Karácsony a lelassulás, a nyugodtság, a béke és az énidő időszaka. Vagy ha maga az ünnep nem is, de a szilveszterig tartó időszak már tényleg a pihenés ideje. Vegyél elő egy jó könyvet, és zárd ki a külvilágot.
Az idei évben a filmipar alaposan ellátott bennünket szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb mozikkal, az alábbi cikkben pedig öt olyan vígjátékot szedtünk össze, amit 2022-ben mutattak be.
Charles Leclerc egyáltalán nem elégedett azzal a ténnyel, hogy végül csak a két Red Bull szétválasztására volt képes a Forma-1 idei évadában. A Ferrari monacói pilótája kirobbanó formában kezdte az évet, miután a Bahreinben és Ausztráliában aratott győzelmeivel magabiztos előnyt szerzett magának az egyéni bajnokságban. Azonban a Ferrari és Leclerc
Kiszámítható és ösztönző szabályozási keretet teremt a geotermikus energia hasznosítására a bányászati törvény Országgyűlés által elfogadott módosítása - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel szerdán.
Szülőként a legfőbb feladatunk garantálni a gyermekünk egészséges fejlődéséhez szükséges biztos hátteret, ideértve az anyagiakat is. Ez utóbbi azonban nem áll meg az alapok és a taníttatás költségeinél: a felnőtté válás időszakára, sőt a nem várt helyzetekre is kell készülnünk. Ebben segítenek a biztosítói gyermek-megtakarítási programok.
Amikor házon belülre vitted a kommunikációt, akkor még nem gondoltad, hogy a képzések ennyire fontosak lesznek. Pedig az online marketing egy kimondottan képzésintenzív terület, kevés ennyire dinamikusan változó szektor van. A Webbyskill szerint legalább 36 jól elkülöníthető területe van a professzionális digitális kommunikációnak. Ezek közül, az a
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Masterplast cégcsoport és a Market Építő Zrt. két új, kőzetgyapot hőszigetelő anyagot előállító gyár létrehozására Magyarországon és Szerbiában - jelentették be a társaságok közös sajtótájékoztatójukon Budapesten pénteken.
Már 20 nap sincs hátra az idei évből és talán még soha ennyi bizonytalanság nem övezte az újévet és a közeljövőt. Az Orbán-kormány idén ugyanis csúcsára járatja a tervezhetőség, kiszámíthatóság, átláthatóság hiányát.
Anton Bendarzsevszkij külpolitikai szakértő azt mondta híradónknak, hogy az esős időszakban csökkent a háború intenzitása. Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő azonban úgy véli nem csak az időjárás befolyásolja a harcokat, hanem az is, hogy milyen harceszközöket vetnek be.
A Jobbik és a DK politikusai sokakban erős félelmet keltettek felvetésükkel, hogy Matolcsy György jegybankvezér múlt hétfői beszédében elhangzottak után a Fidesz a magánnyugdíjpénztári befizetésekhez hasonlóan most a lakossági megtakarításokra vethet szemet.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint a nem lakossági felhasználók által a szabadpiacon vásárolt villamos energia ára 2022. szeptemberében 91 Ft/kWh volt, ami a tavaly szeptemberi 25 Ft/kWh árhoz képest nézve több mint három és félszeres árat jelent.
Bár a Metál Lady az ügyeiben eljáró végrehajtókat jelentette fel, a rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen vizsgálódik hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt. Amennyiben bebizonyosodik, hogy Bíró Icának igaza van, visszakaphatja a lakását és a házát.
Pozitív hírekből van a legnagyobb hiány mostanában, így egy újabb örömhírrel érkeztem, bár nem tipikusan hobbikerti a téma, de kicsit mégis, hiszen egy kertben éli napjait a világ egyik legidősebb teknőse, Jonathan.
Az egyiknek álmatlan éjszakát okoznak a mosatlan edények, a másik szerint nincs gond, amíg valahol nincs nagy kosz és szeméthalmok. De mi történik, ha ők ketten egymásba szeretnek?
Októberben a félvezetők globális értékesítése 2019 decembere óta a legnagyobb mértékben, 4,6 százalékkal, 46,9 milliárd dollárra csökkent a tavaly októberi 49,1 milliárd dollárról. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA közlése szerint a szeptemberi 47 milliárd dollárhoz képest az eladások 0,3 százalékkal estek vissza októberb
Megoldások a levegő párásítás szakértőjétől a helyiségklíma optimalizálására Ehhez az optimális páratartalom jelentős mértékben járul hozzá, hiszen 40-60% közötti relatív páratartalom esetén természetes, vezető nedvesség keletkezik az anyagokon. Ezáltal javul az anyagok és a levegő vezetőképessége, így a légkör el tudja vezetni a töltést anélkül, h
Vannak, akik az egész életüket ebben az intellektuális arroganciában élik le, azonban a pszichológusok szerint vannak olyan egyszerű módszerek, amelyekkel elkerülhető ez a csapda.
Ha ismersz olyat, aki szereti a szabadidejét a kertben tölteni grillezéssel, pihenéssel és jakuzzizással, akkor ezek az ajándékok garantáltan megragadják majd a figyelmedet. A luxus termékek kényelmesebbé, élvezetesebbé és biztonságosabbá teszik majd a pihenést, ráadásul mindezt megfizethető áron!
Az Európai Bizottság továbbra is ragaszkodik a Magyarországnak szánt uniós források befagyasztásához. Ezt derült ki egy, a Portfólió birtokába került dokumentumból. Deutsch Tamás a Fidesz európai parlamenti képviselője ezzel kapcsolatban egyenesen családon belüli erőszaknak nevezte amit Brüsszel Magyarországgal tesz. Az ATV Híradónak nyilatkozó sza
Megbízható márka, strapabíró akksi... és teljesen lehallgatásbiztos – a házelnök a kormányfő nyomdokain jár mobilügyben, de még Orbán Viktorénál is régebbi készüléket használ.
A Mandiner Adventi Kalendáriumában a garantált ajándékunk ma egy 6 000 Ft értékű ajándékcsomag a Scruton Közösségi Tértől valamint 1 palack Carassia Blanc de Blancs Brut pezsgő 8000 Ft értékben, ha most fizet elő egy évre a Mandinerre!
Egy teljesen átlagos cégeladásból kreált ügyet a kormánymédia, és klasszikus karaktergyilkosság az, amit ellene elkövetnek állami szervek bevonásával – állítja Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa a Forbes.hu-nak adott nagyinterjúban. Beszélt arról is, hogy a lejáratással párhuzamosan kapott indirekt vételi ajánlatot is a cégére.
Pierre Gasly szerint ha az FIA nem módosít a büntetőpontokkal kapcsolatos szabályokon, akkor a jövőben nem csak ő válhat majd annak áldozatává. A francia versenyző szerint az F1 irányító szervének figyelembe kellene vennie azt, hogy 2023-tól kezdődően 6 sprintkvalifikációs versenyhétvégét rendeznek majd. Ezzel a pályán történő versenykilométerek sz
Európában csökken a készség Ukrajna támogatására, az Oroszország által indított háború elől menekülők befogadására. Erről tanúskodik egy friss nemzetközi tanulmány, amelynek adatait most tették közzé. Csupán az európaiak negyven százaléka vélekedik úgy, hogy a saját országát sújtó negatív gazdasági és szociális következmények ellenére Ukrajnát tová
Verebics Ágnes Globeface című alkotása a kép kategóriában, míg Polgár Botond Pártorzó című munkája a szobor kategóriában lett a győztes a vasárnap záruló Fine Art Hungary - Az év műtárgya 2022 programsorozatán - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
A téli hónapok beköszöntével nem feltétlenül a kertben eltöltött időről álmodozunk, pedig télen is rengeteg kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget nyújt a kert, különösen akkor, ha van egy télikertünk. Utánajártunk a télikertek történetének, és végigvesszük a téli kerti relaxáció elengedhetetlen kellékeit, melyeket akár azonnal birtokba is vehet
A magas infláció ellen sokan ingatlan vesznek. Megnéztük, mennyi a törlesztője egy budapesti panelhez felvett lakáskölcsönnek, és mennyire veszik figyelembe a bankok a bérbeadásból származó bevételünket.
Nem tudom, mikor fonódott össze a karácsony és a stressz ennyire, de mára kéz a kézben járnak, és úgy tűnik, nem is nagyon akarják egymást elengedni. Mert a karácsony stresszes. A képeslapszerű karácsonyi idill megteremtéséért „harcolni kell”, mert ha valaminek, akkor a karácsonynak „tökéletesnek kell lennie” – pláne egy ilyen év után.
Németországban 1970-ben rendezték meg az első tartományi kiállítást Észak-Rajna-Vesztfáliában. Később más szövetségi államok is követték ezt a példát, köztük Bajorország is. A kiállításokat évente mindig más helyszínen szervezik meg, ám közös jellemzőjük, hogy nagy területűek és a zöldfelület-rehabilitációhoz kapcsolódnak.
Orbán Viktor miniszterelnök december 17-én Bukarestben aláírja az Azerbajdzsánból Georgián és Románián keresztül Magyarországra áramot szállító villamosenergia-hálózatról szóló szerződést - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az erről szóló romániai sajtóhíreket.