Szinte már megszokott jelenség a popszakmán belül, hogy időnként a semmiből feltűnik, majd fénysebességgel közismertté válik egy-egy korábban sosem hallott név, hogy aztán szép csendben, az utókor számára semmilyen maradandót nem hagyva örökre elvesszen a süllyesztőben. A közönség sokszor csak kapkodja a fejét, hogy éppen kiért és miért kell rajong
A világ legjobb rendezvényszervezőinek 500-as listáján, az Eventex 500-on a 49. helyre sorolták a Lounge Groupot. A világ 20 legnevesebb szakmai díja alapján kalkulált rangsoron az elmúlt időszakban szervezett, sikeres offline és online rendezvényeket ismerik el.
Az ózdi Farkas Péter Barnabás úgy fogalmaz, egy pillanatfelvétel készült a mozdulatáról, az szerepel a fotón, aljas rágalom ennek ellenkezőjét belemagyarázni.
Az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint az idei év egészében a GDP 6,5 százalékos bővülésére lehet számítani, amelyet jövőre 4,5 százalékos növekedés követhet.
A védjegyhasználó gyártócégek szavazatai alapján holtversenyben a Cba és az Spar Magyarország nyerte a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, amelyet a szakma legnagyobb rendezvényén, a tapolcai Business Days-en adott át Erdős Norbert, az Agrárminisztérium államtitkára.
Többszöri halasztás után ismét elnapolták a döntést Varsóban abban a kardinális kérdésben, hogy végső soron hogy is viszonyul egymáshoz az uniós jog és a lengyel alkotmány. Az új dátum: szeptember 30.
Olyan cégek, szervezetek csatlakoztak az Európai Unió környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszeréhez, vagyis az EMAS-hoz, amelyek elkötelezettek a környezetgazdaságosság, a fenntarthatóság mellett és környezeti teljesítményüket a legmagasabb szintre szeretnék emelni - hangzott el az Agrárminisztériumban rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
Idén gyakoribbá váltak az internetes támadások, ennek ellenére a vállalatok nagy része nem fordít elég figyelmet a kibervédelemre – mutat rá az EY több mint 1000 informatikai vezető bevonásával készült nemzetközi kutatása. Minden harmadik döntéshozó szerint csupán idő kérdése, hogy cégük mikor válik egy súlyos online betörés áldozatává.
Többszöri halasztás után ismét elnapolták a döntést Varsóban abban a kardinális kérdésben, hogy végső soron hogy is viszonyul egymáshoz az uniós jog és a lengyel alkotmány. Az új dátum: szeptember 30.
A 2008-as globális pénzügyi válság mindenhol éreztette a hatását. Ami az autóipart illeti, bár a válság az európai és ázsiai gépjárműgyártókat is érintette, elsősorban az amerikai autóiparban volt érezhető. De miért pont az amerikai gyártókat érintette legdurvábban a válság? 2003-tól kezdődően az üzemanyagárak jelentősen nőni kezdtek, ami elsősorba
Mindig az idősebbnek kell ráhangolódnia a fiatalra, ők nem fognak bennünket megérteni - vonta le az edzőváltások egyik fő tanulságát az InfoRádiónak adott interjúban a Magyar Úszó Szövetség elnöke.
Ma tartja szeptemberi kamatdöntő ülését a Fed, és a döntésről szóló közleményt magyar idő szerint este ismerjük meg. Az amerikai jegybank szeptemberi ülését a szokásosnál sokkal nagyobb várakozás övezi. Válaszút előtt áll ugyanis a jegybank: az biztos, hogy hamarosan el kell kezdenie a szigorítást, de a nagy kérdés, hogy mikor fogja. A várakozások
A megyei jogú városokban 37 újlakásprojekt indult el idén a harmadik negyedévben, 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte az Otthon Centrum szerdán az MTI-vel.
A politikus Kárpátaljára utazott volna adományokat átadni, de kiderült, hogy egy korábbi döntés alapján három évig nem léphet be északkeleti szomszédunkhoz.
Bőrünk a káros hatásokra emlékezik, vagyis egyetlen napfényben eltöltött perc sem telik el úgy, hogy azt ne raktározná el legnagyobb kiterjedésű szervünk, a bőrünk. Dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász szakorvos a rizikófaktorokról és rendszeres szűrésekről beszélt.
Sikeres kötvényaukciót tartott a WING, amely során mintegy 25 milliárd forintnyi zöldkötvényt bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramja (NKP) keretében. Az értékpapírokon keresztül bevont forrást a WING a vonatkozó nemzetközi sztenderdekkel és előírásokkal összhangban kizárólag környezetbarát projektek és eszközök finansz
A Haris Digital magyar startupként a kis- és közepes vállalatok gyártás-digitalizációjával foglalkozik. A közelmúltban több versenyen is megmérették technológiájukat: a harmadik helyet szerezték meg a SelectUSA Investment Summiton, Amerika egyik legrangosabb startuprendezvényén, legutóbb pedig egy magyar seregszemlén, az iPon Novation versenyen győ