Egyesült Államok-szerte már csaknem másfél millió fogyasztónál nem volt áram pénteken az egész országot elárasztó jeges széllel és helyenként hóviharokkal érkező sarkvidéki hideg miatt.
Közeledve az évnek ahhoz a szakaszához, melyben a legtöbb idő jut olvasásra és tanulásra, arra gondoltam, válogatok a karácsonytól karácsonyig született cikkekből. A válogatás bár szubjektív, de olyan technológiákat vagy kutatásokat érint, melyek gyökeres változást hozhatnak. Ezzel kívánok minden méhésztársamnak Boldog Karácsonyi Ünnepet és sikere
Szinte pillanatok alatt vált számunkra nélkülözhetővé számos háztartási készülék a dráguló energiaárak miatt. Akadnak olyanok, amelyeket éjszakára sem feltétlenül kell bedugva hagynunk.
A kínai vállalat hamarosan bemutathatja a Oneplus 11 okostelefont, amit a napokban megerősítettek egy rövid bemutató videóval. Mutatjuk, mit lehet tudni a termékről. Már hónapok óta lehet olvasni a Oneplus 11-es okostelefonról, ami a kínai vállalat legújabb csúcskészüléke lesz majd. Az eddigi pletykák szerint ez a Oneplus 10 Pro utódja lesz, csupán
Pontosan 100 évvel ezelőtt karácsony este egy dohányültetvényen született Észak-Karolinában a gyönyörű és mérhetetlen szabadsávággyal bíró filmsztár, Ava Gardner.
Magyarország Kormánya elfogadta a Nemzeti Digitális Állampolgárság Programot, amely megteremti azt az egységes és kiváló felhasználói élményt nyújtó digitális környezetet, amely jelentősen egyszerűsíti az állampolgár és a kormányzat különböző szervei közötti kommunikációt. Elektronikus tárca, digitális postaláda, elektronikus dokumentumtár és aláír
Már-már visszatérő eleme az elmúlt évek karácsonyainak, hogy megállapítjuk: nehéz ünnepünk van, nem olyan, mint szokott. Előbb a Covid, utóbb a háború és a gazdasági helyzet okán kerültünk szembe a bajokkal, és olykor a gondok miatt talán el is felejtkeztünk a lényegről: Megváltó született. Zila Péter református lelkésszel arról beszélgettünk, mit
Háziorvosi praxisban helyettesítés esetén megoldás lehet-e a kifizetés napján történő be- és kijelentés és elszámolás? Olvasói kérdésre dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász válaszolt.
Több éves hagyomány, hogy a Debreceni Egyetem különleges mentő csapatának tagjai karácsony előtt körbejárják a közeli tanyavilágot és adományokat visznek a rászorulóknak. A szakemberek igény esetén egészségügyi segítséget is nyújtanak ilyenkor.
Az AlphaTauri a tervei szerint New Yorkban fogja majd bemutatni a 2023-as autójuk festését. A faenzai istálló az egyik legújabb közösségi médiára posztolt bejegyzésében árulta el, hogy a Brooklyn hídon fogják majd megmutatni egy korábbi autójukon az AT04 fényezését. A dátum a poszt szerint február 11 lesz, szóval ezt érdemes lesz felírnia a naptárb
Mi másról írhatnánk karácsonykor, ha nem a Könyvek Könyvéről? Ez a könyv gyakorolta a legnagyobb hatást a világtörténelem alakulására, ezt fordították le a legtöbb nyelvre, ez az, ami a legtöbb példányszámban jelent meg világszerte, és amivel mindenkinek van valamilyen viszonya: lehet távoli ismerős, idegesítő szomszéd vagy közeli családtag - és ta
A miniszterelnök karácsonyi interjút adott, melyben a háborúról, Ukrajna esélyeiről, az EP-t megrázó korrupciós botrányról és Manfred Weber elképesztő kijelentéseiről is beszélt. Összefoglalónk!
Karácsonykor a legtöbben számos különféle ünnepi fogást készítünk, süteményeket sütünk, és persze vendégségben is kínálgatnak minket mindenféle finomsággal. Így nem is csoda, hogy minden évben túlesszük magunkat. Bár nem kellemes érzés, mégis szinte elkerülhetetlennek tűnik. Elég azonban csak néhány dolgot figyelmen kívül hagynunk, és máris pillana
Az X Concept és az X Speedium Coupé formatervezési tanulmányok után a Genesis az X Cabrio révén egy akkumulátoros-elektromos kabrióról és az "Athletic Elegance" dizájnnyelv továbbfejlesztéséről ad előzetest. Az X Cabrio révén a Genesis egy akkumulátoros-elektromos kabrió előzetest ad, és továbbfejleszti az "Athletic Elegance" dizájnelvet. A négy
Kereken tíz hónapja támadta meg Oroszország Ukrajnát, egy olyan háborút indítva, amihez hasonlót évtizedek óta nem láttunk. A vége még nem látszik, benne van a pakliban, hogy legalább májusig, vagy akár tovább is a fegyvereké lesz a főszerep keleti szomszédunknál.
Igen hasznos, ha tudjuk, hogyan segíthet a numerikus gondolkodás az élet néhány legnagyobb rejtélyének megoldásában. Ezek közé tartozik a karácsonyfa helyes feldíszítése, amihez most egy igazi szaktekintély segítségével adunk útmutatást.
Irán egyre több modern fegyverrel segíti Oroszországot és igyekszik egyre szélesebb fegyverellátási láncot kialakítani – az izraeli Moszad információi szerint.
A december 24-re virradó reggel szerencsére nem kezdődött túl sok rossz hírrel. Akik útra kelnek ezekben az órákban, vigyázzanak, mert sűrű köd nehezítheti a közlekedést. A borús téli időjárás rengeteg veszélyes meglepetést tartogathat az autósok számára. Vigyázzunk egymásra!
A haltermékek 35-40 százalékos áremelkedése ellenére a magyar családok 84 százalékának ünnepi asztaláról idén sem hiányzik majd a hal – derül ki az Agroinform.hu felméréséből.
Az Egyesült Államok Képviselőháza pénteken megszavazta az ország 2023-ra szóló költségvetését, elhárítva ezzel a szövetségi intézményrendszer megbénulásának veszélyét.