A Magyar Közút azt írja, hogy a téliesebb útviszonyok miatt előkészítettek mindent a hó eltakarításához, az utak síkosságmentesítéséhez, de kérik az utazókat, hogy tájékozódjanak indulás előtt és vezessenek óvatosan.
A XIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét. 2022-ben az Év kiváló magyar méze a csővári Dian Richárd akácméze lett. A zsűri értékelése szerint a legjobb akácmézet Hegedűs Gábor készítette Hódmezővásárhelyen, a legjobb repcemézet a dunaújvárosi Gál Bal
Lewis Hamilton 2007-es Forma-1-es debütálása óta először zárhatta győzelem nélkül az évet, de a hétszeres világbajnok számára volt némi apró vigasz a pénteki bolognai FIA-díjátadó ünnepségen 2022-ben. A Mercedesnek a szezon egészében véve nehéz dolga volt, de a Brit Nagydíjon volt számukra a fellendülés szikrája, amikor Hamilton egy hármas csatában
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Mome) erdőtelepítő programot indít három nemzeti parkkal együttműködve; a programról csütörtökön írták alá a stratégiai megállapodást Budapesten.
Már majdnem egy hónapja annak, hogy Tóth Andi elhatározta, viszavonul a közösségi médiától. Most azonban megtörte a csendet: szexi karácsonyi fotókkal jelentkezett.
Foci-vb: Harmadikként a marokkói válogatott jutott a legjobb négy közé a katari labdarúgó-világbajnokságon, mivel az első szombati negyeddöntőben 1-0-ra legyőzte a portugál csapatot, Dohában. Afrikai együttes először szerepelhet elődöntőben vb-n. Marokkó 10 emberrel fejezte be a mérkőzést.
Hatalmas bukásnak néz elébe Elon Musk, miután a Twittert felvásárolta. A Tesla alapítójának vagyona nettó mintegy 70 milliárd dollárral (2,8 billió forinttal) esett vissza. A cégvezér elektromosautó-gyártó cégének a részvészárfolyama zuhanórepülésbe kezdett, egy időre el is veszítette a világ leggazdababb embere címet.
Lagzi Lajcsi pere nem rég zárult, ahol letöltendő börtönbüntetést kapott a zenész. Galambos Lajos most a Bors-nak nyilatkozott, ahol elmondta, nem adja fel.
Közeledik az év vége, így kevesebb mint egy hónap maradt arra, hogy maximálni tudjuk a nyugdíjcélú megtakarítási termékekkel elérhető állami adójóváírás mértékét, amely akár 280 ezer forintra is rúghat. Cikkünkben összeszedtük az egyes nyugdíjcélú termékek tulajdonságait, ahogyan azt is, mire érdemes figyelni és mik lehetnek a buktatók.
Nagy-Britanniában 23,5 százalékkal, 142 ezer 889 darabra nőtt az új autók eladása novemberben az egy évvel korábbihoz képest, már a negyedik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján közzétett adatokból.
Visky András még csak kétéves volt, amikor törékeny édesanyjával és hat testvérével együtt egy román munkatáborba deportálták, ahol aztán évekig éltek. A történetükből írt Kitelepítés című regény mégis inkább a szeretetről és a család egészen elképesztő erejű összetartásáról szól.
Vasárnap az erősen felhős, vagy borult égből eleinte többfelé, majd egyre inkább keleten várható csapadék: az esőt egyre több helyen havas eső, hózápor válthatja
Októberben ennél is nagyobb, 62,8 százalék volt a visszaesés - közölte az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB járműgyártó-bizottsága. Az idén az első tizenegy hónapban összesen 548 ezer 877 új járművet értékesítettek Oroszországban, 60,9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Oroszországban tavaly 4,
„Milyen a kézműves cigi? Sodort!” – szól a keserédes favicc, ami a minimálhumor szintjét alig megütve egy jóval komolyabb társadalmi-gazdasági réteg nem túl vidám helyzetére is ráirányít(hat)ja a figyelmet. A „kézműves termék” eredetileg ugyanis valami olyan átlagon felüli értéket képviselt, s olyan hívószó volt, ami tetszett a vásárlóknak – és ezé
A Moszkvics autógyár november 23-án megkezdte a régi-új márkájú gépkocsik sorozatgyártását. A futószalagon jelenleg a Moszkvics 3 típust szerelik össze – írja a carsweek.ru. Az év végéig 600 autót gyártanak le az újjáélesztett Moszkvics márkából. Ezek közül 200 darab tisztán elektromos meghajtású lesz. A KP.RU hírportál ebből az alkalomból közvéle
Katalin a trónörökös, Vilmos herceg felesége, egyben pedig Anglia leendő királynéja – ha a férje egy napon trónra lép, sok minden megváltozik majd a walesi hercegné életében.
Ha a filmiparban tutira szeretnél menni, akkor forgass holokauszt, világháborús, vagy rabszolgás filmet! Nem kell feltétlen kiemelkedőt készíteni, a tisztes iparosmunka is elég a különböző filmfesztiválok díjainak besöpréséhez. Jelen alkotásunk nem igazán tesz hozzá a témához, rengeteg hasonló címet láttunk már. Első sorban a nyers, kendőzetlen bru
Egy friss döntés szerint az EU jelentősen megerősíti a chipgyártó kapacitásait: 43 milliárd eurós (17900 milliárd forintos) támogatást előirányozva a következő évekre. Sőt, meg is védi e kapacitásokat, méghozzá importkorlátozások révén.