2022. február 4. péntek

febr. 4
10:36
630 ezer forintért rendelt telefont egy londoni nő, szappan volt a dobozban (SzMo)
Egyelőre azt sem lehet tudni, indult-e vizsgálat az ügyben.
febr. 4
10:36
Újra botrányosan viselkedett Márki-Zay Péter (Magyar Nemzet)
A baloldal miniszterelnök-jelöltje gusztustalan módon zárta le azt, hogy a 888.hu újságíróját sértegeti.
febr. 4
10:38
Dübörög a profitgyár az Amazonnál, szárnyal a részvény (Portfolio)
Leginkább vegyes negyedik negyedéves számokat közölt az Amazon a csütörtökön, piaczárás után közzétett gyorsjelentésében. Az internetes kiskereskedelmi óriásvállalat bevétele 2017 óta nem nőtt ilyen kis mértékben és a működési eredmény is a tavalyi szám közel felére csökkent, a felhő szolgáltatások berobbanásának és a Rivian-üzletnek köszönhetően a
febr. 4
10:42
Nyugaton is baj van - 30 éves csúcson az infláció (Privátbankár)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban átlagosan 6,6 százalék volt az éves szintű fogyasztói áremelkedés decemberben a novemberi 5,9 százalék után.
febr. 4
10:42
Már a végjátékot látja a járványban a WHO-vezető (Infostart)
Európa Covid-fegyverszünetet él át, amely elvezethet a pandémia végéhez – erről beszélt az Egészségügyi Világszervezet európai igazgatója.
febr. 4
10:42
Lakástüzek: a katasztrófavédelem szerint így kerülhetők el a tragédiák (Blikk)
Csütörtökön Hantoson, péntek reggel pedig Budapest XX. kerületében kapott lángra egy családi ház.
febr. 4
10:42
Blikk-exkluzív – Interjú Csányi Sándorral, az Mlsz elnökével: szurkolókról, vb-esélyekről, sikerekről, kudarcokról! (Blikk)
– Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke exkluzív interjút adott a Blikknek. Az interjút napilapunk szombati, február 5-i lapszámában olvashatják
febr. 4
10:42
Taxival vitte volna a migránsokat Ausztriába (hirado.hu)
Két év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték.
febr. 4
10:42
Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa nem változtatott az irányadó eurókamaton csütörtöki kamatdöntő ülésén és megerősítette szándékát a pandémiás vészhelyzeti eszközvásárlási program márciusi kivezetése mellett.
febr. 4
10:42
Utcára vonultak a rendőrök Bukarestben (vg.hu)
.
febr. 4
10:42
Ennek így mégis mi értelme? Itt a maszk, ami a szájat nem takarja (Femcafe)
A hülyeség határtalan. Dél-Koreában piacra dobták a maszkot, ami csak az orrot takarja, a szájat nem.
febr. 4
10:42
Bikinis lesifotók kerültek ki a High School Musical sztárjáról - Elképesztően dögös lett Vanessa Hudgens! (Promotions)
Vanessa Hudgens egy igazi bombanő, és ezt a nemrég készült lesifotók is bizonyítják.
febr. 4
10:42
Taxival akart Ausztriába vinni migránsokat egy férfi (Demokrata)
Két év nyolc hónap börtönt kapott a vádlott, az ítélet nem jogerős.
febr. 4
10:42
Aláírták az amerikai–szlovák védelmi egyezményt (Magyar Nemzet)
A nagy belpolitikai vitát kiváltó megállapodást még jóvá kell hagynia a parlamentnek és az államfőnek is
febr. 4
10:42
„El kellett volna rekeszteni Oroszországot” – mondta Kaczynski hazánk varsói követségén (Mandiner)
Példátlan diplomáciai érdeklődés övezte a magyar nagykövet, Kovács Orsolya Zsuzsanna szervezte találkozót.
febr. 4
10:44
Védelmi egyezményt kötöttek az Egyesült Államokkal a szlovákok (vg.hu)
A szlovák ellenzék és a legfőbb ügyész tiltakozása ellenére kötött megállapodást az alkotmányos többséggel bíró kormány az amerikaiakkal. Fico népszavazást szeretne a kérdésben.
febr. 4
10:44
EUobserver: Egy budapesti bírósági ítélet normaként állítja be az LMBTQ-ellenességet (Mandiner)
Orbán Viktor kormánya jelenleg is LMBTQ-ellenes hangulatot szít az országban, hogy ezzel is maga mellé állítsa az embereket az áprilisi 3-i választások előtt, írja a lap.
febr. 4
10:46
Ezt tudta meg Bohár Dániel Márki-Zaytól (Mandiner)
A baloldali miniszterelnök-jelölt kifejtette egy utcafórumon, hogy Magyarországon minden rossz.
febr. 4
10:48
Rúzsa Magdi akár már hétvégén elhagyhatja a kórházat (BorsOnline)
Az énekesnő tavaly nyáron jelentette be az örömhírt, hogy anyai örömök elé néz, ráadásul hármas ikreket vár. Kedd reggel életet adott ikerbabáinak, akikkel vélhetően akár már a hétvégén hazamehet.
febr. 4
10:48
Jakab Péter: Orbán ma azt mondta, hogy Magyarország egy sikertörténet (Mandiner)
Tehát a rekord-államadósság, a rekordinfláció, a rekordbenzinár, a rekordáfa lenne a sikertörténet?
febr. 4
10:50
Dokumentumok jelentek meg Hadházy Ákos nevelt gyermekével kapcsolatban (Mandiner)
A gyermek vér szerinti apja arról beszél, hogy Hadházy bántalmazta a négy-ötéves fiút. A politikus tagad, szerinte az ügy vizsgálatát már lezárták a hatóságok.
febr. 4
10:54
Rubint Réka egy fekete, szinte átlátszó csipkefelsőben ment randevúra (Blikk)
Rubint Réka nem akármilyen randin vett részt a párjával egy különleges öltözetben.
febr. 4
10:54
Szenzációs évforduló: 70 éve uralkodik II. Erzsébet királynő (Metropol)
II. Erzsébet királynő 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lépett az Egyesült Királyság trónjára.
febr. 4
10:54
Zöld téli olimpia kizsákmányolás árán (Alternatív Energia)
Súlyos árat fizetnek a kínai gazdák, hogy Kína ráfeküdt a zöld energia termelésére. Az ázsia ország a 2022-es téli olimpiát teljes egészében nap- és szélenergia használatával akarja megrendezni.
febr. 4
10:54
Tervezett leállás jön az Ersténél (Portfolio)
Rendszerein péntek délután 16 óra és hétfő reggel 8 óra között karbantartást végez az Erste Bank - olvasható a pénzintézet honlapján.
febr. 4
10:54
Többnapos leállás jön a magyar banknál: a netbankot, és a vásárlást is érinti (Pénzcentrum)
Napokra használhatatlanná válik az Erste több szolgáltatása. A pénzintézet rendszerkarbantartást végez február 4-e és február 7-e között, emiatt több online szolgáltatásnál várhatók fennakadások, azonban lesznek olyan szolgáltatások, amelyek elérhetőek maradnak.
febr. 4
10:54
Még idén érkezik a Ferrari első SUV-ja, a Purosangue (Auto Pult)
Szeptemberben már négy éve lesz, hogy a Ferrari bejelentette, Purosangue néven emelt hasmagasságú modellt készítenek. 2018-ben aztán az a hír járta, hogy még 2021-ben bemutatkozik az autó, és bár ez nem történt meg, a legújabb információk szerint a 2022-es bemutatóra immár mérget vehetünk, még ha az első tulajdonsokhoz csak 2023-ban is jut majd el
febr. 4
10:54
Hatvanhat év után újra lesz magyar műkorcsolyázó páros a téli olimpián (HírTV)
Ázsiában tizennégy magyar sportoló versenyezhet, a rövidpályás gyorskorcsolyázók pedig több számban is éremesélyesek.
febr. 4
10:54
Különleges módját választotta a felkészülésnek Latifi (m4sport.hu)
A pihenés után formába akar lendülni, és fejleszteni akarja készségeit is.
febr. 4
10:54
Nem állunk jól a rákstatisztikában (vg.hu)
Február 4-e a rákellenes világnap, Magyarországon évente 35 ezren halnak meg daganatos betegségben.
febr. 4
10:54
Bruce Willis további két évig még biztosan a HELL arca marad! (Igényesférfi.hu)
Bruce Willis immáron negyedik éve dolgozik együtt a magyar energiaital márkával.
febr. 4
10:54
Kamerák elé állt Stohl András és Dallos Bogi: Meglepő titkokat árultak el a Sztárban sztár új évadáról (BorsOnline)
A mai Mokkában Dallos Bogi és Stohl András mesélt a vasárnap induló Sztárban Sztárról.
febr. 4
10:54
Elsöprő többséggel szavazta meg a kötelező oltásról szóló törvényt az osztrák felsőház (SzMo)
A szabályszegőket akár több mint 1 millió forintra is büntethetik.
febr. 4
10:54
Meghalt a Kossuth-díjas művész (Life)
Pénteken hajnalban elhunyt Nagy Bálint Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész - közölte a család az MTI-vel. A művész rövid, súlyos betegség következtében vesztette életét Budapesten.
febr. 4
10:54
Visszatér a mozikba a Kopaszkutya (Helló Magyar)
Digitálisan felújítva visszatér a mozivászonra Szomjas György zenés kultuszfilmje az 1981-ben bemutatott Kopaszkutya
febr. 4
11:00
Nagyon jó hír érkezett (Piac és Profit)
Decemberben a piaci várakozásoknál lényegesen nagyobb mértékben nőttek a német gyáripari megrendelések havi szinten.
febr. 4
11:00
Ön tenne fel komolyabb összeget Márki-Zay Péter választási győzelmére? (Blikk)
Már vannak fogadóirodák, ahol az áprilisi választással kapcsolatban is lehet fogadásokat kötni. Például, hogy Orbán Viktor marad-e a miniszterelnök, avagy az ellenzék nyer, Márki-Zay Péter vezetésével.
febr. 4
11:00
Itt a bejelentés: megjelent Magyarországon is az omikron fertőzőbb változata (Portfolio)
Magyarországon is megjelent az omikron új, fertőzőbb variánsa - derült ki Müller Cecília országos tisztifőorvos péntek reggeli nyilatkozatából. Hazánkban a hivatalos közlés szerint az omikron eredeti variánsa a domináns, de a pénteki bejelentés alapján tehát megjelent az új, BA2 változata is az omikronnak. Müller Cecília szerint ettől nem kell megi
febr. 4
11:00
Létrejött a szlovák-amerikai védelmi egyezmény (ATV)
Jaroslav Nad szlovák védelmi és Ivan Korcok külügyminiszter és Antony Blinken amerikai külügyminiszter Washingtonban aláírta az Egyesült Államok és Szlovákia közötti védelmi együttműködési egyezményt.
febr. 4
11:00
Nánási Pál szerelmi vallomásától elolvadunk (Ripost)
Évekkel ezelőtt nem sokan hitték, hogy Ördög Nóra és Nánási Pál kapcsolata hosszútávú lesz, de ők rácáfoltak a kétkedőkre: még mindig imádják egymást.
febr. 4
11:00
A kergemarha-kórhoz hasonló betegség támadja a juhokat (vg.hu)
.
febr. 4
11:00
Ma lenne 75 éves Máté Péter (Könyves Magazin)
Hetvenöt éve, 1947. február 4-én született Máté Péter. Az 1984-ben fiatalon elhunyt zenész, énekes, szerző dalai ma is a legnépszerűbbek között vannak. Könyvek hírek mellé.
febr. 4
11:00
Rubint Réka fekete csipkeszettben mutatta meg csodás alakját (Life)
Rubint Réka fantasztikus képet rakott ki Insta-oldalára, a rajongók nem győzik dicsérni szépségét. Réka szentendrei otthonában mutatta meg, melyik a kedvenc szettje.
febr. 4
11:00
Kifulladt a pandémiás löket az Amazonnál (Bitport)
Az óriásvállalatnál megállt az e-kereskedelem növekedése, ellenben a cloudos üzletág és a hirdetési bevételek szépen híznak. A felemás eredményeket tőzsdei hullámvasutazás kísérte.
febr. 4
11:00
Soron kívül utalják a családi szja-visszatérítést az idén igénylőknek (Bank360 blog)
Érdemes belehúzni azoknak, akik december végéig nem igényelték a családi szja-visszatérítést. Ha ugyanis az idei bevallásukban megteszik, a NAV soron kívül utalja nekik a pénzt.
febr. 4
11:00
A Schneider Electricnél folytatja Tengelits András (MMonline)
Tengelits András tölti be a Schneider Electric újonnan létrehozott kommunikációs igazgatói posztját. A média és kommunikációs területen több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember egy most felállított csapattal dolgozik az energiamendzsment és automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat magyarországi kommunikációjának
febr. 4
11:00
Bayer Zsolt (Mandiner)
Aldous Huxley szép új világát teljesíti be Joe Mathews „professzor” Amerikában.
febr. 4
11:00
Fővárosi főügyész: semmilyen törvénytelenséghez nem fogunk asszisztálni (Magyar Nemzet)
Ha bármikor olyan jellegű törekvés lenne, ami szembe megy a jogállammal, a Fővárosi Főügyészség biztosan nem fog csendben maradni. Semmilyen törvénytelenséghez nem fogunk asszisztálni, ezt megígérhetem – mondta a Pesti Srácoknak nyilatkozó fővárosi főügyész.
febr. 4
11:02
Szörnyű: hazafelé tartó nőt akart megerőszakolni egy férfi Szigetszentmiklóson (Blikk)
A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség indítványozta egy férfi letartóztatását, aki egy ritkán lakott településrészen hazafelé tartó nő után fordult, akit megpróbált megerőszakolni, majd elvette a telefonját.
febr. 4
11:02
Nem számíthat a palásokra az olajpiac (vg.hu)
Intenzíven emelekedik az olaj ára az orosz-ukrán konfliktus árnyékában. Az OPEC+ megosztott, a nem konvencionális kitermelés pedig kifulladt.

Keresés