A Fed kamatdöntő ülését megelőzően az európai tőzsdéken is visszafogott volt a hangulat, nem volt ez alól kivétel a magyar tőzsde sem. Végül a BUX kisebb emelkedésben zárta a napot, többnyire jól teljesítettek a hazai blue chipek is, egyedüliként az OTP részvényei zártak mínuszban.
Az orosz erők tüzet nyitottak a dél-ukrajnai Herszonban a megyei kormányzói hivatalra szerdán, az épület két szintje megrongálódott - közölte az ukrán főügyészség.
Nemrég még két számjegyű mínuszban jártak az önkéntes nyugdíjpénztári hozamok, egyes alapoknak mégis sikerülhet megmenteni az évet, és legalább nulla közelébe visszakormányozni a teljesítményt.
Életének 56. évében, december 13-án, Szegeden elhunyt Farsang Andrea geográfus, a hazai természetföldrajz egyik vezető, nemzetközileg is elismert képviselője - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdán.
Az igazán mellbevágó adat a szlovákiai Kelet-Európában: ott a lakosság 52 százaléka viszonyul negatívan a háború elől menekülőkhöz, és a kétharmaduk csökkentené Ukrajna támogatását.
A RS–24 Yars ballisztikus rakéta tizenkétszer pusztítóbb mint a Hirosimára ledobott atombomba, hatótávolságával pedig az Egyesült Államokat is elérheti.
Az MNB megnöveli a biztosítók által a hagyományos (nem unit-linked) életbiztosításoknál adható garantált kamat maximumát. Az ügyfelek így havi kis összegű életbiztosítási megtakarításokkal 4 százalék, egyszeri díjbefizetéssel 7 százalék garantált hozamot is elérhetnek - jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A kormány segítséget nyújt az önkormányzatoknak a megemelkedett energiaárak kigazdálkodásához – ez derült ki Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-posztjából.
A gyanú szerint brutális kegyetlenséggel, felindultságtól vezérelve végzett édesanyjával hétfő délután egy 14 éves tinédzser, aki a kihallgatáson beismerő vallomást tett.
Évek óta meghatározó, elegáns helyszíne Budapestnek – ahol az oroszlán nem csak a brand része, de a teljes szellemiségét is átjárja, egyszóval: fenséges – december elején azonban a Hotel Clark Budapest egy újabb fontos mérföldkőhöz érkezett el, belépett ugyanis az ötcsillagos luxusszállodák sorába. „Örömmel osztjuk meg a teljes Clark csapa