Több tíz tonna, feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba ezekben a napokban a hortobágyi halgazdaság telelőtavaiból - mondta a cég vezérigazgatója az MTI-nek.
Pintér Sándor rendőrfőnök, aki az oktatást és az egészségügyet is felügyeli annak ellenére, hogy semmilyen szakképesítéssel és tudással nem rendelkezik e területeken, most a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) kapott szekundát. A tudósok szerint vissza kell vennie a kirúgott tanárokat és ez ügyben a köztársasági elnökhöz fordulnak.
A miniszterelnök évzáró sajtótájékoztatóján kiállt Pintér Sándor mellett, a tanárokat a tiltakozások törvényes módjára kérte. Bejelentette, a gyermeket vállaló nők 30 éves korig adómentesek lesznek.
Orbán Viktor miniszterelnök ma a Kormányinfó vendégeként nemzetközi sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt évet és Magyarország jövőjéről is stratégiai képet vázolt fel. Fontos bejelentéseket is tett a délelőtt 10 órakor kezdődő tájékoztatón.
Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart ma 10 órától kezdődően a Kormányinfó keretében. Az eseményről élőben tudósítunk, percről percre.
Orbán Viktor a Kormányinfón az ATV kérdésére reagált az MTA közleményére, a miniszterelnök szerint az akadémia törvényszegésre szólítja fel a pedagógusokat. Arról is beszélt kérdésünkre, hogy Matolcsy György nehezebb helyzetben van, mint ő. A babaváró hitel marad, ameddig lehet, megtartják a rezsivédelmi rendszert.
Ma Istenesné Solti Andrea, Hungarian Business Leaders Forum Elnöke és Kovács-Czövek Hajnalka, a szervezet ügyvezető igazgatója lesz a vendégünk. A mai beszélgetés apropója, hogy a Hungarian Business Leaders Forum idén ősszel ünnepelte alapításának 30. évfordulóját. Talán nem sokan tudják, hogy a szervezetet Charles walesi herceg, azaz ma már Iii.
Orbán Viktor miniszterelnök volt a Kormányinfó szerdai vendége, értékelte az elmúlt évet, stratégiai képet vázolt fel a Magyarország előtt álló kihívásokról.
Pénteken ismét változik a hazai üzemanyagok ára, ezúttal csökkenésre lehet számítani a benzin és a gázolaj esetében, bár ennek mértéke mérsékelt lehet.
Az Ikea visszahívja esés és sérülés veszélye miatta saját gyártású és forgalmazású 2221 előtti és a 2221 dátumbélyegzővel ellátott antracitszínű Odger forgószéket, az Almondy pedig visszahívja az Ikea által forgalmazott, L2140 tételkóddal és 2023.11.18. minőségmegőrzési dátummal rendelkező a 400 g-os Almondy Daim Mandulatortákat.
A Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) kamata negyedévente változhat, az aktuális mértéke pedig a 3 havi Diszkont Kincstárjegy hozamától függ. Ma már tudjuk milyen kamata is lesz a kérdéses állampapírnak 2023. első negyedévében.
A nagy karácsonyi készülődésben már nem biztos, hogy marad idő a szépülésre, de szilveszterkor még ragyoghatunk és friss, üde arcbőrrel köszönthetjük az új évet! Ha családunk körében tervezünk ünnepelni, akár még egy komolyabb esztétikai beavatkozáson is részt vehetünk, ami pár nap felépülési idővel jár, de érdemes már most megtervezni a jövő évi k
A magyar piacot is jellemző bőséges, sőt akár extrém színválaszték ellenére a hazai autóvásárlókra inkább a viszonylagos biztonságra, értéktartásra és eladhatóságra való törekvés, valamint a közízlésnek megfelelő választás jellemző.
Az Aldi Magyarország 12 hónapon belül a harmadik béremeléséről döntött. A vállalat dolgozói az értékesítési, logisztikai és irodai munkakörökben – néhány kivételtől eltekintve – egységesen újabb 10 százalékos béremelésben részesülnek 2023. január 1-jétől. Ezzel egyes területeken az éves béremelés akár a 37 százalékot is elérheti mindössze 12 hónap
Kíváncsi vagy rá, milyen feleség válik majd belőled? Esetleg már házas vagy és az érdekel, passzol-e a teszt eredménye rád? Görgess lentebb és tudd meg!
A hazai nagyvállalatok többségénél a korábbi évekhez hasonlóan idén is lesz karácsonyi céges rendezvény, és az év végi jutalmazás sem marad el – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index felméréséből. A nagyvállalatoknál dolgozók elsősorban egy közös céges ebédre vagy vacsorára, pénzbeli jutalomra vagy valamilyen ajándékra számíthatnak a napok
A négy bezárt posthivatalból kettő kinyit január első felében Kaposváron - jelentette be a város polgármestere kedden a somogyi megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
Elon Musk, a Tesla, a SpaceX és a Twitter vezetője, idén eddig mintegy 122,6 milliárd dollárt veszített, ami több, mint az a csaknem 100 milliárd dollár, amennyit tavaly keresett.
Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart, az eseményen részt vesz Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár is. A rendkívüli Kormányinfó szerdán 10 órakor kezdődött. Az eseményt a Pénzcentrum élőben közvetíti.