Négy év tervezés után indult el a Tokaji borvidék egyik központjában, Bodrogkeresztúron a Borecet Művek. A manufaktúra életében nagy nap volt a 2010. június 7-e: ekkor készült el ugyanis az első liter ecet. Az alapító házaspár, Képíró Anita és Formanek Ferenc vállalkozása pedig igazi gasztro-sikertörténetnek számít a borvidéken és Magyarországon eg
A görög hatóságok hétfőn befagyasztották az Európai Parlament korrupcióval vádolt alelnöke, Eva Kaili vagyonát. A belga ügyészség szerint Katar komoly összegekkel és értékes ajándékokkal próbálta lefizetni az uniós parlament több magas rangú tagját.
Ahogy az európai tőzsdéken is mérsékelten negatív hangulat látszik, úgy esik a magyar tőzsde is ma délután. A hazai blue chipek közül egyedül a Mol van emelkedésben kora délután.
Novemberben ismét csúcsra járt az infláció, a két évtizede nem látott ütemű drágulás pedig az elemzői jóslatok alapján jövőre is velünk marad, megkeserítve minden magyar, így a nyugdíjasok életét is. Utóbbi réteget azért mindenképp érdemes kiemelni, őket ugyanis sokkal drasztikusabb mértékben sújta az általános drágulás mértékét is jócskán meghalad
Tollba rejtett minitelefont próbáltak bejuttatni a tököli börtönbe egy fogvatartottnak - írta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az MTI-nek hétfőn.
A vádirat szerint a férfi március 9. és 15. között négy autót lopott el a XIII., a XIV., a XVIII., illetve a IV. kerületből. A vádlott a többnyire lezárt járműveket ismeretlen módszerrel kinyitotta, ezután a gépkocsikat felhúzta a kisteherautó platójára, majd elhajtott a helyszínről. Két autót a lakóhelyére vitt, ahol később mindkét jármű - ismeret
1991 szeptemberében véletlenül felfedeztek egy mintegy 5300 éves gleccsermúmiát, aki az utókortól az Ötzi, a jégember nevet kapta. Azok közül, akik megtalálták, majd elmozdították helyéről a leletet, számosan döbbenetes módon távoztak az élők sorából az azóta eltelt 30 évben.
A tökéletes karácsonyi ajándék megtalálásához csupán egyetlen szempontot kell szem előtt tartanod, ami nem más, mint az illető érdeklődési köre. Tudd meg, mit szeret a leginkább szabadidejében csinálni, vagy kérdezd meg a hozzá közel álló embereket arról, hogy mire vágyik. Egy személyre szabott, gondosan kiválasztott ajándékkal biztosan nem fogsz c
Az eddiginél nagyobb mértékben kell csökkenteni a földgázfogyasztást Németországban az ellátásbiztonság megőrzéséhez - mondta egy interjúban a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője.
Megvédte címét a Ferencváros a férfi vízilabda Magyar Kupában, miután a Komjádi Uszodában rendezett fináléban 16–15-re győzött az OSC ellen. A zöld-fehérek zsinórban ötödször nyertek, történetük 22. kupagyőzelmét aratták. A Ferencváros vezetőedzőjét kérdeztük.
A 95-ös benzinért bruttó 20 forinttal tudnak a kutak kevesebbet fizetni szerdától, a gázolaj beszerzési ára bruttó 15 forinttal csökken. Az átlagárakat tekintve folyamatosan változnak a kutak árai az ársapka kivezetése óta. Erről pontosabb képet szerdán látunk majd.
Az eddiginél nagyobb mértékben kell csökkenteni a földgázfogyasztást Németországban az ellátásbiztonság megőrzéséhez - mondta egy hétfői interjúban a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője.
Különös levélküldemény érkezett a tököli börtönbe december 8-án. A boríték egy kamerával ellátott, tollból kialakított, telefonálásra alkalmas tárgyat és 1 darab SIM kártyát tartalmazott.
Az Európai Uniónak van elég gáza a télre, de jövőre hiány léphet fel, ha Oroszország tovább csökkenti a szállítást, közölte hétfőn a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), és sürgette a kormányokat, hogy gyorsabban cselekedjenek az energiatakarékosság és a megújuló energiaforrások bővítése érdekében - adta hírül a Reuters.
Az Erste Bank Hungary sikeresen integrálta a Commerzbank magyarországi leányvállalatának ügyfeleit és tevékenységét vállalati üzletágába. A felvásárlás zárásával az Erste Bank Magyarország ötödik legnagyobb vállalati hitelezőjévé vált, piaci részesedése meghaladja a 10 százalékot.
Több mint 300 órányi élő darts közvetítés érkezik 2023-ban a Network4 csatornáira. A médiacég megújította a közvetítési jogokról szóló szerződését a jogtulajdonosokkal, így 2022 után jövőre is láthatják a magyar nézők a PDC Europan Darts Tour 13 állomásból álló versenysorozatát, köztük a budapesti Hungarian Darts Trophy-t.A közvetítési jogokról szó
A Revolut a mai nappal elindítja a Revolut Pro szolgáltatását a bulgáriai, a csehországi és a magyarországi szabadúszó, egyéni vállalkozó, valamint önfoglalkoztató ügyfelei számára.
Szták András az Extreme digital – eMAG kereskedelmi igazgatói pozíciójából érkezik az Árukereső.hu-hoz. Az elmúlt 8 éveben komoly szerepet vállalt az eMAG magyarországi jelenlétének kiépítésében, előtte pedig nemzetközi cégeknél és közepes méretű vállalkozásoknál látott el vezetői feladatokat. A szakember üzleti tapasztalatait kamatoztathatja most
A változó növekedési és kamatkörnyezet komoly változásokat indukált a finanszírozási piacon, mondta lapunknak nyilatkozva a Magyar Bankholding faktoring vezetője. Garamvölgyi Balázs szerint egyre több vállalkozás veszi igénybe a rövid távú finanszírozáshoz a faktoringot, amely a hiteleknél jóval rugalmasabb termék.
A tulipánokat és a bitcoint is pénzügyi buborékokkal hozták összefüggésbe a maguk idejében, de egy Amszterdam melletti óriási üvegházban a hollandok megpróbálják őket pozitív módon összehozni. Azt a hőt használják ugyanis egy üvegház fűtésére, amit egy bitcoinbányász cég számítógépei termelnek, ez pedig segíti a földgázköltségek csökkentését.
A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítvány alapítójaként Mérő Vera a nők elleni erőszakért vívott harc aktív szószólója íróként. A közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy nem tartozik tovább a Klubrádió csapatához, az nem volt tiszta, pontosan miért.
A 64 éves férfi szerelme bizonyítékaként felgyújtotta feleségével közös ágymatracukat, ezzel negyven embert sodort veszélybe, akiknek el kellett hagyniuk a ferencvárosi társasházat.
A rákregiszter legújabb eredményei alapján folyamatosan nő a felfedezett daganatos megbetegedések száma, a halálozások aránya ugyanakkor stagnál; ez rámutat arra, hogy az időben elvégzett szűrések életet menthetnek.