Átadták Budapest és Magyarország legmagasabb irodaházát, az új MOL-székházat. A Kopaszi-gátnál épület 143 méteres toronyházról az átadón azt mondták: az ország egyik legkorszerűbb irodaháza, amelynél odafigyeltek a takarékosságra is. Az építkezést évekig viták övezték, sokak szerint a torony belerondít a főváros dunai látképébe. Lázár János még kan
Harry herceg és Meghan Markle végre saját tévéműsort kaptak, amiben megpróbálják helyre tenni viszonyukat a királyi családdal, amelynek tagjai megszólalni se voltak hajlandók a dokumentumsorozat kemény állításaival kapcsolatban. Rasszizmus, kirekesztés, gőg és féltékenység a brit korona közelében – de vajon mennyire sáros Harry és Meghan?
A kormány már gőzerővel dolgozik a 2023-as költségvetésről szóló törvény rendeleti úton történő módosítására, egy csütörtök esti rendeletével lényegében ennek ágyazott meg.
Még a kétség szikrája sem merült fel Toto Wolffban a hétszeres világbajnok maradásával kapcsolatban. Januárban Lewis Hamilton már a 38. életévét fogja betölteni, így Fernando Alonso után ő a második rangidős a mezőnyben. Ugyanakkor a brit versenyző még mindig érzi magában a tüzet, és a 8. rekord világbajnoki címre is fáj a foga. A 2020-as
Az orvosról már korábban is írt a brit bulvársajtó, akkor tagadta, hogy megbukott volt a nyelvvizsgán, vagy hogy egyáltalán problémái lettek volna az angol nyelvvel.
Viki ezt az évet szabta magának határidőnek, hogy ha idén összejön, akkor lesz testvére első gyermekének, Samunak. Fiát óvja a nyilvánosságtól, de azt elárulta, hogy nagyon izgatott a tesó érkezése miatt, sőt gyakran énekel is Viki pocakjának. Tavaszra várják a pici érkezését, de azt egyelőre nem árulta el, hogy fiút vagy lányt várnak.
Napok óta készülhetett a gyilkosságra az a 25 éves férfi, aki szerdán a nyílt utcán, 16 késszúrással végzett apjával a Békés megyei Magyarbánhegyesen – ezt mondta stábunknak a meggyilkolt férfi rokona. A veszekedő családtagokat egy rokonuk próbálta szétválasztani, a támadó őt is megszúrta, de kivédte a szúrást, ezért csak könnyebben sérült meg. Ezu
Ülősztrájk, sávlezárás, élőlánc: csütörtökön az ország több pontján is demonstráltak az oktatás helyzete miatt. A szakszervezetek mára kiemelt sztrájknapot hirdettek. Becsléseik szerint körülbelül 10 ezren vehetett részt benne. Közben az alkotmánybíróság szerdán kimondta, hogy a tanárok sztrájkjogának korlátozása nem sérti az alaptörvényt.
Lando Norris kijelentette, nem rá lett teljes mértékben szabva az autó, így nem azért szenvedett Daniel Ricciardo. Az ausztrál versenyző nagy reményekkel hagyta ott a Renault-ot 2020 végén. Az akkor jól muzsikáló wokingi istállóval meg volt a közös hang ugyan, ám az eredmények nem érkeztek. Míg Lando Norris a dobogós helyezésekért küzdött, addig a
Egy aradi nagyvállalkozó arra szólította fel honfitársait, hogy ne költsék a pénzüket osztrák termékekre, ausztriai üdülésre, ő pedig elviszi számláit az osztrák bankoktól, és üzemanyagot sem vesz tőlük a munkagépeibe.
A zsűritagok a versenyzők macaronjain szólalkoztak össze, mert nem értettek egyet abban, hogy a kék vagy a piros csapat tagjai készítettek-e szebb desszerteket. Ha kíváncsi vagy a séfek vitájára, nézd meg a videót!
Valószínűleg rosszul lett vezetés közben, áttért a szemközti sávba és fának hajtott egy sofőr szerda este a Vas megyei Gencsapátinál. Az autóban egy család ült, anya és két lánya. Úgy tudjuk, mindenki be volt kötve. Az anyát kórházba vitték, a gyerekek pedig karcolás nélkül megúszták.
Több ezer orvos hajlandó letétbe helyezni a felmondását, illetve beszüntetni az ügyeleti munkát, hogy így tiltakozzanak a kormánypártok által szerdán este elfogadott egészségügyi törvénymódosítás miatt. Ez derült ki a Magyar Orvosi Kamara felméréséből. Az orvosok köztestülete mellett a szakdolgozói kamara és a szakszervezetek is mérlegelik a tovább
A kínai metropolisz belvárosában még hétfő este történt balesetről egy térfigyelő kamera is készített felvételeket. A sofőr túlélte, köszönhetően annak is, hogy egy közeli lakópark biztonsági őre azonnal segítségére sietett.
A Középdöntő utolsó csapatfeladatai kifogtak a versenyzőkön, akik a zsűri instrukciói hallatán úgy érezték, hogy lehetetlent kérnek tőlük. Mindkét csapat beleadott apait-anyait, azonban a nap végére kiderült, hogy kik lesznek azok, akiknek egyéniben kell megküzdeniük a versenyben maradásért.
Állati koponyák és béldarabok voltak szétdobálva mindenfelé, a gépeken különféle állati maradványok lógtak – illegális húsfeldolgozóra csapott le a rendőrség és a Nébih a Pest megyei Vasad egyik tanyáján. A novemberi akcióban romlott termékeket is találtak, ezeket azonnal lefoglalták. De voltak a tanyán engedély és jelölés nélkül tartott állatok is
A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. december 8-án 17 óra 27 perc körül Budapest IV. kerületében, az Elem utca 3. szám előtt eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi ütközött össze. A balesetben az egyik jármű vezetője, egy 32 éves férfi a helyszínen életét vesztette, utasa súlyos sérülést szenvedett. A Budapesti Rendőr-főkapi
Több mint 30 éve forgott, de a festék egy cseppet sem kopott le a MANTA MANTA film Opeljéről. A jármű rajongóinak, és a nemzetközi szinten is sikert aratott 90-es évek kultmozijának pedig érkezik a várva várt folytatása! Visszatér Til Schweiger “Bertie”-ként, Tina Ruland a szexi-szőke “Uschi”-ként. Michael Kessler pedig Bertie legjobb spanjaként “K
„Az egész recept olyan volt, mint egy fejtörő” – Máténak nehezére esett értelmezni az instrukciókat, ami a csapattársainak is feltűnt. Emiatt próbálták átvenni tőle az irányítást, azonban Máté nem hagyta, hogy elvegyék tőle a konyhafőnök szerepét.
Kilenc év börtönt kapott a nő, aki tavaly áprilisban, veszekedés közben késsel megölte az élettársát a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszavasváriban. A pár rendszeresen együtt ivott, a férfi verte a nőt, aki nem tartja gyilkosnak magát, mert állítása szerint csak védekezett. A bíróság ezt nem fogadta el, az ítélet jogerős.
A néhány hónapos kisállatokat anyjuk elhanyagolta egy észak-német állatkertben. Ezért eddig gondozók nevelték őket, most pedig egy olyan helyre kerültek Németországban, ahol kizárólag menhelyekről, kutatóközpontokból vagy más parkokból fogadnak be állatokat.
Tagadta bűnösségét a borsodi lelkésznő, aki a vád szerint 46 millió forintot csalt ki 7 áldozatától. Volt, hogy beinduló vállalkozására, volt, hogy a parkókiája tetőfelújítására kért kölcsön. A kapott pénzeket aztán sosem adta meg. Lebukása után azzal védekezett, hogy megismerkedett egy amerikai színésszel, és ő kért tőle pénzt. Csütörtöki tárgyalá
Tömény opulencia, csilingelő pezsgőspoharak között táncoló balerinák, fájndájning és fenntarthatóság az Opera színpadán – nemzetközi luxusvacsorán mutatták be a Moët & Chandon új pezsgőjét.