Kis számú önkéntesnek beadva az oltásjelölt semlegesítő antitestek létrejöttét váltota ki, jelentette be a Scienceben az AIDS világnapján, december elesején publikált kutatás.
Abbahagyták a vastagbélrákkal küzdő brazil futball-legenda kemoterápiáját, orvosai már csak azon vannak, hogy megkönnyítsék számára élete utolsó szakaszát.
Hosszan tartó, súlyos betegséget követően, életének 76. évében szombat reggel elhunyt Hegedüs Zsuzsa szociológus, filozófus, Orbán Viktor miniszterelnök korábbi főtanácsadója, a Minden gyerek lakjon jól! alapítvány kuratóriumi elnöke.
Egyre többen vannak, akik nemcsak adventi koszorúval készülnek bronzvasárnapra, hanem már a karácsonyfát is feldíszítik. Arról nem is beszélve, hogy a plázák, vendéglátóhelyek akár még korábban, október végén, november elején ünnepi pompába öltöznek. De vajon mit mondanak erről a szakemberek?
Több mint 23 ezren vannak Magyarországon azok, akik valamilyen okból nem vették át a bankjuk, takarékszövetkezetük bedőlése miatt nekik járó kártalanítási összeget az Országos Betétbiztosítási Alaptól (OBA). Egy nem olyan régi jogszabályi változás alapján 5 év múltán ők már hiába is jelentkeznek a pénzükért. Érdemes tudni, kinek mikor jár le az a b
Novák Előd elmondta, hogy Újbuda önkormányzata működésképtelenné vált, ezért annak feloszlatását kezdeményezi a Mi Hazánk helyi önkormányzati képviselője "miután felbomlott az elvtelenül egyesült szivárvány koalíció" a főváros legnépesebb kerületében.
Az Audi augusztus végén jelentette be, hogy 2026-tól beszáll a Forma-1-be, mint erőforrás-beszállító, majd októberben megerősítették a Sauberrel való együttműködést. A megállapodás értelmében a Sauber az Audi csapat stratégiai partnere lesz, és a svájci, Hinwilben található bázisán fejleszti a kasznit, míg az erőforrásról az Audi a németországi Neu
Megnyílt családok előtt a Magyar Állami Operaház mindenkori államfőnek fenntartott királyi páholya szombaton - tájékoztatta az intézmény közleményben az MTI-t.
Szombatra újabb tüntetést szerveztek, miután a héten három fővárosi gimnázium összesen nyolc pedagógusának szüntették meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát, mert korábban részt vettek polgári engedetlenségi akciókban.
A szülőség egyik legemlékezetesebb (és olykor leginkább elfelejteni szándékozott) kalandparkja az iskolai levelezőlista, amely leginkább a különféle privát indulatok levezetésére szolgál, nem elsősorban az iskolai tudnivalók megbeszélésére. A karácsony ráadásul különösen stresszes időszak mindenkinek, és ez bizony nyomot hagy a diskurzuson is. Plán
A hazai háztartások alig tizedénél lehet valós megtakarítási képességről beszélni, ezért felül kellene vizsgálni a megtakarításokkal kapcsolatos statisztikákat.
A Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület (KEP) 2022. november 30-án online rendezte meg az éves nagyrendezvényét. A 15. Társadalmi Párbeszéd Fórum résztvevői a mindenkit érintő, a turizmust különösen sújtó és…
Hosszan tartó, súlyos betegséget után, 77 éves korában szombat reggel elhunyt Hegedüs Zsuzsa szociológus, filozófus, írta a Mandiner és az MTI. Korábbi tanácsadójától Orbán Viktor miniszterelnök is búcsúzott közösségi oldalán.
Dubaj nemcsak a régi és modern építészet és történelem tökéletes kombinációja, de azoknak is tökéletes kikapcsolódást nyújt, akik az extrémet szeretnék megélni. Pár héttel ezelőtt ezt én magam is megtapasztaltam, ez pedig annak a pár napnak a története, amely alatt megpróbáltam, de végül csak majdnem győztem le a tériszonyom.
Döbbenetes, 700 milliárd dolláros, a magyar költségvetés több mint tízszeresét elérő tartalékalappal készül az olajkorszak utáni távoli jövőre Kuvait. A kis olajállam költségvetési hiánya egyébként 72 százalékkal csökkent az előző évhez képest, ami a magas energiaáraknak köszönhető.