Elültették a budapesti Szomory Dezső téren azt a három „extra méretű” fát, amelynek a beszerzése és telepítése a kapcsolódó munkákkal együtt több mint 100 millió forintba kerül. Az ellenzék szerint viszont ebben a beruházásban nem a fák az óriásiak, hanem a kiadások. A fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat ígéri, hogy a növények nem sokára már
Nariskin úgy vélekedett, hogy már nem lehet megállítani "a liberális-globalista amerikai egocentrizmusból" a valóban többpólusú világba való átmenetet, és hogy "a történelem menete megállíthatatlan".
Akinek az ünnepi költekezés után maradt még pénze, vagy éppen az év végi jutalmát még nem költötte el, van még néhány napja arra, hogy azt december 31-éig adó-visszatérítésre jogosító befizetésre használja fel – már ha van az összevont adóalapba tartozó jövedelem után elegendő megfizetett adója.
Vannak olyan tünetek, amelyek egyértelműen jelezhetik, hogy koronavírus-fertőzéstől vagy influenzától betegedtünk-e meg, így érdemes tisztában lennünk azzal, melyik egészségügyi problémának mik az ismertetőjelei.
Az Egyesült Államok Patriot nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának - jelentette be hivatalosan Joe Biden elnök, amikor a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök-jelölt az utolsó pillanatban bejelentette Jichák Hercog államelnöknek, hogy képes megalakítani új kormányát - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
A szerelmesek a felhők felett járnak. A fagyöngy is oda igyekszik, csak a fák koronájában ragad. A karácsonyi ünnepek mára elengedhetetlen kelléke az örökzöld fehér fagyöngy. Díszítő értéke mellett évezredek óta ismert a gyógyhatása, és a mitológiában, a világirodalomban, valamint a népi hiedelmekben is visszatérő, olykor varázslatos hatású növény.
Az Egyesült Államok Patriot nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának – jelentette be hivatalosan Joe Biden elnök, amikor a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Koutny Lajos korábbi 62-szeres válogatott jégkorongozó, akit 2017-ben választottak be a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába.
Az Egyesült Államok Patriot nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert ad Ukrajnának - jelentette be hivatalosan Joe Biden elnök, amikor a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.
„A kormány a rezsicsökkentés fenntartásával védi meg a magyar családokat az energiahordozók szankciós felárától. Az átlagfogyasztásig a hazai lakossági felhasználók továbbra is a legolcsóbban jutnak földgázhoz, és a második legalacsonyabb áron villamos energiához Európában. Januártól nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és
Jövőre július 15-én tervezik megrendezni a nyár egyik legnagyobb és legnépszerűbb szabadidősport-eseményét, a Hervis Balaton-átevezést. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hatodik alkalommal szervezi meg az átevezést, amely jövőre ismét visszatér Zamárdiba. A nevezési számok azt bizonyítják, hogy évről évre egyre több embert mozgat meg a Balaton-átevezés
A kínai vállalat a napokban egy új olcsóbb kategóriás okostelefont dobott piacra, Motorola G53 néven. Mutatjuk, hogy mit lehet tudni az újdonságról. A Motorola G53 a középkategóriába érkezett meg a napokban, ami az árazáson is nagyon jól látszik, ugyanis a 4GB/128GB-os kiadás durván 50.000 Ft-os áron került piacra Kínában. Globális megjelenésről eg
A minimálbér 16 százalékos emelése 2023-ban egy sor járadék és juttatás összegét is magával húzza, így növekedni fog többek között a kisgyermekes szülők járadéka, az álláskeresési járadék és a táppénz. A minimálbéresek nagyobb hitelt is kaphatnak jövőre.
Többszázezer forintot húz ki az állam sok átalányadózó zsebéből azzal, hogy a kifizetési stop miatt sok vállalkozó nem kapja meg a pénzét az államtól. Ha ugyanis az idén kiszámlázott bevétel csak jövőre érkezik meg, akkor elesnek a 2022-es adó- és járulékkedvezményektől, a pénz pedig majd 2023-as bevételnek számít, és fizethetnek utána. Pedig a vol
A tél végén virágzó amarillisz hatalmas piros, rózsaszín vagy fehér virágaival csodálatos dísznövényünk. Hogyan programozzuk az időben történő virágzását?
Van, hogy az ünnepi ajándékbeszerzés az utolsó pillanatra marad, de pánikra semmi ok: egy menő mobilos kiegészítőt, például fülhallgatót vagy okosórát még most sincs késő beszerezni. Mobilok 0 forinttól Az új mobil beszerzését sokan karácsonyra tartogatják, a Yettelnél pedig érdemes körbenézni a korlátlan belföldi adatmennyiséget tartalmazó Prime t
Legutóbbi blogunkból kiderült, hogy a Weldone projekt stabil híd a hagyományos képzési módok és a jövő digitális újításai között. A didaktikai forradalom szerves része: a szimulátortechnológia alkalmazása az oktatásban. A Soldamatic hegesztő szimulátor – e forradalom képviselőjeként – a jövő oktatási eszköze, mely azonban hagyományos didaktikai ala
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök-jelölt az utolsó pillanatban bejelentette Jichák Hercog államelnöknek, hogy képes megalakítani új kormányát - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Borult, párás időre számíthatunk a mai napon, 0-8 fokos maximumokkal. Az ország több részén ónos eső is eshet, ami miatt négy megyére is kiadták a riasztást!
A budapesti rendőrök fedélzeti kamerája rögzítette a sorozatos közlekedési jogsértéseket a IX. kerületben. A szabálytalanságokat halmozó sofőrt előállították, kiderült, hogy jogosítványa sem volt - olvasható a police.hu-n.
Egyre több területen kapnak megkerülhetetlen szerepet a döntési folyamatokat modellező szimulációk, amelyek jelentős segítséget nyújtanak abban, hogy egy-egy – jellemzően üzleti – döntés várható következményeit megjósolják. Mi több: a gazdaság mellett egyre gyakrabban alkalmazzák a szimulációs programokat egyéb területeken, többek között akár az ok
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke kihirdette a 2023. január elsejétől érvényes piaci áram- és gázárakat a lakossági fogyasztók számára.
A Lánchíd új forgalmi rendjének kialakítása kapcsán felmerült, hogy azon és a Szabadság hídon is egyirányúsítanák forgalmat. A Magyar Autóklub és a VEKE vezetője fejtette ki álláspontját.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.