2022. december 31. szombat

dec. 31
18:39
Szülőföldjén is megemlékeztek XVI. Benedek haláláról (rtl.hu)
A Vatikán tájékoztatása szerint a német származású Joseph Ratzinger délelőtt 9 óra 34 perckor hunyt el. Azt, hogy állapota válságosra fordult, már a hét közepén tudni lehetett, mert Ferenc pápa arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak elődjéért, aki nagyon beteg. A konzevatív nézeteiről ismert 16. Benedek 2013-ban mondott le posztjáról, azóta lényeg
dec. 31
18:39
Alkoholmérgezés, pirotechnikai balesetek és rosszullétek – szilveszter éjszaka annyi hívást kapnak a mentők, mint máskor egész nap (rtl.hu)
1500 mentős mellett 2000 tűzoltó dolgozik országszerte, hogy ha baj van, azonnal segíteni tudjanak. Rajtuk kívül az állatmentők is készültségben vannak.
dec. 31
18:39
Súlyos baleset az utakon, Hatvanban egy gyalogost gázoltak halálra (rtl.hu)
Szabálytalanul előző autós okozhatott súlyos balesetet a Bács-Kiskun megyei Dusnoknál. Négyen sérültek meg, köztük egy ember életveszélyesen, amikor a sofőr egy traktort akart megelőzni és összeütközött egy szemből érkező kocsival. Sok baleset történt az utakon. Hatvanban meghalt egy gyalogos, mert elgázolta egy autó. Soltvadkertnél egy fák közé cs
dec. 31
18:42
Üzen a tested: ezek a fizikai tünetei annak, ha rossz embert szeretsz (Metropol)
Az elme és a test között erős kapcsolat van, így a mérgező kapcsolatban élőknél fizikai problémák is jelentkezhetnek.
dec. 31
18:42
Otthon hullajtott pontokat a Manchester City (m4sport.hu)
Az Everton ponttal távozott az Etihad Stadionból.
dec. 31
18:42
A világ vezetői sorban búcsúznak XVI. Benedek pápától (vg.hu)
Búcsúzott a magyar miniszterelnök és a Magyar Katolikus Egyház feje is.
dec. 31
18:45
Merész tervek: Így fogja tölteni 2023-at III. Károly király (BorsOnline)
Az újdonsült király meglepő kijelentést tett ünnepi beszédében.
dec. 31
18:45
Durván megalázták az Igazából szerelem gyereksztárját - traumáiról vallott a színésznő (Life)
Bármennyire csillogónak és idillinek tűnik a kiskorú hírességek élete, ez csak a cukormáz. Számos híresség példája bizonyítja, hogy a hollywoodi álom gyakorta rémálommá torzul a filmipar kegyetlen fejesei miatt.
dec. 31
18:45
Az év utolsó előtti napján derült ki, hogy nagy változások jönnek az egészségügyben (rtl.hu)
Átalakul a kórházi struktúra, ugyanakkor egyelőre kimaradt a magánellátásban dolgozó orvosok állami ellátásba kényszerítése. Gulyás Gergely miniszter szerint erre januárban visszatérhetnek. Az Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei elnöke azt mondja: válságkezelés történik.
dec. 31
18:47
Megszűnt a benzinársapka, rekordmagas az infláció – ez történt idén decemberben (rtl.hu)
Megegyeztek a Magyarországnak járó uniós támogatásokról, és Argentína győzött a foci vb-n. Végére értünk az éves hírösszefoglalónak, mutatjuk mi történt decemberben.
dec. 31
18:48
Rés a pajzson: így férkőznek be az informatikai rendszerekbe a hackerek - VG Podcast (vg.hu)
A végső és kiküszöbölhetetlen veszélyforrás az IT biztonságban mindig maga az ember.
dec. 31
18:48
Ferenc pápa: XVI. Benedek ajándék volt az egyháznak (Magyar Nemzet)
Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában tartott hagyományos év végi Te Deum istentiszteleten beszélt elődjéről.
dec. 31
18:51
Sok helyen búcsúztatták futással az óévet (rtl.hu)
Békéscsabán 34. alkalommal vágtak neki a futók valamilyen vicces ruhában a távnak. A Veszprém megyei Sólyon idén 2023 métert futottak, és díjazták a legkreatívabb jelmezeket. Budapesten pedig jótékonysági futással búcsúztatták az évet a Városligetben.
dec. 31
18:54
Mivel koccintunk éjfélkor? Divatos a kisüzemi magyar pezsgő (Privátbankár)
Ha ezt Dom Pérignon megérhette volna… Egy véletlennek köszönhetően lett a pezsgő az ünnepek itala, márpedig 2022 végén is ezzel koccint a világ.
dec. 31
18:54
Magosz: Jó hírek a műtrágyapiacról (Agroinform)
Felfüggesztették az ammónia és karbamid vámtételét!
dec. 31
18:54
Kilencvenöt éves korában meghalt Joseph Aloisius Ratzinger, azaz XVI. Benedek pápa (TőzsdeFórum)
A Szentszék közleménye szerint XVI. Benedek szombat délelőtt 9 óra 34 perckor hunyt el a Vatikánban.
dec. 31
18:56
Megszűnnek a SZÉP-kártya alszámlák (TőzsdeFórum)
- Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, mely szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
dec. 31
18:58
Nagy szám, Oroszországban megjelent az első hazai bankomat (TőzsdeFórum)
Bemutatta az első orosz gyártmányú bankautomatát a Tinkoff Bank - közölte kedden a RIA Novosztyi hírügynökség.
dec. 31
19:03
Hőmérsékletsapka, Pintér Sándor szilveszteri műsora a tanároknak, kötelező minibár a taxikban – a szilveszteri híradó álhírei (1. rész) (rtl.hu)
Az RTL Híradójánál többéves hagyomány, hogy a szilveszteri adásban a napi hírösszefoglaló mellett valamilyen különlegességre is számíthatnak a nézők. Nem volt ez másként 2022-ben sem, az óévet ezúttal a Hírcsárda szerkesztőségének álhíreivel búcsúztatja a két szilveszteri hírolvasó: Rainer-Micsinyei Nóra és Lengyel Tamás.
dec. 31
19:09
Tombazis szerint teljesen mások lesznek a 2026-os autók, és neked is tetszeni fog (Racing)
A Forma-1-es autók “rövidebbek és könnyebbek lesznek” 2026-tól – árulta el Nikolas Tombazis, az FIA technikai igazgatója a szezon végén, Abu Dhabiban. Ez a Technikai Szabályzatban végrehajtandó változtatásokból fog következni, és összhangban lesz azzal, amit a pilóták kértek. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton például azt mondta, hogy “ezek az
dec. 31
19:09
Jöhetnek az otthonkórházak, csúcson a nemváltó óvodások száma, a magyar gazdaság a jövőbe lát – a szilveszteri híradó álhírei (2. rész) (rtl.hu)
Magyarország erejét mutatja, hogy nálunk minden előbb történik, így lehetett már 2021 novemberében háborús infláció, míg Németországban csak három év múlva fogy el a kristálycukor. Márki-Zay Péter Gyurcsány-tartalma a 110 százalékot is elérheti, Kósa Lajos mégsem kapott mesterséges intelligenciát. A Hírcsárda és az RTL Híradó szilveszteri különkiad
dec. 31
19:11
Elkészült a magyar időgép, itthon lesz a focivébé, jön a Petőfiverzum – a szilveszteri híradó álhírei (3. rész) (rtl.hu)
A szilveszteri híradó különkiadásának harmadik részében egy félresikerült időutazás miatt elvesztettük Szegedet és Győrt, viszont élőben kapcsoltuk 2023-at. Kiderült az is, miért vásárolja fel Elon Musk a MÁV-ot.
dec. 31
19:12
Gelencsér Tímea: A negatív dolgokat magam mögött hagyom! (Metropol)
Timi az Instagramon összegezte a 2022 évét.
dec. 31
19:12
A Volánbusz és Janka néni újévi köszöntését nehéz lesz ma überelni (hirado.hu)
A Volánbusz a Szomszédok című televíziós sorozat ikonikus stílusában készült epizóddal kíván jó hírekben és utazásban gazdag, boldog új évet! Közleményükben azt írták, hogy évente több mint 530 millió utast szállítanak csaknem 6000 járművel.
dec. 31
19:12
Nehéz éjszaka vár a magyar mentőkre, az állatmentők is készenlétben vannak (ATV)
Országszerte mintegy 1500 és 2000 tűzoltó dolgozik szilveszter napján, hogy ha vaj van, akkor azonnal segítséget tudjanak adni a bajbajutottaknak. Rajtuk kívül az állatmentők is készültségben vannak az év utolsó napján.
dec. 31
19:12
Megérkezett Ravenna kikötőjébe az Ocean Viking bevándorlókkal a fedélzetén (hirado.hu)
A belügyi tárca adatai szerint az év eleje óta több mint 102 ezren érkeztek az olasz partokra. Tavaly ugyanekkor a számuk 66 ezer felett volt.
dec. 31
19:15
A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése lesz (ProfitLine)
A 2023-as költségvetés a rezsivédelem költségvetése - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön az MTI-vel, miután kormányrendelettel módosították a jövő évi büdzsét.
dec. 31
19:15
Erről biztosan nem tudtál: Van a Netflixnek egy titkos klubja (BorsOnline)
Úgy tűnik, nem minden Netflix-menü egyforma.
dec. 31
19:15
A pókok is álmodnak – 2022 legfurább tudományos felfedezései (Hamu és Gyémánt)
2022-ben sem unatkoztak a tudosók – hiszen ebben az évben is megannyi érdekes felfedezéssel találkoztak, talán még olyanokkal is, amire soha nem gondoltak volna. Íme!
dec. 31
19:18
Zelenszkij az oroszoknak üzent: Putyin tönkreteszi az országukat (444.hu)
„Vlagyimir Putyin bujkál. A katonasága, a rakétái, a rezidenciái és a palotái mögött rejtőzik.”
dec. 31
19:18
Mit tehetsz a másnaposság ellen? (Glamour)
Bulizni jó, de túl sokat inni nem jó. Részegen a bulit sem lehet már élvezni, ráadásul könnyen csinálhatsz olyasmit, amit később megbánsz. A másnaposság pedig még vagy huszonnégy óráig nem hagyja elfeledni, hogy kirúgtál a hámból előző este. Tényleg megéri? Inkább adunk pár tippet hogy jól mulass, és a másnap is vidám legyen.
dec. 31
19:21
Söráradat, borfolyó – 5 alkalom, amikor az utcákon hömpölygött végig az ital (WMN)
Ami ki tud folyni, az idővel ki is folyik. Öt alkalom, amikor az értékes ital nem a poharakban landolt.
dec. 31
19:21
Idahói négyes gyilkosság: megszólaltak a gyanúsított ismerősei, akiket sokkolt a hír (rtl.hu)
Bryan Christopher Kohberger nehezen illeszkedett be, sokat csúfolták a lányok.
dec. 31
19:24
Ferenc pápa: XVI. Benedek ajándék volt a világnak (hirado.hu)
Január 5-én, csütörtökön temetik XVI. Benedek nyugalmazott pápát.
dec. 31
19:26
A brit kormány negatív Covid-teszthez köti a Kínából érkezők angliai beutazását (hirado.hu)
Steve Barclay brit egészségügyi miniszter szombati nyilatkozatában kiegyensúlyozott, elővigyázatossági jellegű és átmeneti intézkedésnek nevezte a döntést.
dec. 31
19:36
Megérkezett Ravennába az Ocean Viking - új szabályok várják (Infostart)
113 ember hoztak az olasz kikötőbe.
dec. 31
19:39
Dakar-rali - Mattias Ekström nyerte a prológot az autósoknál (Autószektor)
A nyitányon 13 kilométer megtétele várt a résztvevőkre a Vörös-tenger partján, Janbu mellett kialakított pályán. A hibrid Audit kormányzó Ekström mögött a tavaly összetettben második francia Sebastien Loeb (Prodrive Hunter) autózta a második időt, és honfitársa, a 14-szeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel (Audi) zárt harmadikként. A címvédő, nég
dec. 31
19:42
Felismered gyerekkorod kedvenc meséit egyetlen képkocka alapján? - Teszt (Joy)
Repülj vissza velünk gyerekkorod egyik legszebb időszakába!
dec. 31
19:42
Szörnyű tragédia történt Nagy-Britanniában (ATV)
Minden idők legsúlyosabb állat-támadása történt még szenteste Nagy-Britanniában.
dec. 31
19:45
Gyászol Hollywood: Elhunyt a Forrest Gump sztárja (BorsOnline)
87 éves korában elhunyt Bob Penny.
dec. 31
19:45
Ashley Grahamnek beszóltak, hogy túl kövér, elszabadult az internet (Life)
A hírhedt body positivity, azaz a testpozitivitás jelenségéből csinált „viccet" egy volt szépségkirálynő, aki jelenleg újságíróként dolgozik. Sameera Khan célpontja a népszerű plus size modell, Ashley Graham volt. A kipécézett híresség természetesen nem hagyta annyiban a gúnyos szavakat.
dec. 31
19:47
Ilyen volt a 2022-es Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban (BorsOnline)
Az Ügetőszilveszter 1999 óta Budapest legnagyobb szabadtéri óévbúcsúztató sporteseménye, a Kincsem Park legnépszerűbb versenynapja.
dec. 31
19:48
Ostorcsattogtatás, dudaszó és vidámság – Magyarország 2023 köszöntésére készül (hirado.hu)
Országszerte különböző módon készültek az óév utolsó napjára.
dec. 31
19:48
A Szentföldön vasárnap misével emlékeznek XVI. Benedek pápára (hirado.hu)
Szombaton Jeruzsálem óvárosának keresztény negyedében, valamint Izrael és a Palesztin Hatóság területén lévő templomokban megszólaltak a harangok a nyugalmazott pápa halálának hírére.
dec. 31
19:48
Keresi az útját a Spotify, dollár százmilliókból kövezik az ösvényt (vg.hu)
A pénzt szórják, a felhasználószám növekszik, de a profit stagnál. Mi lehet a megoldás a cég számára?
dec. 31
19:50
Tűzijátékkal és látványos ünnepségekkel köszöntik világszerte az újévet (hirado.hu)
Tőlünk keletre sokfelé már 2023-at írnak. Szamoa és Tonga csendes óceáni szigetállamai nyitották a sort, az éjfélt jelző vonal pedig óráról órára jön nyugat felé. Kicsivel több, mint egy nap, mire mindenhol véget ér az év.
dec. 31
20:06
Ennyi ukrán katonát tartanak fogságban az oroszok - hivatalosan (vg.hu)
Az eltűntekkel együtt tízezres a nagyságrend.
dec. 31
20:09
TOP 10 legolvasottabb cikkünk 2022-ből: KiMAXoltunk mindent? (Racing)
Azt gondolná az ember, hogy az 2022-es év TOP 10 legolvasottabb cikke is majd az immáron kétszeres holland világbajnok Verstappenről szól majd, de előre spoilerezek: nem! Kellően változatos lett az idei merítés, úgyhogy ezúttal eltekintünk attól, hogy mélyen filozofáljunk azon, hogy mi az irány a média ezen szegmensében is. Azért annyit tényleg csa
dec. 31
20:12
30 éves Csehország és Szlovákia - megérte a szakadás? (Infostart)
A január 1-jei évforduló alkalmából készített közvéleménykutatás szerint Szlovákia lakosságának közel 46 százaléka szerint előny az önállósulás. De egy másik felmérés is készült, amely arra mutat rá, hogy a szlovákiai lakosság több mint fele elégedetlen a demokrácia működésével.
dec. 31
20:12
A csillagok megmondják, milyen vagy részegen (Metropol)
Felfedjük a titkot, milyen vagy, ha felöntesz a garatra!

Keresés