A Mol jelentős mennyiségű kőolajat talált Vecsés határában, 2100 méter mélyen, miután a júliusban elkezdett kutatóforrások sikerrel zárultak. A vecsési kutat november 11-én állították működésbe, a 2 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a hónap végére már naponta 100 köbméternyi – csaknem 600 hordónyi – olajat hoztak a felszínre naponta. Ezt
Egy szentpétervári ellenzéki politikus feljelentette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amiért egy sajtóértekezleten háborúnak nevezte az ukrajnai "különleges hadműveletet".
A Háború Ukrajnában eslő részében Bogár László közgazdászt és Lévai Emese kutató mérnököt kérdeztük, majd Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója és Nivolas de Lamberterie újságíró csatlakozott.
A Twitter Spaces beszélgetésén Elon Musk csütörtökön úgy fogalmazott, hogy körülbelül két évig nem tervez több Tesla-részvényt eladni – írja a Reuters.
A feladat nagy: a kormánynak meg kell őriznie Magyarország hitelességét, jeleznie kell a világnak, hogy hazánk úrrá tud lenni saját költségvetési problémáján.
A karácsony a családi ünnepségek, az egymásra figyelés, egymás megajándékozásának szinonimája is. A társadalmi ideológiák is azt a nézetet erősítik, hogy a karácsony túlnyomórészt a családi ünneplésről szól. Míg azonban az ünnepek számos lehetőséget kínálnak a rokonokhoz való kötődésre, karácsonykor a feszültséggel küzdő családi kapcsolatok, helyze
Carlo Collodi korszakalkotó mesterműve 1881-ben, folytatásokban kezdett megjelenni egy olasz lapban, és akkora sikert aratott, hogy az eredetileg 15 fejezetből álló művet Collodi még 21 fejezettel kibővítette. 1883-ban könyv formájában is megjelent, és a fából faragott kisfiú története meghódította a világot. Második reneszánszát a Disney 1940-es a
A megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében 2023-ban nagyfokú rugalmassággal kerül be az agrártámogatási rendszer adminisztratív feladatai közé a Gazdálkodási napló elektronikus formában történő vezetése. Az újonnan induló Agro-ökológiai Program esetében a támogatás egyik feltétele a Gazdálkodási napló vezetése és elektronikus benyújtása, de
Az Európai Bizottság az EU digitális pénztárcához egy kísérleti program finanszírozásába fogott bele, aminek feladata a biometrikus fizetések tesztelése lesz.
Elfogadta a kormány a Nemzeti Digitális Állampolgárság Programot, amely megteremti az egyszerű, kényelmes és hatékony ügyintézés feltételeit - közölte az MTI-vel pénteken a Digitális Magyarország Ügynökség.
A DUOL dunaújvárosi hírportál meg nem erősített információkra alapozva azt írja, hogy a munkáltatói jogokat is gyakorló felszámoló felmentette Evgeny Tankhilevich legfőbb általános vezérigazgató-helyettest, valamint Sevcsik Mónika RMS és HR igazgatót.
Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök október 29-én jelentette be, hogy az Árnyékkormány Rezsimentő Alapot indít és várja az adományokat, hogy a befolyt pénzből a rezsiemelés miatt bajba került családoknak segíthessen a párt.
Továbbra is optimistának mondhatóak a dolgozó fiatalok, ha a fizetésükről van szó, 69 százalékuk számol azzal, hogy növekedni fog a nettó fizetése – közölte a K&H az ifjúsági index negyedik negyedéves adatai alapján.
Mindent meg fogunk tenni ezután is, hogy megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket - mondta a Facebookon közzétett karácsonyi videójában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Meghosszabbította a kormány az otthonfelújítási támogatás igénylésének határidejét három hónappal, de csak speciális esetekben. Ha ennél nem lesz több változás, akkor ez a támogatás valóban megszűnik az eredetileg tervezett határidővel, december 31-én – írja a Bank360.hu nyomán a hvg.hu.
Britney Spears az elmúlt éveit szigorú felügyelet alatt töltötte, így most kiélvezi szabadsága minden pillanatát. Egyesek szerint azonban túlzásba viszi mindezt, és jobb lenne, ha visszafogná magát.
Hasonlítsuk össze a foci-vb nagy argentin sztárja, Lionel Messi látványosan tovább emelkedő jövedelmét, kiegészítő gázsiját és a nemrég botrányos körülmények között a Manchester csapatától távozó Cristiano Ronaldo idei keresetét, mégpedig forintra átváltva! Nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk: mindkét összeg alapján garantáltan leesik az áll
A világ folyékony édesvízkészletének nagy része a felszín alatti vizekből származik. Ezek a föld alatti víztározók – amelyek a talajban és a víztartó rétegekben tárolódnak – patakokat táplálnak, mezőgazdasági területeket tartanak fenn, és emberek százmillióinak biztosítanak ivóvizet.
A kormány a héten elfogadta a Miniszterelnöki Kabinetiroda által készített Nemzeti Digitális Állampolgárság Programot. Ennek részleteiről a Rogán Antal miniszer beszélt az Indexnek.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Salernitana hivatalos oldalán bejelentette, hogy ingyen, egyelőre a szezon végéig leigazolta a mexikói kapust, Guillermo Ochoát. A 37 esztendős játékos karrierje során először játszhat majd a Serie A-ban, és csupán az ötödik európai klubja lesz a mostani.