VV Sajti párja azt hitte, hogy végig kitart majd szerelme mellett, azzal azonban egyáltalán nem tud azonosulni, amit a srác a villában művel. A villalakó durván átlépte a határokat barátnője szerint, aki csalódottságot és dühöt érez Sajti iránt, ezért úgy döntött, hogy szakít vele.
A srác randiként fogta fel a VV Melinával való raktártakarítást, és bár legszívesebben magukra húzta volna az ajtót, beismerte, hogy a lánnyal először sokkal inkább ismerkedne, mintsem ágyba vinné.
Antonio Banderas, a világhírű színész és büszke apuka úgy érzi, a 2017-ben bekövetkezett szívinfarktusa volt az egyik legjobb dolog, ami történhetett az életében. Az egészségi problémái után ugyanis teljesen átértékelte az életét, és rájött, melyek azok a dolgok, amik valóban számítanak.
A Nissan a Leaf-nek köszönhetően nem idegenkedik az elektromosságtól, ám az első nagyobb méretű elektromos SUV-val eddig várattak minket a japánok. Érdemes volt várni rá, hiszen az Ariya teljesen más színvonalat és tudást képvisel, mint amit eddig megszokhattunk ezen a fronton a gyártótól. Ez a jövő? Már nem, hiszen itt van, kézzel tapintható és ve
Eddig szinte semmit nem lehetett tudni Rihanna és ASAP Rocky szerelemgyermekéről, de a büszke édesanya nem bírta tovább, így elbüszkélkedett a kicsivel. Kiderült a kisbaba neme is, mivel egy fiút hozott világra az előadó tavasszal. Ettől cukibb felvétel ma már biztosan nem lesz!
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az antikvarium.hu vasárnap este zárult online könyvaukcióján aktív licitálás mellett több egyedi tétel és különleges díszkötetek találták meg gazdájukat: 800 ezret fizettek az Országház monumentális díszkötetéért, Székely Aladár egyedülálló Ady fotósorozata több mint 600 ezret ért. Az árverésen összesen 472 tétel szerepelt.
Teljes egészében az aktuális havi forgalmuktól, és a munkájuk minőségértékelésétől függne, hogy az adott hónapban mekkora összegből gazdálkodhatnak a praxisok – írja a nepszava.hu.
"Családbarát hely" és "Zöld Iroda" minősítést is szerzett a közelmúltban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). Hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a tanúsítványok megszerzése szemléletváltást jelez a banknál: élen kívánnak járni a fenntarthatóság erősítésében, valamint a környezeti hatások vizsgálatát, a társadalmi kérdések kezelését és a
A bukaresti kormány hétfői ülésén jóváhagyta egy új gyorsforgalmi út létesítését Románia és Magyarország között, amely a Magyarországon Békéscsabától Méhkerék felé tovább épülő (M44-es) autóutat, illetve a román oldalon Nagyszalonta és határ között építendő gyorsforgalmi utat kapcsolná össze.
Alig néhány nappal azután, hogy az Egyesült Államok sikeresen tesztelte egy hiperszonikus levegő-föld rakéta prototípusát, egy másik, „Mayhem” kódnevű, eddig eltitkolt hiperszonikus projekt is elindult.
Az új rendelettervezet szerint a magánpraxisban dolgozó orvosokat januártól kötelezné a kormány arra, hogy havi 20 órát a közegészségügyben dolgozzanak le, hogy megtarthassák az engedélyüket. A Magyar Orvosi Kamara nem hagyta szó nélkül a dolgot, komoly fellépésekre készülnek.
Ellentmond a piaci elveknek az EU gázárplafonról szóló megállapodása – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn Minszkben újságíróknak.
Az Avatar minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje folytatást kapott. James Cameron, aki méltán vált híressé a legnagyobb szuperprodukciók rendezőjeként, most sem cáfolt rá eddigi karrierjére. Az Avatar: A víz útja vizuálisan ugyanolyan letaglózó, mint a 13 éve bemutatott első rész, amit rengeteg új és igen költséges technika alkalmazásával érte
Újabb nemzetközi elismerést vihet haza a Vintage Beauty! A kozmetikai cég egyedüli magyar indulóként a független, nemzetközi The Scandinavian Global Makeup Awards versenyen 5 termékével ismét felkerült a dobogó legfényesebb fokaira!
Tegnap megtartották a december végi semmeringi világkupa verseny helyszínének ellenőrzését. Az ellenőrök nagyon elégedettek voltak mindennel, így elvileg nincs akadálya a karácsony utáni versenyek megrendezésének.
Már létezik egy elektronikus alkalmazás, amely a tárgyi eszközök leltározását a hagyományos, papíralapúnál kétszer-háromszor gyorsabbá teheti, emellett jelentős mértékben képes kiküszöbölni az emberi hibatényezőt. Több tízezer tárgyi eszköz nyilvántartására is képes, így azt mérettől függetlenül bármilyen gazdálkodó szervezet használhatja.
December 20-án ünnepelné a 85. születésnapját a két éve elhunyt Zana József. A mindig vidám és jókedvű színészre a fia, Ganxsta Zolee, illetve a lánya emlékezett, aki a nagybeteg édesapját az utolsó percig odaadóan ápolta.
Néhány tucatnyi munkavállalója van már csak a hajdan több tízezer főt foglalkoztató cégnek. A hullámokban történt elbocsátások után most arról érkeznek hírek, hogy alakulnak az együttműködési megállapodások a dolgozók új munkahelyeiről.
A borsodi településeken élőknek sok esetben élelmiszerre és tűzifára is alig jut a megemelkedett árak mellett, ezért egymást segítik a tél átvészelésében a helyiekkel és a szomszédos falukban élőkkel.
Rendeletben tett javaslatot Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkva megye, a Krím és Szevasztopol vezetésének, hogy az ukrajnai háborúban érdemeket szerző katonák és az elesettek családjai között ingyen osszanak ki telkeket.
Oroszország hétfőn, Vlagyimir Putyin orosz elnök minszki látogatása előtt ismét iráni drónokkal támadta Ukrajna több megyéjét és a fővárost, tíz megyében és Kijevben szólaltak meg a légvédelmi szirénák.
Halála után is segít Gábor Zsazsa. A hat éve elhunyt hollywoodi díva az özvegye szerint imádott segíteni, és sok amerikai kollégájával ellentétben mindezt nem az adókedvezményért csinálta.