Jövő januárban rekordmennyiségű nyugdíjemelés várható, ami után az átlagnyugdíj könnyen meghaladhatja a 200 ezer forintot, míg a mediánnyugdíjasok 1 hónapra jutó összes juttatása elérheti a 192 ezer forintot is. A megélhetési költségek drasztikus ugrásával összefüggésében a nyugdíjak összegének jelentős növelése sem feltétlenül segít azonban az idő
A Putyin Ukrajna elleni agresszióját követő külföldi szankciók nyomán az orosz autógyártás padlóra került. Nem csak a nyugati új autók hiányoznak a piacról, de a rájuk szakadt alkatrészhiány miatt a termelés folytatásához sincsenek meg az alapvető feltételek a nagy oroszországi autógyárakban. A gépkocsik szervizeléséről már nem is beszélve. Ebben a
Több mint száz ingyenes programmal várják a látogatókat, idén is emlékezetes lesz az akció mindenki számára, aki hozzátett ahhoz, hogy a rászoruló gyermekeknek lehessen karácsonya.
Ott Tanak bővebben is beszélt jövő évi autójáról és kapcsolatáról Malcolm Wilsonnal, miután kiderült, hogy 2023-ban a fordos csapattal folytatja karrierjét.
Mindenki hallotta a Bermuda-háromszögről szóló legendákat. A hajók hirtelen eltűnnek a hatalmas óceánon, mintha soha nem is léteztek volna, és a repülőgépek nyilvánvaló ok nélkül mélybe zuhannak.
Reggel még kényelmes volt a zokni, este viszont már szorítani kezd, és a bőrödön is meglátszik a varrás nyoma? Lehet, hogy valamilyen egészségügyi gondod van!
Ismerjék meg Ragnart, a 1,5 éves fríz lovat, aki 30 másik társával együtt él a Siófok melletti Törekiben. Ugyan egy viking harcosról kapta a nevét, Ragnar egyáltalán nem harcos természet, sőt kifejezetten nyugodt ló. Csaba és Gabi gondos ápolása mellett próbál meggyógyulni súlyos genetikai bajából. A Heti Napló riportja.
Napokon belül megkezdheti a német hadsereg (Bundeswehr) Lengyelország légvédelmének megerősítését Patriot rakétavédelmi rendszerekkel – jelentették német hírportálok vasárnap.
A holland kormány két új atomerőmű megépítését határozta el, az új erőműveknek 2035-ben kell üzembe állniuk, és Hollandia teljes villamosenergia-szükségletének legalább 13 százalékát kell előállítaniuk - írta a Dutchnews hírportál.
„Nem zenésznek, hanem a zenét az előadóművészet és a költészet szolgálatába állító alkotónak tartom inkább magam” – mondja Pajor Tamás dalszerző, prédikátor, performer, metafizikai munkás. Beszélgettünk szemmel rögzített akkordokról, az igazi földalattiságról és a ritmusról, ami belső támasztékot ad, szóba került az alaki sejtelem, a folyamatos kel
Számos top dj, így Armin van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Hardwell, Dimension, Don Diablo, Joel Corry, KSHMR, Kungs, az Ofenbach és a Vini Vici is fellép a jövő évi Balaton Soundon – írja az MTI.
Recep Tayyip Erdogan török elnök az ukrán gabona exportját biztosító kereskedelmi folyosó más árukkal való kibővítéséről beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – közölte a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatósága.
Advent harmadik vasárnapjára megérkezett a tél az országba, reggelre sok helyen fehérbe borult a táj. A legtöbb helyen csak néhány centiméternyi hó esett, de a magasabban fekvő, hegyvidéki területeken akár szánkózni, hógolyózni is lehet. A havazást gyakran viharos széllökések kísérik, ezért hófúvások is kialakulhatnak. Az erős szél és a havazás ors
Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt és további három gyanúsítottat, akiket a minap vettek őrizetbe a hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupciós ügyben folytatott nyomozás során - közölték vasárnap belga ügyészségi források.