2022. február 4. péntek

febr. 4
17:12
Ez gyors volt: Lemondásra szólították fel a lakásmaffiával bizniszelő Völner Pál utódját a botrányai miatt (Nyugati Fény)
A fideszes Erős Gábor diplomát hazudott magának és a NAV feketelistáján is fent van. Az ellenzéki Csonka Balázs szerint ilyen ember nem képviselheti a veszprémieket.
febr. 4
17:12
Vágó István: Lojzi lett az Artisjus elnöke (Mandiner)
Gratulálunk és kívánjuk, sokáig óvja agya víztartalmának kristályszerkezetét!
febr. 4
17:12
Elfogták a katalizátortolvajokat (Autószektor)
A megalapozott gyanú szerint a négy fős csoport tagjai 2022. január 25. és február 1. között két autó katalizátorát levágták és ellopták, ezzel csaknem 300 ezer forintos kárt okozva a járművek tulajdonosainak. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai az elvégzett adatgyűjtés és tanukutatás eredményeként azonosították az elkövetőket, akiket
febr. 4
17:14
Egyenlő szülői jogokat ígér Berlin a leszbikusoknak (Magyar Nemzet)
Az új kormány ultraliberális szociális politikájával régi vágyát válthatja valóra az Lmbtq-közösségnek.
febr. 4
17:14
Márki-Zay úgy véli, hogy soha nem hívta vitára Deák Dánielt (Mandiner)
Márki-Zay azt mondta: ő csak felhívta a politikai elemzőt, hogy „menjünk el egy közös műsorba”, de ez szerinte nem vita.
febr. 4
17:16
Leállhat az ipar Németországban, ha elfogy az orosz gáz (Magyar Nemzet)
Olyan kevés gáz áll rendelkezésre az országban, hogy egy néhány hetes fagyhullám esetén akár az ipar egy jelentős részét le kellene állítani a háztartások melegen tartása érdekében. Németország az atomenergia kivezetésével teljes egészében az orosz gázra utalta magát, miközben Ukrajna és a Nato támogatást vár el Oroszországgal szemben. Az Európai B
febr. 4
17:18
A budai villa után a Fény utcai piacnál parkoló kocsiban él két kutyájával László: naponta el akarják venni tőle az állatokat, nem tudják az igazságot (Blikk)
– Péntek délelőtt van, él, nyüzsög a főváros. A Buda szívében lévő Fény utcai piacon karjukon kosárral és bevásárlószatyorral háziasszonyok sietnek bevásárolni, hogy igazán finom és kiadós legyen a vasárnapi családi ebéd.
febr. 4
17:18
„Magyarországon is felfedeztük ezt a BA2-variánst” – mondta el Müller Cecília (Metropol)
A tiszti főorvos egy interjúban ismerte el, hogy már nemcsak az omikron, de annak az új variánsa is jelen van Magyarországon.
febr. 4
17:18
Óriási pénzeket bukhatnak a magyar fiatalok: felkophat az álluk, ha erre nem figyelnek (Pénzcentrum)
Rendszeresen előkerülnek elképesztő meggazdagodással kecsegtető lehetőségek, ám ezekkel érdemes óvatosan bánni, ahogy a szintén komoly növekedést és zuhanást is produkáló kriptodevizákkal is - derül ki a K&H összeállításából, amely tanácsot ad ahhoz, hogyan lehet a gyerekek zsebpénzét a szülők segítségével növelni.
febr. 4
17:18
19 éves lányt próbált megerőszakolni egy férfi Szigetszentmiklóson (Life)
A férfi ismerkedni akart, de a lány nemet mondott. Ekkor támadt rá a fiatal nőre és megpróbálta megerőszakolni.
febr. 4
17:18
A gyógyításra esküdtem fel, nem önmagam elvesztésére – Egy egészségügyi dolgozó vallomása (WMN)
„Ha egyet kívánhatnék most, az az lenne, hogy álmaim munkáját végezhessem, kreatívan gyógyíthassak, normális munkaidőben, olyan bérért, amiből mértéktartó, ám teljes és boldog életet élhetek” – írja olvasónk. De valóban idealistának kell lenni ezekhez az igényekhez?
febr. 4
17:18
Egekben a műtrágyák ára! Itt a megoldás a tápanyag-utánpótlásra (Agrárágazat)
A 300%-kal drágult műtrágyák helyett kínál magyar alapanyagú, folyékony Npk és nitrogén tápanyagokat a VulcanAgro Kft.
febr. 4
17:18
Biztonságosabb út nyílik a szociális segélyezésben (Magyar Nemzet)
Megköti az uzsorások kezét, célzott vásárlást tesz lehetővé a feltöltőkártya.
febr. 4
17:18
A barna vagy a fehér rizs egészségesebb? (Magyar Mezőgazdaság)
Általában, ha rizsről van szó, a barna a legjobb – igaz? Gyakran mondják ezt nekünk. Ugyanakkor a fehér rizsnek is megvannak a maga előnyei, melyek fontos szerepet játszanak az egészséges táplálkozásban. Ismerjük meg tehát a fehér és a barna rizs tápanyagbeli különbségeit.
febr. 4
17:20
Újabb kérelmeket nyújtott be a Paks II Zrt. (Magyar Nemzet)
Fontos állomás a projektben: kezdődik a nukleáris sziget hat épületének építési engedélyezése.
febr. 4
17:24
Sikerül talpra állítani a csapatot? A Honvéd új vezetőedzője rögtön a mélyvízben kezd (Blikk)
Kisvárda – Rögtön nagy feladat vár rá: a Honvéd labdarúgócsapatának új vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics idegenben mutatkozik be a kispestiek kispadján, a korábbi Újpest-tréner az NB I-ben remeklő Kisvárda ellen próbálja talpra állítani az együttest.
febr. 4
17:24
Érdemes megújítani a lejárt okmányokat (ProfitLine)
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején lejáró okmányok június 30-ig érvényesek, ezért arra kérik az érintetteket, hogy mielőbb újítsák meg azokat - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban, jelezve: több millió okmány érvényességét kell megho
febr. 4
17:24
Időjárás: rossz híreket közölt az Omsz (Agroinform)
Gyenge hidegfront vonul át éjjel az országon, aminek csak minimális mennyiségű csapadék lesz az eredménye.
febr. 4
17:24
Ókori aranyat találtak Magyarországon (Femcafe)
A kuriózumnak számító érme egy múzeumbarát önkéntesekkel felderített új lelőhelyen került elő.
febr. 4
17:24
„Piros lett a paradicsom, nem sárga, rámegyek a, rámegyek a farhátra” – Polgár Peti aktualizálta a mulatós kampánydalt (SzMo)
Van, amikor egy árbefagyasztás is ihletforrás tud lenni a művészember számára.
febr. 4
17:24
Mark Zuckerberg olyan sok pénzt veszített egy nap alatt, hogy már nincs a világ 10 leggazdagabb embere közt (SzMo)
A Meta a történelem legnagyobb, Zuckerberg a második legnagyobb egy nap alatti vagyonvesztését hozta össze.
febr. 4
17:24
Ez a hacker egymaga leállította az észak-koreai internetet (Hamu és Gyémánt)
Egy amerikai hackernek sikerült megszakítania egy egész ország internetkapcsolatát.
febr. 4
17:24
Egymás mellé temették a hősi halált halt tűzoltókat (Mandiner)
Tűzoltás közben hunyt el két pesti tűzoltó még 1902-ben. Az eset sokkolta a közvéleményt, a 32 éves tűzoltóság történetében ugyanis korábban nem fordult elő hasonló haláleset. A Mandiner a sírjukat is meglátogatta.
febr. 4
17:30
Szétnyílt hasizom, vagy nem szétnyílt hasizom? (Glamour)
Tudtad, hogy különbség van az egyenes hasizmok egészséges eltávolodása és a Szétnyílt hasizom (Diastasis recti) között?
febr. 4
17:36
Szijjártó Péter 37 milliárdos hitelkeretet intézett Moldovának (Menedzsment Fórum)
A magyar és a moldáv külügyminiszter Budapesten tárgyalt, Szijjártó Péter az Eximbank hitelkerete mellett a kapcsolatok további szorosabbra fűzéséről is beszélt.
febr. 4
17:36
Márki-Zay Péter: az egyéni választókörzetekben dől el az idei választás (Infostart)
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy kiskunfélegyházi, online is közvetített pénteki sajtótájékoztatón kijelentette: az áprilisi országgyűlési választás az egyéni választókörzetekben fog eldőlni, ezért fontos, hogy a 106 választókerület többségét meg tudják nyerni.
febr. 4
17:36
Az Aldi 100 álláshelyre keres munkavállalókat a fővárosban és környékén (ProfitLine)
Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart - közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel.
febr. 4
17:36
Engedélyezte az MNB az MKB és a Budapest Bank egyesülését (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének következő jelentős lépését, a Budapest Bank és az MKB Bank 2022. március 31-i egyesülését. Az MKB Bank Nyrt. név alatt egyesült bankhoz a Takarék Csoport 2023 májusáig csatlakozik - közölte a Magyar Bankholding.
febr. 4
17:36
Emberi jogi biztos: Lengyelország visszatoloncolja a migránsokat Fehéroroszországba (ATV)
Lengyelország ismételten és módszeresen visszatoloncolja a migránsokat és menedékkérőket Fehéroroszországba, az érintettek egyéni helyzetének és menedékjogra való jogosultságának figyelembevétele nélkül - hívta fel a figyelmet Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa pénteken közzétett, az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) i
febr. 4
17:36
Az MNB engedélyezte a Budapest Bank és az MKB egyesülését (444.hu)
2023 májusáig a Takarék Csoport is csatlakozik hozzájuk, és kész is az államközeli szuperbank.
febr. 4
17:36
David Beckham sokkoló dologról számolt be: Victoria Beckham 25 éve minden nap ezt eszi (Femcafe)
David Beckham egy igen meglepő dolgot árult el feleségéről nemrégiben. A sztár 25 éven keresztül minden nap ugyanazt ette.
febr. 4
17:36
Nincs is megoldás, fogadjunk, hogy nem boldogulsz ezzel a rejtvénnyel (BorsOnline)
Van ugyanis néhány cica, akik tigrisnek képzelik magukat.
febr. 4
17:36
Eltörölné a papi nőtlenséget a müncheni bíboros (SzMo)
Ugyanakkor szerinte általánosságban nem jelenthető ki, hogy a nőtlen életmód összefüggésben lenne a kiskorúakkal szembeni visszaélésekkel.
febr. 4
17:36
Bővül a család? Meglepő kijelentést tett a népszerű rádiós műsorvezető (Life)
Várkonyi Attila és 19 évvel fiatalabb felesége nem zárkózik el attól, hogy ismét szülői örömök elé nézzenek.
febr. 4
17:36
Méltatlanul elfeledve (Demokrata)
Csurka Istvánt a legtöbben MDF-es, illetve MIÉP-es politikusként ismerik, aminek az árnyéka rávetül irodalmi és drámaírói munkásságára.
febr. 4
17:36
Szánthó Miklós: Az 5 milliós díjat felajánlom Márki-Zaynak, iratkozzon be egy memóriafejlesztő tanfolyamra (Mandiner)
Márki-Zay megcáfolta Márki-Zayt Szánthó Miklós videóösszeállításában.
febr. 4
17:38
Itt az első kép Rúzsa Magdiról a szülés után (BorsOnline)
Kedden adott életet gyermekeinek Rúzsa Magdi.
febr. 4
17:42
Kötelező oltás - Már szárad az osztrák államfő aláírása (Infostart)
Az első ország Európában Ausztria, ahol felnőttek számára kötelezővé tették a koronavírus elleni védőoltást.
febr. 4
17:42
Csökkent decemberben a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben (ProfitLine)
Az euróövezetben havi szinten csökkent a kiskereskedelmi forgalom, éves összevetésben pedig jelentősen lassult a növekedés decemberben. Mindkét adat rosszabb lett a vártnál.
febr. 4
17:42
Nem volt ma jó a hangulat a tőzsdéken, a magyar piac is eséssel zárt (Portfolio)
Nem volt ma jó a hangulat az európai tőzsdéken, és ez alól a magyar piac sem képzett ma kivételt, a hazai blue chipek pedig kivétel nélkül mínuszban fejezték be a mai kereskedést.
febr. 4
17:42
Az EMMI a tanárok listázásával vádolja a szakszervezeteket – reagált a PDSZ (ATV)
Az EMMI az adatvédelmi hatósághoz fordul, mert állításuk szerint nem ők, hanem a szakszervezetek listázzák a tanárokat. Az állítással kapcsolatban Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke nyilatkozott a Spirit FM-nek.
febr. 4
17:42
Bővíti nemzetközi kapcsolatait a Hungexpo (autopro)
Újabb tizennyolc országban bővíti kapcsolatait a Hungexpo.
febr. 4
17:42
Az ellenzék hazudik, az AUR elnökét kidobták a madridi találkozóról (Demokrata)
A Fidesz nem járult hozzá, hogy a magyarellenes kirohanásairól elhíresült román párt részt vegyen a találkozón.
febr. 4
17:42
Összeférhetetlenség merült fel Érd baloldali polgármesterével kapcsolatban (Mandiner)
A rendelkezésre álló dokumentumok szerint Csőzik László elfelejtett lemondani egy évek óta viselt felügyelőbizottsági tagságról.
febr. 4
17:44
Gigantikus összegbe fájt a koronavírus-járvány elleni fellépés Ukrajnának (Portfolio)
Az ukrán állami költségvetésből tavaly 46,4 milliárd hrivnyát (mintegy 510 milliárd forintot) költöttek a koronavírus-járvány elleni küzdelemre - hozta nyilvánosságra pénteken a pénzügyminisztérium, miközben újabb csúcsot döntött az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek száma, meghaladva a negyvenezret.
febr. 4
17:44
Pozsonyi Ádám: Függetlenség (Mandiner)
Hirohito nyilvánosan megtagadta isteni származását és lemondott a hatalmáról.
febr. 4
17:46
Izland nem lesz bálnavadász ország többé (Portfolio)
Izland - a világban még bálnavadászattal foglalkozó három ország egyike - 2024-től le akarja állítani a vadászatot a csökkentő kereslet miatt - tájékoztatott pénteken Svandís Svavarsdóttir halászati miniszter.
febr. 4
17:48
3 hónapos lett Berki Krisztián és Berki Mazsi kislánya (Blikk)
Berki Mazsi a közösségi oldalán osztotta meg a követőivel, hogy fontos dolog történt az életében.
febr. 4
17:48
Találja ki, hány babát vár ez a hatalmas terheshasat villantó asszony! (BorsOnline)
Mindenki arra kíváncsi, hány gyereke születik a terhessége 37. hetében járó nőnek.
febr. 4
17:54
Jó hírt kaptak a Görögországba készülő turisták (Infostart)
Márciustól az oltással rendelkező uniós állampolgárokat korlátozás nélkül engedik be.

Keresés