2021. augusztus 11. szerda

aug. 11
14:53
Elmarad a Holdra szállás 2024-ben – a Nasa késik az űrruháival (Hamu és Gyémánt)
A tervek amúgy is merészek voltak, de egy új jelentés szerint már több ponton elbukott a kitűzött cél. A Nasa még 2019-ben jelentette be az Artemis-programot. A misszió célja, hogy 2024-ben újra embert lépjen a Hold felszínére. A feszes ütemterv tartásához a Nasa mérnökeinek rohamtempóban kell dolgozniuk: beszédes adat, hogy az utolsó ut
aug. 11
14:54
Baljós árnyak a lakossági hitelezésben (ATV)
58,1 százalékos értéket vett fel 2021 júliusában a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index, ami a főbb lakossági hiteltípusok iránti internetes érdeklődése alapján jellemzi az online hitelkereslet intenzitását – számolt be az Üzletem.hu. A júliusi érték havi összehasonlításban közel 5 százalékpontos csökkenést jelent, éves összevetésben pedig a 27 s
aug. 11
14:57
Ön is élőben követheti: Berki Krisztián megmutatja a budapesti tömegközlekedést (Blikk)
Miután elvették a jogosítványát, autó helyett kénytelen más közlekedési eszközzel járni Berki Krisztián. A celeb úgy döntött, kipróbálja a BKV-t.
aug. 11
14:57
A mozdonyvezetők sztrájkja miatt szinte teljesen leállt a vasúti közlekedés Németországban (SzMo)
A szakszervezet 3,2 százalékos béremelést és a koronavírus-járvány megpróbáltatásai miatt 600 eurós prémiumot követel, a bérmegállapodást pedig csak 28 hónapra kötné meg.
aug. 11
14:57
Figyelmeztetést adott ki a WHO: életveszélyes vírus terjed Nyugat-Afrikában (Promotions)
A marburg-vírust egy időközben elhunyt beteg szervezetében mutatták ki Guineában.
aug. 11
14:57
Változás az IKEA menedzsmentjében (MMonline)
David (Dave) McCabe-t nevezték ki az IKEA cseh-magyar-szlovák régióért felelős regionális kereskedelmi és fenntarthatósági vezetőjének, aki 2021. szeptemberében kezdi meg új munkakörének átvételét. Dave az elmúlt három évben a pozíciót betöltő Mounia El Hilali helyébe lép, aki a piaci műveletek vezetőjeként új pozíció betöltésére kapott megbízást a
aug. 11
15:00
MNB: a júliusi kamatemelés az augusztusi döntésünkre is irányadó lehet (Portfolio)
„A Monetáris Tanács egybehangzó érvelése szerint az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak”, ezért „indokolt a kamatemelési ciklus határozott lépéssel történő folytatása. A tanácstagok egységesen kiemelték, hogy havi ütemben kell végrehajtani a kamatemeléseket. Hozzátették, hogy a júliusi lépésköz irányadó lehet az augu
aug. 11
15:00
Razziát tartott a NAV Iványi Gáborék szegedi iskolájában, de semmit nem tudtak lefoglalni (Nyugati Fény)
A kormány júniusban újabb jelentős támogatásokat vont el a közösség iskoláitól.
aug. 11
15:00
Kiss Norbiék ezentúl Casio G-Shock karórákkal versenyeznek (Autószektor)
A Révész Racing versenyzője, Kiss Norbi a harmadik Európa-bajnoki címét szerezheti meg az idei Kamion Európa-bajnokságon. A Casio G-Shock idén felsorakozott azok közé a támogatók közé, akik szeretnék segíteni a magyar istállót céljaik elérése érdekében. „Az idő kulcsfontosságú tényező egy versenysorozatban. Éppen ezért strapabíró, rázkódásálló és ü
aug. 11
15:03
Júliusra megtelt a ferihegyi reptér (Infostart)
Emberekkel is, áruval is. Egy hónap annyit generált, mint előtte hat együttvéve.
aug. 11
15:03
Pest megyében az idősotthonok lakóinak többsége felvette a harmadik oltást (Demokrata)
A harmadik oltás felvételének feltétele, hogy legalább négy hónap teljen el a második oltás és a harmadik között.
aug. 11
15:06
Hatalmas a boldogság: eljegyezték Vv Vivit (Blikk)
A Való Világ 9. szériájából ismert Vivien hatalmas boldogságot osztott meg a követőivel: eljegyezte őt török szerelme.
aug. 11
15:06
David McCabe lett az Ikea cseh-magyar-szlovák régió új kereskedelmi vezetője (ProfitLine)
David (Dave) McCabe-t nevezték ki az Ikea cseh-magyar-szlovák régióért felelős regionális kereskedelmi és fenntarthatósági vezetőjének, aki 2021. szeptemberében kezdi meg új munkakörének átvételét. Dave az elmúlt három évben a pozíciót betöltő Mounia El Hilali helyébe lép, aki a piaci műveletek vezetőjeként új pozíció betöltésére kapott megbízást a
aug. 11
15:06
Ha nem lesz ilyen cipőd ősszel, az nagyon ciki - a szezon sláger trendje (Femcafe)
Az ősz az az évszak, amely kb. az összes cipő viselését megengedi. Az elején - mondjuk szeptemberben - melegebb napokon a nyitott magassarkúk, fehér sportcipők és szandálok is szóba jöhetnek, majd ahogy haladunk előre és megérkeznek az esős hetek, előkerülnek a bokacsizmák és hosszú szárú lábbelik. A szezon slágere utóbbi kategória egy darabja, ami
aug. 11
15:06
Bögrés mákos kevert süti (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
aug. 11
15:08
Így hűtsd le a lakást klíma nélkül (Femcafe)
A következő egyszerű tippek segítenek, hogy a lakásod még légkondi nélkül is hűvös maradjon a kánikulában.
aug. 11
15:09
Az LMP-nek volna egy javaslata az infláció ellen (Infostart)
Ez nem más, mint a többkulcsos adó visszavezetése.
aug. 11
15:09
Amíg a német áradások miatt Szlovákiában ragadtak a győri Audik, a tolvajok szétlopták őket: így áll most az ügy (Blikk)
Amíg a német áradások miatt pár napig Szlovákiában parkoltak a győri Audik, addig a tolvajok szétlopták az őrizetlenül hagyott kocsikat.
aug. 11
15:09
Töredezett a hajad? Így hozd rendbe természetes módon! (Glamour)
A töredezett, sérült haj gátolja a növekedést, gyengíti a hajszálakat. Határozottan nem tesz jót a megjelenésednek, de szerencsére ez még nem a világ vége. Ha a te hajadon is eluralkodott a káosz, íme néhány tipp, hogy visszanyerd ragyogó, gyönyörű fürtjeid.
aug. 11
15:09
A szülőföld pótolhatatlan, ezt az érzésvilágot a gyerekeknek is át kell adni (Demokrata)
A Honvédelmi Sportszövetség küldetése, hogy erősítse a gyermekekben a szülőföld szeretetét – mondta Simicskó István.
aug. 11
15:09
Hipnózis, lazulás és 2006-os áldozatok – Gyurcsány fórumán jártunk (Mandiner)
Egy fiatal kérdező felvetésére az exminiszterelnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Orbán Viktor egy Amerikában tanult módszerrel hipnotizálja a társadalmat.
aug. 11
15:11
Ilyen lesz a 21. századi magyar hadsereg (Mandiner)
Itt a Magyar Honvédség legújabb imázsfilmje!
aug. 11
15:12
Újfajta szakképzés hódít Magyarországon: egyre többen iratkoznak be (Pénzcentrum)
Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest - közölte Nagy István tárcavezető az Agrárminisztérium (AM) közleményében.
aug. 11
15:12
Egy argentin Párizsban: nem a 34 éves Messi hattyúdala, hanem az üzleti modell halála (Portfolio)
Az elmúlt húsz évben Lionel Messi és a Barcelona neve annyira összeforrt, hogy sokan ma még most sem tudják elképzelni az argentin karmestert más csapat mezében. Pedig lassan meg kell barátkozni a gondolattal, hiszen a hétvégén bekövetkezett, amit mindenki el akart kerülni: a 34 éves játékos búcsút intett a katalán városnak és már az is kiderült, h
aug. 11
15:12
Újabb vetőmagtermesztő csatlakozott a Magyarok Kenyere programhoz (Agroinform)
10 tonna étkezési búzát, valamint 10 tonna kiváló minőségű búzavetőmagot kapott a Magyarok Kenyere program.
aug. 11
15:12
Medvével találkozott Sváby András (ATV)
Medvével találkozott Sváby András. A műsorvezető Erdélyben futott bele egy medvebocsba. Az állatról képet is sikerült készítenie, melyet szerkesztőségünknek is eljuttatott.
aug. 11
15:14
Így neveld az Aloe Verádat (Agroinform)
Ismerd meg az Aloe Vera gondozásának legfontosabb szabályait.
aug. 11
15:15
Romániából üzentek Orbán Viktornak: így kell megfékezni az építőanyagok áremelkedését (Privátbankár)
Megoldás körvonalazódik Romániában az ott is emelkedő építőanyagárak megfékezésére. Magyar miniszter üzent Orbán Viktornak.
aug. 11
15:15
Megszólalt a Magyar Orvosi Kamara elnöke: vissza kellene hozni a védettségi igazolvány használatát (Blikk)
A Magyar Orvosi Kamara szerint már most el kellene kezdeni a felkészülést a koronavírus negyedik hullámára.
aug. 11
15:15
Egyhangúlag döntöttek a kamatemelésről (Demokrata)
Kiderült, hogy a monetáris tanács egyhangú szavazással döntött a kamatemelésről legutóbbi, kamatdöntő ülésen.
aug. 11
15:16
Sikertörténet: Több mint tízezren vettek részt a Biogazdálkodási Napokon (Agroinform)
Az ökogazdálkodás szakmai tapasztalatait oszthatták meg egymással a termelők és fogyasztók a donnerskircheni Esterházy Biogazdaságban megrendezett Biogazdálkodási Napokon.
aug. 11
15:18
A Fehér Ház a kínálat növelésére kéri az OPEC-et - Esik az olajár (Portfolio)
Esni kezdett szerdán az olaj ára, miután a CNBC arról számolt be, hogy a Fehér Ház felszólítja az OPEC-et és olajtermelő szövetségeseit, hogy növeljék a termelést a növekvő benzinárak elleni küzdelem érdekében. A Biden-adminisztráció aggodalmait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a növekvő infláció kisiklathatja a Covid-19 okozta válságból való ga
aug. 11
15:21
Drága az élet: csúcson áll az amerikai infláció (Piac és Profit)
Az Egyesült Államokban júliusban az előző havi 13 éves csúcson állapodott meg az infláció a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics szerdai jelentése alapján.
aug. 11
15:21
Rossz hír a szomszédból: a szerbiai fertőzöttek 90 százalékánál a delta variánst azonosították (Blikk)
A szerbiai koronavírus-fertőzöttek 90 százaléka a vírus delta variánsával fertőződött meg - közölte Tanja Jovanovic szakorvos, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja a Nova.rs hírportál szerdai beszámolója szerint.
aug. 11
15:23
Két kézzel szórják a pénzt erről a kártyáról a magyarok (Piac és Profit)
A feltöltést és a költéseket tekintve is rekord eredményeket ért ez júliusban a turizmus motorjának számító Szép-kártya, amely a korábbiakhoz hasonlóan ismét komoly segítség a belföldi forgalom élénkítésében, és hozzájárul ahhoz, hogy túlszárnyalja a tavalyi, rendkívül erős nyári szezont - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
aug. 11
15:24
Innovációs versenyt hirdet az LG Energy Solutions (autopro)
Az esemény neve Battery Innovation Contest, azaz Akkumulátor Innovációs Verseny lesz.
aug. 11
15:27
Hollandia hosszú időre felfüggeszti az afgán migránsok kitoloncolását (Demokrata)
A holland kormány szerint az afganisztáni helyzet túlságosan veszélyes ahhoz, hogy kitoloncolásokat lehessen végrehajtani.
aug. 11
15:27
37 millió eurót fizet Litvániának az EU, hogy több migránst fogadjanak be (Mandiner)
Az Európai Bizottság közölte, kerítéseket nem finanszíroz, de támogatja, hogy a litvánok„bővítsék a litván-fehérorosz határra érkező nagyszámú illegális migráns befogadására szolgáló kapacitásaikat”.
aug. 11
15:30
A Pest megyei szociális otthonok lakóinak közel 60 százaléka már élt a harmadik oltás lehetőségével (ATV)
Pest megyében a szociális otthonok lakóinak közel 60 százaléka már élt a harmadik oltás lehetőségével, és tovább folytatódik a bentlakók immunizálása - mondta a Pest megyei kormánymegbízott szerdán a dányi Akácfa Idősek Gondozóházában.
aug. 11
15:30
Messi szerződése „kifizeti saját magát”, története legjobb üzletét kötötte a PSG (Forbes)
A sokáig a túlározott és benézett igazolásokról híres Paris Saint-Germain egy szürreális átigazolási időszakon van túl, 245 millió eurónyi értéket szereztek mindössze 60-ért. Lionel Messi is ingyen jött, története legnagyobb
aug. 11
15:30
A Bayern München sztárjai Audi e-tron-okkal járnak (Autószektor)
2002 óta a ápol partneri kapcsolatot a két prémiumnak számító bajor cég. Az ingolstadti Audi AG és a müncheni Bayern focicsapat ugyan két külön pályán játszik, de azonos célokért: minél sikeresebbnek lenni. A sport a marketing szerves része az Audinál. Világszerte 600 millió ember kedveli a bajor focicsapatot, ebből 150 millió majdnem Kínában, ami
aug. 11
15:33
Kopasz Bálint: a párosunknak a negyedik hely nagyon király (Infostart)
A kajak egyesek 1000 méteres versenyének olimpiai bajnoka, Kopasz Bálint foglalta össze tokiói tapasztalatait az InfoRádiónak.
aug. 11
15:33
Japán kisgyermekek szurkoltak a magyaroknak (HírTV)
Japán gyerekkórus énekelte el ugyanis az éjjel soha nem érhet véget című slágert.
aug. 11
15:33
A vizes sportok és Szilágyi Áron taroltak az online térben (MMonline)
Az elmúlt 25 év legeredményesebb magyar olimpiai szereplésének nagy visszhangja volt az online térben. A közösségi médiában vizes sportokról volt a legtöbb tartalom, egyéniben pedig Szilágyi Áron volt a kedvenc. Több mint 2,4 milliárd alkalommal találkozhattunk olimpiával kapcsolatos tartalmakkal, azaz egy magyar internetező a két hét alatt 245-szö
aug. 11
15:33
Nagy Attila Tibor: Pihen a Karácsony-kampány (Mandiner)
Bár a főpolgármester posztolgat a Facebookon ezt-azt, kampánya nem intenzív – a támogatottsága pedig megy lefele.
aug. 11
15:35
Rutte kormánya hat hónapig nem toloncolja ki az illegális afgán migránsokat (Mandiner)
A holland ügyvivő kormány úgy döntött, hogy hat hónapig nem toloncol vissza Afganisztánba egyetlen olyan afgán állampolgárt sem, aki nem jogosult a menekültstátuszra – írta az NlTimes holland hírportál szerdán.
aug. 11
15:36
Elon Musk IT cége segítheti mostantól a magyar lakásvásárlókat (Portfolio)
A Tesla és SpaceX alapító Elon Musk IT cége, az OpenAI hozta létre a ma legfejlettebbnek tartott mesterséges intelligenciát, a GPT3-at, melyhez csak fokozatosan, korlátozott számban ad hozzáférést a világ fejlesztő cégeinek. Ehhez a technológiához kapott most Magyarországon hozzáférést a Realmonitor Kft., amely az ingatlanvásárlás során segít megta
aug. 11
15:36
Vakcinabőség: már 7,6 millió adag Pfizer-vakcina érkezett Magyarországra (Pénzcentrum)
214 ezer adagot meghaladó mennyiségű Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. A leszállított vakcina adagok mennyisége megközelíti a 7.6 millió adagot. A Pfizer és a BioNTech a jelenlegi előrejelzések szerint 2021 végéig akár 3 milliárd adag COVID-19 vakcinát gyárt és szállít világszerte.
aug. 11
15:36
A kínai média olyan svájci biológust idézett a koronavírus eredetével kapcsolatban, aki nem is létezik (444.hu)
A kamubiológus aggódott a WHO függetlensége miatt, és szerinte az Egyesült Államok elvakultan támadja Kínát a vírus eredete miatt.
aug. 11
15:38
Építőipar: a román kormány is felveszi a kesztyűt az elszálló alapanyagárakkal (Portfolio)
Hosszú távú megoldást keres a román kormány az építőipari alapanyagok drágulása okozta problémára: olyan rendelet elfogadására készül, amely lehetővé teszi, hogy a közberuházások elvégzésére leszerződött kivitelezők esetében az önkormányzatok ne a szerződésben előre rögzített alapanyagárakat vegyék figyelembe, hanem a statisztikai hivatal által meg

Keresés