A Magyar Közút immár második alkalommal alakítja át karácsonyfává az M0-s autóúton található Megyeri-hidat az ünnepi szezon alatt. Idén energiatakarékossági okokból csak az alap díszvilágítását felhasználva vált zöld színre a híd, bár a költséghatékonyabb megvalósítás valamivel halványabb hatást ígér, de cserébe idén mind a két pilont átszínezik, a
Veszélyessé vált a levegő minősége tizenegy településen - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Instagramján egy videóval osztotta meg Kulcsár Edina a hírt, hogy megkérték a kezét. Néhány hónappal az után, hogy bejelentette, hogy kedvesével gyermeket várnak, karácsony előtt az újabb örömhírt is bejelentette.
Bevallotta a TikTok kínai anyacége azt, amit korábban tagadott az amerikai Forbesnak: dolgozói tényleg kémkedtek újságírók után. A giganépszerű platform adatvédelmi problémáinak egyik, ha nem a legsúlyosabb fejezetéhez érkeztünk.
Alexander Albon a tavalyi évet Forma-1-es ülés nélkül töltötte, ám idénre sikerült visszakerülnie, és saját belátása szerint karrierje legjobb szezonját futotta. 2020 végén Albont a Red Bull kispadra ültette, és elküldte a DTM-be pallérozódni, ám 2022-re a Williams lecsapott rá, hogy ő pótolja a Mercedeshez távozó George Russellt. Albon szerződteté
A klímaváltozás, a fogyasztók és a termelők elvárásai, valamint az egyre szigorúbb szabályozói feltételrendszer miatt a kutatás-fejlesztés egyik fő iránya lett a mezőgazdaság fenntarthatósága. Az inputanyag-gyártó cégek a mezőgazdasági termelőkkel szorosan együttműködve alakítják ki a legújabb fejlesztési irányokat, amelyeknek üzenete egyértelmű: a
Elfogadta a kormány a Nemzeti Digitális Állampolgárság Programot, amely megteremti az egyszerű, kényelmes és hatékony ügyintézés feltételeit - közölte az MTI-vel a Digitális Magyarország Ügynökség.
A héten kiderült, hogy a minimálbér 16 százalékkal fog emelkedni 2023-ban, ami azt jelenti, hogy 232 ezer forint lesz, míg a bérminimum 296 ezer forintra fog emelkedni. A K&H felméréséből kiderült, hogy a dolgozó 19-29 év közötti fiatalok többsége (69 százaléka) azzal számol, hogy ezzel párhuzamosan az ő fizetése is emelkedni fog a jövőév során
Katalin hercegné és Vilmos herceg számára fontos, hogy megitt légkört teremtsenek a gyermekeiknek a szeretet ünnepén, kedvenc karácsonyi szokásaikhoz pedig minden évben ragaszkodnak.
Véget ért a védettségi játék: Égi jel segítette az utolsó továbbjutót Két ikonikus alak távozik a Farmról: Érzelmes szavakkal köszöntek el Szorcsik Viki Csutinak szegezte a kérdést: Most mi lesz velünk? Lehullt a lepel: Erre költenék a nyereményt a játékosok Nem várt meglepetés: Visszatértek a Farm régi lakói Megindult a
Január 23-án este debütál a TV2 vadonatúj, napi sorozata, a Hazatalálsz. A hétköznap esténként jelentkező széria a képzeletbeli Farkasligeten játszódik, fókuszában egy számkivetett férfi áll, aki a társadalom és az élete mélypontján van, mégis hőssé tud válni. A sorozat főszereplői között van a fiatal színészgeneráció egyik legtehetségesebb művészn
Egy szentpétervári ellenzéki politikus feljelentette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amiért egy csütörtöki sajtóértekezleten háborúnak nevezte az ukrajnai "különleges hadműveletet".
A Mol jelentős mennyiségű kőolajat talált Vecsés határában, 2100 méter mélyen, miután a júliusban elkezdett kutatóforrások sikerrel zárultak. A vecsési kutat november 11-én állították működésbe, a 2 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a hónap végére már naponta 100 köbméternyi – csaknem 600 hordónyi – olajat hoztak a felszínre naponta. Ezt
Egy szentpétervári ellenzéki politikus feljelentette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amiért egy sajtóértekezleten háborúnak nevezte az ukrajnai "különleges hadműveletet".
A Háború Ukrajnában eslő részében Bogár László közgazdászt és Lévai Emese kutató mérnököt kérdeztük, majd Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója és Nivolas de Lamberterie újságíró csatlakozott.
A Twitter Spaces beszélgetésén Elon Musk csütörtökön úgy fogalmazott, hogy körülbelül két évig nem tervez több Tesla-részvényt eladni – írja a Reuters.
A karácsony a családi ünnepségek, az egymásra figyelés, egymás megajándékozásának szinonimája is. A társadalmi ideológiák is azt a nézetet erősítik, hogy a karácsony túlnyomórészt a családi ünneplésről szól. Míg azonban az ünnepek számos lehetőséget kínálnak a rokonokhoz való kötődésre, karácsonykor a feszültséggel küzdő családi kapcsolatok, helyze
A megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében 2023-ban nagyfokú rugalmassággal kerül be az agrártámogatási rendszer adminisztratív feladatai közé a Gazdálkodási napló elektronikus formában történő vezetése. Az újonnan induló Agro-ökológiai Program esetében a támogatás egyik feltétele a Gazdálkodási napló vezetése és elektronikus benyújtása, de
Az Európai Bizottság az EU digitális pénztárcához egy kísérleti program finanszírozásába fogott bele, aminek feladata a biometrikus fizetések tesztelése lesz.
A DUOL dunaújvárosi hírportál meg nem erősített információkra alapozva azt írja, hogy a munkáltatói jogokat is gyakorló felszámoló felmentette Evgeny Tankhilevich legfőbb általános vezérigazgató-helyettest, valamint Sevcsik Mónika RMS és HR igazgatót.
Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök október 29-én jelentette be, hogy az Árnyékkormány Rezsimentő Alapot indít és várja az adományokat, hogy a befolyt pénzből a rezsiemelés miatt bajba került családoknak segíthessen a párt.
Továbbra is optimistának mondhatóak a dolgozó fiatalok, ha a fizetésükről van szó, 69 százalékuk számol azzal, hogy növekedni fog a nettó fizetése – közölte a K&H az ifjúsági index negyedik negyedéves adatai alapján.
Mindent meg fogunk tenni ezután is, hogy megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket - mondta a Facebookon közzétett karácsonyi videójában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Meghosszabbította a kormány az otthonfelújítási támogatás igénylésének határidejét három hónappal, de csak speciális esetekben. Ha ennél nem lesz több változás, akkor ez a támogatás valóban megszűnik az eredetileg tervezett határidővel, december 31-én – írja a Bank360.hu nyomán a hvg.hu.