A technológiák és az autógyártó vállalatok folyamatosan fejlődnek, mindig valami újdonsággal rukkolnak elő, melyek közül igazán érdekes lehet a Jeep Wrangler innovációja. A vállalat új projektje egy, a víz alatt is közlekedni képes jármű, melynek már az első tesztjei meg is történtek.
Egyre több hírességről derül ki, hogy ott volt Borbély Alexandra és Nagy Ervin esküvőjén. Ma Pataky Ági árulta el, hogy ő is a meghívottak között volt.
Az Egyesült Államok felgyorsítja azoknak az evakuálását, akik el akarják hagyni Kabult. A reptéren továbbra is káosz van. Az afgán főváros fölött múlt vasárnap vették át az ellenőrzést a tálibok. Az ENSZ szerint a szélsőséges iszlamisták hajtóvadászatot indítottak a volt kormányzati, illetve NATO-alkalmazottak után.
A hét legfontosabb gazdasági adata a kedden publikált GDP adat volt. A magyar gazdaság a tavalyi mélypont után nagyot ugrott, és ismét Európa élvonalába került. Ugyanakkor a látványos növekedés hátterében ott áll az alacsony bázis is. A tavalyi visszaesést ledolgozta a GDP, a kérdés, hogy sikerül-e valóban tartósan növekedési pályára állni, számos
A hét elején érkezett hidegfront országszerte felfrissülést hozott, és a front előtti záporok, zivatarok valamint a fronthoz kapcsolódó csapadék a Dunántúlon és az északi országrészben többfelé megöntözték a talajokat. Ezzel szemben az Alföld déli, délkeleti tájain sajnos most sem esett számottevő eső, és arrafelé tovább fokozódik, a már eddig is s
A Deloitte menedzsment tanácsadó cég felmérése szerint a németek mintegy 17 százaléka rendelkezik e-kerékpárral. Minden harmadik e-kerékpár-tulajdonos a szabadidőt és a kikapcsolódást jelölte meg a vásárlás legfontosabb indokaként - jelentette be a Deloitte csütörtökön Münchenben. A városokban egyre több ember és cég használ e-kerékpárt vagy e-tehe
Tudjuk, bringázni remek buli, mi most kipróbáltuk az egyre divatosabb műfajt, az elektromos rásegítésű pedelecet. A nagy emelkedő sem akadály ezzel már senkinek, az is bevállalhat komolyabb túrákat, aki nincs top fizikai állapotban, és így már a kevésbé edzett párunkat is magunkkal tudjuk vinni. Persze azért az ára ennek is megvan.
Az idén koronavírus-fertőzés miatt kórházba került 16 ezer 117 ember közül csak 508, azaz az emberek 3,1%-a volt beoltva a vírus ellen, azaz 97%-uk oltatlanul került olyan állapotba, hogy kórházi kezelésre szoruljon – közölte pénteken a szlovák közegészségügyi hivatal a Facebookon.
Az Országház Kupola-termében adta át Áder János a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. Kossuth díjban részesült Szarvas József színművész, Nagy Feró, énekes és Tátrai Tibor gitáros is. Karikó Katalin Széchenyi-díjat kapott. Lánya elmondta Híradónknak: édesanyja nem számított az elismerésre, de nagyon meghatódott.
Fotósunk a Csárdafesztiválon járt, ahol hízott libamájat, hortobágyi palacsintát, haltepertőt, csülköt és még rengeteg más magyaros ételt lehet megkóstolni.
Ideiglenesen állt saját kapuja előtt a konténer - így reagált Híradónknak Rákay Philip, miután a Momentum arról számolt be, hogy a budakeszi templomhoz hordják a lótrágyát Rákay ménesbirtokáról. A polgármester elmondta, hozzájuk nem érkezett panasz, és a probléma szerinte is megoldódott.
A NATO-nak egységesnek kell maradnia Oroszország agresszív fellépése és Kína térnyerése miatt – jelentette ki a tálibok afganisztáni hatalomátvételével kapcsolatban a NATO főtitkára pénteken Brüsszelben.
A NATO-nak egységesnek kell maradnia Oroszország agresszív fellépése és Kína térnyerése miatt - jelentette ki a tálibok afganisztáni hatalomátvételével kapcsolatban a NATO főtitkára pénteken Brüsszelben.
A Párbeszéd szerint a liszt árának drasztikus emelkedése miatt hamarosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a kenyértermékek - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
A vashiány mind a gyermekek, mind a felnőttek esetében az egyik leggyakrabban előforduló hiánybetegség, ami alapvetően nehezen azonosítható, azonban a vashiány diagnosztizálása már egy egyszerű laborvizsgálat során könnyedén megtörténhet. Nézzük, mik a vashiány tünetei és mit okozhat a vashiány hosszú távon!
Az argentin labdarúgó csillag távozott az eddig otthont jelentő Barcelonától, hogy pályafutását a francia Paris Saint Germain (PSG) csapatában folytassa. Lionel Messi kétéves szerződést írt alá, de a híresztelések szerint egy harmadikra is meg van az esély. Először a Reuters számolt be róla, majd később a PSG is megerősítette, hogy a sztárfutballis
Az órák mindig is hatalmas értékkel bírtak, így sokan nemcsak státuszszimbólumként, de hosszú távú befektetésként is tekintenek ezekre az ékszerekre – ez a taktika pedig a legtöbbször hatásosnak is bizonyult. Ezek az órák generációkról generációkra szállnak, és – csak úgy, mint a jó bor – értékük az évek előrehaladtával nő. A legdrágább órák azonba
A NATO-nak egységesnek kell maradnia Oroszország agresszív fellépése és Kína térnyerése miatt - jelentette ki a tálibok afganisztáni hatalomátvételével kapcsolatban a NATO főtitkára pénteken Brüsszelben.
Az MSZP-s EP-képviselő arra figyelmeztetett: nem szabad „megmérgezni” a társadalmat azzal, hogy az unión kívül jobb lenne Magyarországnak, ez ugyanis szerinte nem igaz. Ujhelyi István azt is helytelennek tartja, ha egy kormány úgy gondolkozik, hogy neki csak a pénzek kellenek az unióból. Álláspontja szerint ugyanis az EU nemcsak egy érdek-, hanem e
A NATO-nak egységesnek kell maradnia Oroszország agresszív fellépése és Kína térnyerése miatt - jelentette ki a tálibok afganisztáni hatalomátvételével kapcsolatban a NATO főtitkára pénteken Brüsszelben.
A felmérés szerint a biztos szavazók között az ellenzéki összefogás a voksok 47, míg a Fidesz 51 százalékára számíthatna egy most vasárnap tartott választáson.
Ahogy az várható volt, az amerikai eszközvásárlási program idei leállításával kapcsolatos szerda esti Fed-jelzés csak néhány órára volt képes elrontani a részvénypiaci hangulatot Amerikában, minden ilyen esést megvesznek régóta. Már a csütörtöki kereskedésben látszott a vételi erő, ami az európai piacokon is mérsékelt pluszokhoz vezetett a pénteki
Nem büntetik meg Szél Bernadettet a #FreeNavalny felirat miatt, amit Szijjártó munkahelye elé írtak a Navalnij melletti orosz tüntetésekkel egyidőben. A független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán emlékezett meg arról, hogy ma egy éve mérgezték meg Alekszej Navalnijt.
A német kancellár látogatása éppen annak a napnak az évfordulójára esett, amikor Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus mérgezés miatt kómába esett.
Travoltával forgatott Árpa Attila! Igaz, a magyar sztár nem a Grease vagy a Szombat esti láz főszereplőjével került egy jelenetbe, hanem a hollywoodi legenda lányával.