A magyar lakosság egy jelentős része a nyáron felkerekedik, és a legközelebbi, ráadásul világszinten is az egyik legvarázslatosabb tengerpart felé veszi az irányt. Horvátország rég felismerte, hogy fő értéke az idegenforgalom, működik is a rendszer, de azért még mindig akadnak érthetetlen szarvashibák.
Megkezdődött az afgán menekültek elhelyezése az olaszországi városokban, miután már több mint kilencszázan érkeztek péntekig. A felmérések szerint az olaszokat megosztja az afgánok befogadásának a kérdése.
A Bradfodrban élő Lauren Marsden gyakran javítja ki az embereket, akik tévesen azt hiszik, hogy a 41 éves Cheryl Jarvis a testvére – a két nő ugyanis akár egymás hasonmásai is lehetnének.
Szombaton is elkerülik a frontok térségünket, de a tovább melegedő, az Alföldön kánikulai nap megterhelő lehet. A szervezetünk most sem tud kellőképpen pihenni.
Sok kérdés van, amelyet személyesen meg kell beszélnünk - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken a Kremlben fogadta Angela Merkel német kancellárt.
Jelentősen megemelte a földgáz idei átlagárára vonatkozó becslését a Gazprom. Így Európának átlagosan 269,6 dollárt (kb. 81 ezer forintot) kell majd fizetnie ezer köbméter földgázért idén. Az orosz cég a 2021-es költségvetésben még 170 dolláros (kb. 51 ezer forintos) árral számolta ugyanezt.
Őfelsége II. Erzsébet királynő Magyarország köztársasági elnökének, Áder Jánosnak, és a magyar népnek üzent az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.
A korrupció elleni harcra és a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló oligarchák elleni fellépésre szólította fel a világ vezetőit a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij pénteken, az ellene végrehajtott mérgezési kísérlet első évfordulóján.
Motoros közlekedésbiztonsági napot és szlalomversenyt rendez szeptember 5-én HUMDA Moto Safety 3.0 néven a hazai mobilitási piac meghatározó szereplője, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. A közlekedésbiztonsági program kétszáz résztvevője gyakorlati tréningen és elméleti előadáson vehet részt. A gyakorlati helyszíneken instru
A pénteki sürgős NATO-külügyminiszteri értekezletről kiderült: az amerikaiakat a végső kivonulás elhalasztására kérték. Egyúttal közölték, hogy megvédik a menekülni akaró afgánokat.
Elhunyt Chuck Close, a monumentális portréiról ismert amerikai festő, képzőművész és fotós, az egyik legismertebb, legsikeresebb és legbefolyásosabb amerikai művész. Hosszú betegség után 81 évesen halt meg csütörtökön egy oceanside-i kórházban New York államban.
Az olasz származású amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és festő legnagyobb sikereit olyan akciófilmekkel érte el, mint a Rambo-sorozat vagy éppen a Rocky – utóbbival kapcsolatban elárulta, hogyan hozta magát élete formájában.
A hollandiai Zundert városából több mint 300 ezer különböző színű dália érkezett Debrecenbe, amit frissen, az utolsó órákban helyeztek el a virágkocsikon.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/20/5026/
Navalacruz – Önkéntesként segít Iker Casillas a spanyolországi erdőtüzek által legsúlyosabban érintett települések egyikén, Navalacruzban. A Real Madrid korábbi legendás focikapusának szülei onnan származnak, s ő is élt a kis faluban.
A gólyatáborok biztonságossá tételéért javaslatcsomagot állított össze a felsőoktatási intézményeknek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), ebben alapszabályként szerepel, hogy a résztvevőknek és a szervezőknek igazolniuk kell a védettségüket.
Szent István napja alkalmából ünnepi díszbe öltözik az ország, számos ikonikus épület kap látványos díszkivilágítást, "ezzel is tisztelegve államalapító királyunk és hazánk több mint ezeréves fennállása előtt" - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
Hőségmentes, szép nyári napokkal ajándékoz meg minket az időjárás a hosszú hétvégén, hétfőn azonban jelentős hőmérsékleti kontraszt alakul ki északnyugat és délkelet között egy hidegfrontnak köszönhetően.
A következő öt évre tervezett munkálatok első ütemére hamarosan kiírják a pályázatot – tájékoztatott az Országos Vízügyi Főigazgatóság (Ovf). Továbbra is kedvező a Balaton vízminősége a legutóbbi, múlt csütörtöki víz-mintavételek alapján, azonban alapvetően az időjárás alakulásától függ, lesz-e idén is algavirágzás – nyilatkozta a Balatoni Limnológ
Törvényt fogadott el Kína pénteken annak megakadályozására, hogy a nagy internetes cégek visszaéljenek az internetre felkerülő személyes adatokkal. Az új jogszabály hasonlít az Európai Unióban három éve elfogadott Általános Adatvédelmi Rendelethez (GDPR), de nagy különbség, hogy nem korlátozza a kínai kormány, illetve a kormánypárt személyes adatok
„A múltbéli barangolás legalább olyan veszélyes, mint a drog: ha túl sokszor látogatunk meg egy emléket, könnyen benne is ragadhatunk. De valóban olyan borzalmas lenne a sírig tartó boldogság? A filmből erre is választ kapunk.”
Teljesen eltűnnek a mágnescsíkok a MasterCard bankkátyáiról. A fizetéstechnológiai cég szerint a már meglévő chipek fejlettebb technológiát és biztonságot nyújtanak a kártyabirtokosok számára.