Az ország 35 városában akár napi 20 000 kilométert is megtettek idén Magyarországon az okoslogisztikai megoldásokat kínáló nemzetközi vállalat, a Dodo futárjai. Magyarország az adatvezérelt futárszolgáltatásaival az elmúlt években Európa számos országában sikeresen terjeszkedő cseh vállalat legdinamikusabban fejlődő piacai közé tartozik. A Dodo jel
A szabályozás vonatkozik arra is, amikor nézeteiket a nyilvánosság számára elérhető módon – például közösségi oldalakon vagy ruházatukon – jelenítik meg.
Egy német rendszámú Mercedes sofőrje egy autópálya pihenőből a forgalommal szembe hajtott fel és három kilométer megtétele után frontálisan ütközött egy lengyel Mitsubishivel, amelyben egy házaspár ült. A vétlen autó sofőrje és utasa mellett a Mercedes német sofőrje is szörnyethalt a frontális ütközés során. A Bild cikke. Képernyőfotó. Leinefelde
A Tokiótól északnyugatra fekvő japán kikötővárosokban rekordmennyiségű hó esett, ami miatt autók százai rekedtek a főútvonalakon éjszakára, a helyi vonatközlekedésben pedig fennakadások voltak, és helyenként az áramszolgáltatás is akadozott kedden.
Az ünnepségen a harkovi akrobataiskola diákjai műsorukkal köszönték meg a katolikus egyháznak a támogatást, majd egy kárpátaljai magyar zenészcsalád adott elő karácsonyi énekeket.
Alaptalanul keltenek reményeket a devizahitelesekben a Kúria közelmúltbeli ítéletéhez kötődő olyan megnyilatkozások, amelyek szerint a hibás közjegyzői okiratok miatt a nehéz helyzetbe került adósok mentesülhetnek a végrehajtás alól – közölte a Portfolio-val Bódizs Kornél, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (
Újabb őrület terjed a TikTok videómegosztón: Grincsnek öltözött felnőttek - vélhetően rokonok, közeli ismerősök - rémítik halálra a gyerekeket. A trend kapcsán pszichológust kérdeztünk, milyen traumát okozhat ez a kicsikben, lehet-e hosszú távú következménye egy ilyen "műsorszámnak".
A Polkadot legutóbbi közösségi értekezlete érdekes fejleményeket tárt fel, amelyek 2023-ban nagyon megemelhetik a token értékét. A Polkadot hálózat megtartotta
Ma délelőtt elbocsátották a Pécsi Művészeti Szakgimnázium dráma szakos tanárát, miután több polgári engedetlenségi akcióban is részt vett. A pécsi diákok ma ülősztrájkkal tiltakoztak az oktatásban zajló változások ellen.
Január 1-től jön a váltás, olvasható a Budapesti Értéktőzsde oldalán. A Retail divízió éléről leköszönő Kovács Antal a továbbiakban az OTP igazgatósága tagjaként, az OTP Bank Romania felügyelőbizottsági elnökeként, illetve az OTP Jelzálogbank és az OTP Lakástakarék elnökeként folytatja munkásságát.
Emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság egy 41 éves pápai nő, illetve három, 19, 37 és 63 éves férfi családtagja ellen - közölte a megyei rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.
Utaltak a grófnő 1944-ben kezdődött gyermekmentő tevékenyéségére is, amely során a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álló zsidó árvákkal foglalkozott.
Levélben fordult a VOSZ elnöke és az Egészségügyi Tagozat elnöke a kormányhoz. Azt javasolják, hogy vonják vissza „Az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosítás tervezetét”, és haladéktalanul kezdjenek érdemi egyeztetést.
Egyelőre az igényelt mennyiségnek a negyedét szállítja a Mol a múlt héten még ellátatlan kis hazai töltőállomásoknak, amelyek megkezdték piacaik apránkénti visszaszerzését. Már importálnak is.
Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Forma-1 körül most “hatalmas a pezsgés”, mivel egyre több rajongó érdeklődik a sportág iránt. Amennyiben sikerül pótolni az eltörölt Kínai Nagydíjat, a 2023-as szezonban rekordszámú, 24 futamot rendeznek majd, öt kontinensen és 21 országban. Az érdeklődés hatalmas az F1 iránt, mind a versenyt rendezni kívánó országok
Tovább bővül a Magyarországon már egy éve működő EY Global Delivery Services (EY GDS), az EY globális szolgáltató központja. A nemzetközi ügyfelek számára adó-, számviteli és technológiai szolgáltatásokat nyújtó vállalat jelentősen növelné a hazai munkatársak létszámát a következő három évben. Indulása óta az EY GDS mintegy 100 munkahelyet hozott l
Harminckét éven át volt házas Vitray Tamás, a legendás magyar újságíró és Kállay Bori színésznő. A válásukat három éve a tévés jelentette be, mivel úgy gondolta, előbb-utóbb úgyis kiderülne a dolog, és jobb, ha inkább ő osztja meg a hírt a közvéleménnyel. A válás részleteiről azonban egészen mostanáig nem beszélt.