2022. december 13. kedd

dec. 13
21:15
Egy képen Bruce Willis, a volt és jelenlegi felesége, valamint öt lánya (SzMo)
Összeállt egy közös fotóra a család, akik már kezdenek karácsonyi hangulatba kerülni.
dec. 13
21:15
Az orrmelléküreg-gyulladás (szinuszitisz) (WebBeteg)
Az enyhe orrmelléküreg- (arcüreg-, homloküreg-) gyulladás házilag is jól kezelhető. Ha azonban súlyosak a tünetek vagy elhúzódik a betegség, mindenképpen forduljon orvoshoz, mivel a gyulladás súlyosabb fertőzést is előidézhet, illetve krónikussá válhat.
dec. 13
21:15
Sokk: lezuhant a kétszeres olimpiai bajnok repülőgépe (Life)
David Rudisha, a 800 méteres síkfutás kétszeres olimpiai bajnokának repülőgépe műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre.
dec. 13
21:15
Még nem adta fel az F1-es visszatérést Vandoorne (Racing)
Kitartóan üldözi céljait a Formula E világbajnoka és az Aston Martin tartalékversenyzője. A 30 éves Stoffel Vandoorne még szeretne újra az F1-es mezőny tagja lenni. A nagy tehetségnek kikiáltott Vandoorne két teljes idényt – 2017-2018 – húzott le a Forma-1-ben a McLaren színeiben. Ám a teljesítménye messze elmaradt a várttól, így 2019-re már nem ka
dec. 13
21:18
„Micsoda arrogáns p.cs” – bekapcsolt mikrofonnál becsmérelte egyik riválisát az új-zélandi miniszterelnök (Metropol)
Bekapcsolva maradt mikrofon mellett becsmérelte Jacinda Arndern új-zélandi miniszterelnök egyik rivális politikustársát, aki nem sokkal korábban a kormány teljesítményéről kérdezte. A kormányfő az eset után levélben kért bocsánatot.
dec. 13
21:18
Az élő állat nem karácsonyi ajándék! (Agroinform)
Ne adjunk élő ajándékot karácsonykor. A háziállat tartás óriási felelősség, eszerint hozzuk meg az erre vonatkozó döntéseinket.
dec. 13
21:18
Áttörést értek el amerikai kutatók - nagy változás jöhet (ATV)
Történelmi tudományos sikerként és a tiszta energiák terén áttörésként értékelte az Egyesült Államok energiaügyi minisztere kedden azt, hogy amerikai tudósoknak sikerült úgynevezett nettó energianyereséget elérni fúziós reakció által.
dec. 13
21:18
Lesújtó jelentés érkezett: katasztrofális a magyarok egészsége, halálba stresszeljük magunkat (Pénzcentrum)
Minden harmadik magyar lesújtóan nyilatkozott saját egészségügyi állapotáról a Pilulka friss reprezentatív kutatásában. A stressz lehet az egyik legnagyobb rizikófaktor, de azért beszédes az is, hogy mennyire nem vesszük komolyan a dohányzás és az elhízás egészségkárosító hatásait. Sőt, a magyarok háromnegyede úgy gondolja, hogy egészséges lehet az
dec. 13
21:18
Nagyon jól járt, aki ezt a befektetést választotta a múlt hónapban (vg.hu)
A kötvény- és a részvény-ETF-ek is jelentős mennyiségű tőkét szívtak fel a kockázati étvágy élénkülésével, a piac pedig bőségesen megjutalmazta az európai befektetőket.
dec. 13
21:21
Gulyás Gergely: a 15 százalékos emelés a 13. havi nyugdíjat is érinti (Demokrata)
Gulyás Gergely hangsúlyozta: a 15 százalékos nyugdíjemelés nemcsak a rendes havi nyugdíjat, hanem a 13. havit is érinti. Videó!
dec. 13
21:21
Videó: Ilyen hangja van, mikor a porvihar elnyel egy marsjárót (Helló Magyar)
A hangfelvétel kulcsfontosságú részleteket fedhet fel a Mars szélsőséges időjárásáról.
dec. 13
21:24
Baj van a népszerű darált mákkal, kivonták a forgalomból (Ripost)
Fontos figyelmeztetést adott ki a Nébih.
dec. 13
21:27
Tovább növekedett a román inflációs ráta novemberben (ProfitLine)
Az októberi megtorpanás után tovább nőtt novemberben az inflációs ráta Romániában, amely éves szinten elérte a 16,8 százalékot.
dec. 13
21:27
Gulyás Gergely: a 15 százalékos emelés a 13. havi nyugdíjat is érinti (Magyar Hírlap)
A tárcavezető kifejtette: az ország stabil gazdasággal rendelkezik, évről évre a magyar gazdasági növekedés Európa legjobbjai közé tartozik.
dec. 13
21:30
Bereczki Zoltán lebetegedett, állandó orvosi ellenőrzés alatt áll: több koncertjét is le kellett mondania (Blikk)
Egyre több koncertet kell lemondania Bereczki Zoltánnak, miután csúnyán lebetegedett. Az énekes a napokban indult volna a szokásos karácsonyi országos turnéjára, ám a betegsége közbeszólt.
dec. 13
21:30
Cseh Katalin az uniós pénzekről: történelmi pillanat (ATV)
A Momentum EP-képviselője szerint még sosem került sor ilyen döntésre, de teljes megdöbbenéssel látta, hogy az Orbán-kormány sikerként könyveli el az EU döntését.
dec. 13
21:30
Terápiás kutya is segíti a háború által traumatizált gyerekeket Kijevben (vg.hu)
Bice, az amerikai pitbull terrier Kijev egyik elővárosának rehabilitációs központjában állt munkába.
dec. 13
21:30
PDSZ: Inkább leszerelik a hőmérőket több iskolában, hogy ne derüljön ki, milyen hideg van bent (SzMo)
Több olyan intézményről is tud a szakszervezet, ahol csak egyes termekben van fűtés, a folyosókon nincs.
dec. 13
21:33
Üzenetet küldött Pelé, a kórházban ápolt brazil legenda (Life)
A szokásosnál is nagyobb focilázban ég Brazília. A jelenleg is zajló világbajnokság meccsei mellett a szurkolók azért is izgulhattak, hogy a legendás labdarúgó, Pelé meggyógyuljon és egészségesen hagyhassa el a kórházat.
dec. 13
21:33
Hét év után Neymar szabad lett - csak van pozitív hozadéka is az idei katari labrarúgó-világbajnokságnak (Promotions)
Két negatív után egy jó dolognak kell következnie.
dec. 13
21:33
Gulyás Gergely: A 15 százalékos emelés a 13. havi nyugdíjat is érinti (Magyar Nemzet)
A miniszter az uniós támogatásokról azt mondta, olyan megállapodás született, amely a magyar kormánynak előnyös.
dec. 13
21:33
Jimmie Johnson megtette az első lépést a visszatérés felé (Racing)
November elején vált hivatalossá, hogy Jimmie Johnson két évet felölelt IndyCar-kalandja után visszatér a Nascar...
dec. 13
21:36
A kormány meghosszabbította az élelmiszerár-stopot (Portfolio)
A Portfolio korábbi információval összhangban a kormány meghosszabbította az élelmiszerár-stopot, április 30-ig. Emellett nagyobb ellenőrzéseket tervez a kormány az érintett termékek mennyiségei esetén. Cikkünkben értékeljük a kormány döntését, és azt is bemutatjuk, mi várható ezek után a boltokban.
dec. 13
21:36
Jimmie Johnson megtette az első lépést a visszatérés felé (USAracing)
November elején vált hivatalossá, hogy Jimmie Johnson két évet felölelt IndyCar-kalandja után visszatér a Nascar...
dec. 13
21:42
A kormány jövő év április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerár-stopot (vg.hu)
Nagy István kiemelte, az ársapkák működnek, a vásárlók ugyanis azokból a termékekből vásárolnak többet, amikhez olcsóbban jutnak hozzá.
dec. 13
21:45
Debrecenbe érkezett a betlehemi láng (Demokrata)
.
dec. 13
21:48
Sokkoló, ami Sajókazánon történt, halálra verte anyját egy fiatal fiú (Metropol)
Több mint háromszáz kilométerre a tetthelytől, a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Sajókazán fogták el azt a fiatal fiút, aki megölte anyját a Bács-Kiskun megyei Fülöpjakabon - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője kedden az MTI-vel.
dec. 13
21:48
Szenzációs bejelentést tettek a tudósok: minden megváltozhat, ha ezt elkezdik használni (Pénzcentrum)
Először sikerült több energiát előállítani egy nukleáris fúzió során, mint amennyibe a beindítása került. A tudósok és az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma szerint a szenzációs eredmény az emberiség égető problémáira is adhat választ.
dec. 13
21:48
Gulyás Gergely: a 15 százalékos emelés a 13. havi nyugdíjat is érinti (ATV)
A 15 százalékos emelés a 13. havi nyugdíjra is vonatkozik - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hír TV Napi aktuális című keddi műsorában.
dec. 13
21:48
Célba értek a sztrájkkövetelések: megemelik az osztrák vasutasok bérét (vg.hu)
A megállapodás szerint 2024 februárjáig a vasúti szektor mindegyik dolgozójának legalább 480 euróval (197 ezer forint) fog növekedni a fizetése.
dec. 13
21:48
Április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot a kormány (SzMo)
Az agrárminiszter szerint „az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt” döntöttek így.
dec. 13
21:50
A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot (ATV)
A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot - közölte az Agrárminisztérium kedd este az MTI-vel.
dec. 13
21:51
Jelentős áfa-megtakarítással is járhat a biztosítási szolgáltatások továbbszámlázása (ProfitLine)
Egyre több esetben lehet a megvásárolt termékhez vagy szolgáltatáshoz biztosítást is igénybe venni. Ezt a biztosítást a vevő általában nem közvetlenül a biztosítótól, hanem a terméket vagy szolgáltatást értékesítő társaságtól kapja közvetített szolgáltatásként. Tipikusan ilyen a bérelt/lízingelt személygépkocsikhoz tartozó Casco, vagy az elektronik
dec. 13
21:51
Orbán Viktor Katarban (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök kedd este Katarba érkezett.
dec. 13
21:51
A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot (Demokrata)
A kormány továbbra is elkötelezett a családok támogatása mellett, ezért fenntartja az élelmiszerárstopot.
dec. 13
21:51
Negyedéves rekorddal zárta a forint a keddet (Forbes)
Az uniós forrásokról szóló megállapodás és a dollár gyengülése is nagyban hozzájárult a forint keddi erősödéséhez.
dec. 13
21:54
Fontos döntés született a lakossági rezsidíjakról! (Portfolio)
A közlönyben megjelent veszélyhelyzeti kormányrendelet kimondja, hogy az átlagfogyasztás felett januártól érvényes lakossági áram- és gázárakat március helyett április végéig kell alkalmazni. Emellett veszélyhelyzeti átmeneti ellátás révén juthatnak villamos energiához az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult, szerződéssel nem rendelkező felhasznál
dec. 13
21:54
Meghosszabbították az élelmiszerárstopot! (Agroinform)
A kereskedők az érintett termékekből a 2021. évi átlagos napi mennyiséget kötelesek árusítani.
dec. 13
21:54
Hat hónapos csecsemők is megkaphatják már a Pfizer vakcinát (Ripost)
A brit egészségügyi hatóság tegnap jelentette be a hírt.
dec. 13
21:57
Ez minden budapesti lakost érint, durva változás jön pénteken a fővárosiak életében (Promotions)
Nagy hírt közölt közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester, amely az összes Budapesten élő és dolgozó ember életét érinti.
dec. 13
21:57
A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot (Magyar Hírlap)
A kormány továbbra is elkötelezett a családok támogatása mellett, ezért fenntartja az élelmiszerárstopot - tartalmazza a közlemény..
dec. 13
21:57
Varsó módosít a helyreállítási források kifizetése végett (Demokrata)
Varsó módosít a legfelsőbb bírósági törvényen a helyreállítási források kifizetése végett.
dec. 13
21:57
Varsó megegyezett az Európai Bizottsággal (Magyar Nemzet)
Teljesítik az elvárásokat, amelyek szükségesek az uniós helyreállítási források kifizetéséhez.
dec. 13
22:00
Közleményt adott ki a Gyöngyösi Kézilabda Klub: a vendég Komló-szurkolók sört locsoltak és tárgyakat dobáltak az NB I-es bajnokin (m4sport.hu)
A Gyöngyösi Kézilabda Klub nem tolerálja a Komló-szurkolók viselkedését, közleményben reagált a HE-DO B. Braun Gyöngyös–Sport36-Komló férfi kézilabda bajnoki mérkőzésen történtekre. A két klub közti jó viszonynak köszönhetően a nyilvános publikálás előtt a Komló vezetőségéhez juttatták el levelüket, akik válaszukban bocsánatot kértek.
dec. 13
22:00
Lemondtak a tűzijátékról a pécsiek, hogy a pénzből tűzifát kaphassanak a rászorulók (SzMo)
A város nettó 3 millió forintot költött volna a tűzijátékra, ebből a pénzből további ötven családnak adnak tűzifát.
dec. 13
22:03
Hivatalos: élelmiszerárstop meghosszabbítva (Forbes)
December 31-ről április 30-ra hosszabbították az érvényben levő élelmiszerárstopokat.
dec. 13
22:06
Döntött a kormány: eddig marad még az élelmiszerárstop (Ripost)
Meghosszabbították az életlmiszerárstopot.
dec. 13
22:06
Megszüntette tartalomszabályozó testületét a Twitter (vg.hu)
A tanács hétfőn este tartott volna értekezletet, ám az ülés kezdete előtt nem sokkal a tagok emailben értesültek arról, hogy a Twitter megszüntette a testületet.
dec. 13
22:12
Tovább él a parádézó Messi vb-álma, Argentína jutott elsőként a döntőbe (Ripost)
35 évesen a világbajnoki cím küszöbére ért Lionel Messi,
dec. 13
22:12
Horvátországnak esélye sem volt – Messiék simán vb-döntősök, és már csak egy lépés választja el őket a végső sikertől (m4sport.hu)
A PSG klasszisa gólja mellett kiosztott egy fantasztikus gólpasszt is.

Keresés