Alig egy hét, és itt a karácsony. Ha idén valami különleges ajándékkal lepnéd meg a szeretteidet, ajándékozz ehető, iható finomságokat: ehhez adunk most tippeket!
A félelem utcája a Netflix jövőbeli terveiben is szerepet játszik. Chloe Okunóval új rendezőt igazoltak le a következő részhez, aki a folytatásban katasztrófát hozhat az álmos kisvárosba, Shadyside-ba.
A milliárdos nemrégiben megszavaztatta, hogy ő maradjon-e a Twitter vezérigazgatója. A lemondás mellett döntött, miután a felhasználóknak elegük van belőle.
A harminc év alatti, gyermeket vállaló nők számára kiterjeszti a kormány az szja-mentességet, és a babaváró hitel is marad - jelentette ki Orbán Viktor.
A hazai bankszektor egyik legszélesebb szolgáltatáspalettája jöhet létre a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport fúziójával. Az új bank jövő tavasztól MBH Bank Nyrt. néven működik tovább, céljai között szerepel egy olyan platform kialakítása, amelyen keresztül az ügyfél összes, bankhoz köthető igénye egy felületen lesz kiszolgálható. Ples
Első magyarországi kommunikációs szakmai elismerését vehette át Guy Libot, a K&H vezérigazgatója: az idén először átadott Signature CEO díj egyik nyerteseként az átadó után kérdeztük röviden arról, hogy véleménye szerint milyen szerepe van a marketingnek a gazdaság fejlődésében, valamint hogyan látja a K&H pandémia alatti kommunikációs teljesítmény
Hogy néz ki? A megújulás elhozta a Grandland számára a látványos Opel Vizor frontot, a LED-fényszóró mátrixos is lehet (egységenként 84 dióda szolgáltatja a fényt, kitakargatja a szembe jövőket és bevilágít a kanyarba), a kocsi nevéből pedig eltűnt az X. Ide most nem is való, mert az egy villanymotorral szerelt változat csakis elöl hajt. Az Opel Gr
63 éves korában meghalt Terry Hall, a brit The Specials együttes frontembere, akinek közreműködésével olyan sikerszámok születtek, mint a Ghost Town, a Gangsters és a Too Much Too Young.
A Tesla, a SpaceX és a Twitter vezetője, idén eddig mintegy 122,6 milliárd dollárt veszített, ami több, mint az a csaknem 100 milliárd dollár, amennyit tavaly keresett.
A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján értékelte az idei évet és elmondta a kormány legfontosabb céljait 2023-ra. A Kormányinfó után kormányülés is lesz, a fiatalok szja-mentességét várhatóan kiterjesztik 30 évre a gyermeket váró nők esetében.
Számos téma mellett a rezsicsökkentést is érintette Orbán Viktor a mai nemzetközi sajtótájékoztatóval összekötött Kormányinfón. A miniszterelnök elmondta, hogy a holland gáztőzsdei árak változásától függetlenül marad a mostani rendszer.
Miután a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX megerősítette a 45 ezer pontos szint átlépését, a kereskedés szerdán is mérsékelt emelkedéssel indulhat - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében.
Beregi Péter gyermekkora nem volt egyszerű és felhőtlen: a magyar színjátszás kiemelkedő alakja még csak kiskamasz volt, amikor óriási fájdalmakkal kellett megküzdenie.
Elon Musk továbbra is személyesen ellenőrzi a szoftverfejlesztéseket, de a vezérigazgatói posztra még nem talált olyan jelentkezőt, aki szerinte életben tudná tartani a vállalatot.
Három településen veszélyessé vált a levegő minősége - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
A menstruációs vér színe árulkodik arról, hogy minden rendben megy-e a szervezetedben. Lehet, hogy már régóta fennáll egy akut probléma, amiről eddig fogalmad sem volt, úgyhogy érdemes figyelni a tested jelzéseire. Mutatjuk, melyik szín mit jelent – olvasd el!
Idén novemberben Malin Björk svéd baloldali politikus Brüsszelbe hívta a Meseország mindenkié készítőit. Gwendoline Delbos-Corfield francia zöld-baloldali képviselővel, a magyar országjelentések szerzőjével együtt az Európai Parlamentben szerveztek eseményt, amelyen a könyv mind a 11 nyelvű kiadását bemutatták. A rendezvényről és a brüsszeli útról
2021 februárjában történt a Kapás utcai gyilkosság, melynek elkövetője akár élete végéig is börtönben maradhat. Krisztina először késsel támadt párjára, Attilára, majd egy baltával folytatta a brutális tettét.
Nincs aki ne ismerné a hangját, aki ne hallgatta volna a dalait és most végre megismerhetjük az életét is. A Whitney Houston-film holnaptól látható a mozikban!
A legtöbb országban az éttermekben jó ideje van borravaló vagy asztalpénz, illetve felszolgálási díj, szervizdíj vagy terítési díj. Sok külföldi turista pedig azt hiszi, az étlapon szereplő árak már mindezt tartalmazzák.
Amíg pár hónappal vagy héttel ezelőtt még folyamatosan arról lehetett hallani, hogy olyan külső tényezők miatt kiugróan magas magyarországi infláció, mint a háború és a brüsszeli szankciók hatása, ma már a kormány és a jegybank is arról beszél, hogy hazai intézkedések is okozzák a drasztikus drágulást. Igaz, abban nincs egyezség, hogy melyik intézk
A szenteste előtti utolsó napon, ha nem is nagymértékben, de csökkenni fognak az üzemanyagárak. Péntektől a gázolaj literenként bruttó 5, a 95-ös benzin pedig 3 forinttal kerül majd kevesebbe a töltőállomások számára, és ezek a változások valószínűleg a kiskereskedelmi árakban is megmutatkoznak majd.
Akik ismerik az életútját, joggal tarthatják bátor, vagány nőnek. Ő az, aki otthagyta államtitkári pozícióját a gyermekvállalásért, majd újabb kockázatos küldetést vállalt: két kisgyermek mellett mondott igent egy másik államtitkári posztra. Ma ő a magyar családbarát politika „arca", aki meggyőződéssel, hitelesen tudja képviselni azt a családpoliti