. Mire lehet számítani középtávon, milyenek a termőföldárak európai összehasonlításban, és az osztatlan közös tulajdonú területek hamarosan induló felszámolása milyen hatással lesz a földpiacra? E
Ahelyett, hogy az európai országok más-más módokon próbálnak megküzdeni a koronavírus-járvány különböző hullámaival, elképzelhető, hogy egységes európai stratégiára lenne szükség.
Máltán is 40 fokos a hőség, Tunézia földközi-tengeri partvidékén 47-49 fokos forróság tombol, Észak-Afrika egyes pontjain pedig az 50 fokot is elérheti majd a hőmérséklet.
Máltán is 40 fokos a hőség, Tunézia földközi-tengeri partvidékén 47-49 fokos forróság tombol, Észak-Afrika egyes pontjain pedig az 50 fokot is elérheti majd a hőmérséklet.
A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan 26,4 százalékkal 14,5 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
A májkímélő diéta összetett, mivel több olyan elváltozás fordulhat elő együttesen, ami diéta bevezetését teszi szükségessé. Elsősorban a fehérjebevitelnek, az alkoholfogyasztásnak és a zsíros és fűszeres ételek fogyasztásának korlátozására kell figyelni.
Az asszony parkinsonos és korai demencia is jelentkezett nála, már nem nagyon tud beszélni, és mozogni, önmagát ellátni pedig egyáltalán nem képes. De állandóan mosolyog. Kérdezzük tőle, milyen volt az ebéd. Válasz helyett mosolyogva megvonja a vállát. Kérdezzük tőle azt is, hogy szép volt-e az étterem. Arra sem felel. De abban a pillanatban, amiko
Brit kutatók mesterséges intelligencián alapuló rendszert tesztelnek, amelyről úgy vélik, egyetlen agyi felvétel alapján egy nap alatt képes diagnosztizálni a demenciát.
Repülőjáratot indít szeptembertől Budapestre Jekatyerinburgból és a moszkvai Zsukovszkij repülőtérről az Ural Airlines (Uralszkije Avialinyii) – közölte ma Telegram-csatornáján az orosz légitársaság.
Szenvedélyes poszttal jelentkezett a közösségi oldalán a magyar énekes, amelyből mindenki számára egyértelműen látszik, mennyire odavannak egymásért a kedvesével.
Brit kutatók mesterséges intelligencián alapuló rendszert tesztelnek, melyről úgy vélik, egyetlen agyi felvétel alapján egy nap alatt képes diagnosztizálni a demenciát.
A polgári városházán sem függesztik ki a nemzeti hitvallást. A polgármester már a nemzeti együttműködés nyilatkozatát sem tette ki a hivatalban, szerinte ugyanis Polgár szabad város, ezeknek a dokumentumoknak pedig - mint mondja - nem a városházán van a helye.
Apokaliptikus jelentéssel állt elő hétfőn az ENSZ klímaügyi szekciója, de a világvége néhány nemzetnek már sokkal közelebb van, mint másoknak. A kis, csendes-óceáni szigetországok a tengerszint-emelkedés miatt már az évszázad vége előtt eltűnhetnek, mindezt úgy, hogy a világ károsanyag-kibocsátásában gyakorlatilag nem is vesznek részt. Megmentésükh
Összeütközött egy kamion és két személyautó Budapest XXII. kerületében, az M0-ás autóúton, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, a 12. kilométernél. Egy ember beszorult az egyik járműbe. Őt feszítővágóval szabadították ki, kiemelték, majd átadták a mentőknek a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók. A balesetben az egyik gépkocsi sof
Az italos kartondobozok karbonlábnyoma fele akkora, mint a PET palackoké, derült ki egy friss kutatásból. A kartondozok a jövő zöld gazdaságának alapvető elemei is lehetnek, hiszen fenntarthatósági szempontból az üvegekénél előnyösebb az alkalmazásuk. A kartondobozok újrahasznosítási aránya folyamatos nő Európában, a cél pedig az, hogy 2030-ra a fo
Minden ellenkező állítás ellenére a Balaton a legerősebb időszakát éli - írta közösségi oldalán a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Nem is lehetne boldogabb Zdroba Patrik és párja, hiszen nemrégiben eljegyezték egymást. Kamerák előtt meséltek a nagy pillanatról, illetve az odáig vezető útról és jövőbeli terveikről; többek között születendő gyermekük nevét is elárulták.
Az oktatási miniszter közlése szerint az intézkedés célja, hogy járványügyi szempontból biztonságos közegben kezdődhessen meg szeptember elsején az új tanév, folyjon az oktatás.
A kétszer oltottak magas védettséget szereznek a koronavírus okozta súlyos betegség és a kórházba kerülés illetve a halálozás ellen, de a még az ő körükben is gyakori az úgynevezett áttöréses fertőzés, amikor mégis elkapják a vírust.
Gödöllő és Bag között az M3-as autópálya beton terelőfalainak javítási és építési munkálatai miatt a sztráda mindkét oldalán lezárják a belső sávokat szeptember 6-ig – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-t, jelezve ugyanakkor, hogy a forgalom a külső és a leállósáv használatával továbbra is két sávon haladhat.
Oroszország számára a legszörnyűbb fenyegetést társadalmának felbomlása jelenti - mondta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy ifjúsági oktatási fórumon a Moszkva megyei Szolnyecsnogorszkban.
Közzétette legfrissebb számait a Graphisoft Park, az irodaterületek kihasználtsága az elmúlt negyedévekhez hasonlóan továbbra is 94 százalékon maradt, és a legtöbb mutatóban is ezt a fajta stabilitást lehet megfigyelni, hiszen a fontosabb sorokon a tavalyi év azonos időszakához hasonló számokat közölt a cég. Ahol látszott egy nagyobb ugrás az a pro
Dobson Szabolcs szakgyógyszerész Facebook-oldalán tett közzé egy izraeli vizsgálatot, amit a vakcina csökkenő hatásosságáról publikáltak az áttöréses fertőzések ellen, az idő és az életkorcsoportok függvényében.
Ha valamit ki akarunk deríteni, mi, nők olyanok tudunk lenni, akár az Fbi. Egy fiatal csaj állítása szerint azonban véletlenül találta meg a neki szánt jegygyűrűt, az ékszer azonban nem várt reakciót eredményezett.
Nyilván nemcsak a pornófilmekben létezik, hogy együttlét vagy orális szex után az ondó nem az óvszerben vagy a hüvelyben végzi, hanem a szájban. Természetesen az egyénfüggő, hogy ezt ki engedi partnerének és ki nem, de amennyiben igent mondunk erre, akkor is el kell döntenünk néhány dolgot.
A korábbi i20 is jó autó volt, de hiányzott belőle a menőség faktor. Az új modell ránézésre egyáltalán nincs híján ennek, jó ránézni, a sportos, manapság menő éles vonalak és tesztautónk esetében a kék fényezés egyértelműen vonzóvá teszik, sok versenytársánál egyszerűen szebb autó. Az i20-at négy féle felszereltségi szinttel árulják, az alap Entry
A látogatóknak látványosság, a víz alatti élővilágnak menedék. A híres szobrászművész, Jason deCaires Taylor egy egészen látványos új projekttel rukkolt elő: elkészítette Cipruson a Földközi-tenger első víz alatti múzeumát. Pontosabban az első installált múzeumot: Görögországban pont a napokban nyitottak meg egy hasonlót, ahol egy elsüllye
A Queenslandi Egyetem tudósai egy nemrég megjelent tanulmányban a pteroszauruszok egy eddig nem ismert faját mutatták be, amely elég erőteljesen hajaz a mesékből megismert sárkányokra.
A független képviselő elküldte javaslatait a kormánynak a mélyszegénységben élők oltási programba való bevonására, de szerinte a kormánynak nem számítanak ezek az emberek.