Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint késsel próbálta szexre kényszeríteni unokáját - közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel.
A szakszervezetek és a munkáltatói érdekképviseletek mai egyezsége nyomán a minimálbér jövőre bruttó 232 ezer forintra, a garantált bérminimum 296 400 forintra emelkedik.
Történelmi tudományos sikerként és a tiszta energiák terén áttörésként értékelte az Egyesült Államok energiaügyi minisztere kedden azt, hogy amerikai tudósoknak sikerült úgynevezett nettó energianyereséget elérni fúziós reakció által.
2021-hez képest 12 helyet előre lépve világviszonylatban a 73. helyen végzett a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a fenntarthatósági szempontok alapján készült UI GreenMetric rangsorban - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t.
Történelmi tudományos sikerként és a tiszta energiák terén áttörésként értékelte az Egyesült Államok energiaügyi minisztere kedden azt, hogy amerikai tudósoknak sikerült úgynevezett nettó energianyereséget elérni fúziós reakció által.
Kilencvenhat éves korában honolului otthonában elhunyt az utolsó hawaii hercegnőként ismert Abigail Kinoiki Kekaulike Kawananakoa. A szigetcsoport felett egykor regnáló polinéz uralkodócsalád sarja élő szimbóluma volt a hawaii monarchiának és a hawaii nemzeti identitásnak, amely azután is fennmaradt, hogy a királyságot 1893-ban megdöntötték az amer
Romániában az idén több elektromos autót helyeztek forgalomba, mint 2020-ban és 2021-ben együttvéve, és ez az első év, amikor e járművek száma meghaladja a tízezret - közölte kedden a Hotnews.ro hírportál egy elektromos autótöltőket telepítő cég elemzését ismertetve.
A pennsylvaniai mormota szupersztár lett egy sikeres film miatt, ám rajta kívül a világ számos más táján is hagyománya van az állatok viselkedéséből következtetéseket levonni az időjárással kapcsolatban. És bár az empirikus alapokon nyugvó népi módszerek meglepően nagy arányban trafálnak bele a valóságba, tudományos értékük és megbízhatóságuk erőse
A Xiaomi általában a Qualcomm zászlóshajó Snapdragon processzorát alkalmazó márkák első hullámához tartozik, és ezúttal is ez a helyzet, hiszen most mutatta be Kínában a Xiaomi 13 és a Xiaomi 13 Pro modelleket. Valószínűleg pár hónapot kell még várni, mire hozzánk is megérkezik ez a két készülék, de a sikerük már most borítékolható.
Mostanra eldőlt: hiába fellebbezett Herczeg Zoltán enyhébb kényszerintézkedésért és a szabadlábra helyezéséért, már bizonyos, hogy rácsok mögött kell töltenie az idei ünnepeket.
Osztalékfizetés helyett növelné az új üzletekre fordított kiadásokat a Pepco. Az Európában Pepco és Dealz, illetve az Egyesült Királyságban Poundland néven működő csoport a szeptemberig tartó évben összesen 516 új üzletet nyitott.
Románia és Bulgária készen áll a szabad utazást biztosító schengeni térséghez való felvételre, az EU-nak jogi kötelessége ezt biztosítani, nekik pedig legitim elvárásuk, hogy csatlakozhassanak – mondta..
A nagyon erős ADAC komoly műszaki háttérrel képes hitelesen tesztelni járműveket, eredményeit kételkedés nélkül lehet elfogadni. Friss publikációjában megállapította, hogy jelentősek a különbségek villanyautók között. 52 típust vizsgáltak, a kis Dacia Spring Electrictől a nagy Mercedes EQS-ig. Kiderült, hogy egy nagykapacitású akkumulátor önmagában
Az immáron kétszeres világbajnok Max Verstappen elárulta, hogy együtt érez Lewis Hamiltonnal a 2021-es F1-es bajnokság eldöntésének módja miatt. A Red Bull versenyzője azonban bízik benne, hogy riválisa megérti az érzelmeit, amelyek az első F1-es bajnoki cím megszerzésével jártak. Verstappen és Hamilton szoros csatát vívottt egymással 2021-ben, ame
Az ország északnyugati része kivételével már lehullott a decemberi átlagos csapadékmennyiség - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-olalán kedden.
Érdemes minél előbb igényelni az otthonfelújítási támogatáshoz szükséges nullás adóigazolást, és figyelni kell arra is, hogy pontos legyen a kérelem kitöltése - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2 és 18 év közötti szabadságvesztésre ítélte kedden a dél-franciaországi Nizzában hat és fél évvel ezelőtt 86 áldozatot és több mint 450 sebesültet követelő gázolásos terrortámadás nyolc vádlottját a párizsi különleges esküdtszék.
Az ukrán parlament új törvényt fogadott el kedden a nemzeti kisebbségekről, hatályon kívül helyezve a korábbit – számolt be az Interfax-Ukrajina hírügynökség Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő tájékoztatása alapján.
Továbbra sincsen döntés az európai uniós gázársapkáról, amelynek bevezetését a kormány még mindig rossz ötletnek és feleslegesnek tartja, azonban sikerült kivetetni több különösen veszélyes elemet is az eredeti javaslatból - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
Történelmi tudományos sikerként és a tiszta energiák terén áttörésként értékelte az Egyesült Államok energiaügyi minisztere kedden azt, hogy amerikai tudósoknak sikerült úgynevezett nettó energianyereséget elérni fúziós reakció által.
Jövő áprilistól három hónapon át tart majd a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia, amelyre mintegy 35 ország csaknem 200 társulata érkezik Magyarországra. A programsorozat 70 helyszínén a színházi előadások mellett országszerte kiállítások, workshopok és könyvbemutatók várják majd a közönséget.
Az ukrán parlament új törvényt fogadott el kedden a nemzeti kisebbségekről, hatályon kívül helyezve a korábbit – számolt be az Interfax-Ukrajina hírügynökség Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő tájékoztatása alapján.