A rendkívüli jogrendek új szabályozásáról vitázott a kormányoldal és az ellenzék az Országgyűlésben. A Fidesz-KDNP korábban ennek érdekében alkotmányt módosított, most pedig hat másik fontos jogszabály megváltoztatására készül.
A rendőrség közlése szerint a személygépkocsi az út 67-es kilométerénél, egy kanyarban átsodródott a bal oldali sávba, és összeütközött a vele szemben közlekedő mentőautóval, amely az ütközés következtében az oldalára borult. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, a személyautó utasait, egy nőt és egy 13 éves lányt kó
Megjelent ma a rendkívül népszerű piacvezérelt KFI-felhívás újabb, ezúttal 35 milliárd forintos köre, amelyen belül két alprogramra lehet pályázni szeptember 27-től – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese a tárca közleményében hozzátette: a lehetőséggel élve exportképes új termékeket, szolgáltat
Ózd jobbikos alpolgármestere reagált délelőtti megkeresésünkre. Azt írta: az általunk nyilvánosságra hozott, karlendítésre emlékeztető kép egy lengyelországi látogatáson készült. Állítása szerint a kép nem náci karlendítést, hanem integetést ábrázol.
Három férfi vallott arról, hogy kritikus amerikai védelmi technológiát és kapcsolódó titkokat osztottak meg az Emírségek kormányzati ügynökségeivel és egy meg nem nevezett magánvállalattal.
A kedden és csütörtökönként jelentkező adásokban az ügynökség munkatársai a saját területüket érintő tanácsaikat, tapasztalataikat és tippjeiket osztják meg az érdeklődőkkel. Az Uniomedia első, saját gyártású szakmai videósorozatának első epizódja szeptember 21-én debütált a világ legnagyobb üzleti közösségi portálján. Az ügynökség LinkedIn oldalán
Gyurcsányékat leszámítva nem volt túl jó véleménnyel szövetségeseiről Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja, egy kiszivárgott felvétel tanúsága szerint. A politikus egyébként lehetőségnek nevezte a járványt azzal kapcsolatban, hogy így vissza lehet szorítani a Fideszt.
Egyre kevesebb a szabálytalanság a Balatonnál, két évvel ezelőtt még minden negyedik, az idén már csak minden hatodik balatoni vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai – közölte az adóhivatal.
Ugyan a döntés még nem született meg, de reméljük a Ford Europe vezetői egyetértenek majd Jim Farleyval, a márka vezérével, és végül mégis eljut majd az öreg kontinensre a Bronco. Ennek reményében nyilván nagyobb érdeklődéssel figyeljük a típus sorsát, amely 2022-ben komoly izgalmakat tartogat. A gyáriak ugyanis egy ízelítő videó kíséretében hivata
Függetlenül attól, hogy valakivel már az első pillanatban jól megértitek egymást, vagy hosszú heteknek, hónapoknak kell eltelnie ahhoz, hogy összecsiszolódjatok, az igazán jó emberi kapcsolatok kialakulása rendkívül összetett folyamat. Ahhoz pedig, hogy egy illetőt tényleg közel engedj magadhoz, és elmondhasd, hogy valóban jó kettőtök kapcsolata, e
Jó lenne, ha az MNB jóléti alap koncepciójának megfelelően a munkáltatók is nagy arányban szállnának be a nyugdíjcélú öngondoskodásba Magyarországon - értettek egyet a piaci szereplők a Portfolio Öngondoskodás 2021 konferenciáján, amelynek déutáni panelbeszélgetése a rendszeres megtakarításokról szólt. A beszélgetést Kuruc Péter vezette, ezt megelő
Vannak azok a napok, amikor még a grillen gyorsan elkészülő csirke is sok időnek tűnik. Ilyen esetekre érdemes előre elkészített más technológiával is hőkezelt húsokat sütni.
Bár alapvetően az adott szervre jellegzetes tumormarkerek segítik a daganatok diagnosztizálását, ezek értékelése sem mindig könnyű. Sokszor észlelhető magasabb tumormarkerszint gyulladás esetén is, ilyenkor az emelkedett érték nem többszázszorosa-ezerszerese a normál értéknek. Nem minden tumormarker egy szerv daganatára jellegzetes csak, így előfor
Meglepő energia- és klímapolitikai tervekkel is rendelkeznek a szeptember végi parlamenti választásra készülő németországi pártok. A nagyobb pártok egyetértenek abban, hogy a kibocsátáscsökkentési célok szükségesek, ám ezek ambiciózusságát és elérésének módját illetően eltérőek az elképzeléseik. A mindenkori német klímapolitika az egész EU szempont
Most már nem fordulhat elő, hogy ott állsz álmaid cipője előtt, de nincs nálad kuponfüzet, nem kapsz sehol magazint, és ezért kimaradsz a kedvezményes vásárlásból. A GLAMOUR-napok applikáció elérhető a Google Play-en és AppStore-ban, tehát letölthető Androidos és iOS telefonokra is.
Meglopták Rákóczi Feriéket: a rádiós hétfő este vette észre, hogy lába kélt a két drága SUP-jának. Mint mesélte, ugyan van tárolójuk, de a felfújható szörfdeszkák nem férnek bele, így mellette tartották őket, amivel eddig nem volt gond.
Még csak le se lehet fordítani. Hivatalosan olyan párkapcsolatot jelent, amelyben minden megvan, szex, közös programok, csak éppen nem mondjátok ki, hogy összetartoztok. Röviden: az egyik fél többnyire elvan és hintáztat, a másik meg reménykedik, míg világ a világ. Ki lehet szúrni? Ki. Erre figyelj.
Néró rollerrel, Nóra bringával érkezik a Katonába A magyar színházak hosszú kényszerszünet után szeptemberben ismét megnyitják kapuikat az új évadban. Remélhetőleg ezúttal szünetek nélkül.Így van ezzel a Katona József színház is. Ezúttal nem egy különleges képsorozatot készítettek a karanténra reagálva, hanem egy kreatív videót osztottak me
A megkötött szerződések és a hivatalos ütemterv szerint 2023 tavaszától lehet utazni újra a felújított 3-as metrón - erősítette meg a BKV. Sajtóértesülések szerint a projekt három hónapot csúszik, a BKV ezt cáfolja.
Könnyű előétel, vagy akár fő fogásként is megállja a helyét egy kis tortilla ropogóssal. Ha a garnélát megfelelően készítjük el, egy igazán ízletes, puha és szaftos fogást kapunk.
Pénteken változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 2 forinttal csökken, míg a gázolaj literenkénti átlagára 4 forinttal nő.
Miközben a világpiaci kilátások a fokozódó verseny ellenére biztatóak, itthon a magas önköltség, a szigorodó környezetvédelmi előírások és az alacsony jövedelmezőségű feldolgozás egyaránt komoly kihívást jelent a tejiparban. Az OTP Agrár szakértői legfrissebb cikkükben azt tekintették át, hogy miként válhat még sikeresebbé magyarországi tejágazat.
A Visegrádi Alap támogatásával szervez háromnapos online fenntartható divatkonferenciát szeptember 24. és 26. között a New York-bázisú non-profit szervezet, a Fashion Forward a Visegrádi Négyekkel, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia részvételével, a legnívósabb művészeti és divat egyetemekkel együttműködve.
Október elsejétől pályázhatnak a vállalkozások munkavállalóik továbbképzésére a vállalati belső képzési programban – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, a kis- és középvállalkozásokat segítő országos szakmai roadshow kecskeméti állomásán.
A Haris Digital magyar startupként a kis- és közepes vállalatok gyártás-digitalizációjával foglalkozik. A közelmúltban több versenyen is megmérették technológiájukat: a harmadik helyet szerezték meg a SelectUSA Investment Summiton, Amerika egyik legrangosabb startuprendezvényén, legutóbb pedig egy magyar seregszemlén, az iPon Novation versenyen győ
A hamburger egy nagyon kedvelt étel, és ha azt minőségi alapanyagokkal készítjük, kifejezetten egészséges is lehet. Ezen felül nagy előnye a variálhatósága is, hiszen szinte bármit tehetünk még a hús mellé.