„Aludtam már motorháztetőn és bolt küszöbén. Egy Sonic Youth koncerten a fénypulton aludtam el. Nem számít, hol vagyok. Akár a Fehér Házban is lehetek.” Magyarul is megjelent a U2 frontemberének önéletrajza: részlet a könyvből, az On the Spot ajánlójával.
Több mint tíz éves regnálása alatt Angela Merkel volt német kancellár kevés alkalommal fogalmazott meg nyers, nyílt kritikát Oroszországról. Útódja, Olaf Scholz viszont nem finomkodott Putyinnal szemben a legújabb szombati nyilatkozatában.
Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 182,00 ponton zárt pénteken, 3,54 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
A szerbek közölték, hogy mindaddig nem térnek vissza az intézményekbe, amíg Koszovó nem teljesíti a 2013-ban brüsszeli közvetítéssel aláírt megállapodásban foglaltakat.
Véget ér vasárnap a Sztárban sztár leszek! harmadik évada. Három énekes, Kökény Dani, Yulaysi Miranda és Kaly Roland küzd meg a legsokoldalúbb énekesnek járó trófeáért.
Csaknem félezer bejelentés érkezett 2011 óta olyan mérgezésről, amelyet energiaital okozott. Itthon minden ötödik fiatalkorú rendszeresen fogyaszt ilyen magas koffein- és cukortartalmú italt, ami hosszabb távon akár életveszélyes is lehet.
A héten debütált a Netflixen a Harry & Meghan című dokumentumfilm-sorozat első három része, amelyből már most sok titok napvilágot látott a hercegi párral kapcsolatban.
Az erős szél és a sok csapadék miatt a tűzoltók segítségére van szükség országszerte, fák dőltek ki, pincék teltek meg vízzel - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap reggel.
A hagyományos ünnepi programokat, azaz a családlátogatást és a sütés-főzést maga mögé utasítva a legkedveltebb időtöltés a filmezés a karácsonyi időszak alatt, amit többnyire szeretteinkkel töltünk – derült ki egy friss, reprezentatív kutatásból.
Azért tartottak volna előrehozott önkormányzati választást, mert az ott élő szerb kisebbség tagjai november első hetében úgy döntöttek, kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, hogy így tiltakozzanak amiatt, hogy a Szerbia által kiadott rendszámtáblákat koszovóiakra kell cserélni.
Nem kizárt, hogy emberi elmével felfogható időn belül megérkezik a mozikba a Shrek ötödik része, amit régóta várnak a zöld ogre rajongói. Pontosabban 2016 óta, mert ekkor jelentették be, hogy készül a Shrek 5., amit majd 2020-ban fognak bemutatni. Azóta történt egy s más, például tarolt a világjárvány, ezért nincsen azon semmi csodálkoznivaló, hogy
Harry és Meghan izgalmas doku-sorozatának első három epizódja pénteken jelent meg a Netflixen. Az egyik jelenetben a herceg azt taglalja, hogy sok hasonlóságot lát néhai édesanyja és felesége között, ezzel a hasonlattal pedig feltehetően nincs egyedül.