Az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber egy német lapinterjúban arról beszélt, hogy a németországi befogadóközpontok megteltek, újabb migrációs válság alakulhat ki Németországban, és a kormány nem készült fel a helyzet kezelésére. Ez több mint egy belpolitikai csörte – mondta az InfoRádiónak a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének ig
Az Országgyűlés 135 igen, 41 nem szavazattal és 15 tartózkodás mellett elfogadta az egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosítását.
Az év vége a számvetés ideje, így teszünk mi is: novemberben húztunk egy határt, és elkezdtük listázni a kedvenc olvasmányainkat. Az idei év már-már olyan volt, mint a koronavírust megelőző időszak, beindultak az irodalmi fesztiválok, élőben találkozhattunk a szerzőkkel, és rengeteg könyv jelent meg. 2022-ben sokkal többet foglalkoztunk tényirodalm
Duplájára emelkedik az apanapok száma, az érintettek a gyermekük születése után tíz munkanappal rendelkezhetnek. Az apasági szabadságot az apa kérésének megfelelő időpontban, legfeljebb két részletben kell biztosítani. Érdemes megjegyezni, hogy a munkavállaló az apasági szabadság öt munkanapjára távolléti díjra, a hatodik munkanapjától a távolléti
Az Aeroexpress Regional ugyan tavaszra tervezte a folytatást, de a nagy érdeklődésre tekintettel a légitársaság december 16-tól elindítja a Budapest-Kolozsvár-Budapest járatait.
Ahogy a globális élelmezési rendszereket egyre nagyobb kihívás elé állítja a növekvő világnépesség élelmezése, úgy értékelődik fel az ellenálló gabonafélék mint a köles termesztésének térnyerése, melyek olcsó és tápláló alternatívát jelentenek. Ez volt a fő üzenet a 2023-as Köles Nemzetközi Évének megnyitó ünnepségén tegnap az ENSZ Élelmezésügyi és
Az FIA Motorsport Világtanácsa az olaszországi Bolognában tartott ülésén, az FIA éves közgyűlésének részeként hivatalosan is elfogadta a 2023-as Goodyear FIA Kamion Európa-bajnokság versenynaptárát. A kilenc versenyhétvégés naptárban a Goodyear FIA ETRC bevált és rendesen látogatott helyszínein, ismerős és kihívást jelentő pályákon zajlanak majd a
Kiderült, hogyan szivárogtatott egy Luhanszk megyei pap, a Moszkvához hű ukrán ortodox egyházi "szárny" liszicsanszki templomi elöljárója az oroszoknak az ukrán fegyveres erők állásairól. A mostani ítélettel még nincs vége az ügynek.
Romló kilátásokkal, de jórészt stabil osztályzatokkal kezdik a jövő évet Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságainak bankrendszerei - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett éves szektorelemzésében.
A kormány 11 pontos akciótervének intézkedései és az új hitelprogramok (gyármentő garancia- és hitelprogram) biztosíthatják a recesszió elkerülését Magyarországon, hosszú távon azonban új gazdaságstratégiai modellre is szükség van – hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. fennállásának 30. évfordulója al
Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) azt az ellenzéki képviselők által benyújtott indítványt, amely a pedagógussztrájkhoz kapcsolódó, még elégséges szolgáltatás mértékének utólagos normakontrolljára irányult - derül ki a testület honlapjára szerdán feltöltött közleményből és az ott nyilvánosságra hozott határozatból.
A háziorvosi és a védőnői ellátást, az alapellátási ügyeletet és a szakápolást is érintő törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés 136 igen, 56 nem és 1 tartózkodó szavazattal.
Mivel háborújával Oroszország továbbra is halált és pusztítást okoz Ukrajnában, az Európai Bizottság egy újabb szankciós csomaggal fokozni kívánja a nyomást Moszkvára - jelentette be Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke szerdán az MTI beszámolója szerint.
A háziorvosi és a védőnői ellátást, az alapellátási ügyeletet és a szakápolást is érintő törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés 136 igen, 56 nem és 1 tartózkodó szavazattal.
Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) azt az ellenzéki képviselők által benyújtott indítványt, amely a pedagógussztrájkhoz kapcsolódó, még elégséges szolgáltatás mértékének utólagos normakontrolljára irányult - derül ki a testület honlapjára szerdán feltöltött közleményből és az ott nyilvánosságra hozott határozatból, melyeket az MTI ismertetett.
Érzékenyen érinti az üzemanyagokra vonatkozó hatósági árak kivezetése a taxisokat. Az önkormányzatoktól független irodák akár már holnaptól emelhetnek a tarifán, de a hatósági áron szolgáltatók is kezdeményezhetik a díjak emelését – mondta az Indexnek Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.
Romló kilátásokkal, de jórészt stabil osztályzatokkal kezdik a jövő évet Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságainak bankrendszerei – áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett éves szektorelemzésében.
NATO-feloszlatás, páneurópai köztársaság, szankciózás befejezése és még sok minden más – nemzetközi szélbalos pártot hoz létre Jánisz Varufákisz görög sztárközgazdász, többek között Roger Waters támogatásával.
Egy 75 éves isaszegi férfi hívta a segélyhívót 2022. december 5-én délben, hogy órákkal azelőtt a közeli vasúti szakaszon eltévedt és elesett, azóta nem tud felállni, fogalma sincs hol van.
Létrejött a megállapodás, amelynek nyomán hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások annak érdekében, hogy a magyar vállalatok 2026-tól már igénybe vehessék exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában.