A Finnair-nek körülbelül 650 pilótát és légiutaskísérőt kell elbocsátania legalább három hónapra az orosz légtérben való repülésre vonatkozó korlátozások miatt.
Lando Norris is elmondta a véleményét a Drive to Survive negyedik évadjának első két epizódjáról. Max Verstappen már tavaly is kijelentette, hogy nem hajlandó részt venni a Netflix produkciójában. A holland szerint hamis narratívát kreálnak azzal, hogy különböző futamokból és rádióüzenetekből teszik össze a jelenetek nagy részét. Toto Wolff sem vol
Most, hogy az orosz-ukrán háború miatt Amerika megpróbálja megroppantani az orosz fosszilis energiapiacot, a sokáig kevésbé kedvelt és szintén olajban gazdag Venezuelához is egészen másként állhat hozzá.
A magyarországi zöldszakma több mint ötszáz szakembere vett részt a Díszkertész Szakmai Napokon Balatonfüreden. A négynapos rendezvényen a szakmát leginkább foglalkoztató témákról szóltak az előadások és a workshopok párhuzamosan, több teremben.
Colton Herta majd valamikor a 2022-es szezon folyamán tesztelheti a McLaren autóját. Addig viszont sok a munkája az IndyCarban. Colton Herta a napokban kötött szerződést a McLaren F1-es istállójával. Ennek keretein belül majd tesztelheti is az autót a Forma-1 idei szezonjában, de ez azért még odébb van. Rengeteg munkája lesz az IndyCarban is. “Ezt
Nagy szomorúságunkra hamarosan véget ér a Peaky Blinders, vagyis a Birmingham bandája. A sorozat utolsó, hatodik évada a megszokott módon először a BBC-n debütált, de már csak pár hónapot kell várnunk, mire június 10-én megérkezik a Netflix műsorára is.
A kormány támogatást biztosít azoknak a munkaadóknak, amelyek menekültként érkező ukrán állampolgárokat foglalkoztatnak és hosszú távon gondoskodnak a megfelelő szállásukról, valamint a munkahelyre történő eljutásukról – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Leonyid Szluckij, az orosz-ukrán tárgyalások egyik delegáltja azt mondta, az oroszok és az ukránok hamarosan közös nevezőre juthatnak. Mindekzöben azonban lángol Ukrajna.
A mindent uraló háborús hírek ellenére az utóbbi napokban végignyargalt a sajtón és a közösségi médián egy teljesen más típusú hír is, amely szerint tovább kell emelni az éppen idén 65 évre nőtt nyugdíjkorhatárt. A hírek alapja egyrészt egy önkéntes pénztári reprezentatív kutatás volt, amely szerint a mai 18-44 évesek arra számítanak, hogy csak 72-
Moszkva sosem utasította el Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának lehetőségét, ám előre szeretné tudni, hogy mi szerepel majd a napirendjén, és hogy milyen eredmény várható tőle - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.
Emellett 99 repülőgép, 128 pilóta nélküli légijármű, 1194 harckocsi és más páncélozott harcjármű, 121 rakéta-sorozatvető, 443 tüzérségi ágyú és aknavető, valamint 991 speciális katonai jármű megsemmisítéséről számoltak be.
A kilenctől ötig tartó irodai munkavégzés ideje lezárult, és a főnökök feladata is megváltozott. A legjobb vezetők nem menedzselnek, hanem támogatnak és igazgatnak.
Emberek millióit érintik az újabb koronavírus-járványhullám megfékezésére bevezetett korlátozások Kínában, ahol a hatóságok a járványkezelés terén továbbra is ragaszkodnak a rendkívül szigorú, "zéró-Covid" néven emlegetett stratégiához - írja az MTI.
Emberek millióit érintik az újabb koronavírus-járványhullám megfékezésére bevezetett korlátozások Kínában, ahol a hatóságok a járványkezelés terén továbbra is ragaszkodnak a rendkívül szigorú, "zéró-Covid" néven emlegetett stratégiához.