Hiába Mick Schumacher tavalyi egyértelmű házon belüli fölénye, a Haas továbbra sem tekint első számú versenyzőként a németre. Önmagát még azzá teheti, de a balhékat kerülniük kell Nyikita Mazepinnel.
Nemrég ünnepelte a 75. születésnapját az egyik leghíresebb kortárs művész, Marina Abramović, aki tele van tervekkel, és az alkotói lendületét a járvány sem tudta megtörni.
Megkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok saját produkciójaként 2022 augusztusában színre kerülő Chicago szereplőinek keresése. Elsőként a női főszerepek egyikét, Roxie Hartot választja ki Béres Attila rendező. 18 és 40 év közötti hölgyek jelentkezését várják a készülő produkció egyik szólista főszerepére. A Chicago a bemutatása óta eltelt 47 évb
Ki ne szeretné a szép, drága holmikat? Az alábbi ételek, ékszerek és egyebek mind-mind a világ legdrágább holmijai közé tartoznak. Közülük néhány gyönyörű, meglepő, de van, ami egyenesen elborzasztó.
Folyamatosan bővül a hajlítható kijelzős okostelefonok piaca, így a Samsung készülékei folyamatosan újabb versenytársakat kapnak. Mutatjuk, hogy mi érkezhet idén. A Samsung már a harmadik generációs hajlítható kijelzős okostelefonoknál jár, egyes gyártók pedig most próbálnak becsatlakozni a piacra. Leginkább a kínai gyártók vannak most feltörekvőbe
Soha annyi robotot nem állítottak még munkába, mint 2021-ben, de az új gépek egyre nagyobb arányban szolgálnak az emberi munka támogatására, nem pedig a teljes kiváltására.
A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek adásában Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes áttekintik a 2021-es év legfontosabb trendjeit és eseményeit a zöld pénzügyek világából.
A bírónő a tárgyaláson órákon keresztül tett fel keresztkérdéseket a VV Fanni megölésével gyanúsított B. Lászlónak, aki a legtöbb kérdésre nem válaszolt.
"Elsősorban a pályakezdőkre koncentrálunk. A fiatalok szemében kell szexivé tennünk a rendezvényszakmát.” A rendezvényszektor pandémia utáni óvatos újraépülésének időszakában a Hungexpo Zrt vezérigazgatójával készített interjút a Dining Guide.
Hullámokat keltett tegnap az amerikai technológiai szektorban a Facebook anyacégének zuhanása, hiszen a gyenge gyorsjelentés után 26 százalékot esett a jegyzés, amivel 200 milliárd dollárral csökkent a cég piaci értéke - a piaci kapitalizáció ilyen mértékű csökkenésére még sosem volt példa amerikai vállalat esetében. A Snap árfolyama tegnap 54 szá
A műtárggyal - amelynek mindkét oldalán egy-egy akvarell látható - a február 13-ig nyitva tartó, Cezanne-tól Malevicsig című kiállításba újonnan beépülve már a múzeum közönsége is találkozhat.
Február elején kerül a mozikba a Moonfall című új katasztrófafilm, amiben a műfaj elkötelezett alkotója, Roland Emmerich ezúttal a Holdat készül a Földdel ütköztetni. Hogy mire számíthatunk tőle, és melyek ennek a filmtípusnak a legnevesebb darabjai, az kiderül a cikkünkből!
Egy közhasznú alapítvány éves jelentése szerint a szociális lakhatás az államfő regnálásának a mostohagyereke, ugyanis ezen a téren nem érte el a francia kormány a kitűzött célt. Emmanuel Macron a migrációval magyarázta a kudarcot, mivel a bevándorlók nagyon sok szükséglakást elfoglalnak – írja a V4NA Hírügynökség.
A korlátozások időszakának végét jelentette be Mario Draghi miniszterelnök, miután az ország túljutott az omikron vírusvariáns okozta járványhullám tetőzésén - jelentették az olasz újságok.
A higiéniát teljesen figyelmen kívül hagyva tárolták a betegek ruháit a Péterfy utcai Kórházban, ahol a hozzátartózóknak kellett kiválogatniuk a szennyeszsákokat.
A régi magyar hagyományok egyik, még napjainkban is igen közkedvelt programja a disznóvágás. Habár a disznótor a legtöbb család esetében ma már modernebb keretek között zajlik, a népi tradícióknak még mindig nagy divatja van, sőt, azt is elmondhatjuk, hogy évről évre népszerűbbek a „retro” disznóölések és a hagyományos toros lakomák.
Rúzsa Magdi kisbabái koraszülöttként jöttek világra a 34. héten, ám ez hármasikrek esetében valóságos csoda, ritka, hogy három baba ilyen sokáig a pocakban maradjon.
Egyre többen hangoztatják: súlyos következményekkel járhat az uniós élelmiszertermelésre, a gazdaságokra és a vidékre nézve az Európai Bizottság „Termőföldtől az asztalig” (F2F) stratégiája. Sok gazdát tönkretennének, az élelmiszerek drágulnának – az üvegházhatásúgáz-kibocsátás pedig nem csökkenne érdemben.
Rendkívül sikeresnek értékelte Orbán Viktor a Kossuth Rádióban a héten tartott oroszországi látogatását. Szerinte a rekordhosszúságú, öt órás tárgyalás több fontos kérdésben hozott áttörést. A látogatás a magyar miniszterelnök szerint a magyar érdekek képviseletén túl egyfajta békemisszió is volt.
Csütörtökön sem fordult nagyot a hangulat a forint piacán, pedig az EKB döntése után az euró jelentős erősödésbe kapcsolt. A magyar deviza szempontjából ez akár jó hír is lehet, hiszen a dollár gyengülése a feltörekvő piacokon javíthatja a hangulatot.
„Nem szerencsés, ha politikusok börtönbizniszt emlegetnek, vagy bírák listázását helyezik kilátásba, vagy egyes bírókat vérbíróknak neveznek” – közölte Vasvári Csaba, a Tanács szóvivője.
2020 januárjában sokan felkapták a fejüket, hogy egy magyar úszónő elverte Hosszú Katinkát 200 méter pillangón. Szilágyi Liliána nyert akkor, de azóta nem az uszodákban hívja fel magára a figyelmet.
A retrográd Merkúr ma végre elkezd előre haladni, így a kommunikáció terén már kedvezőbb kilátásaink lesznek. Ám a Vízöntő jegyében lévő Nap és a Szaturnusz együttállása arra figyelmeztet, hogy működj együtt a csapatoddal, ápold szakmai kapcsolataidat, vedd figyelembe közösséged érdekeit, de ne sértődj meg, ha egyesek nem díjazzák szokatlan elképze
Egy nagyváros fejlődéséhez és élhetőbbé tételéhez olyan újító ötletekre van szükség, amelyek képesek megreformálni a már meglévő rendszereket. Pontosan ilyen innovatív megoldásokat kerestek a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Smart Budapest Ötletversenyén. A városfejlesztési céllal létrejött programba bekerült csapatok közül négyen is
Összeállítottunk egy erőteljes és átfogó pénzügyi és gazdasági szankciós csomagot arra az esetre, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát – jelezte a német Handelsblatt és a francia Les Echos lapok pénteki számának Ursula von der Leyen.
A Tesco idén 3,4 milliárd forintot fordít az áruházakban és a logisztikai központokban dolgozó munkavállalóinak béremelésére, a munkatársak túlnyomó többségének a tavalyi bérmegállapodásban szereplő alapbérhez képest átlag 10 százalékkal emelkedik a fizetése, két lépcsőben - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt., a Kereskedelmi Alkalmazottak Szaksze