A mostani ünnepi időszakban közel annyian ülnek repülőre, mint a nyári szezon csúcsán, és egészen biztosan lesznek váratlan meglepetések, késések, járattörlések már csak a megváltozott meteorológiai környezet miatt is. Ez persze utaskén elképesztően bosszantó, ám érdemes megállni egy pillanatra, és a folyamatok mögé tekinteni: a repültetés világ e
Galambos Erzsinek, a 91 éves, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznőnek ősz óta nem fut egyetlen darabja sem, ő azonban nem csügged, elfoglalja magát, és lelkesen várja, hogy akadjon egy olyan színházi vagy filmrendező, aki a korának megfelelő szerepre kéri fel.
Bizonyára ti is észrevettétek - ha sokat bújjátok a közösségi oldalakat-, hogy egyre több olyan szett jön velünk szembe, amelyben kilóg a tanga a nadrág fölött. Bizony, ez a trend most visszatér, nem mindenki örömére.
Az ünnepi időszakban is el lehet vinni a Mol-kutakhoz a használt sütőolajat, amelyből biodízel készülhet, így nem szennyezi a környezetet - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.
Az önreflexióban, a párkapcsolaton belüli segítő kommunikációban és fejlődésben segít az első párkapcsolati edukációs applikáció, melyet Piczkó Katalin pszichiáter, coach és tréner csapatával együtt dolgozott ki. Új könyve kapcsán beszélgettünk
Az idei év elején nagy hirtelenjében visszatérő Kevin Magnussen tündérmeséje folytatódhat jövőre is, legalábbis a főnöke, Günther Steiner erre számít. A dán a Haasba Mazepin helyére érkezett, és rögtön első futamán masszív pontszerző helyen ért be, ötödik lett. Ugyanakkor szezonja fénypontja kétség kívül a brazíliai pole pozíciója volt, melynek kös
A mai napon ünnepli 75. születésnapját az ezerarcú Piros Ildikó: a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész pályafutása alatt sikert sikerre halmozott, mindeközben pedig a magánélete is szépen alakult, hiszen férjével, Huszti Péterrel lassan már öt évtizede kitartanak egymás mellett jóban-rosszban.
A világ legnehezebb tereprali versenye sem „menekülhet” az autósport zöldebbé tétele elől. Az idei viadalon a hibrid-teherautótól a zöld üzemanyagokig, sokféle szénlábnyom csökkentéssel találkozni.
A porckorongsérv nem egy statikus állapot, nagyon sok esetben megfelelő életmódváltással, megfelelően végzett napi rendszeres gyógytornával és gerinckímélő sportokkal a porckorongsérv teljesen regenerálódhat.
A Nyíregyházi Egyetem és az Abz Drone Kft. együttműködésének köszönhetően 2023. januárjától újabb képzési helyszínnel bővül a növényvédelmi permetező drónpilóták oktatása. A szentendrei és szarvasi képzési helyszínek mellett ezúttal az észak-magyarországi régióban, Nyíregyházán is lehetőség nyílik a drónpilóták képzésére.
Nem tudom, mi áll a háttérben, de valahogy sose sikerült még eddig gyönyörű, tökéletes mézeskalácsházat készítenem. De az évek megtanítottak arra, hogy a csúnyácska házakat is érdemes elkészíteni!
Összességében úgy tűnhet, hogy széleskörű társadalmi konszenzus van a fogyatékos emberek elfogadottságát illetően, de ennek ellentmond, hogy a leginkább hátrányos helyzetű csoportok közé tartoznak – derül ki a TÁRKI Társadalmi Riportjából. Tovább árnyalja a képet, hogy a magyarok alig kétharmada gondolja azt, hogy az értelmi sérült embereknek joguk
Sikeresen hatástalanították a tűzszerészek a kedden talált 500 kilogrammos amerikai légibombát a csepeli Petróleum-öbölben, a rendőrség az érintett területen elrendelt ideiglenes korlátozásokat feloldotta - tájékoztatta az MTI-t az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred.
A megfelelő minőségű és mennyiségű alvás nem csak a saját egészséged, mentális- és fizikális jólléted szempontjából létfontosságú, de a kapcsolat minősége, a kapcsolat egészsége szempontjából is.
Sokan hittük, hogy az egyébként szakpolitikára, közösségi tervezésekre, társadalmi konzultációkra oly nagy hangsúlyt fektető baloldali városvezetéstől ennél többre telik. Tévedtünk. Nagy Gábor írása.
Nehezen tudjuk elképzelni, hogyan élt, tevékenykedett és gondolkodott a múltban egy magyar arisztokrata család. A történelemkönyvekben főként háborúkról, esetleg vadászatokról, bálokról olvashatunk, pedig a gazdaság irányítása, ahogy ma mondanánk, a stratégia kidolgozása és megvalósítása is az ő kezükben volt.
Algéria felajánlja nélkülözhető áramkapacitását Európának, az exporthoz 270 kilométer hosszú, tenger alatti vezetéket tervez építeni Olaszországba - jelentette be csütörtökön Abdel-Madzsíd Tebbún algériai elnök.
A következő évben a dél-koreai vállalat a legújabb információk szerint piacra dobhatja az első hajlítható kijelzős laptopját, mi pedig mutatjuk, hogy mit tudunk róla. Az utóbbi években elég jól elterjedtek a hajlítható kijelzős készülékek, de a legnagyobb népszerűség egyelőre a hajlítható kijelzős okostelefonok örvendenek, leginkább a Samsung Galax
Az FBI tegnap a Bahama-szigeteken letartóztatta, és Egyesült Államokba szállította Sam Bankman Fried-et, az FTX igazgatóját. Amerikai őrizetbe került az FTX vezetője A több milliárd dolláros csalással vádolt SBF-et a repülőtérről a manhattani ügyészségre vitték, ahol tájékoztatták az ellene folyó eljárásról. Tanúvallomást itt még nem kellett tennie
A magyar gazdaságpolitikában az év egyik legemlékezetesebb fejleménye volt, hogy a kormány rövid idő alatt tett 180 fokos fordulatot: a választások előtti - ritkán látott méretű - költekezés után behúzta a féket, sőt, elkezdte visszaszedni a gazdaságba kitolt pénzeket. Nyilván ezt saját maga nem nevezhette megszorításnak, mert az politikai okokból
Érdemes odafigyelni, mennyi sót viszünk be a szervezetünkbe, ha ugyanis a javasolt mennyiségnél jóval többet, azzal igencsak súlyos egészségügyi problémákat okozhatunk magunknak.
A Rheinmetall Hungary Munition Zrt. gyár 2025-től kezdheti meg a termelést.A Magyar Honvédség által rendszeres alatt álló harckocsik, tüzérségi eszközök és páncélozott harcjárművek fegyvereihez fog lőszereket gyártani. Tekintettel az ukrajnai háború tapasztalataira, a gyárban jelentős exportpotenciál is lehet majd, mivel az európai országoknak gond
Az előrejelzések szerint a hétvégén, vagyis karácsonykor az ország egyes részein akár -45 és -55 celsius fok közötti hőmérséklet is előfordulhat. Több ezer járatot töröltek, sok államban szükségállapotot hirdettek.
Fürödhetetlen lesz néhány évtized múlva a Balaton – halljuk a sokkoló jóslatot. Azoknak van igazuk, akik azt mondják: nem kell foglalkozni az időjárási szélsőségekkel, mert ilyen mindig volt, vagy azoknak, akik szerint időben fel kell készülni a klímaváltozásra? A balatoni vízpótlás gondolata az ezredforduló után merült fel először, amikor a tó szi
A gyártó bejelentésére csomagolt aszalt szilvát vont ki a forgalomból a Spar Magyarország Kft. érzékszervi elváltozás miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
A horvát nemzetiségű Borjana Kristót javasolta Bosznia-Hercegovina új miniszterelnökének az ország háromtagú államelnöksége csütörtökön Szarajevóban, ő lehet az első nő az ország kormányfői posztján.
Valószínűleg majdnem mindenkinek van egy olyan karácsonya, amire a fehér hótakaró miatt nosztalgiázva gondol vissza. Mostanában sokkal kevesebbnek tűnik a hó karácsony idején, ami részben valóban a klímaváltozásnak köszönhető, de nem olyan egyszerű a helyzet, hogy azt mondhassuk: mostantól temetni kell a fehér karácsonyt.
Gyakran mondják, hogy a palántanevelés a zöldségtermesztés nehézipara, ami különösen igaz a késő őszi, téli palántanevelésre. Bizalmi áruról, nagy értékről, magas költségekről van szó, kedvezőtlen környezeti feltételek mellett. A kertészeti ágazatok közül az időközben kialakult energiaválság is ezt a tevékenységet sújtja a legjobban.
Már mintegy hatvanezer bejelentést tettek az ügyfelek az ügyintézést egyszerűsítő e-bejelentőn az idén. Az állampolgári ügyintézés digitális megoldásainak tervezését végző IdomSoft Zrt közleménye szerint: a Miniszterelnökség vezetésével kifejlesztett, a közművek átírására és személyes adatok változásának bejelentésére szolgáló ingyenes online rends
Az épületek energetikai hatékonyságának növelése kiemelt szerepet kapott az elmúlt időszakban. Az automatizálási megoldások telepítésével rendkívüli eredmények érhetők el. A lehetőségekről Várföldi Róbert, a Siemens Zrt. épületautomatizálásért felelős kereskedelmi vezetője beszélt. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség által megrendezett Rezsikon
Az év egyik legnépszerűbb play-to-earn (P2E) harci kártyajátéka, a Calvaria exkluzív kezdeti csereajánlat (IEO) létrehozásáról szóló szerződést írt alá az
Folytatódik a hűvös, nedves időjárás karácsony előtt. Az éjszaka kialakult sűrű köd szépen lassan az egész országban feloszlik, de estére újra rossz látási viszonyokra kell számítani.