A folyó fizetési mérleg hiánya a harmadik negyedévben 4,468 milliárd euró volt szemben a második negyedév 2,63 milliárd eurójával, illetve az előző év azonos időszakának 2,702 milliárd eurójával - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megjelent adataiból.
Módosítják az extraprofitadókat, elvonás vár a gyógyszergyártókra is. Sávos adózás vár a gyógyszergyártókra, az adóalap a nettó árbevételük - írja a Világgazdaság a Magyar Közlönyre hivatkozva.
A teljes kínai lakosság 18 százaléka lehetett koronavírus-fertőzött december első húsz napjában, miután Peking enyhítette a korábbi drákói járványellenes korlátozásokat.
Január 11–29. között rendezik a svéd–lengyel közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságot, a magyar válogatott nehéz csoportba került az olimpiai kvalifikációs eseményen.
A Magyarország 365 fotókiállításon ötven új képet mutatnak be szombattól Debrecenben - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szombaton az MTI-vel.
Évről-évre összeírjuk, és ilyentájt publikáljuk a Hungaroring jövő évi kvázi versenynaptárát, amely sajnálatos módon az események száma tekintetében folyamatosan csökken. A koronavírus-korszaknak talán már vége, és áll helyre a motorsportokban is az az állapot, ami 2019-ig megszokott volt, vagy mégsem? Az világosan látszik, hogy nemzetközi törekvés
Az Európai Központi Banknak készen kell állnia arra, hogy, akár a várakozásoknál nagyobb mértékben is tovább emelje az irányadó kamatot, ha az infláció csökkentéséhez erre van szükség - jelentette ki Isabel Schnabel, az EKB döntéshozója.
Az Emily Párizsban tipikusan az a történet, amiről szinte mindenki álmodozott kislányként. Párizs, szerelem, karrier és mesés ruhaköltemények. Nem szeretnénk ünneprontók lenni, de ha Emily életéről álmodozol, akkor az álom is marad, ugyanis semmi köze a francia valósághoz – spoiler: a francia divathoz sem. Keszeg Anna divatszakértővel rántjuk le a
Éhes a költségvetés, ezért növeli a kormány az extraprofitadókból származó bevételét. Új rendeletében pótadót vet ki a gyógyszergyártókra is, és csaknem duplájára emeli a nagy biztosítók által fizetendő extraprofitadót.
Aki betakar egy fázó gyermeket Kárpátalján, aki segít megmelegedni egy kihűlt otthonában fagyoskodó embernek vagy egy plédet terít egy alvó hajléktalanra, az a betlehemi jászolban fekvő Kisjézust takarja be. Erről beszélt Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek karácsony alkalmából.
Az elmúlt néhány évben megnőtt a desszertpiacra szánt gyümölcs termesztési területe Lengyelországban. Az export növekedése mellett a bogyók fogyasztása is jelentős növekedést mutat.
Vannak sztorik, amelyek felett elsikkadunk év közben, többnyire akkor, amikor egymást érik az izgalmas mérkőzések. Karácsony környékén viszont semmi sem történik a snooker háza táján, ezért van időnk és lehetőségünk feleleveníteni az év közben kimaradt érdekességeket. Ken Doherty a világbajnoki címe 25. évfordulója alkalmából beszélt a régi időkbe
Gyönyörűen mutat karácsonyi dekorációkon, gyertyák tövébe kötve, ajtódíszbe tűzve, az ünnepi asztalon vagy akár az ajándékdobozokon. De tudja-e, hogyan szedhet fagyöngyöt karácsonyra, vagy hogy mérgező-e ez a mutatós, bogyós növény?
„Ha kell a burkolat alatti réteget, de ahol szükséges a teljes pályaszerkezetet is cseréli a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.” – nyilatkozta Szimicsku László, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója a Spirit FM-nek. Állítása szerint főként az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályán lesznek munkálat
Milyen ismeretekkel rendelkeznek a fogyasztók a metaverzumról? Milyen lehetőségek rejlenek a reklámalapú videó streamingben? Növekszik az érdeklődés az 5G iránt? Hogyan viszonyulunk a fenntarthatóság kérdéséhez, hajlandóak vagyunk többletkiadást is vállalni érte? Ki milyen okoseszközöket részesít előnyben? A Deloitte Digitális Fogyasztói Trendek fe
A VIII. kerületi Bérkocsis utcán ma délelőtt parkolók nagyon kellemetlen karácsonyi "ajándékot" kaptak valakitől, több keresztutcán keresztül minden parkoló autó ablakát betörték.
Az Egyesült Államokban már több mint 7500 repülőjáratot voltak kénytelenek törölni a légitársaságok az országot sújtó téli viharok és sarkvidéki hideg miatt.
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) üldözi az általa irányított szervezetet, s mindezt azért teszi, mert ő orosz állampolgár.
Aki betakar egy fázó gyermeket Kárpátalján, aki segít megmelegedni egy kihűlt otthonában fagyoskodó embernek vagy egy plédet terít egy alvó hajléktalanra, az a betlehemi jászolban fekvő Kisjézust takarja be. Erről beszélt Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek karácsony alkalmából.
Egy magyar család, illetve négy, önálló életét éppen elkezdő fiatalember néhány nyárvégi, feszültségekkel teli napját láthatja a közönség a Katona József Színházban. A múlt héten bemutatott Magányos emberek produkcióról a darab rendezője, Tarnóczi Jakab beszélt az InfoRádiónak.
A VIII. kerületi Bérkocsis utcán ma délelőtt parkolók nagyon kellemetlen karácsonyi "ajándékot" kaptak valakitől, több keresztutcán keresztül minden parkoló autó ablakát betörték.
Az év végi ünnepek elengedhetetlen „kelléke” a tradicionális filmezés, a legtöbb helyen megnézik ilyenkor a karácsonyi kedvenceket. A sportal.hu több magyar sportolót is megkérdezett, mi kerül ebben az időszakban a képernyőre.
Sok mindent el lehet mondani erről az évről, csak éppen azt nem, hogy unalmas lett volna. A sokadik hullám és oltás után lassan kezdtük elfelejteni a koronavírust, és mire a nyomasztó emlékeket az asztal alá söpörve végre fellélegezhettünk volna, Vlagyimir Putyin egy váratlan mozdulattal felborította azt a bizonyos asztalt, és a vírushoz hasonlóan
Bizonyára te is megtapasztaltad már az érzést, mikor egy ütős kis nóta felcsendülésekor egyszerűen muszáj elkezdened mozogni. Tudományos kutatások szerint ez még csak nem is feltétlenül a hallható ingereknek köszönhető.
Az Egyesült Államokban már több mint 7500 repülőjáratot voltak kénytelenek törölni a légitársaságok az országot sújtó téli viharok és sarkvidéki hideg miatt.
A kínaiak annyian vannak, mint a kínaiak, de ez még ott is a népesség 18 százaléka. A Financial Timesnak két kínai illetékes megerősítette a Bloomberg értesüléseit.