Hayden Paddon idén három év eltelte után tért vissza Európai versenyekre, valamint a WRC2-be, ahol jövőre szeretett volna bajnoki címért harcolni. Ez a terv azonban meghíúsulni látszik, így könnyen lehet, hogy az Európa-bajnokságon áll rajthoz.
Bucsa mostantól hivatalosan is Ferencváros testvérvárosa lett. A hírről Baranyi Krisztina polgármester számolt be a Facebookon, aki nemrégiben látta vendégül az ukrán kisváros polgármesterét.
Decemberben indul a narancsdömping, mellette a mandarin, a grépfrút és számos más egzotikus citrusfélék között válogathatunk a boltok polcairól. Amellett, hogy a friss citrusok fogyasztásával feleslegessé tehetjük a bolti C-vitamint, rengeteg szempontból felturbózhatjuk velük immunrendszerünk, javíthatjuk az emésztésünket, sőt, a citrusokból készül
Az ukrán-magyar határszakaszon csütörtökön 5565-en léptek be Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4481-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.
December 8-án hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az áfarésről – az állam által be nem szedett, azaz hiányzó áfa összegéről – szóló legújabb jelentését, ami 2020-ig dolgozza fel az adatokat. Figyelemre méltó, hogy míg a tavalyi jelentésben a 2020-as becslés még 6,1 százalékos áfarést prognosztizált Magyarország esetén, a végső érték még ennél
A munkavállalók 53 százaléka hajlandó jelenlegi lakóhelyéről elköltözni: kétharmaduk belföldi, egyharmaduk külföldi célpontban gondolkodik - derül ki a Trenkwalder Mobilitási Indexéből. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek: munka- és megélhetési körülményeiket bemutató Elégedettségi Index értéke országos átlagban 5,9 vo
Egyes tejtermékek 80-90 százalékkal is drágultak novemberben. A pánikszerű áremelések után tavasszal már a költségek emelkedése lökheti még feljebb az árakat, figyelmeztet az agrárszakértő. Novemberben újabb rekordot döntött az infláció. A 22,5 százalékos áremelkedést leginkább az élelmiszerek drágulása fűtötte, ott 43,8 százalékkal nőttek az árak.
Istenes Bence és szerelme, az idei Dancing with the Stars győztese, Csobot Adél az elmúlt években igyekeztek védeni a magánéletüket és ezzel együtt a kettőjük kapcsolatát is.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Ejeb) csütörtöki ítéletében elmarasztalta Franciaországot, amiért az állam nem nyújtott ellátást több menekült számára, annak ellenére, hogy azt korábban egy francia bíróság megkövetelte.
Jókora eséssel fejezte be a csütörtöki napot a forint, ismét 420 közelébe került az euró jegyzése. Egyelőre péntek reggel sem látszik fordulat, a vártnál magasabb infláció, a kormány brüsszeli csatározásai, az ismét magas világpiaci gázár pedig továbbra is nyomás alatt tarthatják a forintot.
Nem csak a Mol különadóját módosította tegnap a kormány, hanem a bankokét is: a csütörtök éjjel elfogadott rendelet tartalma szerint két esetben nem kell különadót fizetni a pénzintézeteknek derül ki a Magyar Közlönyből.
Az ukrán-magyar határszakaszon csütörtökön 5565-en léptek be Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4481-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.
Ha komolyan gondolsz egy kapcsolatot, ne menj be a "pénz egyelő tabu" zsákutcába. Nagyon nehéz ugyanis kijönni onnan, amikor a kapcsolat tényleg komolyra fordul és összekötitek az életeteket. Nem egy kapcsolat megy tönkre a pénz miatt. Ha meg akarod előzni, hogy vége legyen köztetek a szerelemnek, most figyelj!
A város szívében található bevásárlóközpont, valamint a Puskás Peti előadóművész elnökségével működő szervezet 2022 áprilisa óta működnek együtt, hogy idővel egyre több fát ültessenek a belvárosban. Ennek első állomása volt az Andrássy úti fásítás. A Woodapest egyesület küldetése, hogy összehozza a civil és fenntartói szférát, és szakemberek bevo
A vállalkozások általában a mesterséges intelligenciát a manuális feladatok automatizálása, a jobb döntések meghozatala és az ügyfélszolgálat javításának érdekében használják. A közszféra hatalmas mennyiségű adattal rendelkezik, így az AI alkalmazásának lehetőségei ezen a területen még nagyobbak, mint a magánszektorban.
Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) csütörtökön trösztellenes pert indított a Microsoft ellen, hogy megpróbálja megakadályozni a Microsoft 69 milliárd dolláros, Activision Blizzard kiadóra vonatkozó felvásárlását - írja a Yahoo Finance. A kereset benyújtása olyan szempontból nem meglepő, hogy az Egyesült Királyság Verseny- és Piacfe