10 helyes és 20 helytelen válasz található ebben a játékban, amely varázslatos magyarországi kastélyokat mutat meg. Amennyiben jártál már bennük, ez a játék igazán könnyű lesz. Ha viszont akad, ahol még nem jártál, jegyezd fel azt a bakancslistádra, megéri!
Több forgatókönyv elvetése után jutott el a Nyugat az orosz olajársapka létrehozásáig, de a kérdés még mindig ott lebeg a fejünk felett: működni fog-e a stratégia?
Hamarosan itt a karácsony, ilyenkor pedig a szülők szeretettel gondolnak a tanárokra is, és sokan igyekeznek meglepni valami aprósággal azokat az embereket, akikkel csemetéik a legtöbb időt töltik az otthonukon kívül. Azonban valljuk be: nem minden ajándék jó ajándék.
A Start it @K&H inkubátorban, majd a nemzetközi Techstars programban fejlődő csapat a kockázati tőkealapok mellett nagy autóipari angyalbefektetőket is meghódított; a négy intézményi befektető és nyolc angyalbefektető nagyjából félmilliárd forint értékű támogatást nyújt a startup nemzetközi növekedéséhez, amely első körben 120 ezer dolláros befekte
Marokkó és Horvátország válogatottja játszik a katari labdarúgó-világbajnokság harmadik helyéért. Afrikai csapat először szerezhet érmet a vb-k történetében, a horvátok 1998 és 2018 után harmadszor lehetnek érmesek.
Újabb lényeges változtatásokról döntött a kormány az 50 kW feletti - tehát a háztartási méretűnél (HMKE) nagyobb - napelemes fejlesztések hálózati csatlakozására vonatkozó szabályozásban. A módosítások értelmében a 2022. május 2. előtt befogadott csatlakozási igénnyel rendelkező erőművi befektetőknek nyilatkozatban kell megerősíteniük beruházási sz
Sajnos a demencia már-már népbetegségnek számít hazánkban, ami nagyban köszönhető annak is, hogy egyre több egészségtelen ételt eszünk, amik tele vannak mesterséges adalékanyagokkal. Ezek pedig nem csak a koleszterinszintünkre vannak rossz hatással, hanem a demencia kialakulását is erősen elősegítik. Éppen ezért összeszedtük most azoknak az ételeke
Milyenek a médiafogyasztási szokásaink? Az Eurostat 2022-es tájékoztatása alapján, a 16 és 74 év közötti uniós polgárok közül tízből közel kilenc használta 2021-ben az internetet legalább egy alkalommal három hónapon belül.
A Svájci Szövetségi Tanács elektromos energia felhasználásának korlátozásáról és tilalmáról szóló rendelet tervezete kimondja, hogy vészhelyzetben az energiabiztonság megőrzése érdekében az elektromos autók vezetési tilalmáról lehetne dönteni. A terv szerint az elektromos autók magáncélú használata csak feltétlenül szükséges utakra korlátozódna il
Egy 13 és egy 15 éves fiú intézett adathalász-támadást a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA) fejlesztőcégének informatikai rendszere ellen, de személyes adatokhoz nem jutottak hozzá - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szombaton a police.hu oldalon.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Január 1-jétől is áramhoz juthatnak a jövőre egyelőre ellátatlan, idén 2 GWh-nál kevesebbet fogyasztó vállalkozások, önkormányzatok, társadalmi szervezetek.
Sógornője talált rá arra a 70 év körüli asszonyra, akit a gyanú szerint pénteken meggyilkolhattak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvalenkénén. Rokona az RTL Híradónak elmondta, az lett neki gyanús, hogy az asszony minden reggel meglátogatta őt, ez azonban pénteken elmaradt. Az asszony házánál nyitva találta az ajtót, így talált rá a már halott nőre
Szijjártó Péter külügyminiszter a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában adott interjút, melyben beszélt többek között arról, hogy a horvátok tranzitdíjemelése miatt az Európai Bizottsághoz fordulnak. Valamint az orosz-magyar, az ukrán-magyar viszony és az uniós pénzek helyzete is szóba került.
Az egészségügyi miniszter szerint a gyermekklinikákon tíz éve nem volt olyan katasztrofális a helyzet, mint most. Németországban a Covid immár a dobogó harmadik helyére szorult, de tarol az influenza és a gyermekek körében az úgynevezett RSV-vírus okozta légúti fertőzéses megbetegedés. Eközben általános az orvoshiány, illetve az ápoló személyzet hi
Sokan el sem tudnánk képzelni, hogy a reggeli ébredés és az esti lefekvés előtt ne mossuk meg az arcunkat. Ez teljesen természetes, így általában rutinszerű cselekvésnek vesszük, és nem is gondolkodunk rajta különösebben, hogyan kellene csinálnunk.
A balliberális szociológus szerint egész Európában Magyarországon a legnagyobb a pénzromlás mértéke, holott több országban – köztük Litvániában is – rosszabb a helyzet.
Bár gyakran régiségek kerülnek a kalapács alá, hogy a gyűjtők rátehessék a kezüket, idén egy olyan autót küldtek árverésre, ami pár hónapja még a versenypályán volt, a Petit Le Mans-on.
A helyi hatóságok azt remélik, a kezdeményezésük révén végre megtelhet élettel az elnéptelenedett Presicce, ahol évről évre egyre kevesebb az újszülött.
Az ország egészében az autós közlekedés valódi alternatívájává tennék a közösségi közlekedést, ennek első lépéseként megyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak - mondta a Délmagyarországnak a közlekedési és beruházási miniszter.