Oroszország olyan "rendkívüli" mértékben éli fel lőszerkészleteit az ukrajnai hadműveletekben, hogy nincs elegendő gyártási kapacitása a fogyóban lévő eszközök pótlására - közölte az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója (DNI) egy kaliforniai konferencián.
Pénzügyi értelemben az idei év talán legcsendesebb időszakát zárta a harmadik negyedévben a magyar bankszektor. Az MNB friss adatai szerint a jegybanki kamatemelések és a hitelállomány bővülése a nettó kamatbevételek 66%-os (!) megugrását okozta, ennek hatását azonban kioltotta a működési és a kockázati költségek elszállása. Így végül a harmadik ne
Korábbi előrejelzéséhez képest sokat rontott a várható eladási számokon az IDC. A szegmenst a borongós világgazdasági környezet mellett a kínai gyárak problémái is hátráltatják.
Pedig korábban ki is rúgták az érintett egyetemen vizsgáztató tanársegédet, a jogi kar dékánja pedig beszélt arról, hogy „baráti szívességet” tettek Nagy Ádámnak.
Az önkéntesség a társadalmi felelősségvállalás része, a másoknak önzetlenül adásnak számos formája van, és mindig lesznek olyan emberek, akiknek lehet segíteni - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn, az önkéntesség világnapján.
Emelkedéssel nyitott hétfő reggel a holland TTF gáztőzsdén jegyzett gáz ára, miután a héten sarkvidéki levegő tör be Európába, emellett pedig az orosz Ural típusú kőolajra kivetett árplafon is bizonytalanságot vet fel a piacokon. A nap folyamán folyamatosan csökkenésben van a jegyzés, a délutáni órákban pedig már a pénteki záróérték alatt áll a gáz
Szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van – mondta hétfőn a parlament gazdasági bizottsága előtt Matolcsy György az RTL tudósítása szerint.
A kínai vállalat még ebben a hónapban hivatalosan is piacra dobhatja az új generációs hajlítható kijelzős okostelefonját, Oppo Find N2 Flip néven. Mutatjuk, hogy mit lehet tudni róla. Az Oppo már rendelkezik hajlítható kijelzős okostelefonnal, de az idén még két ilyen típusú termékkel is készülnek, az egyik ezek közül az Oppo Find N2 Flip készülék,
A Balatoni Turizmus Szövetség sikeresnek tartja a Nyitott Balaton elnevezésű kampányt, amelynek célja az volt, hogy megmutassák milyen sokszínű a régió turisztikai kínálata az őszi időszakban. A kampány keretein belül megpróbálták népszerűsíteni azokat az éttermeket, cukrászdákat, amelyek egész évben nyitva vannak és várják a turistákat. A kampány
Sokan keresik már a medvepiac alját, a bányászok is. Az új generációs ASIC árak és a hashár minden idők legalacsonyabb értékein állnak. Egyes tőzsdén jegyzett bitcoinbányászok részvényeinek árfolyama 98%-ot esett minden idők csúcsáról, mások nem fizetik finanszírozási hiteleiket és találunk olyan bányász céget is, ami a csőd szélén táncol. A helyze
Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője kijelentette: hétfő reggelre körülbelül 500 töltőállomás, vagyis a hazai kutak negyede számolt be hiányról. Bujdos úgy tudja, a Mol hétfőn ismét megpróbálja újraindítani a júliusban karbantartás miatt leállított, a benzinárstop fenntarthatósága szempontjából kritikus fontosságú százhalombattai olajfinomí
Két, iskolába tartó gyereket sebesített meg egy késes támadó a Németország délnyugati részén fekvő Illerkirchbergben - közölte hétfőn a német rendőrség.
A háborúval mindenki veszít, még azok is, akik győztesnek képzelik magukat, vagy közömbösen ki akarnak belőle maradni Ferenc pápa szerint, akinek békefelhívását, melyet az ukrajnai háborúnak szentelt könyv előszavaként írt, a Corriere della Sera olasz napilap közölte hétfőn.
Hétfő reggel egyelőre minimális elmozdulással kezd a forint az euróval szemben, 410 körül jár a jegyzés. A következő napokban-hetekben továbbra is a brüsszeli tárgyalásokkal kapcsolatos hírek határozhatják meg a hangulatot, illetve csütörtök reggel jön a friss inflációs adat, ami szintén hatással lehet a forintra is.
Vasárnap estére Budapesten és az ország több pontján kifogytak az üzemanyagból a benzinkutak - írja a Telex az olvasóiktól és forrásaiktól kapott információkra hivatkozva.
A könnyen, orvosi közreműködés nélkül felhelyezhető rugalmas gyűrűből fokozatosan hormontartalmú hatóanyag szabadul fel, ám lényegesen kisebb mennyiségben, mint a...
A kedvező nemzetközi hangulat, valamint a harmadik negyedéves rekorderedmények után az elmúlt hetekben több mint 40 százalékot emelkedett az OTP részvényeinek árfolyama. Ahogy pedig arról a múlt héten a Portfolio is beszámolt, a lélektani 11 000 forintos árszinten egy ellenálláshoz ért az árfolyam, ahonnan pedig az elmúlt két kereskedés során éles