A masszázsmedence tulajdonosok már tudják, mit jelent elmerülni saját jakuzzinkban egy fárasztó nap után. Aki rátalált a tökéletes jakuzzi modellre, tisztában van vele, hogy hosszú távú befektetése milyen sok örömöt és élményt jelent családja számára. Ahhoz azonban, hogy valóban boldogságot, és ne bosszúságot okozzon számunkra jakuzzink, érdemes j
Bár az októberi látványos rali nem folytatódott maradéktalanul, de novemberben is a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cég saját devizában nézett tőzsdei árfolyama közül 22-nek emelkedett a kurzusa. A teljes idei teljesítményt nézve valamivel rosszabb a helyzet, 15 cég van pluszban, míg a többiek kurzusa mind mínuszt mutat. A mezőgazdasági szektor cég
December ötödike különösen közel áll a szívemhez. Nem, nem a Mikulás nagy napját tévesztettem el, hanem egy nagyon fontos ünnepre szeretném ráirányítani a figyelmet. Ez pedig nem más, mint a talaj világnapja. A talajé, ami a benne rejlő megannyi, aktívan nyüzsgő élettel biztosítja mindannyiunk megélhetését ezen a Föld nevű bolygón.
A héten itthon elsősorban a novemberi inflációs adatra lesz érdemes figyelni, ami a forint árfolyamára is hatással lehet. Várhatóan további emelkedést látunk majd, az MNB már korábban közölte, hogy akár az újabb kellemetlen meglepetés is „benne van a pakliban”.
Bardóczi Sándor, a főváros főtájépítésze azt mondja, a mostani városvezetésnek fontos a zöldterület-fejlesztés, és így inspiráló azon dolgozni, hogy jobbá tegyék Budapestet. Interjúnkban szóba kerül többek közt a pesti alsó rakpart átalakulása, a városnegyedeket megerőszakoló kiemelt beruházások, a Népliget rehabilitációs tervei, a méhek és egy két
Oroszország olyan "rendkívüli" mértékben éli fel lőszerkészleteit az ukrajnai hadműveletekben, hogy nincs elegendő gyártási kapacitása a fogyóban lévő eszközök pótlására - közölte az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója (DNI) egy kaliforniai konferencián.
Az utóbbi hetekben számos olyan kérdés érkezett az Adózóna oldalához, melyek arra irányultak, hogy lehetséges-e az „idő előtti” nyugdíjazás, azaz a nyugdíjkorhatár betöltése előtt lehetőség nyílik-e – akár egyösszegű befizetés vállalásával –, az öregségi nyugdíj megállapítására?
Áram és víz nélkül maradt nagyvárosok, leálló tömegközlekedés, egyre nagyobb áruhiány: így él túl az ukrán élet alapjainak pusztítására áttérő orosz támadások alatt Ukrajna.
A Monte-Carlo Rallyn egy új kor kezdődött, megjelentek a hibrid autók, melyekkel már a szezonnyitón élvezetes csatát vívott a rallysport két legeredményesebb versenyzője, Sébastien Loeb és Sébastien Ogier.
Összesen csaknem 380 millió forintba kerültek a miniszterelnök külföldi útjai 2020 januárja óta – tudta meg az rtl.hu. Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos tárgyalásokra minden harmadik alkalommal a „nem kormánygépként” használt, állami tulajdonban lévő Airbus A319-es géppel repült. A szállásokra 100 és 200 ezer forint között költöttek fejenként
Az év végi zsúfolt európai politikai naptártól függ, hogy a tagállami vezetőkből álló Tanács mikor és miként foglal állást az új típusú feltételek teljesítéséhez kötött magyar helyreállítási tervről, és hogyan dönt a kohéziós források egy részének felfüggesztéséről. Számunkra a tét nagy, a helyreállítási tervhez 5,8 milliárd eurós vissza nem téríte
A Forbes.hu A Király című Zámbó Jimmy-sorozat főszereplőivel, Nagy Ervinnel és Schell Judittal, az alkotókkal, valamint az RTL-lel beszélt háttértitkokról és streamingtervekről.
A talaj létfontosságú a világ táplálásában – mondta Csü Tong-jü, a FAO főigazgatója a Talajok a Táplálkozásért Világszimpózium megnyitóján. – A talaj egészsége jelentősen hozzájárul az éhezés megszüntetéséhez és a bolygó egészségének helyreállításához – feltéve, hogy kezeljük a talajt fenyegető globális veszélyeket, beleértve a tápanyaghiányát is.
A Cantiere del Pardo néhány napja közzétette a Grand Soleil flotta zászlóshajójának Caprinál készített első hivatalos felvételeit. Caprit az Unesco a világörökség részeként ismeri el, amelyhez a Faraglioni sziklacsoport és a közeli Sorrento lélegzetelállító hátteret biztosít. Nemrég még csak premier előtti képeket tudtunk mutatni a hajóról, amelyet
Folytatódik a változékony idő a jövő héten is, a hét elején egy érkező hidegfront miatt csapadékra kell számítani, a hét második felében pedig inkább felhős, borult idő várható, többfelé esővel, záporral. A legmagasabb nappali hőmérséklet emelkedik, péntekre már 6-14 fok várható.
A dél-koreai vállalat a következő év elején hivatalosan is bemutathatja a Samsung Galaxy S23 sorozatot, amiről most kiderült, hogy mekkora akkumulátor kapacitással érkezhetnek a tagjai. A Samsung Galaxy S23 sorozat a jelenleg ismert szivárgások szerint, valamikor február első hetében mutatkozhat be, egy élő eseményen San Franciso-ban. A pontos dátu
Jelenleg körülbelül 400 ezer háztartás birtokolja a teljes lakossági vagyon közel felét – állítja a Blochamps vezetője. Szerinte felül kellene vizsgálni a megtakarításokkal kapcsolatos statisztikákat, mert azok nem mutatnak valós képet. A mostani inflációs környezetben minél kisebb vagyonnal rendelkezik valaki, annál jobban ki van téve az elszegény
A magas lányok rendszeresen kapnak beszólásokat, és a ruhavásárlás is igazi kihívás számukra. A Magas Nők Bázisa nemcsak divatos ruhákat kínál nekik, hanem közösséget is.