Novák Katalin köztársasági elnök felhívására, miszerint mindenki küldhet díszeket a Sándor-palota karácsonyfájára, a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom is elvitte a saját díszeit, amelyekre az Orbán-kormány tetteit vagy annak következményeit írta fel.
A hagyományos (nem unit-linked) életbiztosításoknál a jegybank jelenősen megemelte az adható garantált kamat maximumát. Az egyszeri díjfizetést előnyben részesítik, ami az MNB szerint növelheti a piaci versenyt.
Folyamatosan nő az elektromos autók száma Magyarországon: a Jövő Mobilitása Szövetség adatai alapján 2022 októberének végén a teljes gépkocsi állomány 0,79 százaléka volt tisztán elektromos, míg 2021-ben ez az arány 0,47 százalék, 2020 októberében pedig még csak 0,29 százalék volt.
A labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntője után nem lehet több sportfogadást leadni Magyarországon a bwin felületén. Az osztrák központú internetes fogadóiroda erről ma levélben tájékoztatta a regisztrált felhasználóit.
Görgényi Fruzsi nem szeret beszélni a korábbi párkapcsolatáról Vastag Csabával, mert úgy érzi, mindenki azonnal azt gondolja, hogy még nincs túl rajta.
Elvi megállapodás született a keddi bértárgyalásokon a legkisebb keresetek emeléséről. Eszerint a minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum 14 százalékkal emelkedik 2023 januárjától. Az egyezséget december 15-én, csütörtök írhatják alá, ha támogatják a felek – közölte Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke.
Varsó jó kompromisszumra jutott az Európai Bizottsággal a lengyel helyreállítási tervről folytatott tárgyalások során, Brüsszel nem avatkozott be a lengyel alkotmányos rendbe - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán.
A brazil CBDC projekt robog tovább. Idén tavasszal jelentették be, hogy a Mercado Bitcoin, Latin-Amerika legnagyobb kriptopénz váltója partnerséget kötött a Stellar Development Foundationnel (SDF), hogy részt vegyenek a brazil CBDC fejlesztésében. Roberto Campos Neto, a Brazil Központi Bank elnöke a közelmúltban nyilatkozott arról, hogy a központi
Legkorábban 2026-tól jöhet gáz Magyarországra Katar felől, és ehhez még egy horvátországi beruházás is kell majd. Ugyanakkor fontos fejlemény, hogy már nem csak orosz gázban gondolkodik a kormány.
A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátója, a Tether, ígéretet tett arra, hogy leállítja a saját tartalékaiból történő kölcsönzés gyakorlatát és kijelentette: “most kritikus fontosságú a kriptopiacba vetett hit helyreállítása”. Egy tegnapi blogbejegyzésben a Tether megismételte, hogy egyébként a hitelei túlbiztosítottak és “rendkívül likvid eszközö
Az Európai Unió több sikeres intézkedést tett azóta hogy Oroszország mintegy 80 százalékkal csökkentette az unióba irányuló gázellátást, azonban ennek ára van, és az olcsó orosz gázra alapuló üzleti modell nem fog már visszatérni - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.
2022 októberében az ipari termelés volumene 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,1 százalékkal bővült. A feldolgozóipari alágak többségében nőtt a termelés volumene, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibo
Nem lát más lehetőséget az MSZP társelnöke a 2024-es önkormányzati választás jelöltjeinek kiválasztására, mint az előválasztást. A szocialisták jövő év elején párbeszédet kezdeményeznek erről a többi „demokratikus ellenzéki párttal”.
A mai megváltozott biztonsági kontextusban Japán és Ausztrália Tajvant a saját biztonságukhoz is szorosan kapcsolódónak tekintik. Következésképpen egy összecsapás Tajvannal pillanatok alatt regionális konfliktussá válna. Káncz Csaba jegyzete
Tőkés Veron ötgyermekes angoltanárnő és Kristek András négygyermekes távközlési vállalkozó hobbiból kezdett gitár-ének duóban zenélni. Környezetük biztatására zenekart alapítottak, három kiváló zenész csatlakozott hozzájuk. Elsősorban jazz-sztenderdeket, mai soul- és popdalokat játszanak saját feldolgozásban. A zenekar most új vizekre evezett, megj