Kollányi Zsuzsinak nehéz gyerekkor jutott. Tizenkét éves korában az édesapja elhagyta őket, az édesanyja pedig ezután inni kezdett, így az énekesnőnek onnantól egyedül kellett helytállnia az életben.
Pontosan 19 évvel ezelőtt írtuk meg, az amerikaiak DNS-bizonyítékkal azonosították Szaddám Huszeint, akit szülővárosától, Tikrittól 15 kilométerre találtak meg egy farmon. Elfogásakor ellenállást nem tanúsított. Az akciót követően azt sem árulták el, hol tartják fogva az amerikai szárazföldi csapatok, és arra sem derült fény, mikor állítják bíróság
Véglegesítették a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről szóló elvi megállapodást a szociális partnerek. Emellett a hivatalos bérmegállapodás fontos részleteiről is megegyeztek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai tárgyalásán.
A munkahelyi „jóllét” – a nagyvilágban természetes, itthon még kevésbé fontos. Manapság nemcsak a stabil, biztos jövedelem az egyik fő meghatározója egy jó munkahelynek. Egyre több munkavállalónak lényeges, hogy jól is érezze magát a munkahelyi környezetében. Dr. Kun Ágota munkapszichológus elmagyarázza, mit is jelent ez, az életed szempontjából na
Azzal, hogy a címvédő Franciaország bejutott a katari labdarúgó-világbajnokság döntőjébe egy történelmi érdekesség előtt nyílt meg a lehetőség, hála Lilian Thuramnak és fiának, Marcusnak.
Az Opus csoport működése során először átlépte az 1000 milliárd forintos mérlegfőösszeget - tájékoztatta az Opus Global Nyrt. csütörtökön az MTI-t a cég idei harmadik negyedéves, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentése alapján.
A hírességek újra csapatban főztek, ez azonban együtt járt azzal, hogy a konyhafőnököknek fel kellett állítaniuk egy hierarchiát. A rangsor legalján lévő kisegítők ráadásul egy vicces kiegészítőt is kaptak a fejükre.
Egy Őrs vezér téri bevásárlóközpont kávézójában találkozott barátnőjével múlt héten az a 30 év körüli nő, aki tudtán kívül mogyoróval ízesített karácsonyi kávékülönlegességet rendelt magának.
Nánási Pálnak hosszú évek óta rossz a szeme, ezért szemüveget vagy kontaktlencsét kellett hordania. Eddig nem tudtak rajta segíteni, ám most találtak egy orvost, aki vállalta, hogy megoperálja a fotós szemét.
A TikTok új, fekvőképernyős módot tesztel. Egy gomb segítségével a négyzet vagy téglalap alakú videók átváltanak fekvőtájolásra, amely kihasználja a telefon összes valós kijelzőterületét.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt kéri, hogy senki ne vásároljon élő baromfit a madárinfluenza-járvány miatt korlátozás alá eső területekről, mivel ez könnyen a járvány kiterjedéséhez vezethet.
A bruttó villamosenergia-felhasználás Magyarországon 1,9 százalékkal csökkent az idén január és november között, az import aránya a felhasználásban 26,4 százalék volt - állapítható meg a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) honlapján közzétett adatokból.
Éves horoszkóp sorozatunkban jegyről-jegyre vesszük végig, kire mi vár 2023-ban karrier, szerelem és fejlődés téren. Mivel nagyon nehéz és sűrű időszakot élünk, nyilván kíváncsi vagy, megkönnyebbülést hoz-e a következő év, és ha igen, mikortól lesz könnyebb. Tarts velünk, hogy felkészülten várd 2023-at - lássunk, már vár rád, ha Oroszlán vagy.
Első nyilvános megjelenésén alig lehetett felismerni Palkovics Lászlót, a nemrég lemondott technológiai és ipari minisztert. Az állami tulajdonú N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatójaként a várpalotai lőszergyár alapkőletételével nagyszabású hadiipari beruházást indított be.
A román rendőrség azt gyanítja, a tálib mozgalom képviselője valahol Kisjenő és Varsánd környékén bujkálhat. Egyelőre kizártnak tartják, hogy átlépte a határt.
Az előző hónapok stagnálása után kissé emelkedtek a lakbérek novemberben: országosan 0,8, a fővárosban 1,0 százalékkal nőttek egy hónap alatt. Éves összevetésben továbbra is számottevő a drágulás, reálértéken számítva viszont több hónapja csökkenő tendencia jellemzi a lakbérek alakulását – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A kékek és a pirosak újra csapatként vágtak neki a főzésnek, azonban Rácz Jenő emberei többen voltak, ezért az ügyeletes konyhafőnöknek kemény döntést kellett hoznia. Két társát a galériára küldte, akiktől ezzel elvette a lehetőségét, hogy egy főzéssel a Döntőbe juthassanak.
A németországi Hannover régió hivatalos kilövési engedélyt adott ki egy farkasra, amely megölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének egyik póniját.
A magyarok idén az év végi ünnepekre készülve nem a megérzéseikre, hanem az eszükre hallgatnak. Legalábbis a tudatos vásárlás megerősödését szűrte le az eMAG abból, hogy a vevők tavalyhoz képest jóval hosszabb időt töltenek a webáruházban való válogatással és az adatlapok böngészésével.
A Külügyminisztérium szerint Orbán Viktor a családtagjai után útiköltségként több mint 600 ezer forintot fizetett ki, ám korábban a repülőút teljes költségét a tárca 471 120 forintra tette. A miniszterelnök szóvivője reagált a fennálló ellentmondásra.