Bécs városa szerdán újabb oltópontot nyitott a koronavírus elleni oltakozáshoz, ezúttal a Stephansdomban, azaz a Szent István-székesegyházban. A megnyitón jelen volt Christoph Schönborn bíboros és Michael Ludwig polgármester is.
Annyira rosszul áll anyagilag az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, hogy a NAV is kivonult a szegedi intézményükbe, de csak padokat és táblákat találtak, derül ki abból a Népszava által szemlézett levélből, amit Iványi kétségbeesésében írt Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek.
A várt 0,5%-kal emelkedett júliusban havi alapon az amerikai infláció, így a júniusi 0,9%-os ütemhez képest már lassulásról beszélhetünk, de még mindig dinamikus az ütem.
A monetáris tanács egyhangú szavazással döntött a 30 bázispontos kamatemelésről legutóbbi, kamatdöntő ülésen – derült ki az ülés szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvéből.
Florin Citu román kormányfő megerősítette: húsz évvel ezelőtt ittas vezetésért büntették meg az Amerikai Egyesült Államokban, ahol felsőfokú tanulmányait végezte.
Megduplázta a román kormány az Európai Unión kívülről befogadható külföldi vendégmunkások keretszámát: a szerdán elfogadott kormányhatározat szerint a hatóságok idén a tervezett 25 ezer helyett 50 ezer új munkavállalási engedélyt bocsáthatnak ki.
A Delta variáns egyre nagyobb pánikot kelt világszerte, és a kormányok újabb korlátozó intézkedéseket vezetnek be, hogy megfékezzék a vírus terjedését.
Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a múlt héthez képest - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
A vakcinát kifejlesztő intézet vezetője kijelentette, hogy kész a klinikai tesztelésre a Szputnyik V nazális változata, amelyet orron át lehet bepermetezni.
Eddigi legalacsonyabb értékét vette fel júliusban a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index, mely a nagyobb lakossági hiteltípusok iránti online keresletet méri. Bár a babaváró kölcsön és a lakáshitelek iránti online érdeklődés nőtt, a személyi kölcsönök iránti kereslet gyengülése a mélybe rántotta a mutatót.
Egy éve alkot egy párt Curtis és Barnai Judit kosárlabdázó, de akármilyen komoly is a kapcsolatuk, van egy dolog, ami még nem történt meg: Judy nem találkozott még a rapper kétéves kisfiával, Doncsival.
Egy hét alatt három százalékponttal süllyedt a szeptemberi parlamenti választásra készülő Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének támogatottsága, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) pedig három százalékponttal erősödött egy szerdán ismertetett felmérés szerint.
Ma reggel számoltunk be róla, hogy a valaha volt egyik legnagyobb értékű hacker támadás áldoztává vált a Poly Network, amelytől 180 milliárd forint értékű kriptovalutát loptak el. Most fordult áll be a sztoriban, hiszen a hacker azt mondta, hogy visszaadja az ellopott kriptopénzeket, és egy biztonságos multisig tárcát kért – írja a Cointelegraph.
Egyelőre úgy tűnik, hogy szeptemberben normál keretek között, jelenléti oktatással indul el a tanév. Az átállás sok gyereknek nagyon nehéz, és a járványhelyzet sem javítja a kilátásokat. A szakértők szerint nem árt idejekorán felkészülni az átállásra. Mutatunk 4 tippet, amivel valamelyest egyszerűbbé tehetjük a visszatérést az iskolapadba.
Egy olyan dokumentumfilmről van szó, melynek elkészítését a német bajnok családja is támogatta. Köztudott, hogy MMichael Schumacher közvetlen hozzátartozói szigorúan tartják magukat ahhoz, hogy a legnagyobb titoktartással kezeljék mindazt, ami a hétszeres Forma-1-es világbajnokkal kapcsolatos a 2013. december 29-i síbaleset után. Az alkotást ugyana
A Szputnyik V vakcina hatékonysága 83 százalékos az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) delta variánsa ellen - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak Moszkvában szerdán, az első orosz oltóanyag hivatalos bejegyzésének első évfordulóján.
A Continental Hub2Hub megoldása számos előnyt hordoz, többek között a flottaüzemeltetők költségeik egyharmadát is megtakaríthatnák, ha a teherautók teljesen automatizáltan haladnának a központok között.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/08/11/4952/
Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a múlt héthez képest - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
Medvével találkozott Sváby András. A műsorvezető Erdélyben futott bele egy medvebocsba. Az állatról képet is sikerült készítenie, melyet szerkesztőségünknek is eljuttatott.
A vakcinát kifejlesztő intézet vezetője kijelentette, hogy kész a klinikai tesztelésre a Szputnyik V nazális változata, amelyet orron át lehet bepermetezni.
Korunk egyik legmeghatározóbb népbetegsége nem más, mint a frontérzékenység, ami fronthatás útján jön létre, nem kímélve sem a fiatalokat, sem az időseket, azok számára pedig, akik hajlamosak a migrénre, a fronthatás tünetei valós kockázatokat hordozhatnak az életminőség romlására vonatkozóan is! Nézzük, mik a fronthatás tünetei általánosságban, mi
A monetáris tanács egyhangú szavazással döntött a 30 bázispontos kamatemelésről legutóbbi, kamatdöntő ülésen – derült ki az ülés ma közzétett rövidített jegyzőkönyvéből. Az infláció a várakozás szerint 2022 közepétől stabilizálódhat a jegybanki cél körül.